Esőerdő blues

A mai nap is forró, de ehhez már hozzászoktam az elmúlt hónapok alatt. Az Amazonas esőerdeinek forró és nedves éghajlata mindenképpen próbára teszi az európai ember szervezetét, sokan pokoli élményként élik meg az itt töltött időt. Nekem jó néhány hétbe tellett, amíg megszoktam a hőséget és a magas páratartalmat, most már jól viselem. Beleszoktam azokba a szabályokba is, melyek a túlélést jelentik. Egyedül a szúnyogokat nem lehet megszokni…és a Malaron-t amit a szúnyogok által terjesztett malária megelőzése végett kell szednem. Rémálmokat okoz, pedig rémálmokra most nincs szükségem, A mintegy hónappal ezelőtt átéltek bőven elegendők voltak… egy oszló tetemekkel teli tömegsír felfedezése, vagy egy lincselés látványa bőven sok volt. Az erdei kuruzsló immunizáló praktikái is okoztak galibát bőven. Tényleg, tulajdonképp a Malaron mellékhatása nem is olyan rossz.
 
Túl elevenek az emlékek. Stephanie szinte közönséges, pornós nyomulása, Magdalena könnyed érintései… Magdalena…meg kellett volna látogatnom…lehet. Nem akartam többet gondolni az egészbe annál, mint ami volt, de az azóta eltelt időben Magdalena valahogy mindig ott motoszkál a gondolataimban…különösen az álmatlan estéken. 
 
Egy fa árnyékában hűsölök a déli melegben, közben megpróbálok vacsorára valót fogni. Nem messze tőlem egy ágon egy korallsikló tekereg, a vénséges varázsló ugyan elvileg immunissá tett a kígyómérgekre, de azért nincs kedvem kipróbálni az eredményt, így a fél szemem rajta tartom. Nincs kapás… alighanem ma is konzerv sonka és kétszersült lesz a vacsora. Átevezek egy másik bokorhoz, ott több az árnyék és mélyebb a víz. Szakad rólam a víz, vizet merítek és magamra öntöm, hogy felfrissüljek. A kulacsot is meghúzom…fontos inni. Hopp…megmozdul a bot vége, némi huzavona után egy harcsa-félét emelek ki. Bő 5 font lehet, mégsem konzerv lesz a vacsora. Halk csobbanásokat hallok…figyelek a nyílt víz felé: egy csónak közeleg. Meglehetősen csendesen evez, kopott ing és széles háncskalap a csónakos öltözete. Nem indián…talán aranyásó… Megvárom amíg elevez a horgászhelyem előtt, majd a lehető legnagyobb csendben utána evezek. Nyílegyenesen a táborhelyem felé tart, nem tétovázik. Halkan, tisztes távolságból evezek utána, idős mesterem, aki szülővárosomban oktatott az evezés tudományára és a horgászhely hangtalan megközelítésére, most alighanem büszkén húzza ki magát a neki kiutalt felhőn.
 
Tíz perce evezhetünk, amikor az idegen kiköt a táborhelyemnél, és puskával a kezében partra száll. Az erdei vadászok, itteni szóval cabocolo-k szokásos ruházata van rajta: ócska rövidnadrág, kopott ing, széles karimájú kalap, nyersgumiból öntött lábbeli. A mozdulatai nagyon ismerősek, kecsesek. Elvigyorodok, és ha lehetséges még nagyobb csendben evezek, a csónakom némán fut partra az idegen csónakja mellett.
 
-Bom dias, senhora! Mi járatban erre?!
Villámgyorsan perdül meg.
-Stephen…a frászt hozod rám!
-Szia Magdalena! Mi járatban?
-Kiküldtek, hogy keresem meg azokat az indiánokat, akivel a múltkor spannoltál. Adta magát az ötlet, hogy itt keressem őket először.
-Aha…persze...
-Meg azért egy kicsit félek egyedül…
-Világos.
-Meeeeg… -zavarban van- hogy is mondjam… Az a hal nem lesz elég kettőnknek.
-Szóval itt szeretnél táborozni? A hal miatt ne fájjon a fejed, fogunk még!
 
Alaposabban szemügyre veszem váratlan látogatóm: combjai szexin villannak elő a nem túl hosszú rövidnadrágból amin egy ócska kötéldarab az öv. Esküdni mernék rá, hogy a kopott ing alatt nincs rajta semmi, középhosszú barna haját copfba fogta. Csinos pofija fényesen csillog az izzadságtól.
 
-Meleg van… -mondom.
Micsoda „jégtörő” mondat.
-Igen…szörnyű… Nem zavarok?
-Nem, dehogy. Pakolj ki, és szerezzünk vacsorát. 
 
Magdalena felkapja hátizsákját, és elindul vele…egyenesen a kunyhómba. Hát…nem vacakol. Elkezdem felhordani az egyéb vackait a csónakjából.
-Ezeket hová tegyem?
-Élelmiszer, jó lesz ahol te tartod a kaját.
Fél óra alatt elpakolunk mindent. Nem firtatom, hogy ilyen kurtán-furcsán beköltözött a kunyhómba. Amúgy a másik kunyhót átalakítottam egy primitív terepi laborrá, de csak egy szavába került volna…
Fogja a horgászbotját és a winchesterét és beszállunk a csónakomba. visszaevezünk a korábbi horgászhelyre. Nehezen indul a beszélgetés.
 
-Hoztam friss kenyeret is Pinto-ból. Gondoltam örülsz neki…
-Hmmm…három hete csak kétszersült van. 
Kíváncsian tanulmányozza az arckifejezésem.
-Nem zavar, hogy beköltöztem? Átcuccolhatok a másik kunyhóba…
-Éjszaka meg mászkálsz…
Elvörösödik.
-Szóval…
-Nem baj! -oszlatom el az aggályait.
Figyeljük a horgászzsinórok rezdüléseit.
-Nem látogattál meg…
-Túl korai lett volna…még azt hitted volna, hogy túlgondolom.
-Neeem…
-Meg beteglátogatóban voltam. –lódítok egy kicsit.
-Értem…értem…
 
Zavart csend telepszik a csónakra. A botokat figyeljük, de közben keringenek a gondolatok a fejemben. Miért jött? Végül ő gondolta túl és jól jött neki az expedíció az ismeretlenbe? Vajon tényleg küldték, vagy kibulizta magának? Csinos lány…annyi idős lehet, mit én. Kockáztassak egy újabb pofára esést…? Végül is, még ezer helyre kell mennem remetének, belefér. A halak nem erőltetik meg magukat, nagy zsákmánnyal nem dicsekedhetünk, de azért sikerül még pár halat fogni. Elég, még reggelire is.
 
-Menjünk, még meg is kell csinálni a vacsorát. Sütve szeretnéd őket vagy levesnek?
-Lehet leves…
Várakozva néz rám.
-Mi a baj…?
-Nem vagy hülye, tudom, hogy rájöttél, miért…
-Igen, sejtem…
-És…?
-Kezdjük mindketten túlgondolni a dolgokat. Majd alakul, jó…?
Félmosoly, zavart pillantás. Nem tudja értelmezni a válaszom.
-Nem fogok elzárkózni semmitől.
-Szóval…de mit gondolsz rólam?
-Csinos vagy! Tudod mit akarsz, és nem komplikálsz semmit. Vonzódom hozzád, bár tartok a következményektől…
-Ne tarts…jó? Itt vagyunk az Isten háta mögött kettővel… Bízom benned, és te is bízhatsz bennem. Oké?
-Oké.
Határozott mosoly. Megfogjuk az evezőket és visszaindulunk. Kényelmesen evezünk, szinte csigatempóban.
-Melegem van!
 
Leteszi le az evezőt, és azzal a mozdulattal le is veszi az ingét. Tényleg nincs az ing alatt semmi. Finoman rámenős, próbálgatja meddig mehet el… Visszamosolyog rám a válla felett, és tovább evezünk, közben csendben gyönyörködöm az alakjában, a mozdulataiban, az izmai játékában.
Kikötünk, kiszáll és kiszedi cókmókot a csónakból, aztán csak megáll előttem, egy elszabadult tincset könnyed mozdulattal terel vissza a füle mögé és újabb mosolyt küld felém. A több, mint egy hónappal ezelőtti lopott pillantásokon túl most nézhetem meg magamnak először. Formásak a mellei, nem nagyok, a bimbóudvara kicsi és sötétbordó, középen szerényen meghúzódó bimbókkal. Kecses, lágy vonalai vannak. Kövérnek vagy túlsúlyosnak a legnagyobb rosszakarattal sem lehet nevezni, de a csontkollekció modellektől is messze van. A rövidnadrág nagy rá, lecsúszott egész a csípője oldaláig (vajon az övet illetve kötelet mikor vette ki?), ott is csak a szentlélek tartja, az öléből épp csak a lényeget takarja el. Érzések vihara önt el…vágy? szenvedély…? Más? Biztosra ment…sejtette hogy nem közömbös számomra és most bevitt egy övön aluli ütést. De vajon én mit jelentek neki…?
 
-Miért csinálod ezt velem…? –sóhajtok egy nagyot.
Csak a jól ismert pimasz-csábító mosoly a válasz.
 
Odalépek hozzá és könnyed puszit adok az ajkaira. Viszonozza. Újabb puszi…hasonló válasz. Csak addig megy, ameddig én… Felbátorodok és ajkaim közé veszem alsó ajkát…visszacsók a válasz. A holmija zörögve hull a homokra, egyik keze a vállamra téved…csakhogy az ingem alatt, a másik a tarkóm mögé. Mohón csókoljuk egymást, egyszer csak finoman eltol magától.
 
-El kell készíteni a vacsorát.
Huncut mosollyal méreget, közben bal tenyere a mellkasomat simogatja.
-Megpucolom a halakat, aztán megmutathatod mit tudsz…
Ez minimum kétértelmű. Előszedem a bográcsot, addig ő ügyesen elintézi a halakat. Negyed óra múlva szorosan egymás mellett ülve nézzük, ahogy fő a vacsora. Elég korán van még, a nap még csak most közelíti az erdő tetejét. Hallgatom az esőerdő megszokott, szinte már otthonos zajait, az ara-papagájok rikkantásait, a selyemmajmok rövid kiáltásait, és a ki tudja még hányféle madár és rovar muzsikáját. Erősen forr az étel, szétkotrom a tüzet és csak parazsat hagyok.
 
-Fél óra és kész.
-Addig nem mosdunk le?
 
Fogjuk a törölközőinket és leballagunk a folyóhoz, majd alaposan megmosdunk, mindenki szigorúan magát, végül Magdalena megkér, hogy mossam meg a hátát. Alaposan lecsutakolom bár lehet, hogy nem erre gondolt. Vacsora után letelepedek a pálmatető alá az asztalhoz, és megírom aznapi munka jegyzőkönyvét, rövid ellenőrzés után megállapítom, hogy jól haladok, legfeljebb két hónap és kész. Lesz egy hónap pihi…valahol. Magdalena mellém telepszik és kérdezget a munkámról…érdekli. Aztán beszélgetünk az ő munkájáról, az életéről…végül oda lyukadunk ki, hogy kinek hány komoly kapcsolata volt.
 
-Nekem egy. –jelenti ki- Aztán rájöttem, hogy minden férfi egy disznó, és csak kalandjaim vannak.
Hallgatok.
-A jelen lévők mindig kivételek! Na ki vele, hány nővel volt dolgod? 100? 200?
-Hat komoly kapcsolatom volt, beleértve a házasságom is.
-És azon kívül?
-Monogám típus vagyok…
-De mégis mennyi?
-Kettő…veled együtt.
Közelebb csúszik hozzám a padon, belém karol és a vállamra hajtja a fejét.
-Ki volt a másik, aki el tudott csábítani?
-Egy fedésben dolgozó rendőrnő, Mexikóban. Egy vidéki kricsmi pultosának adta ki magát. Könnyű dolga volt, mert belé estem, és azt hittem ő is belém…illetve szerintem igen. Aztán lepattintott, és többet nem találkoztunk, pár hónap múlva lelőtték egy akció során. Valamiért a rendőrség úgy értesített, mintha hozzátartozó lennék.
-Romantika és halál…mint a regényekben. Gyakran gondolsz rá?
-Már nem…
Hallgatjuk az erdő esti zajait, valahol egy jaguár kiáltja világgá: vadászni indul.
-Nem vágytál arra, hogy megint legyen egy pasid?
-Lehetsz a következő…ha nem félsz. Kedvellek.
-Mit lehet bennem kedvelni?
-Az agyadat…a kedves esetlenséged, amikor nőkkel kerülsz szembe, a humorod, az érintésed, a mély, brummogó hangod, a viktoriánus erkölcseid…biztonságot adsz…
-Gúnyolódsz?
-Eszemben sincs…tényleg bírlak, ahogy vagy.
-Köszönöm…
-Nincs valami pia? Mondjuk whisky? Koccintsunk a találkozásra!
A legutóbb is baj lett, amikor egy lánnyal whisky-t ittam, végül is előások egy üveget.
-Tessék…nem valami hideg, jég sincs. Pohár nincs.
Vizsgálgatja az üveget:
-Nem sokat ittál…
-Ez az utolsó üveg, a többi már elfogyott…
-Persze… -szívből kacag.
 
Letekeri a kupakot és iszik egy kortynyit. Elveszem a felém nyújtott üveget és én is iszom, nem visszük túlzásba. Az asztalra állítom az üveget. A kevéske ital úgy tűnik, megoldja a nyelvét, sokat mesél a gyerekkoráról, hogy hogyan vadásztak az apjával a dzsungelben, az első szerelmeiről, az első csókjáról.
 
-Tizenhat évesen voltam először pasival. –meséli- A srác 18 volt…na az életkora, nem a mérete. Az kicsi volt, legalább is kisebb az átlagosnál. Elsőre nem is vesztettem el, csak a harmadik próbálkozáskor szakította át a célszalagot, viszont nagyon értette a dolgát, mindig eljuttatott. Mindent tőle tanultam, két évig tanítgatott, aztán elvett egy másik lányt. Utána volt pár pasi, ki egy éjszakára ki hosszabb időre. Találkoztam életem szerelmével, 3 évig tartott, de megcsalt és vége lett. Azóta csak néha van valaki egy-egy éjszakára. Szinte senki sem érintett meg, mostanáig.
 
Hiszem is…nem is.
 
-Azt mondtad, hogy egy komoly pasid volt.
-Az első nem volt komoly, csak csináltuk. Élvezte, hogy ő vezet be… Közben voltak mások…neki is, nekem is. A másik halálosan nagy szerelem volt. Azért is fájt, amikor megcsalt…
A rossz emlékek elhallgattatják.
-És neked miért ért véget…a házasságod?
-Megcsalt…
-Kivel?
-Nagyjából mindenkivel. Érzelmileg is bántalmazott. Figyelj, hanyagoljuk kérlek…felkavar habár a nő már nem jelent semmit.
-Bocsáss meg…nem tudtam.
 
Támadnak a szúnyogok, így meggyújtom a viharlámpát, a petróleumhoz adagolt illóolajok távol tartják a dögöket. Egy darabig megint csak az éjszakai erdő beszél, míg a rossz emlékek elsüllyednek ismét.
 
-Nem hoztam függőágyat. –böki ki.
-Nekem sincs függőágyam.
Kérdően néz rám
-Beújítottam egy rendes ágyat…kényelmesebb.
Felballagunk a kunyhóhoz, viszem a lámpást, odabent mielőtt tiltakozhatnék, beletúr a ruháim közé, majd előhúz egy régi kinyúlt pólót, itt ott szakadt is, és szinte átlátszóra kopott.
 
-Ez jó lesz!
-Mégis mire? Szúnyoghálónak?
-Hálóingnek.
 
Rekordgyorsasággal szabadul meg a ruháitól és húzza magára a pólót. Nem a legtökéletesebb öltözet…a nyakánál annyira kinyúlt, hogy csak az egyik vállán marad meg, a másik oldalon a felkarjáig csúszik le, az egyik szakadáson kikandikál a bimbója, de egyébként is annyira elvékonyodott az anyag, hogy átsejlik alóla minden porcikája.
 
-Ne keressek másikat? Ez kb. olyan, mintha semmi se lenne rajtad…
-Meleg van, pont jó lesz.
Én is átöltöznék pizsamába, de csak a vetkőzésig jutok, az éjszakai öltözetem már nem tudom felvenni, mert lefogja a kezem:
-Meleg van. –mondja jelentőségteljesen, és mélyen a szemembe néz.
Visszateszem a pizsamát a helyére. Kedvtelve nézeget:
-Még mindig nehezen hiszem el, hogy nem vagy nagy nőcsábász…
-Pedig nem.
Elfújom a viharlámpát.
-Gyere… –invitálom a vetetlen ágyba.
Váratlanul ér a pofon, még ha nem is nagy, csak meglegyint, de szépet csattan.
-Ezt azért, mert nem kerestél meg Manaús-ban. –fűzi hozzá a magyarázatot.
-Majdnem meglátogattalak.
-Majdnem…
-Igen, a taxi a FUNAI helyi irodája előtt ment el...de azt gondoltam nem örültél volna…
Újabb fülest kapok.
-Ezt azért, mert képes voltál csak úgy elhajtani az iroda előtt…
Gyorsan átölelem, így fogom le a kezeit, mielőbb újabb indok jut eszébe, hogy lekeverjen egyet. Valahogy mégis kiszabadul az egyik keze és kapok egy harmadikat is.
-Au…ezt miért?
-Mert nem csókoltál meg.
Gyorsan megcsókolom. Oldalba bokszol.
-És ezt azért, mert mindenért noszogatni kell.
-Milyen pofozó-gép vagy…mindjárt megkötözlek.
-Azzal még várjunk…
 
Kiszabadítja a másik kezét is, de ezúttal pofon helyett átölel, és folytatjuk a csókokat.
Két kézzel mellbe taszít, hanyatt vágódom az ágyon. Rámveti magát, és vadul megcsókol. A pólója után nyúlok, hogy levegyem, de az anyag inkább szakad, nemsokára több a lyuk, mint a póló.
 
-Ma ne is álmodj hancúrozásról kandúrkám!
-És ha kiengesztellek?
-Akkor esetleg…
 
Most én lepem meg, egy váratlan mozdulattal hengerítem át magunkat, most én vagyok felül. Mozgolódik, visszafordítana, de nem hagyom.
 
-Hééé… -tiltakozna, de elhallgatatom egy csókkal.
 
A bal kezem az egyik szakadáson keresztül a pólója alá csúszik, érzem és hallom, hogy az elgyengült anyag tovább szakad. Lehet hogy mondana valamit, de továbbra is csókolom, így fojtva belé a szót, az öklei a mellkasomon dörömbölnek. Lassan kezdek lejjebb vándorolni a testén.
 
-Az nem kiengesztelés, ha jól megdu…
 
Megint csókkal hallgatattom el, majd finom puszikkal járom körbe a póló szakadásán kikandikáló bimbóját, majd a számba veszem és finoman megszívom. Megint recseg az anyag, most ő szakította el, szabaddá téve a teljes bal mellét. Élvezettel habzsolom.
 
-Na jó…kapsz egy esélyt…
 
Felváltva veszem a számba mellbimbóit, mindkettő kemény, mint egy-egy kavics. Szegény pólóm kezd egy egybefüggő szakadássá válni. Lejjebb vándorlok és hasát csókolom végig, majd a szeméremdombjához érlek.
 
-Most megkínozlak!-gondolom magamban.
 
Módszeresen csókolom végig a combjai belső oldalát és az ölét, de gondosan kerülöm a punciját. Egy darabig tetszik neki, majd kezd türelmetlen lenni, tekeri a csípőjét, megpróbálja a csiklóját a számhoz nyomni, de nem engedem neki. Gyengéden a comb belső oldalának puha bőrébe harapok és szívok egyet. Kerek, piros folt marad a bőrén.
 
-Auu…erről nem volt szó…megmarad.
 
Megismétlem a műveletet. Tetszik is neki…kicsit fájhat is… Továbbra is izeg-mozog, a kezével is próbálja a fejem a „helyes” irányba terelni.
 
-Kéreeem a szááád….
 
Nem engedek neki egyből, a szám csókolva vándorol egyre közelebb az általa vágyott területhez, végül eljutok a nagyajkaihoz.
 
-Véééhgreeee…-sóhajtozik.
 
Itt egy kicsit kifogyok az ötletekből…jobb híján elmerülök a punciban és nyalni-falni kezdem, a sóhajai mutatják, hogy jó úton járok. A nagyujjam finoman csúsztatom a hüvelyébe mire az ölének hullámzása gyorsulni kezd.
 
-Legközelebb adok térképet…
 
Kezdetben lassú tempóban kényeztetem, majd fokozatosan gyorsítok, ahogy az ő testének hullámzása is. Sóhajai és nyögései egyre hangosabbak és dallamosabbak. Még nem ismerem eléggé, de sejtem, hogy közeledik a csúcshoz ezért kicsit visszaveszek, és amikor érzem, hogy csökken az élvezet megint rákapcsolok. Sokáig játszok vele, mire hagyom elmenni, imádom ahogy szinte énekel a kéjtől. Kár hogy nem látom, a múltkor szép látvány volt közben. Mikor vége, felülök az ágyban, Magdalena halkan pihegve, szétvetett lábakkal fekszik. A hajába túr.
 
-Ez volt az utolsó, hogy szórakoztál velem!
-Nem volt jó?
-De, nem arról van szó…
-Akkor…? –most én vigyorgok pimaszul.
-Ha azt akarom, hogy gyere, akkor gyere.
-Megkaptad, nem?
Azonnal akartam! –durcizik játékosan.
 
Mellé fekszem, az oldalára fordul és felkönyököl, úgy tanulmányozza a testem.
 
-Most elégedett vagy magaddal?
-Igen, hiszen eljutottál…
-Többet nem hagyom…
-Dehogynem!
-De nem…
-De igen.
-Mondom, hogy nem.
-Kikötözlek és akkor nem lesz választásod. Alaposan meggyötörlek, amíg nem rimánkodsz…
-Megütnél…?
-Dehogy, csak felhúználak, és úgy hagynálak…aztán kezdeném elölről. 
-Az a baj, hogy a mai után el tudom képezni, hogy addig játszol velem, amíg sírva könyörgök az orgazmusért.
 
Az ujjai barangolni kezdenek a testemen, majd gyorsan a tárgyra tér, és megmarkolja a farkam.
 
-Most mit csináljak veled? –a szemeiben a játszi düh helyét ismét átvette a huncut csillogás.
 
Most ő ül fel az ágyon, a péniszem még mindig a kezében, nézegeti. Hátrahúzza a bőrt, de nem tesz mást. Mire készül? Váratlanul előre bukik, és már érzem is a leheletét, majd ajkai óvatosan körülveszik a makkom. Lassú tempóban kezd kényeztetni a szájával, minden bólintásnál egyre többet fogad be belőlem, közben a hajával küzd, bal kezével próbálja elsöpörni.
 
-Hagyd, nem zavar…
 
A volt feleségem gyakran dicsekedett az orális képességeivel, de ettől a lánytól bőven lenne mit tanulnia. Szinte az egész farkam eltünteti, ajkai csak annyira simulnak rá, ami még kellemes, az ütemet is eltalálja, a haja közben kellemesen csiklandoz. Végül érzem az orgazmust megelőző kellemes zsibbadást a farkamban és a gerincem mentén fel-le cikázó kéjt.
 
-Mindjárt… -nyöszörgöm,de már el is megyek.
 
Hallom, hogy nyel néhányat, de mellé is megy.
 
-Legközelebb egy kicsit előbb szólj, hogy ne érjen váratlanul…jó?
-Bocsi, gyorsan jött…
-Semmi bajom vele…te sem gondolkoztál rajta, hogy szájjal kényeztess… Csak tényleg váratlan volt.
Felmarkolja a whisky-t és meghúzza az üveget, majd nekem adja, én is iszom. Töprengve nézem az üveget. Vajon megint kalamajkákat okozott?
-Ugye nem…
-Nem, nem gondolkodom és nem bántam meg.
-Ígérd meg, hogy ezentúl elveszed, amit akarsz! Nem mérlegelsz…ha kellek letepersz, ha az kell a számba nyomod a farkad. 
-Ígérem.
-Én is ezt fogom tenni…ha kell a szád vagy a farkad elkaplak…
 
Mellém heveredik, nagyokat hallgatunk. Kis fészkelődés után a mellkasomra teszi a fejét, az oldalamra fordulok és átölelem. Még közelebb fészkelődik és ő is átölel, némán fekszünk.
 
-Most jó így… -suttogom a hajába.
-Igen…jó… 
 
Megfordul és a hátát, popsiját nyomja nekem. továbbra is ölelem, a hálóingnek használt póló eleje már csak egybefüggő szakadás. Leszedem róla.
 
-Felesleges…olyan mintha nem is lenne.
-De már olyan jól elhelyezkedtem…most ez kell. 
Mocorog, helyezkedik elvackolja magát, majd ásít egyet.
-Boa noche, kandúrkám!
-Neked is jó éjt…
 
Elnyom minket az álom, mélyen alszom nem álmodok. Napkelte után nem sokkal ébredünk. A farkam megint rakoncátlankodik, ő is érzi, nekidörzsöli a popsiját.
 
-Emlékszel mit mondtam…vedd el, ami kell.
 
Semmi egyebet nem mondd vagy tesz, de ez elég, hogy felpiszkáljon. Hasra fordítom és puszikkal kezdem pásztázni az hátát.
 
--Jajj…elfelejtettem…nem szeretem popsiba…
-Én sem…
 
A kétértelmű válaszomon mindketten elröhögjük magunkat, lehajtott fejjel nevet a párnába, közben fél szemmel hátra-fel sandít rám.
 
 
-Szóval nem szeretnék senkit seggbe kúrni…a fordított verzióról meg ne is beszéljünk.
-Akkor jó. Tégy amit akarsz…azon kívül.
-Most épp azt teszem.
 
Alaposan, centiről-centire haladok végig a hátán, fel és le a gerince mellett, majd hanyatt fordítom.
 
-Kérem a szád…
Megcsókolom.
-Nem itt…lent. De most ne szórakozz!
-Különben…?
-Különben a szádra ülök!
-Próbáld meg!
 
Lefogom a két kezét, csípőmmel pedig az ölét szorítom le, így szegezem az ágyhoz. Küzd, de nem tud szabadulni, dühösen néz rám.
 
-Megvagy!
 
Rávetem magam, és csókolom, ahol érem…a száját kihagyom mert harapni akar. Csókról csókra gyengül az ellenállása. A szám végigböngészi a nyakát, a melleit, majd kíméletlen lassúsággal haladok az öle felé, míg végül megkapja, amit akar. Már nem küzd, simogat ahol ér, és élvezi, amit művelek. Most nem „szórakozok” vele, hamarosan hallom örömének dallamait.
 
-Ne vacakolj, gyerünk csinálj meg!
 
Teljesítem a kívánságát. Bár teljesen nedves, de még egy kicsit szűk, így óvatosan nyomulok befelé…fájdalmat semmiképp sem akarok okozni neki. Az első pár döfésnél még óvatos vagyok, de utána már könnyen járok ki be. Magdalena hangosan élvezi, ahogyan „megcsinálom”. Gondolok mindenre, ami eszembe jut és nem kellemes, hogy hátráltassam a megvadult lóként száguldva közeledő kéjt, de végül nem bírom tovább és elmegyek. Utána még próbálom tartani a tempót, sajnos ilyenkor a szeretkezés már szinte kellemetlen. Már-már feladom, de végül Magdalena testén is átcikázik az orgazmus. Hanyatt dőlök mellette az ágyon és zihálva nézzük a tetőszerkezetet és pálmaleveleket felettünk.
 
-Baj van… -szólal meg végül.
Felé fordítom a fejem és kérdőn nézek rá.
-Mi…?
-Elkezdtem érezni… és elveszem amit akarok. Most te kellesz, nem csak a farkad vagy a csókjaid, te szőrőstől-bőröstől. Mindened, a mosolyod, a pillantásod, a hangod, az érintésed, amikor töprengsz, eszel, iszol, imádkozol…
-A tiéd vagyok… -adom meg magam a sorsnak. Mi lesz ebből?
Jobbról bújik rám, a fejét a bal vállamra fekteti, a jobb lábát átveti rajtam.
 
-Meg kellene keresni az indiánjaidat…de semmi kedvem hozzá…
-Nekem is dolgoznom kell.
-Mi lenne, ha a mai napot kineveznénk vasárnapnak?
-Meg kellene néznem a naptárat, lehet hogy tényleg vasárnap van. –jut eszembe.
-Akkor még szundikáljunk egy kicsit!
 
Magdalena hamar elalszik, én csak félálom-félében fekszek egy darabig, majd óvatosan kicsempészem magam az ágyból, nehogy felébredjen, magamra rángatom a rövidnadrágom, és leballagok a folyóhoz. Minden csendes, aztán észreveszek egy kajmánt, csak a háta és a feje látszik ki a vízből. Mintha közelítene… Keresek pár követ és megdobálom, hátha odébbáll. Ez nem a múltkori, sokkal nagyobb még problémákat is okozhat. Még pár nagyobb követ dobok, a fejére célzok, de nem zavarja, csak óvatosan közelít. Megkeresem a fejszét, kézbe veszem és úgy figyelem. Nem hinném, hogy kijön a partra, de az ördög nem alszik…
 
-Mi az…? –hallom Magdalena hangját.
-Egy kajmán. Nem tágít.
-Mekkora?
-Több mint 10 láb...-aztán észbe kapok- Majdnem 4 méter lehet.
Hallom, hogy kijön a kunyhóból és csőre tölti a puskát.
-Ne mozdulj!
 
A lövés dörrenése után a víz akkorát csobban, mintha akna robbant volna, a kajmán haláltusát vív a vízben, majd hassal felfelé elmerül.
 
-Szép lövés volt!
-Te Úristen, mekkora szörnyeteg!
-Akár a csónakot is fel tudta volna borítani.
Hátulról ölel át és a hátamhoz simul. 
-Kiszeded?
-Muszáj. Kiviszem a folyóra, had vigye el a víz, ne itt büdösödjön.
 
A délelőtt elmegy a kajmán eltakarításával, sokáig kotrom a vizet mire megtalálom. Mivel tényleg vasárnap van, a nap hátralévő részében csak lógunk, olyasmiket csinálunk, amit a kapcsolatok elején szoktak: ismerkedünk, világmegváltó beszélgetéseket folytatunk, vihogunk mindenen, parányi szócsatákat vívunk, lógunk egymáson.
Délután fürödni invitál. Valami eszembe jut, észreveszi a töprengést az arcomon.
 
-Már megint min jár az agyad?
-Gyere csak!
 
Egy ponyvával letakart halomhoz vezetem, ahol a nem használt és az „egyszer még jó lesz valamire” cuccokat tárolom. Fellebbentem a ponyvát, és előrángatok egy régi lemezkádat.
 
-Ez meg…?
-A vízen sodródott, gondoltam egyszer jó lesz. 
-Egész jó állapotban van, majdnem hibátlan. Arra gondolsz, amire én?
-Amennyiben egy jó forró, kajmán- és piranha-mentes fürdőre gondoltál, akkor igen.
-És honnan varázsolsz meleg vizet?
-Van két bogrács, abban forralok. Hozzunk vizet a forrásból, és helyezzük el a kádat!
 
Magdalena fél órát bohóckodik, mire kiválasztja a szerinte megfelelő helyet. Majd aggódó szemmel körül néz, a kádat nézegeti.
 
-Nem lát meg senki.
-Attól nem félek… -vigyorog- de elég nagy kettőnknek?
 
Tüzet rak, addig hozok tiszta forrásvizet, törölközőket készítek ki, egy ládát állítok a kád mellé, amire a lámpást és a whisky-t teszem, és egy gyékény-szőnyeget is kiviszek. Fél óra múlva már forró víz, beleöntöm a kádba, majd annyi hideget töltök hozzá, hogy elviselhetően forró legyen a víz.
 
-Hölgyem, a fürdő előállt! –fogom meg a kezét.
 
Levetkőztetjük egymást, a ruháink halomba gyűlnek a kád mellett. Szelíden terel a kádba, óvatosan beleereszkedem a vízbe.
 
-Gyere…
Nem hallgat rám, bevizez majd alaposan megmasszírozza a vállaimat.
-Biztos elfárdtál…
-Gyere te is… Kihűl.
 
Kecsesen lép a kádba majd háttal nekem a vízbe ereszkedik. Azonnal masszírozni kezdem, a nyakát, a vállait, a karjait. Hátradől és elhelyezkedik, nem a legkényelmesebb.
 
-Pihenjünk…Isteni!
 
Élvezzük a fürdőt, közben kopott bádogpohárból whisky-t szürcsölünk. Kezd hűlni a víz, a tusfürdője után nyúlok és elkezdem beszappanozni, elegánsan tartja a karjait, majd feláll, hogy mindenhol hozzáférjek. A tusfürdőt egyre inkább simogatásokkal terítem szét a testén. Visszaereszkedik a vízbe és leöblíti magát, majd gyengéd simogató mozdulatokkal kezd füröszteni, mindenhol.
Csókolózni kezdünk, lágyan, hosszan, érzékien.
 
-Állj fel…
-Már állok.
Elneveti magát. Lenyúl a víz alá, és kitapintja: tényleg állok.
 
-Nem így, kandúrka. Na gyerünk, állj fel, nem fogod megbánni.
Felállok, Magdalena elém térdel.
-Mindenhol alapos munkát kell végezni.
 
Már a szájában is vagyok, még nem merevedtem meg teljesen, de Magdalena tesz róla, hogy ez az állapot megszűnjön. Kényelmes tempóban szop, bár amit művel azt nem szabadna szopásnak hívni, sokkal inkább kényeztetés, élvezem. Érzem, hogy nemsokára robban a kéj.
 
-Mindjárt…
 
Egy pillanatra abbahagyja és profi mozdulattal szorítja meg a farkam tövét, amitől azonnal elillan a kéj, majd folytatja. Még ötször ismétli meg, az ötödik után már szinte fáj.
-Kérlek hagyj elmenni…
Amikor megérzi, hogy újból elmenni készülök, szabadon engedi szájából a férfiasságom és kézzel folytatja, amíg végül elsülök, a „termék” a homokon landol. Vigyorog rám:
 
-1:1.
 
Érzékien megmossa, majd ő is feláll, és könnyedén kilép a kádból, követem, letöröljük egymást. Kézenfog és a kunyhó felé húz:
-Gyere…most én jövök.
 
Hanyatt fekszik az ágyon.
 
-Kérlek, most tényleg ne játssz, de ne is kapkodj…
 
Elhelyezkedem rajta illetve felette, a súlyom az alkarjaimon és a térdeimen osztom el. Átölel, és egy darabig csak élvezzük a másik testének érintését, illatát. Észrevétlenül kezdünk újból csókolózni, aztán elszakadok a szájától, de csak azért, hogy a melleinek is jusson a jóból. Majd vándorlok tovább lefelé, és nemsokára már az ölét hintem be csókokkal, a combja belső oldalán két lila folt emlékeztet a tegnapi esti vadulásra. Számmal és ujjammal kényeztetem, azonban most nem csinálom végig, ismét fölé helyezkedem, és a hüvelyének bejáratához illesztem péniszem hegyét.
 
-Gyere…a tiéd vagyok… -sóhajtja.
 
Miután benne vagyok a lábait kissé felhúzza, és talpával megtámaszkodik a lepedőn, diktálja a ritmust. Szeretkezünk, mert ez most tényleg többről szól, mint a kielégülésről. Magdalena kádbéli ügyeskedésének köszönhetően most sokkal lassabb vagyok, és végül szinte egyszerre élvezünk el. Magdalena portugálul sóhajtozik valamit, dallamos sikkantásai betöltik a kunyhót, körmei a hátamba mélyednek és párhuzamos karistolásokat húznak, végül átölel és magához húz, így fekszünk egy darabig.
 
-Dumáltam…?
-Aha…csak nem tudom mit.
-Majd legközelebb megpróbálok angolul… 
Felszisszenek, amikor végigsimít a hátamon.
-Mi a baj?
-Összekarmoltál.
-Mi!? Muti… Te jó ég ezt én csináltam?!
-Igen, ilyen vadóc jaguár vagy...
-Onça vermelho?
-Ha ez portugálul azt jelenti, akkor igen.
-Onça: jaguár, vermelho: vad, mérges
 
Még sokáig dumálunk, néha kicsit húzom az agyát, nevetgélünk. Előbb őt nyomja el az álom, aztán én is elalszom.
A következő héten csináljuk a dolgunkat, én a méréseimet, ő az indiánokat keresi. Napközben alig vagyunk együtt, csak reggel és este, akkor azonban tökéletes minden, szinte már túl idilli. A második hétre valami változik, a kezdetben meghitt együttléteink kezdenek pornóssá válni, mintha már csak a kielégülést keresné, olyan „legyünk túl rajta” kategória.
 
Az én agyamról is kezd oszlani a rózsaszín köd. Bevillan a nap, amikor megérkezett és felpakoltam a cuccait. Elég sok élelmiszert hozott, viszont alig fogyott belőle. Több száz fontnyi élelmiszert hozott, 10 db ugyanakkora láda, darabja 40-50 font. Megállok tízóraizni, és lekvárt merek egy üvegből a kétszersültre. „Peixe” betűzöm a feliratot, ezt a szót véletlenül ismerem, „hal”, mindegyik lekvárt, amit hoztam, ez a cég állítja elő. Magdalena kajás dobozain is ez a felirat áll. Ennyire szereti a lekvárt? Vagy a cég dobozaiba csomagolt? Ez utóbbi ésszerű magyarázatnak tűnik. Este nem firtatom a kérdést, kissé eltávolodott, nem beszélgetünk annyit, nem is nagyon érünk egymáshoz. A következő napok ugyanúgy telnek, eredménytelenül kepesztek nála. Egyre többet rádiózik, állítása szerint a központtal. Ragaszkodik hozzá, hogy itt kell keresni az indiánokat, valójában már lassan két hónapja a nyomukat se láttam. Telnek a napok. Egy délelőtt vissza kell térnem a táborba, mert kifogyott egy vegyszer. Magdalena-t otthon találom, rádiózik épp. Megmagyarázhatatlan módon nekem támad, hogy miért nyomozok utána…negyed órát üvöltözünk egymással, majd fogom a vegyszert, beszállok a csónakba és megyek a dolgomra. Csak sötétedéskor térek haza, nincs kedvem beszélni vele. Remélem, csak átmeneti a rossz kedve és békén hagy. Meglepetésemre nagyon csendes, vacsorát főzött és szinte aggódva vár: hol voltam eddig félt, hogy bajom esett. Napok óta először kezdeményezne, de most nekem nincs kedvem hozzá. Visszatérnek a zavaros, látomás-szerű álmok, hol Lindo tűnik fel ismét és nagyon szomorúan néz, vagy Xylotazl vénséges vén arcát látom, mond valamit, de nem értem, megint látom a szőke lányt, de az arcát továbbra sem tudom kivenni.
 
Szorít az idő, másnap, mintha csak lopni mennék, visszalopakodok a táborba. Hosszasan figyelek, majd egyenesen a „Peixe” feliratot viselő faládákhoz megyek. Mindegyiket gondosan leszegezték, nem tudnám észrevétlenül kinyitni őket, az egyiket sikerül egy kicsit felfeszíteni, pici a rés, de éppen elég. Ahogy forgatom, üvegek halk koccanása hallatszik néha. Nagy a kísértés, hogy megvizsgáljam Magdalena személyes holmiját is, de végül nem teszem meg. Este próbálok természetesen viselkedni, engedem Magdalena közeledését, és újra lefekszünk, de már semmi sem olyan, mint két hete.
 
Másnap korán reggel ébredek, épp csak szürkül. Egyedül vagyok az ágyban, kintről halk zajok hallatszanak, mintha valaki csónakba rakodna. Feltápászkodok az ágyból, nadrágot és pólót kapok magamra, kinyitom az ajtót. Magdalena áll velem szemben, a kezében a winchesterem egyenesen a mellkasomra szegeződik, arca elszánt:
 
-Kérlek menj vissza és maradj bent! Ne kényszeríts olyanra, amit nagyon nem szívesen tennék meg…
 
Nincs mit tenni, visszamegyek a kunyhóba. A szemem sarkából látom, hogy 3 ember rakodja a ládákat egy nagyobb motoros csónakba. Valaki behajtja az ablak vesszőből font sötétítőit. Leülök az ágy szélére és gondolkodom: az ismeretlenek valószínűleg csempészek, közel a Parguay-i határ. Magdalena velük van, illetve ő szállította le az árut, amit most átad. Vajon mikor lőnek agyon? 10 perc múlva izgatott vita hallatszik kintről, Magdalena hangját is megismerem. Végül nyílik az ajtó.
 
-Ne haragudj…pénzre volt szükségem, és így tudtam a leggyorsabban hozzájutni. A FUNAI-hoz már nem térhetek vissza, valószínűleg már a nyomomban vannak…és mi sem látjuk többet egymást.
-Akkor ez az egész csak emiatt volt…minden csak mese? Az indiánok…mi ketten?
-Igen, az indiánok keresése csak mese… De ne hidd azt, hogy csak erről szólt… Ha okosan viselkedsz, életben maradsz. A csónak-motorodat sajnos el kell vigyem. Ne aggódj, elintézem, hogy pár nap múlva valaki rád nézzen. Addig elleszel. 
 
Mit mondjak…mit mondjak?
 
-Nem véletlenül tartottam… -kezdem.
-Hidd el tényleg kedvellek! -vág a szavamba- Ha nem lenne ez a kis üzletem, akkor meg is próbálnánk…de sajnos nem megy…nem lehet. A pénzt választottam.
-Én is sajnálom… -még magam is meglepődök, milyen színtelen a hangom.
-Mennem kell. Az ajtót rád zárom. Időbe fog telni, amíg ki tudsz jönni, de ez szükséges. Így véletlenül sem látsz olyasmit, ami miatt tényleg meg kellene, hogy öljelek, nem szívesen tenném. Kérlek, maradj egy kicsit a fenekeden, jó? Nem hagyhatom, hogy értesítsd a rendőrséget. Most pedig maradj csöndben, a hullák nem csapnak zajt! Vigyázz magadra!
 
A végére már szinte aggódó volt a hangja. Felemeli a puskát és kétszer belelő a rádióba. Kimegy és bereteszeli az ajtót. Sötétben ülök, még hallok hangokat, Magdalena mond valamit flegmán, majd felbőg a csónakmotor. Szerencsém volt, majdnem kifutottam az időből. Tapogatózok, és megtalálom a zseblámpát, felkattintom és megkeresem a hátizsákom, a titkos rekeszből előveszek egy műholdas telefont. Nem beszéltem róla senkinek, de egy ideje a felszerelésem tartozéka, arra az esetre, ha valami történne a rádióval, vagy akkor kerülök bajba, ha nem vagyok rádió közelben. Kivárok, vánszorognak a percek…nemsokára hallom, hogy valaki küzd egy csónakmotorral, majd nagy nehezen berántja, gázt ad, majd ez a motorhang is halkulni kezd. Tárcsázok.
 
-Halló…üdvözlöm hadnagy, elnézést, hogy ilyen korán, de bekapták a csalit…Igen a helyén…Bezártak a kunyhóba, de semmi bajom…Már elmentek, azt hiszem…Még várok egy kicsit, és megpróbálok kijutni a házból….Rendben…
 
Leteszem a telefont és fülelek, de nem hallok semmit. Felkapaszkodok a kunyhó egyszerű tetőszerkezetébe, majd elmozdítom az egyik pálmalevél-csomót, és kilesek. Sehol, senki, a part üres, csak a csónakom árválkodik egyedül, motor nélkül. Az oromfalhoz kapaszkodok és kilökök néhány deszkát, melyeket előre kilazítottam, majd odakint lehuppanok a földre. eltávolítom a torlaszt az ajtó elől, és az ablakokat is kinyitom. Megnézem mit vittek el: csak a „lekvár” hiányzik és Magdalena cuccai. Némi élelmiszer itt maradt a készleteiből. A winchesterem a pálmatető alatt az asztalon hever. Magamhoz veszem a fegyvert és várok, amíg befutnak a zsaruk.
 
A kiérkező rendőrök megszállják a helyszínt és nyomokat gyűjtenek, a kereső-kutyák nem sok nyomot találnak, a rendőrök úgy tippelik, hogy a lekváros üvegekben lehetett a cucc, így nem maradhattak olyan nyomok, amiket a kutyák észlelnének. A homokban megtalálják Magdalena FUNAI-s igazolványát.
 
-Senhor, köszönjük a segítséget! Jobb lenne, ha összepakolna és velünk jönne. itt semmiféleképp sincs biztonságban. A nyomkövető működik, hamarosan elkapjuk őket.
 
Összepakolok a csónakba, amit vontatóra veszünk, én a rendőrök csónakjában utazom, nézem a tábort, amit hamar elnyel a dzsungel.
 
                                                                                              ***
 
Hárman meredünk a kiürülés különböző fázisaiban leledző söröskorsóinkba a „György és a Sárkány”-hoz címzett kocsmában. A lányok, azaz Becca és Pam otthon maradtak, a gyerekekkel foglalkoznak.
 
-Hát ez kész… -töri meg a csendet Phil, hitetlenkedve. 
-Mi vagy te, Bond? –John sem tért egészen magához.
-De hogyan…?
-Nem sokkal a gyémánt ügy után szólt a rendőrség, hogy valaki a FUNAI-tól kábítószert akar csempészni, a belső elhárítás szúrta ki. Arra is rájöttek, hogy a táboromban akarják átadni a cuccot, mert mélyen az erdőben van, és közel a határ, az ürügy az ismeretlen törzs felkutatása lesz. Gyorsan megszervezték az akciót a nyomkövetővel, és megkértek rá, hogy lennék-e szíves elhelyezni a csomagokban. Majdnem minden terv szerint alakult, kivéve a precízen leszegelt ládákat és azt az apróságot, hogy Magdalena volt az érintett FUNAI-s. 
-És ha lelőttek volna, te marha?!
-Bíztam benne, hogy nem teszik. Végül szerencsém volt.
-Ha nem rakod meg Magdalena-t…akkor kinyírt volna!
-Szerintem akkor sem…
-Erről ennyit, hogy neked nem megy érzelmek nélkül.
-Akár hiszed, akár nem, voltak érzelmek! Beleestem…és ő is belém… Ha nincs a csempészesdi, akkor akármi is lehetett volna a dologból. Tudjátok, közel álltam hozzá, hogy beavassam és megpróbáljam megmenteni a börtöntől. De féltem, hogy lelép, vagy valami…esetleg a brazil rendőrök rossz néven vették volna, és engem csuknak le.
-És mi lett vele?
-Elkapták őt is. Több mint 200 font kokaint csempészet, így valószínűleg életfogytot kap, leghamarabb 25 év múlva lehet kint.
-Durva…
-Én semmiképp sem kockáztatnék ott börtönt.
-És mi van a visszatérő álmaiddal? Mit mondott a terapeuta?
-Hülyeségeket hordott össze, a fel nem dolgozott veszteségről meg az elfojtott vágyakról. Semmi hasznosat, így nem is megyek többet. Nem vészes, ritkán jelentkeznek ezek az álmok, nem jelentenek semmit.
-Nem? Lindo sem…?
-Őt már nem látom…csak a másikat, a szőke lányt…
-Kérsz még egy sört?
-Inkább egy whisky-t kérek, de aztán menjünk, mert kikaptok.
-És merre utazol legközelebb?
-Indonézia…kezd beindulni a dolog. Egyelőre a haditengerészettel tárgyalok, kiválasztjuk a helyszínt. 2015 körül indul majd a projekt.
-És a közbenső időben végre a seggeden maradsz?
-Nem ígérem. Végre a sok hőség után elmennék Brit-Columbia-ba, meg ott van még Ausztráliai is. Szépen kitölti az időt 2015-ig. De azért leszek itthon is
-Megígértem Pam-nek, hogy lebeszéllek. –Phil kicsit kétségbeesett.
-Nyugodt szívvel megmondhatod neki, hogy megpróbáltad, de nem sikerült. Többet leszek itthon, de nincs vége az „utazásoknak”. A kábítószer-ügyet meg jobb lenne, ha nem is említed neki…
Phil és John nagyon csüggedten néznek rám.
-Sose jön meg az eszed…
-Olyan szőke, mint az ott? –bök John egy lányra aki a barátnőjével beszélget az egyik bokszban.
-Mármint ki?
-A lány..az álmaidban.
 
Lopva a hirtelenszőke csajra sandítok.
 
-Nem, nem ennyire szőke…kicsit barnásabb.
-De semmi más…?
-Semmi. -ingatom a fejem.
-Lefigyelt…hé lefigyelt… -bök oldalba John.
-Ki…?
-A szőkeség a bokszban.
Csak csóválom a fejem. Még nem állok készen.
 
Álmomban megint látom a szőke lányt, szürkéskék szemek villannak.