És mégis van élet a földön kívül 1. rész

- Nos akkor ezt megbeszéltük – fejezi be az órát Mr.Carl a filozófia tanárunk- A következő tanévben kérek egy kész beszámolót a mai órán elhangzottakról, avagy van- e élet a földön kívül. Azt hiszem lesz elég időtök, tehát ne csapjátok össze a munkátokat, nem kell hogy hosszabb legyen két oldalnál. Ja és persze Tod, nem egy sci-fi képregény rövid leírását kérem...
Az osztály halkan felnevetett, Tod mindig képregényekből meríti ötleteit, megrögzött comics olvasó. Csengettek...Majd szünetre indultunk.
- Filozófáljunk a semmiről?? - Tod olyan pofát vágott mintha egy döglött macskát látott volna felboncolva maga előtt...ugyan is látott már ilyet és akkor pont ezt a pofát vágta, mint most. Szóval értitek, ne menjünk bele a részletekbe...
- Nem véletlenül adta Mr.Carl ezt a témát... a semmiről a legnehezebb filozofálni. - mondta az osztály kis, stréberkéje, Stasy. - Nah további szép napot.- azzal elviharzott.
***

Ez volt a tanév utolsó napja, már alig vártam a tíz hetes pihenést és semmit tevést...
***

Utolsó óránkról is kicsengettek és hangos zsibongások közepette mindenki haza felé vette az irányt. Vígan és egyre szaporábban lépkedtem, nem akartam egy percet sem elvesztegetni a drága nyári szünidőből. Egy régi sláger szólt a fejemben, talán olyan`80- as évek beli...de ez most kit érdekel? Szünet van, még gondolkodni sem kell...Különben ezt a dalt tegnap hallottam a rádióban...megjegyzem útálok rádiót hallgatni...
Ennél értelmesebb gondolatok hazáig nem kísértek, üres volt a fejem és lusta...elmélázva bukdácsoltam be a kapunkon. Öreg, ormótlan, rozsdás kapunkon...még ezen is képes voltam leragadni, a meleg teljesen elkábított...a nyár illata úgy csapta meg az orromat, mint az éhező koldust az étel szaga, amikor elhalad egy- egy vendéglő nyitott ajtaja mellett. Édes virág illat, rózsaszín felhők...- s ekkor
- Csak hogy megérkeztél.- kiáltott ki anyu a házból.- George bácsikád most hívott, hogy Marge nénikéddel nagy örömmel várnak a nyári szünidő alatt. Gondollj csak bele, segíthetnél nekik a ház körül... Marge nénikéd meghúzta a lábát és feküdnie kell. George azt mondta még zsebpénzt is kapnál az elvégzett munka fejében...Remélem nem szeretnéd őket megbántani és náluk töltöd a nyarat...
Mint egy villám csapás, úgy talált telibe a hír...az egész nyarat egy farmon tölteni?...kukoricásban játszani?...etetni a jószágokat?...meghallni fürdés nélkül??...hát köszönöm én nem kérek ebből! Elég nekem a pihenés fáradalma...
- Anyu neharagudj, de én...- kezdem volna a kifogások zuhatagát ám anyu szavamba vágott.
- Hát akkor ez megtárgyalva, készítem is a nagy bőröndöt.- azzal besietett az ajtón.
Megmerevedetten álltam a kapuban...
- Neeeee!

***

Üveges szemekkel néztem keresztül a vonat ablakán ami életem legrosszabb nyarát ígérő helyre visz...akár egy vesztőhely...egy haláltábor...csak itt még emberek sincsenek...mindenütt csak bűzölgő állatok. És állati ürülékek...
Akaratom ellenére elfintorodtam, majd próbáltam beletörődni sorsomba...
A vonat lassan zötyögött végig keresztül a tájon, a várost elhagyva, hegyeket, folyókat és minden mást maga mögött hagyva...
***

- Elnézést... - szólt egy idegen hang, felébresztve szunyókálásomból és gyönyörű álmomból, mely a legcsodálatosabb nyárról szólt...de aztán meghallottam a vonat zakatolását és már is szertefoszlott az álomkép. - Szabad ez a hely?
Még mindig csukva tartottam a szemem, de már tisztábban hallottam azt a lágy ám mégis erősen férfias hangot.
- Persze...- nyögtem oda neki, és lassan feltápászkodtam fekvőhelyzetemből.
- Jaj nem akartalak felébreszteni, aludj csak tovább, ha úgy tartja kedved. - mosolygott, gyönyörű barna szemei megcsillantak az üvegen keresztül besütő nap fényében.
Azonnal felébredtem. Már nem is voltam álmos. Vigyorogva néztem bele gyönyörű szemeibe. És egészen a végállomásig, folyt belőlünk a szó. Ő New Yearsibe tartott, én meg egy farmra... olyan gyorsnak tűnt az út akár pár percről lett volna szó, pedig órákig utaztunk egymás társaságában.
- Hát bocs én itt kiszállok...- búcsúztam el Zacktől, ám ő szavak helyett egy puszival viszonozta búcsúzásom.
Nagybácsikámat már kifelé jövet a vonatból észrevettem (kitűnik a tömegből nekem elhihetitek), eléggé terjedelmes alak, és ahogy beáll a többi ember közé az valami kabaréba illő dolog.
- Szervusz kicsim.- a hangja sem átlagos hangnemben szólózik.- Úgy örülök hogy eljöttél.
, , Én is viszont örülök, ,

***

A farmon nem változott semmi sem tavaly óta...ugyan is tavaly is itt töltöttem pár hetet, de ez a három hónap súlyos sebeket fog ejteni rajtam, mi van ha visszamaradok a fejlődésben? Még a mobilomat sem hoztam, náluk a házban meg nincs telefon, csak az út mentén van egy telefon fülke...de mi van hív valaki?
- Lisa drágám, csak hogy megérkeztél, hogy te mennyit nőttél...- na elkezdődött nagynénikém az ágyból kurjantott nekem és elkezdte mesélni az életrajzát...újra.

***

Éhes kezdtem lenni. Vacsora idő volt.
- Mikor eszünk?- tettem fel azt akérdést amit álltalában az éhező emberek feltesznek.
- Menj kérlek ki a kukoricásba és hozz pár csövet a szárról magadnak, mi nem vacsorázunk.- adta ki a parancsot George bácsi. Már megbántam hogy a vacsora felől érdeklődtem és leszegett fejjel indultam a kijárat felé.

A kukoricás első sorában, minden kukorica éretlen volt, tehát beljebb mentem...már egészen sötét volt kint, úgy tíz óra lehetett.
Zajt hallottam a hátam mögül... megfordultam tengelyem körül, de senkit se láttam... van valami, illetve valaki a kukoricásban... szívem vadul kalapálni kezdett, levegőt sem mertem venni, csak füleltem, hátha újra neszt halok... de semmi... Eszembe jutottak a földön kívüliek...lehet hogy egy földönkívüli volt? Egyre idétlenebb gondolatok lepték el az elmémet, majd ezeket félresöpörve indulni készültem vissza házba, már nem is voltam éhes, és különben is átvertek, mert júniusban nehezen érne meg a kukorica... Ám ekkor gyors léptekre lettem figyelmes a hátam mögül, nem egyedül van az a valaki... És egyre közelednek... láttam amint nem olyan messze mozognak a kukoricák.

Futásnak eredtem, nem mertem hátra nézni, csak rohantam, úgy éreztem, ilyen gyorsan még sohasem futottam sehova, még amikor késésben vagyok a tanítási óráról akkor sem szaladok ilyen nagy sebességgel. Elértem az ajtót és ahogy a szólás is mondja ajtóstól rontottam be a házba. Majd hatalmas zajjal becsaptam magam mögött... Szívem még mindig azt a vad ritmust játszotta, mint odakint, szaporán szedtem a levegőt...és éreztem, ahogy a verejték cseppek lassan folynak le homlokomról.
- Mi történt? - nevetett George bácsi.- Csak nem rémet láttál?
Megugrottam egy kicsit a hangtól, amikor megláttam a szoba fényében bácsikámat, megnyugodtam valamennyire.
- Gyere ülj le, főzök neked kakaót. - szólt szelíden és már nyúlt is a bögréért.
- Köszönöm...- mondtam remegő hangon- Nektek van kutyátok?
- Arra a kis töpszlire gondolsz? - horkant fel derűs képpel.- Tényleg te azt nem is láttad tavaly. Gyakran elszökik, de aztán mindig vissza talál. Már egy hete nyomát sem láttam... Tán össze ismerkedtetek?
- Nem...- szegtem le a fejem. Szégyeltem bevallani hogy megrémültem a kukoricásban...egy kutyától...

***

Teltek a napok, én minden reggel megetettem a jószágokat, öntöztem a virágokat a kertben, néha még ebédet is főztem Marge nénikémnek és bácsikámnak.
Hetente kétszer fürödtem, akkor is hideg vízben, mert George szerint elromlott a víz vezeték...szerintem meg sosem volt ebben a házban meleg víz...
Így teltek szánalmasan unalmas napjaim a farmon, ám egy nap gyökeresen megváltozott minden.
Már Július vége felé járt az idő, tűzött a nap és sehol egy medence, ilyenkor hasznát vettem a hideg víznek és napközben tusoltam...
Egy nap fékezésre és hatalmas porfelhőre lettem figyelmes a ház elől...
Kiszaladtam, azt hitem apu, vagy anyu jött már értem, hogy felébresszen ebből a rémálomból...ám kellemesen csalódtam... Zack szállt le a motorról... a fiú akivel a vonaton ismerkedtem meg. Tátott szájjal ámultam és bámultam, hogy hogy is kerülhetett ide.
- Szia Lisa!- integetett.
Majd elolvadtam mosolyától...és azoktól a gesztenyebarna szemektől... ááh.
- Szia Zack...- böktem ki végül az üdvözlő szavacskát.- Te hogy- hogy itt?
- Te akkor bizonyára nem emlékszel rám. Nekem viszont már a vonaton ismerős voltál. Én vagyok az a Z. Nem emlékszel? Gyakran jártam ide a nénikédékhez, azaz hozzád játszani, naphosszakat a kukoricásban töltöttünk zavarócskázással, itt laktunk nem messze a környéken, de már egy jó ideje elköltöztünk. – gyorsan darálta a szavakat.
- Z??- kitágultak szemeim, és a nyakába ugrottam.- Már körülbelül nyolc éve nem láttalak!
- Zackarias!- George bácsi is üdvözölte Zacket.- Ugye kérdeznem sem kell, csináljak még egy helyet éjszakára? Csak egy pár hetet maradj, ha már ilyen hosszú utat megtettél, hogy ide érhess.
Végre valami érdekes is történik ezen a nyáron...

***

Napról- napra egyre közelebb kerültünk egymáshoz Zackkel. S egy szép verőfényes délutánon fogócskázni támadt kedve.
- Bemegyünk a kukoricásba? - nézett rám huncut szemekkel.
Ekkor végig szaladt az az este gondolata az agyamon, de gyorsan elhessegettem és már indultunk is a rengeteg kukorica közé.
Már a közepe táján lehettünk a táblának, amikor Zack megállt és rámnézett.
Megint azok a gyönyörű szemek... ellenállhatatlanul csillogtak.
Közelebb jött... éreztem az istenien finom illatát a gerjesztő férfi szagával vegyítve.
Megcsókolt, majd lassan elkezdte lefejteni rólam a falatnyi toppomat.(meg kell jegyeznem már tizenhét éves voltam... szabad volt az efféle játék.
Rajta csak egy testhez álló ujjatlan póló volt, szenvedélyesen alá nyúltam és simogatni kezdtem izmos hasfalát. Egyre jobban élveztük a játékot, ám ekkor zajra lettünk figyelmesek... Zackket nem igazán érdekelte a dolog ő folytatta a vetkőzést, ám újra átfutott az az este a fejemen mikor követett valaki a kukoricásban.
- Zack... - lihegtem.- Várj...
Szemem pásztázni kezdte a környéket...ahol álltunk le volt nyesve a kukorica...csak a töve kandikált ki a földből...s körülöttünk kb. még tíz méter átmérőjű körben lenyesve álltak a kukorica szárak.
- Szokták vágni a kukoricát?- kérdeztem gyanakodva.
Ekkor Zack is abba hagyta az élvezkedést és körbenézett.
- Ilyen szabályosan és főleg kör alakban soha...- ő is csodálkozott.
- Van ott valami.- mutattam az egyik kukorica tövéhez. Nem tudtam ki venni mi lehetett, de mozdulatlanul feküdt a földön.
- Oda megyek megnézem - szólt bátran Zack.
- Várj...én is megyek.- siettem utána.
- Te jó Isten...- ámuldoztam.- De hisz ez George kutyája, fekete és kicsi...pont ahogyan körülírta...- teteme ernyedten és mozdulatlanul lapult a földön, szemei nyitva maradtak és üvegesen nézett a semmibe...Hasán felvágás nyoma volt észlelhető.
- De hisz ki, vagy mi tehette ezt?- újra felmerengett bennem a földönkívüliek jelenléte. Legalább lesz miről írnom a beszámolóba...

***

Miután elmondtuk bácsikámnak a látottakat, nem engedett ki többet a kukoricásba, Zacket pedig azonnali hatállyal haza küldte. Nem értettem mi ütött belé...
Valamit titkolt... ki kellett derítenem, mi folyik itt. Ugyan is nem az egyhelyben ülésről vagyok híres, ez sokszor vesztemre vall, de most nem érdekelt, ez a dolog miatt még Zacknek is távoznia kellett. Nem tudtam még mi tévő legyek, de azt igen, hogy másnap visszamegyek a kukoricásba...