Érzés

Hiába a pénz hiába minden, ha nem érek el vele semmit… Elmarom maga mellől a barátaimat, mert némely akadályokat nem látok és nem is karok átugrani, ez rossz de így van. Legtöbbször nem a megfelelő személyt fogom ki, s ilyenkor lép életbe egy idő után az automatikus törlés bennem, amikor érzem h, süllyedek, s nem tudok a felszínre jutni… Ha nem szakítom meg ezt a lehetetlen viszonyt.

Igazából nincs senki, aki jól ismerne, labilis a természetem, kiszámíthatatlan. - Hol jókedvű hol búskomor… hol semmilyen nem szóljatok hozzám, igazából én sem értem saját magam… Milyen vagyok is én valójában, néha úgy érzem, megőrülök, nem akarom saját keresztem, a saját sorsom, éljünk a mának, de belül érzem hogy az sem én vagyok… ki vagyok én… nem értem a saját életem, miért vagyok.. ha magával a létemmel csak kárt tudok okozni meg fájdalmat… A kietlen sivatag az lenne számomra a jó ott nem tudnék semmit sem elrontani ott nincsenek kötelességek… élet sincs.. csak a tömör semmi, mit én magam…

Néha legszívesebben meg tudnám ölni magam vagy csak simán felvágni az ereim, elszökni, elfutni minden elől mindenki elől… Úgy általában mindent otthagyni, ahogy volt, ahogy van - ahogy nélkülem, van…
Én senkinek sem kellek igazán, csak teher vagyok, belátható időn belül egy robban i készülő atombombára, fogok hasonlítani, aki bolyong a nagyvilágban s nem tudni hol fog felrobbanni, kikészülni. Az egyhelyben totyogástól vagy a túlzott folyamtól, amin átmegy a céltalanság, bolyongás, kutatás közben… Nem tudom mit is, akarok egyáltalán, nem tudom mire való az a csomó eszköz, amit maga köré gyűjt az ember hiába, ha nem ér el vele semmit. Ha nem tudja felhasználni egy jobb egy tiszta egy sokkal őszintébb élethez… a világ magában már érzelmek nélkül megy, csak gépek, csak mű minden…

A világ már számomra nem érték, nem ér tárgyként semmit… csak azt akarom, hogy végre mindenki békén, hagyjon h, elmúljak nyugodtan vagy hogy, próbáljak alkalmazkodni úgy általában. Hagyjanak élni…