Érzelmek I.

- Elég volt! Megtetted azt, amit nem kellett volna…-ráhuppant az ágyra, felült, majd beletemette a bánattól és dühtől gyötört arcát. A lány próbálta vigasztalni, odament hozzá, gyengéd szavakat mondott neki. A fiú nem mozdult. Majd hirtelen ellökte a lányt és katonás léptekkel az ajtó felé közelített.
- Megcsaltál…és nem bocsátok meg…-mondta halkan, szinte fenyegetően és erőszakosan becsapta maga után az ajtót. A lány teste megrezdült. Lassan leeresztette fejét és egy könnycsepp esett le a szőnyegre, majd az anyag beitta.

2 hónappal később.

- Na nekem ne mond, hogy nem randiztál már négy hónapja, ember! Mert ilyen korban még… lazán megy. Gyerünk! Húzzál bele, különben észreveszed magad, hogy már 200 éves vagy és akkor mi lesz?
- Ezt a szöveget már hallottam. - jött a válasza és beleharapott a burgerba.
- Persze, hogy hallottad… na és? Eddig segített rajtad, rajtam, sok mindenkin! – hangzott az ellenválasz és egy pizza széle már el is tűnt egy szájban.
- …Kicsodán?- hangzott hitetlenül.
- Na ne mond, hogy nem tudod…Ezzel a „spéci” szöveggel nyomulok és már vagy 30 kanos gyereket megmentettem vele.
- Jól van. Mondjál 2 példát és elismerem, hogy igazad van.- „Támad” immár az éber és felélénkült válasz.
-Ok. Mondjuk volt az aa…Zsolt..ööö…Tern Zsolt. Megnézheted! Most is biztos bassza valahol a barátnőjét valamelyik motelban, miközben a felesége vasal!- Erre hangosan felnevetett. Szinte az összes étkező ember, de még a pincér is odanézett az asztalhoz. De a talpraesett férfi megelőzve válaszolt.
- Nyugalom emberek, csak egy viccet beszéltünk. Visszavette hangját egy torokköszörüléssel és folytatta. Miközben a szemben ülő társa furán nézte.
- És a másik pedig…Hmm. Az a Ferenc, aki még a csajokat is félt megszólítani.
- Kerasszó?
- Az! Amióta ismer engem, azóta egy-egy… „totálkanos sexman”! Ember! Még egy akcióját fel is vette. Elhozzam?
- Kösz, de nem kell - válaszolt röhögve, majd folytatta - Jól van. Elismerem, igazad van és garantálom, hogy 1 héten belül kurni fogok valakivel!
- Ez a beszéd! Csak váljon is be, különben nekem kell szereznem valakit!
- Ok-ok csak húzzunk már ebből a büdös étteremből.- súgta.
Előhúzták a tárcáikat, majd lepengettek egy-egy ezrest az asztalra.

Kilépés a nagyvilágba, ahol a mindennapi csúcsforgalom lassacskán telik. Mielőtt beszálltak volna majdnem egyforma, fekete Opeljukba azért odakiáltott a merész, vagyis János: „Aztán kurd szét. Na csá”.
-Jól van. Hi. - és beszálltak kocsijukba. Majd egyik erre, másik arra.

Otthon.

Kikapcsolta a lejátszót, amin épp egy hamis, nyálas zene ment. Kilépett a kocsiból. Háza felé menve hátrafelé rakta kezét és pityegett egyet az autó, hogy immár zárva, meg riasztózva van. Benyitott a néma házba.
Bár nagy, és szép ház volt kívül is, belül is, de valami hiányzott belőle. Talán az érzelmek. A boldogág, a szeretet, a meglepődöttség stb. Így olyan olcsónak érezte a ház értékét. Mindenki ezt érezné ilyen helyzetben…

Ledobta diplomata-táskáját egy laza és fáradt mozdulattal a hófehér falhoz, a mobilját zsebéből kivéve rárakta az átlátszó asztalra, majd fekvőhelyzetbe belehuppant kék kanapéjára.
Csendben gondokozott el az elmúlt percekről, órákról, napokról végül hónapokról. Szép lassan tágítva a kört. És megállapította szép lassan így elgondolkozva magáról, hogy a remekül fizető állása, szép háza és jó testalkata ellenére mekkora looser… érzelmileg.

Elzárta a „gondolatok kútját” az agyában. Elég volt mára ennyi az önlebecsülésből. Egyébként is elálmosodott. Zsibbadt már a feje, így gondolta, ma már nincs semmi dolga, hát elalszik.
Már javában aludt, ekkor idegesítően, szinte már kínzóan elkezdett csörögni a mobil.
„Basszameg! Ki ez a fasz ilyenkor”- ránézett a faliórára. Fél tíz. Kint teljes sötétség.
Ránézett rezgő és csörgő mobilja képernyőjére. Arca sápadtan elfakult. A kis képernyőn pedig ott villogott a név: „Anett”…

(folyt.köv.)