A történet megtörtént, teljesen így és Velem:
Mikor 18 voltam és még nem volt barátnőm, sehogy, akkor azért már kezdetm kicsit "ideges lenni". De azért éltem világom és nem vettem róla tudomás.
Egyszer viszont épp karácsony elött elmenetem dolgozni a Cora-ba. Ott természetesen adtam magam és máris kedvelt a társaság. Egyszer csak megjelent egy vörös, csinos, tetőtöl-talpig feketébe öltözött leányzó... mondtam is a többieknek milyen "jó bőr"... :)
Volt egy beszélgetés a munkáról a főnökökkel, de nem igazán tudtam odafigyelni, mivel őt néztem, szép volt...
Aztán a kaszzákhoz kerültünk, én persze igyekeztem mellé kerülni... úgy is osztottam be a többieket... :))
Valahogy elkezdtünk beszélgetni, már nem tom, h. Egyszer aztán megláttama popsián egy szöszt és leszedtem... Erre meg "elküldött másvilágra", nem hitte el, h nem a fenekét akartam megfogni.. :-P, aztán megmutattam neki mi is az amikor Én megfogom a fenekét :DD (jól belecsíptem).
Egész nap jól elvoltunk, nagyon sokat álltunk és dolgoztunk.
Nap végén pedig együtt hazafelé. Nagyon hideg volt brrrrr.
Átkaroltam, de ezt is jószándékból, hát meg hátsó szándékból is... de inkább az első.
Az Omszki tónál van a Cora, és az akkor teljesen be volt fagyva, és azt hiszem ő mondta, h nézzük meg, és Én meg mondtam, h menjünk csúszkálni. Sokat nevettünk, estünk, feküdtünk a jégen :)
Volt egy gyerekjáték, mikor a homlokotokat összeteszitek és ellenkező irányba fordítjátok a fejeteket, és akkor a szemetek elmászik lefele és felfele, na mi ezt eljátszottuk és ő nagyon megilyed, de nagyon közel is maradtunk egymáshoz. Akkor hirtelen ötlettől vezérelve adtam neki egy hirtelen-szájrapuszit, amitől ő meglepődött. De egy kínos pár másodperc múlva, ami 10 percnek tünt, újra megpróbáltuk, és hosszasan csókolózni kezdtünk... akkor életemben először, a jégen...
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-09-23
|
Novella
Az életünk során rengeteg kapcsolatot hozunk létre és szakítunk meg. Ezek olyan utakra sodornak...
2024-09-05
|
Novella
Ismeretlenül is kívánom legyen annyi kitartásod és erőd az álmaid megvalósításához mint főszereplőmnek...
2024-08-23
|
Novella
Jöjjön egy sokkoló történet az íróasztal fiók mélyéről ami novellaíró versenyt is megjárt.Ugyan...
2024-08-12
|
Merengő
Gini a hármas szobában púderezte az arcát. Az ostromgépek hangja sajnos beszűrődött, a nő...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Első csók!
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2004-05-16 00:00:00
|
Egyéb
De ha tényleg szeret? Megvár. És megvárom. Megvárjuk egymást, addig a pillanatig, amíg elveszünk egymás tekintetében. És amikor, - mint mikor elalszunk, és ébredünk, hogy a kiesett álmok mikor is jöttek, - megcsókoljuk egymást. Az lesz a szerelem. Mikor csak odahajolok, és egy apró csókot pihegek az ajkaira. Mikor átkarolom, és kiráz a hideg, mikor megremeg a kezem. És nem érdekel, hogy izzad a tenyerem, hogy a hajam kócos, hogy őt is rázza a hideg...
Ez a lány az egész életét maga irányította, olyan magabiztosnak tűnt, hogy azt bármelyik férfi elirigyelhette volna. Most mégis éreztem benne valami bizonytalanságot. Egy pillanatra megálltam és éreztem, hogy remeg alattam. Megsejtettem, hogy ez nem csak a szeretkezésünknek szól. Tartott valamitől. Elemeltem a fejem és az arcára néztem. Már csak egy fiatal lány volt, pont olyan, mint bármelyik...
Hozzászólások