Éjsötét pillanók - Bevezető történet: A megmentő

Hideg szél fújt. A fák lombjai susogtak az erdőben, az avar halkan sustorgott. Iván felrakott lábakkal ült a vadászlesen és hallgatta az erdő hangjait. Semmi, csend honolt mindenütt, csak néhány madár röppent fel.
„Még egy őz, se vaddisznó sem jár, nem lehet igaz! Úgy látszik egyhamar nem eszünk vadat!” Morgolódott magában.

Becsukta a szemét, majd beleszippantott a levegőbe. De nem érzett semmit. Hirtelen egy zaj ütötte meg a fülét. Egy óriási vaddisznó csörtetett ki a bozótosból. Iván oldalba bökdöste Lacit, a nagybátyját, aki elszenderedett egy pillanatra. Laciból azonnal kipattant az álom és gyorsan felkapta a fejét. Előkapta vadászpuskáját, hogy lelője a vadat. Ebben a pillanatban három óriási farkas ugrott ki a bozótból a vaddisznót üldözve. Abnormálisan hatalmasak voltak a farkasok, akár egy felnőtt őz, vagy szarvas. Laci célba vette a legnagyobb farkast és meghúzta a ravaszt. A farkas felnyüszített és a földre rogyott. A két másik a lövés hallatán megtorpant, majd Laciékra vicsorítottak hatalmas agyaraikkal. A meglőtt állat mordult egyet és próbált felállni. A vállából folyt a vér, melynek kékeslila színe volt. A társai ránéztek majd fél perc farkasszemezés után egy ugrással eltűntek a bozótban. Eközben Iván óvatosan lemászott a magaslesről kezében a puskával. Közelebb lépett a farkashoz, kinek közben sikerült felállnia. Belenézett a szemébe, melyből melegség, nyugalom, bölcsesség és tapasztalat áradt, majd a fiú szeme láttára egy ugrással követve társait a bozótosba vetette magát.
„Ilyen hatalmas állatot még életemben nem láttam, igen nagy volt. De a szemeiből olyan erő sugárzott ki, mintha nem is állat lett volna, hanem ember.”

Ebben a pillanatban vette Iván észre a közelben legelésző őzet. Gyorsan a vállára kapta a puskáját és elsütötte fegyverét. Megsebezte az állatot, ki eltűnt az erdőben. Iván utána eredt, követve a vérnyomokat. Néhány perc múlva egy tisztásra érkezett. Az őz a tisztás másik végén volt, a sok vérveszteség miatt, alig állt a lábán, majd lerogyott a földre. Iván épp elindult, hogy végezzen vele, amikor egy férfi ugrott ki az erdőből egyenesen az őz felé.
„Milyen forgalmas nap! De mit akar az az ember? Ezt az őzet én lőttem!”
- Hé! Az az én zsákmányom! - kiáltott fel. Az ember felkapta a fejét és Ivánra nézett, majd beleszagolt a levegőbe és elmosolyodott kivillantva vakítóan fehér fogait. Ez után megindult a fiú felé. Majd felvett egy pozíciót, mint aki támadni készült.

Iván megbabonázva állt ott. Agya figyelmeztető jeleket küldött a végtagjainak, de azok mintha oda lettek volna nőve a földhöz nem mozdultak. Ebben a pillanatban egy hatalmas fekete ló ugrott a fiú elébe ellökve azt. Iván a földre esett, egy éles kőbe felsértve karját. A különös férfi helyette a fekete ló nyakába mélyesztette fogait. Az állat felágaskodott, majd hatalmas erővel oldalra vetette magát, így rázva le magáról támadóját. A férfi azonban nagyon gyorsan felpattant, és újból célba vette Ivánt, de a ló egy hatalmas rúgással a tisztás másik oldalán lévő hatalmas fenyőnek rúgta. Ez után letérdepelt, fejével mintha intene Ivánnak, hogy üljön a hátára. A fiú gyorsan felpattant az állatra, bár félt, hisz életében még soha sem ült lovon. Gyorsan megkapaszkodott a dús sörényében. A ló egy ugrással lábra állt, majd egy másikkal az erdőbe vetette magát.

Iván észrevette az állat nyakán és vállán lévő sebet, melyből kékeslila színű vér folyt. Furcsa érzés fogta el, de inkább egyre erősebben kapaszkodott a ló sörényébe, aki irtózatos sebességgel vágtatott az erdőben. A fák szinte elmosódtak Iván szemei előtt. A háta mögött hallotta, hogy valaki követi őket, de nemsokára elhalt a hang, és csak a ló patáinak dobbanását hallotta. Egy idő után a sebesség kezdett csökkenni, hallotta, hogy liheg az állat, a sebekből továbbra is folyt a vér. Majd hirtelen felnyerített a ló, nemsokára aztán kezdtek a fák ritkulni, és egy ház körvonalai látszódtak a távolban. Az erdőből ki érve a ház lépcsőjénél lerogyott a ló. A házból két fiatal lány húsz és huszonhárom év között sietett ki. Utánuk egy idősebb nő, ki kínai, vagy japán származású lehetett a vonásai alapján. A nő elkapta Ivánt, majd bevezette a házba, az étkezőbe, hogy bekötözze a sebeit. Némán tette a dolgát.

- Molnár Iván és önben kit tisztelhetek? - kérdezte a fiú, de a nő csak ránézett némán és tovább tisztogatta a karját.
- Ön itt lakik? Nem veszélyes itt élnie? Láttam nemrég három hatalmas farkast, ha azok véletlenül megtámadnák, nem élné túl. Nem tudja, hogy ki támadhatott meg? Egy férfi volt, furcsán vöröslő szemekkel! És a ló, aki megmentett? Megsebezte, de a vérének a színe nem olyan volt, mint amilyennek kéne lennie. - próbálkozott tovább, de a nő hallgatott továbbra is. Miután befejezte, eltette a kötszert és a fertőtlenítőszert, majd kiment. Iván felállt, hogy megnézze a lovat, de megszédült, így leült az egyik székre a hatalmas tölgyfaasztal mellett. Nemsokára kinyílt az ajtó és Jázmin lépett be, Iván volt kolléganője. Arca sápadt volt, halott fehér, szemei beesve, nyakán egy vörös sál volt körbetekerve. Ennek ellenére gyönyörű volt, szinte tökéletes. Olyan, mint a reneszánsz festők és szobrászok Madonnái. Gesztenyebarna szemei melegséget árasztottak a környezete felé. Vörösesbarna haja, mint tűz lángolt, és omlott vállára, mellére. Karcsú termete kecsességet kölcsönzött neki. Egy erőtlen mosollyal próbálkozott.

- Jól vagy? - kérdezte. Hangja olyan volt, mint egy harangjáték, vagy mint madarak csiripelése.
- Jól köszönöm! Mi volt ez?
- Nem tudom, miről van szó, de Lin Chang elvisz haza autóval. Nekem mennem kell!
- Várj! - kiáltott utána Iván, de Jázmin nem fordult vissza. Járása olyan volt, mint egy balett táncosé. Ekkor belépett a nő, aki bekötözte Iván karját. Ahogy kinyitotta Jázmin az ajtót, Iván észrevette a nagybátyját. A konyhaasztalon feküdt. A fiú nem tudta, hogy miért fekszik ott, ezért felugrott és odaszaladt. A férfi karjai élettelenül lógtak le az asztalról, egész teste tiszta vér volt.
- Lin, kérlek, vidd haza Ivánt! - mondta Jázmin.
- Mi történt Lacival? Mondd meg azonnal! - ordította a fiú.
- Megtámadta egy vaddisznó feltehetőleg. - válaszolt a lány, hangja tele volt idegességgel. A fiú odaugrott az asztalon fekvő nagybátyjához. Rádőlt és zokogni kezdett, nem törődve a körülötte lévőkkel. Ahogy felnézett furcsa sebre lett figyelmes. Mint egy harapásnyom, de emberi fogaké.
- Mi ez?!
- Mondtam, hogy megtámadta egy vaddisznó, biztos megharapta a nyakát - sóhajtott fel Jázmin.
- Na ne viccelj! A vaddisznó fogai nem ilyen helyet hagynak! - csattant fel Iván.
- Sokkos állapotban vagy Iván, hazaviszünk.

Iván arca dühöt árult el, a gondolatai csak úgy peregtek. A nő, aki feltehetőleg japán volt odalépett, és megfogta csupasz karját. A fiú megborzongott a hideg érintéstől és az erőtől. Érezte, hogy kezd kicsúszni a lába alatt a talaj, lassan vonszolta magát a kint álló fekete Volkswagenhez. Alig kapott levegőt, érezte, hogy agyát elborítja a vér. Már csak azt vette észre, hogy az autó megállt a házuk előtt. Csodálkozva nézett a nőre, aki csak elmosolyodott, de nem szólt semmit. Iván lassan kikászálódott az autóból és botorkálva ment a kapuhoz. Agya zakatolt, szemei előtt peregtek az események. Nem tudta felfogni mindazt, ami vele történt, csak annyit tudott, hogy valami rejtély övezi körül az eseményeket. De nem volt ereje hozzá, hogy jobban belegondoljon a dolgokba.
„Majd holnap mindent megtudok és kiderítek!”