Egyik szombat reggel...

Szombat reggel öt órára ért haza. Sietnie kellett volna a szobájába, - ezzel tisztában volt - de a gyorsulása, most egyenesen arányos a hangjával. Ha fut, hangosabban jajgat. Próbálta visszatartani, de minden levegővételnél bele nyílalt a kín a mellkasába. Nem akarta felkölteni a ház lakóit. Lassan járt, egész teste megtört az éjszakai – no igen, nem kellett volna – balhé után.
Az történt, hogy ő már elfoglalta helyét másodállásában, és Matt Wettersként éppen az egyik kuncsaftjára várakozott. Hirtelen az egyik – eléggé ittas - vendég felismerte benne a kertészt a Leichtner házból. Ő tagadta, hogy köze lenne egyáltalán ahhoz a házhoz, hiszen nem is járt még soha arra. Biztos, csak hasonlítunk, mondta. De a fickó csak nem engedett. Azt az utasítást kapta a fülébe, hogy ignorálja. Úgy is tett.
A pacák akkor lépte át a határt, amikor elkezdett kötekedni. Hogy milyen jó dolga van neki, hogy nappal füvezik, este baszik, majd az egyik pincérnőt prostinak hitte, és elkezdte molesztálni. Ő pedig – ó, az a jó szívem fog egyszer a sírba vinni! - nem a fickót hagyta figyelmen kívül, hanem az utasítást. Kiállt a pincérnő mellett, – mellesleg Lucynak hívják – mire a részeg verekedést kezdeményezett. Persze nem hagyhatta magát, betörte a pacák orrát. Akkor jöttek a betépett haverjai. Hát, nem kellett volna! Kiállni négy ellen - ismerte be végül.  

Bement a konyhába, kivett a fagyasztóból valami hideget. Nem tudta mi az, csak remélte, hogy nem fog kelleni. Ha felolvad, majd visszateszem – gondolta. - Nekem most nagyobb szükségem van rá.
Száján felszakadt a korábbi sebe, bal szemén óriási monokli, két bordája megrepedt. Az orvos helyretette az eltört orrát, leragasztotta. Mondta, hogy a szeme körül fel fog dagadni, és be is kékül majd. A főnöke a fejmosás mellé még egy adag arcfestéket adott neki, sőt felajánlotta azt is, hogy elküldenek hozzá egy kozmetikust. Fő a kinézet!
Maldoy visszautasította. Nem akarta, hogy egy kislány átszökjön a Leichtner ház egyik szobájába, csak azért, hogy őt kisminkelje. Meg tudja ő azt csinálni egyedül is. Erre is kitanították. Inkább szabadságot kért. Helyre kell tennie magát. Tele volt kék sebekkel. 
-     Engedély megadva 3 napra! Visszamehetsz, de ne felejts jegelni! Megértetted?
-    Jól van, oké – mondta, és lassan sikerült felhúzni magára a felsőjét.
-    Kiveheted a füledből az adóvevőt, de kedd reggel jelentkezz! Ha nem teszed, akkor mi keresünk meg téged, – figyelmeztette a hadnagy – és mész vissza a tudod hova!   
-    Oké, jól van! Mentem. Jó éjt! – mondta, majd kiment az épületből. Útközben még ideiglenesen „kölcsönvette” az egyik munkatársa napszemüvegét. Senkit sem akart sokkolni a látványával.
Ahogy beért a szobába, magára zárta ajtaját. Kivette az ágy alól a dobozát, szúrt, majd lassan levetkőzött, és úgy ahogy volt – körülményekhez képest sajnos sokkal lassabban - „bedőlt” az ágyba. Úgy érezte, egy hétig is képes lenne aludni. Fájdalomcsillapítót adhattak volna, nem kozmetikumokat! – jutott még eszébe, majd elaludt.

John nem ment le reggelizni. Ilyen még nem fordult elő. Linda először úgy gondolta, hogy talán csak sokáig alszik. Mégiscsak szombat van. Miért kellene neki is korán kelnie a hétvégén? – nyugtatta magát. Olyan is lehetséges, hogy este elment valahová meginni valamit. Megérdemli, hogy szórakozzék – ismerte el - talán meg is ismerkedett egy lánnyal, és esetleg nála töltötte az éjszakát – kontrázott saját magára.
Lassan már ebédidő, és a kertésze még mindig nem jelent meg, sőt, nem is mondta, hogy el akart volna utazni valahová. Ezért hát felment a szobájához. Kopogott, és – tudta, nem illik – de hallgatózott is. Azonnal elpirult, amikor csak nyögéseket hallott. Te jó ég! Felhozott valakit magával! Ez azért már mégiscsak sok! Nem mondta meg neki Jean, hogy tilos bárkit is a házba hozni? – elöntötte a méreg. Gondolkodott, hogy most benyisson-e, vagy várja meg amíg végeznek. Én vagyok a ház ura, és a házam nem kupleráj! Azonnal kirúghatnám ezért – győzte meg végül magát, és amilyen dühös volt, olyan vehemenciával tárta ki az ajtót maga előtt. A látvány meglepte. 
-    Azt a teremburáját! – szorította kezeit a szája elé - Mi történt magával? – kérdezte a szoba lakóját, aki az ágyán ült, és éppen a fürdőszobába igyekezett. Haja kócos, szemén napszemüveg, orra leragasztva, ajkain alvadt vér, a mellkasa bekötözve. 
-    A szívrohamot hozza rám! – szólt John morcosan, miután felismerte a másik főnöke hangját. 
-    Ki bántotta? Bejött valaki ide, vagy maga volt valahol az este? Hívom a rendőrséget – mondta, majd elindult kifelé a szobából.
-    Nem kell! Csak...elestem – nyugtatta Lindát - Orvosnál is voltam. Látja, be vagyok kötözve. Minden oké, csak...au – mondta miközben felállt.
-    Csak mi? Mi történt? Honnan esett le? Úgy néz ki, mintha végigment volna magán egy busz!
-    Türelem, most nekem el kell mennem a...
-    Várjon, segítek! – mondta hirtelen, majd odarohant hozzá, és megfogta a karját. 
-    Au, ez fáj! Óvatosan. Ne, ne inkább ne nyúljon hozzám! Biztos, el akar kísérni a mosdóba?
-    Persze, segítek, ahogy csak tudok – mondta Linda.
No, persze, még a farkam is fogni fogod, amíg dobok egy sárgát, igaz? – tette fel magában a költői kérdést a kertész.
-    Minek ez a szemüveg, nem süt a nap – és azzal egy mozdulattal lerántotta Johnról. - Szent ég! Hát ez feldagadt! Hol van a bal szeme? Erre kell valami fagyos!
-    Au. Tudom, hoztam, de már elolvadt. Jó ötlet, menjen inkább, és hozzon jeget.
-    Rendben, igaza van. Itt hagyhatom magát? Nem fog elesni?
-    Mi ez itt? – kérdezte Vivien – anya, mit csináltok?  
Oh, baszd meg! Jöjjön ide az egész ház! Üljenek körbe, és előttük fogok hugyozni! – gondolta John -  Leszarom, ha menni kell,  menni  kell! – lassan bevánszorgott a fürdőbe. 
-    Hát, ahogy látom rendesen megruházták! Mi történt? – kérdezte Vivi mosolyogva.
-    Azt mondta elesett – válaszolt Linda, miközben elkezdte felszedni John elhajigált ruhadarabjait, amiket elkezdett összehajtogatni, miután bevetette az ágyát.  
-    Ja, és te ezt el is hiszed, nem? – mondta gúnyosan Vivi.
-    Miért kételkednék a szavában?
-    Hát, elég sokat ivott az éjjel! – kommentálta Vivi a fürdőszobából hallatszódó csobogást – már vagy két perce pisál! 
-    Hogy beszélsz? Menj innen, és hozz egy kis jeget, rendben?
-    Miért nem kéred meg Jeant?
-    Jaj, azt sem tudom, hogy hol van jelenleg! 
-    Itt vagyok asszonyom, az ajtóban – válaszolta Jean. 
-    Remek! Kérem hozzon jeget a kertész számára! 
-    Persze – mondta a komornyik, majd elment. 
-    Hűha, milyen szexi! – szólt Vivien fülig érő szájjal, amikor meglátta a csillogó selyem inget – Nem tudtam, hogy ilyen csillámot használ.
-    Add azt ide! – vette ki a kezéből az anyja – Ez nem a mi dolgunk. Az ember azt csinál a szabadidejében, amit csak akar! 
-    Ezt nézd! Ebben vajon mi volt? – kérdi a lány amikor a kertész nadrágjának a  zsebében egy kibontott csomagot talált – Du.... – kezdte olvasni - alig lehet kivenni, úgy el van tépve – mondta – de van benne egy x is!
Linda is odapislantott, és azonnal tudta, mi az. El is pirult, mert amit Vivien a kezében tartott egy Durex nevű óvszer csomagolása volt.
-    Teszed azt le, de rögtön, és mars a kifelé a szobából! – kiáltott Vivienre,  és kikapta a kezéből az eltépett papírt.  
-    Oh, - lepődött meg a kertész kijövet a fürdőből – mit csinálnak a holmimmal?