Egy szerencsétlen lány 4-5. fejezet

Másnap reggel Gwen a szokásos bőséges reggelivel fogadott és újratöltötte a kék dobozt, megint két szendvics, de most egy fürt szőlővel.
- Ma a szokásos időben jössz haza? – kérdezte, mintha második sulinap lévén lenne szokásos idő.
- Valószínűleg, de ha változik a program telefonálok.
- Rendben, kellemes napot, Daisy.
- Jó munkát, Gwen.
Ma piros kivágott felsőt vettem fel, amiből egy csíkban kivillant a hasam. Nem vészes csík csak egy centi, de már ez is haladás hozzám képest. Régebben nem mertem volna mutogatni a hasam, de most a két hónapos kemény edzés mellett, amit Lydia nénivel csináltam a hasam szép feszes és gyönyörű bronzszínű a bőröm. Remélem, nem mostanában fakulok ki. Csokibarna gyűrött hatású selyemszoknya mellett döntöttem, a hajamat meg hagytam szabadon lógni.

Túl voltunk két halál unalmas matekórán és egy bioszon, amikor Cassie nagy tervvel rukkolt elő, ma lesz az első fociedzés, ahol Aaron is játszik. Menjünk le és nézzük őket.
- De az tök ciki – vetettem ellen – nem csorgathatjuk a nyálunkat, mint azok a hülye libák. Liz meg a barátnői.
- Nem csorgatjuk a nyálunkat, hanem egy üzenetet kell átadnom Nick-nek, de nem akartuk megzavarni az edzést és kivárjuk a végét.
- Ez egész jó ötlet – bólintottam, így suli után lementünk a sportpályára. Elkértem Cassie mobilját és hazatelefonáltam. Apa vette fel.
- Szia én vagyok! –szóltam bele.
- Ki az az én?
- A lányod, apa – nem is meri fel a saját gyereke hangját?
- Daisy – persze a nevemre emlékszik!
- Csak szólni akartam, hogy később megyek haza, ne aggódjatok, rendben?
- Jó, persze – mondta és letette.

Mindenkinek ilyen apa kéne, végül is már megszoktam, hogy eléggé magam vagyok, mert néha olyan, mintha teljesen egyedül laknék a házban, van olyan, hogy napokig nem látom. Persze most már ott van Gwen, ő legalább dumál velem.
Leültünk közel a pályához és figyeltük a srácokat. Néztem, hogy Aaron-nak milyen szexin lobog a haja futás közben.
- Azért ezt jó látni – mondta Cassie.
- Mit? – érdeklődtem elszakítva magam a látványtól.
- Helyes pasik, izzadtan, lihegve, ez elég szexi, nem?
- Hát – kezdtem elgondolkodva – helyes pasik az igaz, de nekem az izzadás meg a lihegés nem igazán jön be.
- És ha nem lihegésnek nevezzük, hanem zihálásnak, vagy pihegésnek? Ez sem tűnik szexinek?
- Mindegy, hogy nevezzük a lihegés, lihegés marad. Nekem férfi kell, nem valami kutya, jobb, ha nem liheg.

Egy ideig elvitázgattunk a kérdésen, amíg fel nem tűnt, hogy a fiúk gyakran pislognak ránk. Túl gyakran és ez az edzőnek is feltűnt. Dühösen odajött, hogy mit illegetjük itt magunkat, pedig csak üldögéltünk. Cassie rávágta, hogy üzenete van Nick-nek, csak nem akartunk zavarni. Erre az edző visszacsörtetett és szólt Nick-nek.
- Mi az üzenet? – kérdeztem, ahogy láttam felénk jönni a fiút.
- Semmi, még nem gondolkodtam rajta – súgta Cassie.
Nick odarohant mellénk és elég mérges arcot vágott. Lihegett és izzadt, mégsem tűnt kutyának. Az jutott eszembe, hogy mégsem olyan vészes ez a dolog, Aaron is idejöhetne.
- Mi van? – kérdezte Cassie-t, aki erősen törte a fejét, hogy mit mondjon.
- Nagyon jól játszol – mondtam Nick-nek hátha kicsit elterelem a figyelmét, amíg Cassie-nek eszébe jut valami, sikerült magamra vonnom a figyelmét.
- Figyeltél? – kérdezte elégedetten.
- Aha – hazudtam – te vagy az egyik legjobb játékos – bárcsak tudnám milyen poszton játszott, meg kellett volna figyelni – Sajnos most el kell mennünk, pedig olyan szívesen figyelném tovább, ahogy izzadsz és lihegsz.
Milyen hülyeségek jönnek ki belőlem? Tisztára leégetem magam. Nick közelebb lépett hozzám és halkan szólt, gondolom, hogy Cassie ne hallja. Szinte éreztem a lélegzetét a bőrömön.
- Vannak egyéb helyzetek is, amikor figyelhetnéd, hogyan izzadok és lihegek. Sokkal közelebbről is láthatnád – megint előjött a szexmániás, macsó énje, és azt hiszi ilyenkor vonzó.
- Megbeszélünk egy randit és összehozhatjuk a dolgot – mosolyogtam rá sejtelmesen, aztán elléptem mellőle közelebb Cassie-hez. A válasz láthatóan megdöbbentette Nick-et, ami igazolja Lydia néni egyik újabb tanítását, „ha a férfiak szexuális jellegű megjegyzésekkel piszkálnak, vágj vissza egy hasonlóval és meglátod mennyire zavarba jönnek”. Aha ez úgy néz ki bejött. Le kell jegyeznem a naplómba.
- Stuart! – hallottuk az edző ordítását, ami kizökkentette Nick-et és Cassie-hez fordult.
- Anya üzeni, hogy hazafelé vegyél tejet – nyögte ki Cassie, mire olyan nevetőgörcs jött rám, hogy arrébb kellett mennem. Cassie is vihogva jött utánam és elindultunk kifelé a sportpályáról.
- Ez nem volt valami jó ötlet – mondtam végül.
- Dehogynem, nem tűnt fel, hogy Aaron mennyire figyelt téged, főleg, mikor Nick-kel beszéltél.
- Tényleg? Észre sem vettem – hé lehet, hogy ez már haladás, Aaron féltékeny lenne? Na nem olyan nincs, azért nem gondolkodom ennyire előre. Vagy igen?
Egész hazaúton ezen töprengtem. Belépve a házba láttam, hogy Gwen a kanapén ül, ahogy meglátott elém rohant és majdnem a nyakamba borult.

- Hol voltál? Azt mondtad, telefonálsz, ha késel – majdnem sírt.
- Telefonáltam Gwen, apa nem szólt? – erre elindult a dolgozószobába. Hallottam, ahogy kiabálni kezd apával. Szép, az első veszekedésük és én vagyok az oka. Felmentem a szobámba. Milyen szerencsétlen vagyok, kezdem megkedvelni a csajt, erre most miattam szomorú, tényleg aggódott értem, pedig csak két hete ismerjük egymást.
Tíz perc múlva hallottam, hogy kopognak az ajtón.
- Gyere be – szóltam ki, mire Gwen bejött kisírt szemekkel – sajnálom, nem akartam, hogy probléma legyen ebből. Legközelebb személyesen kérlek téged, jó?
- Nem a te hibád, apád olyan…
- Őrült – fejeztem be – tudod szerintem anya halála miatt lett ilyen furcsa. Mindent elfelejt, olyan, mint egy gyerek. Nem is értem, igazából mit eszel benne. Te tök normális csaj vagy, apa meg tiszta dilis.
Erre Gwen nevetni kezdett.
- Igazából én sem tudom, de valami megfogott benne. Egész kedves, amikor épp nem ír.
- Csak az a baj, hogy a nap jó részében ír.
- Igen, csak az éjszakáink szabadok – leesett neki, hogy most mire utal és elvörösödött.
- Talán erről inkább ne beszéljünk – mondtam egy elfojtott mosollyal.
- Rendben – mondta – legközelebb a mobilon hívj, kérlek.
- Jó, de akkor add meg a számod – lekaparta egy papírra és kiment.



5.

Másnap reggel eleve közöltem, hogy suli után a bankba megyek, úgyhogy Gwen ne aggódjon. Harmadik nap a suliban és még nem csúfoltak, ez elég furcsa. Kezdem jól érezni magam, végre nem a szánalmas részlegbe tartozom, hanem a normálisba. Cassie és én épp az ebédünket fogyasztottuk Donald-dal egy asztalnál, mikor odalépett Jeremy az egyik focista srác és megkérdezte leülhet-e. Ő a menő kategóriába tartozik, elég izmos, barna hajú és a szeme sötét, majdnem fekete. Tőlem kérdezte, de Cassie válaszolt helyettem.
- Ülj csak le – folytattuk a kajálást közben meg Donald azt a matekpéldát magyarázta, amit nem értettem túl jól.
- Ha gondolod, délutánonként korrepetálnálak – vetette fel nekem Jeremy – elég jó vagyok matekból.
- Kösz, de annyira hülye nem vagyok, hogy korrepetálni kelljen – válaszoltam nem túl kedvesen, azt hiszi nem emlékszem rá, mikor a haverjaival hápogni kezdtek a buszon, amikor találkoztunk. Na ne, nehogy már nyomulni akarjon, ismerem a fajtáját, persze ha nyomulni akar az már elég haladás, hiszen nem egy csúnya srác, ráadásul a menők közé tartozik.
- Értem – motyogta. Donald tovább magyarázta a dolgot és végre megértettem, mondom, hogy okos vagyok, csak kicsit nehéz a felfogásom. Hálából a fiúnak adtam az egyik szendvicsem, legalább nem kell magamba tömnöm. Jeremy közben egy újabb szövegen törte a fejét, láttam rajta. Cassie-re mosolyogtam és igen, ő is látta. Érdekes, ha az ember jobban öltözik, sokkal több pasit vonz maga köré.
- Láttalak tegnap a pályán – kezdte.
- Te is ott voltál? – kérdeztem vissza gonoszul, láttam, hogy ez betalált.
- Szóval, tényleg csak Nick-et nézted? – vágott vissza – Nem hittem el, mikor mondta.
- Mit mondott? – zavarodtam össze.
- Hogy rá vagy gerjedve, azért bámultátok őt a pálya szélén – eltátottam a szám, hihetetlen ez a Nick, ez már a pofátlanság netovábbja.
- Kicsit el van szállva magától, ha azt hiszi, hogy őt nézegettem – mondtam Cassie-nek – a bátyád elég nagyképű.
- Tényleg azt hiszi, hogy őt nézte? – kérdezte Cassie vihogva Jeremy-t – A bátyám egy önelégült segg.
- Ha nem Nick-et nézted, akkor kit? – tette fel a kérdést Jeremy. Elgondolkodtam milyen választ adjak.
- Talán csak a hattyúmat keresgélem – mondtam végül és felálltam az asztaltól – Megmondhatod a hülye haverodnak, hogy kicsit sok mindene hiányzik ahhoz, hogy én őt nézegessem – elindultam vissza az órákra.
- Nick teljesen meg van őrülve, azt hiszi, hogy bárkit megkaphat – zárkózott fel mellém Cassie.
- Végül is eddig mindenkit megkapott, akit akart, nem? – kérdeztem. Ezen Cassie elgondolkodott.
- De igen. Kíváncsi vagyok téged megkaphatna-e – megint ki is mondta, amire gondol.
- Hát kedves vagy – csóváltam meg a fejem – de még viccesebb lenne, azt kitalálni, hogy vajon én megkaphatnám-e őt.
- Úgy érted ki akarnád használni, ahogy ő teszi a csajaival?
- Nem hiszem, hogy olyan gonosz lennék – gondolkodtam el a dolgon – de jó lenne, ha valaki móresre tanítaná.
- Ráférne az egójára – bólintott Cassie.
Suli után rohantam a bankba, hogy egy kis pénzt vegyek le a számlámról, anya egész sok pénzt hagyott rám, mikor meghalt és ezt teljes egészében én kezelem. Aaron-on és a következő lépésen gondolkodtam. Valami módon beszélgetésbe kell elegyednem vele.

Hirtelen négy fekete maszkos férfi rohant be és fegyvert lóbáltak a kezükben. Tök viccesnek tűnt volna egy filmben, de leesett, hogy ez most komoly. Ordítozni kezdtek, hogy mindenki feküdjön a földre, mire a mellettem álló pasi hasra vágta magát, és engem is rántott magával. Hevesen dobogó szívvel hallgatóztam, ahogy az egyik rabló sürgeti a pénztárost, hogy ide a pénzzel, aztán egy lövés dörrent és egy autó fékjét hallottam. Két percen belül meghallottuk a rendőrautók szirénázását és kisebb nyüszítős sírásokat, amiket az emberek produkáltak, gondolom ijedtségükben.
Feltápászkodtam a földről, mindenki így tett ugyanis a bankrablók elmentek. Megérkeztek a rendőrök és mindenkit kihallgattak. A férfi mellettem esküdözött, hogy ő mentette meg az életem, mert én nem akartam lefeküdni, na persze, magamtól is lefeküdtem volna, ha nem ránt le ráadásul be is ütöttem az arcom. Mondtam az egyik kedves zsarunak, hogy én semmit nem láttam, így elmehettem haza.

Eszembe sem volt, rohantam Cassie-ékhez, hogy elújságoljam a dolgot. Átéltem egy bankrablást! Rekordidő alatt értem oda és rögtön az ajtóban szembetaláltam magam Nick-kel.
- Mi történt veled? – kérdezte aggódva. Látta, hogy beszélni próbálok, de a nem jön hang a számra, csak levegő után kapkodom – Megütött valaki?
Megráztam a fejem, mély levegőt vettem és nagy nehezen kinyögtem.
- Cassie?
- Bent van, de mi történt veled? Megtámadott valaki? – kérdezgetett egyre.
- Igen – berohantam mellette a házba Cassie a kanapén ült, mellette Henry és Mrs. Stuart. Cassie rémülten felugrott, amikor meglátott. Elgondolkodtam, hogy nézhetek ki.
- Mi történt? – rémüldözött mindenki.
- Kirabolták a bankot – nyögtem ki.
- És? – kérdezte mögöttem Nick.
- Én is ott voltam, te hülye! – vágtam oda. – Pénzt akartam kivenni… erre berohant négy férfi, maszk volt az arcukon… kiabálni kezdtek, hogy mindenki a földre, meg ilyenek… aztán elmentek és jöttek a rendőrök – ennyi tellett tőlem, hatalmas levegővételek közepette. Mindenki megdöbbenve bámult és egy szót sem szóltak. Csak álltam ott zihálva és néztem az arcukat. Nem úgy tűnt, hogy elhiszik.
- Komolyan! Kapcsoljuk be a tévét, mikor eljöttem ott volt egy stáb is, lehet, hogy leadják.
Mrs. Stuart hitetlenkedő arccal bekapcsolta a tévét és tényleg az ment.

- Látjátok – mondtam diadalmasan, és közelebb mentem a tévéhez. Tíz perc múlva leadták a biztonsági kamera felvételeit is – ott vagyok, a mögött a fószer mögött – mutattam lelkesen – mindjárt leránt magával – és igen, elég hülyén nézett ki, ahogy a hasamra vágódom, még szerencse, hogy csak távolról látszom, és mindenki a rablókat fogja figyelni. Véget ért a hír. Még mindig döbbent arcokkal találtam szembe magam, de legalább hittek nekem.
- Na? – kérdeztem, hogy valami véleményt is mondjanak már.
- Majdnem meghaltál – bökte ki Cassie és bőgni kezdett.
- Dehogyis – mentem oda hozzá és átöleltem – nem haltam meg majdnem, miket beszélsz. Tök jól vagyok, látod?
- Tudod, hogy meghorzsolódott az arcod? – vetette fel Henry, a maga nyugis módján.
- Tényleg? – hozzáértem, tényleg fájt és dagadtnak tűnt.
Berohantam és megnéztem magam a tükörben. A jobb arcom szélén és a szemem mellett tényleg horzsolások voltak. Csúnya!
Elszontyolodva mentem ki
- Most napokig meg fog látszani – panaszoltam – úgy nézek ki, mintha megütött volna valaki.
- Szerintem sokkban van – szemlélt meg Henry és a többiekhez fordult.
- Ki, én? – kérdeztem vissza, pedig nem voltam sokkban.
- Meglehet – hagyta rá Mrs. Stuart is és aggódva pislogott rám, mintha akármelyik percben hisztérikává változhatnék.
- Nem vagyok sokkban, jól vagyok – bizonygattam – de fel kéne hívnom Gwen-t, lehet, hogy látott a tévében és aggódik.
El is mentem telefonálni.

- Szia Gwen én vagyok.
- Szia, hol vagy?
- Cassie-vel, de mindjárt indulok haza rendben? – nem akartam telefonon közölni vele, hogy mi volt, nehogy ő is bőgjön, mint Cassie.
- Oké, köszi, hogy telefonáltál.
- Sietek – letettem.
Közben Stuart-ék és Henry engem tárgyaltak ki. Egyöntetűen úgy vélték, hogy sokkban vagyok.
- Miből gondolják? – kérdeztem.
- Nem sírsz – közölte rögtön Nick.
- Miért sírnék? – értetlenkedtem.
- Minden apróság miatt szoktál.
- Ez nem igaz – vágtam a képébe – akkor sem sírtam, mikor eltörted a menyasszony Barbie-mat – erre döbbenten nézett.
- Már félre is beszélsz – diagnosztizált.
- Nem beszélek félre! Tizenegy éves voltam és véletlen ledöntöttem a kártyavárad, cserébe te megölted a Barbie-mat! Nem emlékszel?
- Nem – csóválta a fejét – és nem is értem, hogy jön ez ide, haza kéne menned és pihenni – megnyugtató hangon, beszélt, mintha dilis lennék.
- Nick-nek igaza van – mondta Mrs. Stuart – le kéne feküdnöd.
- Gondolja? – kérdeztem elbizonytalanodva, lehet, hogy tényleg sokkban vagyok? Én jól érzem magam. Mindenki egyöntetűen bólogatott – Jó, akkor hazamegyek – vontam meg a vállam – Viszlát! – el is indultam az ajtó felé.

- Most meg hová mész? – kérdezte Mrs. Stuart.
- Haza – megőrültek ezek? – maguk mondták, hogy menjek haza.
- De nem mehetsz egyedül, hívok egy taxit.
- Nem kell fáradnia, jól vagyok, hazasétálok, legalább kitisztul a fejem.
- Elvihetlek – ajánlotta Nick.
- Nem kösz – gúnyoskodtam – inkább egyedül megyek.
Kiléptem a házból. Tényleg sokkban lennék? Pedig jól érzem magam, sőt kaptam egy tök nagy adrenalin löketet, amitől végigfutottam az utat idáig. Egyáltalán mitől sokkoltam volna be? Tiszte hülyeség, szerintem túlreagálták, oké félelmetes helyzet volt, de ennyi. Egyetlen figyelmeztető lövést adtak csak le és senki nem sérült meg.
Kellemetlenül ismerős motorhangok.
- Elviszlek – közölte Nick, mikor mellém ért.
- Nem viszel el! – közöltem én.
- Most minek hisztizel? – megtorpantam és dühösen néztem rá.
- Nem hisztizek, de nem akarlak ölelgetni, mert a végén megint azt hiszed, rád gerjedtem.
- Miért nem gerjedtél rám? – annyi arroganciával ejtette ki a gerjedtél szót, hogy teljesen felhúzott vele.
- Már miért gerjedtem volna? – nagyon idegesített, hogy ennyire ellenállhatatlannak hiszi magát.
- Mi volt az a szöveg a pályán?
- Miért te rám gerjedtél? – kérdeztem vissza.
- Dehogyis – vágta rá.
- Hát akkor nem értem mi bajod, szexuális utalásokkal zaklattál, én meg ahelyett, hogy pofon vágtalak volna ilyenekkel viszonoztam. Nehogy azt hidd, hogy akarok tőled valamit, ahhoz túl jól ismerlek és én nem dőlök be a csajozós dumáidnak. Kicsit el agy szállva magadtól, ha azt hiszed minden nő téged akar! – ezzel végszóval indultam is tovább. Ilyen nagyképű tuskót! Mire vár, hogy a nyakába vetem magam? Csak szeretné.
Indultam tovább, de csak nem akart leakadni rólam.

- Mit akarsz már? – kérdeztem nem túl kedvesen.
- Hazaviszlek.
- Kopjál már le, nem akarom, hogy te vigyél haza. Hagyjál a francba! – elég bunkó voltam, de nem lehetett leszerelni, így végül kelletlenül felültem mögé. Tulajdonképpen jó dolog motoron utazni, elég közel lehet kerülni a másikhoz. Aaron-nak is motor kéne. Mondjuk neki egy sokkal menőbb autója van. Az is jó.
A házunk elé érve, azért elkapott a bűntudat.
- Bocs, hogy bunkó voltam – erőltettem egy kis jó modort magamra – kösz, hogy elhoztál.
- Mi hiányzik? – kérdezte.
- Tessék?
- Azt mondtad Jeremy-nek, ahhoz, hogy engem nézegess, kicsit sok mindenem hiányzik. Mik azok? – fülig vörösödtem.
- Jó modor, udvariasság, kedvesség – soroltam.
- Mert te ezeket néznéd rajtam? Valami külső dologra tippeltem volna – láttam, hogy nevet rajtam.
- Abban is vannak hiányosságaid – vágtam rá.
- Például? – nyitottam a szám, hogy felsoroljak valamit, de hirtelen semmi nem jutott eszembe. Tulajdonképpen Nick irtó helyes. Égés, valami jó mondat kéne, amivel kivághatnám magam.
- Ha azt látod, hogy a lábaid elé borultam, akkor majd rájössz – ez egész jó volt.
- Bátor voltál ma.

- Tessék? – kérdeztem újból.
- Tudod, a bankban – magyarázta – bátor voltál.
- Úgy érted bátran hasra vágtam magam?
- Nem, úgy értem józan maradtál és nem pánikoltál – hé, ez egy egész jó bóknak hangzott.
- Pedig eléggé megijedtem – ismertem el, ami meg nem kellett volna, mindjárt ki fog gúnyolni.
- Ijesztő lehetett – hagyta rám, elgondolkodva néztem rá.
- Tényleg nem emlékszel rá?
- Mire? – zavarodott össze.
- Arra mikor eltörted a Barbie-m?
- Nem – vajon az első csókunkra emlékszik? Az közvetlen másnap volt, de én meg nem kérdezem az tuti.
- Szia! – megfordultam és elindultam befelé.
- Szia Daisy! – rögtön el is tűnt az a kevés rokonszenvféle is, amit eddig éreztem iránta. Szándékosan szólít a nevemen!
Besétáltam a házunkba, Gwen kikukkantott a konyhából és rémülten felsikkantott.
- Mi történt az arcoddal?
Leültettem a díványra és elmeséltem neki is a dolgot. A végét, már sírva hallgatta. Ilyen érzelmes csajt!
- De semmi bajom nem lett, látod, ne haragudj, hogy a telefonba nem szóltam, de nem akartam, hogy megijedj.
Ez is épp elég volt, előrángatta apát és ketten sápítoztak. Apa ölelgetett, mintha valami hosszú kómából ébredtem volna fel. Rémes!
Tévedtem, mikor azt mondtam, hogy eltúlozzák a dolgot. Eltúlzásnak a többiek másnapi viselkedését lehet nevezni. Reggel láttam, hogy az arcom meggyógyult, nem vészes, látszott egy kicsi piros folt, de semmi más. Szokásosan Cassie-ék vittek, Cassie bocsánatot kért, hogy hülyén bőgött tegnap és mesélte Henry milyen kedvesen vigasztalta, miután elmentem.

- Szereted? – kérdeztem mikor kiszálltunk a kocsiból.
- Nem tudom, de úgy érzem, bele tudnék szeretni.
Ezen felvidultam, és örültem Cassie boldogságának, amíg a suli elé nem értünk. Ott megrohamoztak, és mindenki kérdezgette mi volt a bankban, és hogy milyen élmény volt. Mindenáron valami olyasmit akartak hallani, hogy kirúgtam-e valaki kezéből a fegyvert vagy könyörögtem-e az életemért. Nem hitték el, hogy csak annyi történt, amennyit elmondtam, még a tanárok is kérdezgettek, aztán én meg kérdeztem, hogy honnan tudták. Egyszerű, valaki felismert a híradóban és feltették a suli honlapjára a hírt és még a felvételt is meg lehetett nézni. Szép!
Utáltam a rengeteg kérdést, mígnem ebédnél Aaron odajött hozzánk. Teljesen bebutultam a hirtelen megjelenésétől és semmi flörtölő szöveg nem jutott eszembe.
- Szia Daisy! – köszönt csak nekem, mintha a többieket észre sem venné.
- Szia! – olyan volt a hangom, mint valami mókusnak.
- Hallom mi volt a bankban tegnap – milyen édes a haja, úgy elsimítanám a szeméből.
- Igen – mondtam bénán rebegve.
- Elég kemény lehetett, nem féltél? – valami szellemeset kéne mondanom, de nem jött ki semmi értelmes a számon.
- Kicsit ijesztő volt – bólintottam végül.
- Nem aggódsz, hogy még nem kapták el a tetteseket? – ezen elgondolkodtam, aggódnom kéne?
- Kicsit – mondtam, teljesen szánalmasan viselkedtem.
- Nem ülsz le hozzánk? – kérdezte tőle Cassie, mire Aaron leült, Aaron Mitchell az én asztalomnál, na ne!
Valami téma után kutattam az agyamban.

- Milyen volt a nyarad? – kérdeztem végül és végre felrémlettek Lydia néni tanításai. Aaron szemébe néztem, majd ártatlanul lesütöttem a pillantásom. Mondjuk hülyeség ártatlan lánykának tettetnem magam, mikor az vagyok így is. Legalábbis annak érzem magam.
- Király volt, de rövid – mondta szűkszavúan, hát ezt hamar kimerítettük.
- Én Miami-ban voltam – kezdtem a sztorit – búvárkodtam és szörfözni tanultam, te tudsz szörfözni?
Ez trükközés volt tőlem, mert tudom, hogy tud, hallottam, mikor mesélte az élményeit. Most is belekezdett én meg igyekeztem az érdeklődő és a tehetségén csodálkozó ártatlan kislányt játszani, épp egy nagy hullámról mesélt, mikor Nick huppant le mellém.
- Kárpótlásul, amiért eltörtem a Barbie-dat, odaadhatnám az én régi katonámat. Akkor megbocsátanál? – ezt olyan hangosan kérdezte, hogy szerintem még a szomszéd asztaloknál is hallották. Elvörösödtem és Aaron megdöbbenve elhallgatott. Nick direkt csinálta, biztos voltam benne.
- Köszönöm Nick, de attól, hogy te még gyerek vagy, én nem vagyok az – mondtam méltóságteljesen – már öt éve kinőttem a babákból, neked is ki kéne a katonákból, nem gondolod? – bűbájosan rámosolyogtam, majd visszafordultam Aaron-hoz – Meséld, kérlek tovább, annyira érdekelnek a szörfélményeid.

Tovább mondta, én meg nem tudtam tovább erőltetni a hú de érdekel arcot, mert Nick mellettem ült és félmosollyal az arcán engem figyelt. Kifejezetten dühítő. Lassan véget ért az ebédszünet és indulni kellett az órákra.
- Na, lépek – szólt nekem Aaron – ha érdekel, legközelebb tovább mesélem.
- Persze, hogy érdekel, már alig várom – búcsúztam és figyeltem, ahogy távolodik.
- Fogadjunk, hogy semmire nem emlékszel abból, amit mesélt – súgta a fülembe Nick – nagyon is már dolgokkal voltál elfoglalva közben – nem igazán érdekelt, milyen más dolgokra céloz, nagyon dühös voltam rá, főleg, hogy igaza volt és tényleg fogalmam sem volt, miről beszélt Aaron.
- Igen, egészen más dolgok jártak az eszemben – suttogtam neki – akarod tudni, hogy mi?
- Gondolom – vágta rá önelégültem, mire megfordultam és elindultam Cassie után – Mire gondoltál? – azért csak érdekli.
- Mindig kíváncsi voltam, hogy lehetsz ekkora tuskó! – vettem oda és eljöttem.
Öt perc múlva a bioszórán már máson járt az agyam. Aaron tök magától jött oda dumálni és ami még fontosabb akar legközelebbi alkalmat. Azt nagyon várom már!