Egy szerencsétlen lány 3. fejezet

Ma kezdődik a suli. Izgatottan keltem ki az ágyból és felöltöztem. Ma vagy hatalmasat fogok égni, vagy sikerem lesz. Végül is mindegy, ha égek, akkor sem olyan nagy a tragédia, mert megszoktam már. Lementem reggelizni.
- Jó reggelt – köszöntem Gwen-nek, aki szerintem már két órája a konyhában sündörög. Már kitapasztaltam, hogy ez a szokása, elég aktív a csaj és pont apa ellentéte. Apa barna hajú, barna szemű, középkorú kissé zavarodott elméjű pasas. Író a szentem, habár ilyen hiányos memóriával nem értem, hogy tud egyáltalán egy mondatot értelmesen leírni, mindenesetre megjelent már egy csomó könyve és szégyenszemre egyet sem olvastam el. Unalmas társadalompolitikai tartalmú ömlengések a nemzet hanyatlásáról meg ilyenek. Engem valahogy nem hoz lázba, de más embereket igenis megérint az ilyen, mert apa elég népszerű. Mármint a könyvei népszerűek, apa maga nem. Egyébként nem emlékszem, hogy valaha is beszélgettem volna vele, vagy ilyesmi, fura, nem? Szinte az egész napot a dolgozószobában tölti és manapság már csak a hálószobába és a konyhába merészkedik ki. Gwen mindent megcsinál helyette.

- Mi az a hajadban? – kérdezte tőlem a csaj reggeli köszöntés gyanánt.
- Egy masni – vontam meg a vállam. Nagy, rózsaszín masnival kötöttem ma fel a hajam, mert terveim voltak a suliban.
- Elég nevetségesen néz ki – jegyezte meg óvatosan, pedig nem szoktunk veszekedni, ő elég érzékeny lélek, szóval inkább mindent ráhagyok. Beletörődtem, hogy ide költözött. Kikötöttem, hogy amíg a szobámba és a fürdőmbe nem jön be, addig lehetünk barátok, csak nem turkáljon a cuccaim között, mert azt utálom. Végül is elég jól kijövünk, de ő valami mást is akar. Az anyámként viselkedni, ami kedves tőle, de ha leéltem tizenhárom évet anya nélkül, akkor a maradék párat is le fogom, nem kell, hogy ő próbálja pótolni nekem, ráadásul harminc éves, inkább a nővérem lehetne.
- Tudom, csak a suliba készülök valamire – magyaráztam – azért kell a masni, nem lesz ez a új divat, ne aggódj.
- Akkor jó – mondta és visszatért a reggelihez. Pirítóst csinált nekem, meg tükörtojást és sült szalonnát. Elém rakta a kaját és egy pohár friss narancslevet. Ez volt a szokása, kikötötte, hogy ő szeretne a háziasszony lenni, ő főz a családra. Kicsit zavart, hogy már családként emleget minket, de ebbe sem kötöttem bele. Legyűrtem az egész reggelit és megköszöntem. Gwen felvillantotta a mosolyát és kék szemében elégedettség tükröződött. Minden nap ezt csinálta, megcsinálta a reggelim, mosolyogva nézte, ahogy megeszem. Nem hagyta, hogy elmosogassam a tányérom, ő megcsinálta helyettem, aztán indult a munkába. Beugrott egy csókot adni apának, majd hozzám fordult.

- Kellemes napot, Daisy! – a negyedik napon jöttem rá, hogy milyen választ is vár erre, így most már tudtam válaszolni.
- Jó munkát Gwen! – már épp indult volna kifelé az ajtón, amikor ijedten felsikkantott.
A frászt hozta rám vele és még apa is előrohant a dolgozószobájából.
- Mi történt, drágám?
- Majdnem elfelejtettem odaadni Daisy-nek az ebédjét! – mindezt olyan hangon közölte, mintha valami világrengető dologról lett volna szó. Egyébként meg mindig a suliban szoktam megvenni a kajám, de úgy látom ezentúl másképp lesz. Már hozta is, egy cuki, kék ebédtartó dobozka. Kíváncsian kinyitottam, két külön becsomagolt sajtos-pulykás szendvics és egy tökéletes zöldalma lapult benne, mérnöki pontossággal, pont annyi kaja, amennyi a dobozba fér.
- Köszönöm, nagyon gusztának néz ki – mosolyogtam a csajra.

Tuti valami mániákus. Alapjában véve csinos, rövid szőke hajjal és kék szemekkel, amiket egy elég előnytelen fekete keretes szemüveggel takart. A ruhái nem túl vonzóak, bő blúzok és hosszú szoknyák, persze mindig színben harmonizáló darabok. Igazából le sem tudná tagadni, hogy pszichológus.
Apa gyengéden megcsókolta, mire Gwen megint idétlenül vihogott. Ez is egy elég idegesítő szokása, de annyira nem akadtam ki. Apa most duruzsolni kezdett neki, halkan de azért én is hallottam. Olyasmiket sutyorogott, hogy végre újra van asszony a háznál, meg milyen jó most nekünk. Ez elég nagy bunkóság tekintve, hogy eddig én voltam a háziasszony és igaz nem sütöttem minden reggel palacsintát, de igenis rendet tartottam és enni is volt mit mindig, erre most már Gwen egyedül vásárol be, és semmiben nem segíthetek, ami egy csomó fölös időt eredményez nekem, amit nagyrészt unatkozással töltök, mert Cassie-n kívül nincs más barátnőm, ő viszont most ezzel a Henry-vel nyomul.

Mielőtt elolvadnék a benti csókjelenettől inkább kimentem a ház elé és ott vártam be Cassie –éket, Cassie-t minden nap az apja viszi suliba és mivel útba esem engem is visznek.
Ahogy Cassie meglátott többet abba sem tudta hagyni a vihogást.
- Tényleg megcsinálod?
- Persze, egész nyáron erre készültem, gondolj bele ennél rosszabb, már nem lehet.
- Igaz – hagyta rám – ennél már nem süllyedhetsz mélyebbre.
Már említettem, hogy két dolgot utálok Cassie-ben, az egyik ugye Nick, a másik meg a keresetlen szókimondása, mindent rögtön megmond, mielőtt végiggondolhatná, már jön is a szájára. Gyakran nagyon megbánt és észre sem veszi, ez a megjegyzése is kicsit belemart a lelkembe, de nem húztam fel magam, mert én is nagyon izgatott voltam. Reméltem, hogy minden a legnagyobb rendben megy majd. Cassie apja megdöbbenten pislogott rám a visszapillantóból.
- Csak viccből van rajtam a masni – mosolyogtam rá –, ne tessék hülyének nézni.
- Eszemben sem volt – nevetett fel Mr. Stuart – arra gondoltam, milyen gyönyörű nagylány lett belőled.
- Köszönöm – pirultam el. Tényleg ki akartam tenni magamért. Hófehér topot húztam fel, ami kihangsúlyozza a parton szerzett gyönyörű barnaságom, hozzá pedig egy térdig érő kék színű szoknyát, ami a jobb oldalon combközépig fel van hasítva. Sminket nem tettem fel, mert a suliba azért mégiscsak túlzás lenne, de egy kis szempilla-spirálozásról, nem tudtam lemondani. A vádlim csodálatosan hosszúnak tűnik a hófehér, strasszokkal kirakott magas sarkúmtól. A hajam szépen megkötve a masnival és a szintén fehér menő iskolatáskám teszi teljessé a képet. Egész jól néztem ki és elégedett voltam magammal.
Mr. Stuart kitett minket a suli utcájában.
- Izgulok – súgtam Cassie-nek, mire mondta, hogy ő is.

Lassan sétáltunk az iskola felé, gondoltam valami nagy poénnal készülnek ellenem vagy Donald ellen el végre egy teljes nyaruk volt, hogy kitaláljanak valami szuper évnyitó balhét.
A suli elé érve már egy csomóan bámultak engem, Cassie megkukult mellettem, pedig vidám beszélgetést kéne folytatnunk.
- Mi van Henry-vel? – kérdeztem, mert tudtam, hogy ez beindítja a beszélgetést, legalábbis az ő részéről, ugyanis a beszélgetéseink mostanában csak két témára korlátozódtak, az én nagy belépőmre és Henry-re. Mivel épp az elsőt csináltuk arról nem lehetett beszélni, helyette maradt Henry, aki tizenhét éves, nagyon okos, egész helyes és azt mondta Cassie-nek, hogy ennyire éles elméjű lánnyal még sosem találkozott. Cassie teljesen maga alá olvadt a bóktól és azóta Henry szent. Én is találkoztam már vele, barna hajú, szürke szemű és meglepően unalmas. Nekem kicsit okoskodónak tűnt, de nem szólhatok semmit, mert nekem még pasim sincs, nem úgy, mint Cassie-nek. Vidáman mosolyogtam, ahogy Cassie századszor is belekezdett a pasija erényeinek dicsérésébe. Henry-nek idáig csak egy barátnője volt, de az másfél évig tartott, szóval nagyon hűséges típus lehet. Nem tapogatja Cassie-t csókolózás közben, tehát igazi úriember.

Eddig jutottunk, amikor a suli kapujában megláttam álmaim pasiját Aaron-t. A szívem gyorsabban kezdett dobogni és eltöltött az a bizonyos nagybetűs szerelem. Királykék inget és sötétebb színű farmert viselt, de ami igazán szívdöglesztő benne az a haja. Kicsit hosszabbra van hagyva és istenien a fél szemébe van fésülve. Az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy milyen jó lenne beletúrni vagy egyszerűen kicsit félresimítani onnan. Aaron egyébként ez az utolsó éve itt a suliban, tehát az utolsó lehetőség arra, hogy meghódítsam. Ahogy közeledtünk felé, láttam, hogy ő is engem figyel. Igen, most jön a terv első része, beszélgetésbe bonyolódni vele.

A kezemben két füzetet tartottam, és ahogy elé értem véletlen megbotlottam és a füzetek elegánsan Aaron lábai elé estek. Egy hétig gyakoroltam ezt a botlást, hogy valósnak tűnjön és a füzeteket is a megfelelő helyre célozzam. Villantottam egy ártatlan bocsánatkérő mosolyt Aaron felé és lehajoltam, hogy felvegyem a füzeteim. Nagyon lassú óvatos lehajlást kellett tanulnom, hogy neki is legyen ideje hajolni, mivelhogy ő a szerepe szerint az én másik füzetemet fogja visszaadni. Felvettem az egyik füzetemet és hallottam, hogy ő felveszi a másikat. Oké, most jön a nehezebb rész, úgy felállni, hogy közben a szemébe bámuljak és elővegyem a szexi mosolyomat. Lassan álltam fel és közben emeltem a szemeim, hogy aztán alig higgyek nekik. Nem Aaron állt mellettem, hanem Nick.

- Nick! – nyögtem fel csalódottan és lehervadt a mosoly az arcomról, ezért gyakoroltan ennyit, hogy elrontsa a nagy pillanatot? Ilyen szerencsétlent, mint én, még nem hordott a hátán a föld. Aztán leesett, hogy elég bunkóra sikeredett ez a Nick, ezért egy bájos mosollyal hozzátettem – Köszönöm, hogy segítettél – átvettem a füzetem tőle, aztán magamat szidtam, hogy áradozhatok, úgy, mintha az életem menthette volna meg.
- Daisy, miért van ez a rusnyaság a hajadban? – kérdezte egy félmosollyal. Nehogy, már ezt is elrontsa. Miatta csúfolnak már harmadik éve, erre van bőr a képén. Persze neki könnyű, ő tök menő, jóképű, focista és minden csaj a lábai előtt hever. Tavaly minimum tizenöt lánnyal láttam együtt, de Cassie szerint voltak harmincan is. A sok hülye csaj, mind bedől az ártatlan kék szemeknek és a motornak.
- Próbálom feljavítani a hírnevemet, amit egyesek lerontottak – suttogtam az arcába, hogy csak ő hallja. Igaz csak suttogtam, de ez is elég mérgesen hangzott. Megfordultam és faképnél hagytam.

Bementem a suliba, Cassie felzárkózott.
- A bátyád egy idióta – mondtam neki lesújtón.
- Pedig olyan jól indult – sóhajtotta – biztos beszéltetek volna. Megint a te hülye szerencsétlenséged.
- Az hát, mindig ez van, ráadásul Nick a masnimba is belekötött. Lehet, hogy direkt taszított ebbe a szánalmas állapotba és nem akarja, hogy abbahagyják a cikizést. Még mindig nem hiszem el, hogy lassan három éve ezzel piszkálnak Ezt sosem bocsátom meg Nick-nek, hogy találhat ki ilyen szemét dolgokat?
Feltűnt, hogy kisebb csoportosulás van a szekrényem körül, gondoltam, hogy megint valami szekrényes balhé lesz. Ahogy arrafelé mentem, szabad út nyílt és meg is láttam az új matricákat a szekrényemen. A szokásos Disney figurák, nem újdonság, már meg sem lepődtem. Kinyitottam a szekrényem, aminek elvileg üresnek kéne lennie, ehelyett egy plüss Donald kacsa és egy újabb madártoll volt benne. Megfogtam a két kis meglepetésem és átsétáltam Donald szekrényéhez, a szekrény tulajdonosa is ott álldogált vörös fejjel és nála is egy Daisy kacsa volt.
- Szia Donald – köszöntem neki hangosan, hogy mindenki hallja.
- Szia – köszönt vissza elhaló hangon, eszembe jutott, hogy talán őt is be kellett volna avatni a tervbe, mert így elég hülyén veszi ki magát, de most már mindegy.
- Most, hogy szakítottunk a nyáron – folytattam – szeretném visszaadni a dolgaidat.
- Milyen dolgaimat? – értetlenkedett, csak nehogy elrontsa a jelenetet.
- Tudod, amiket te adtál nekem a szerelmed bizonyítékául – odaadtam neki a tollat és a plüsst – és ha nem haragszol én is visszaveszem az enyémeket. – elvettem tőle a lánykacsát – Azért örülök, hogy barátok maradtunk – mondtam még és megfordultam, majd egy könnyed mozdulattal kiszedtem a hajamból a rózsaszín masnit – bocs Donald, de kibontva jobban szeretem a hajam – azzal a masnit is a kezébe nyomtam, majd otthagytam a döbbenten álldogáló srácot. Nem is beszélve a döbbenten álldogáló tömegtől, Cassie mellettem volt, így odavethettem neki a következő mondatom.
- Mindig nehéz a szakítás – sóhajtottam szomorúan.
- De jó, hogy békével váltatok el és barátok maradtok.
- Igen – majdnem elnevettem magam a gondolatra, hogy elég jó jelenetet sikerült összehoznom.

Visszasétáltunk a szekrényemhez és elkezdtem leszedegetni a matricákat, de nem hagytam üresen, hoztam magammal sajátot. Az első egy Donald kacsa van, piros karikával körbevonva és áthúzva. A másodikon Daisy áll és egy cuki hattyú királyfi egy csokor százszorszépet nyújt neki. A harmadik képen pedig a kacsalány és a hattyú csókolóznak, illetve összeérintik a csőreiket és alatta a felirat „Daisy váltott, Donald ismét szabad préda”. Szépen kiragasztgattam a matricákat, majd méltóságteljesen bevonultam a terembe.
Nagyon izgultam mindvégig, de egész jól reagáltak. Lydia néni csináltatta nekem a matricákat és ő talált ki a nagy belépőmet is. Elég kreatív nőci, jó, hogy van egy ilyen rokonom.

Délutánra mindenki hallott a szakításról és mindenki megbámulta a matricákat. Fergeteges jókedvem lett, egyrészt attól, hogy úgy néz ki sikerült a tervem, másrészt attól, hogy azt hallottam Aaron szakított Lizzel a nyáron és most nem jár senkivel. Lehetne ennél jobb az időzítés? Az ebédszünetben szépen rámosolyogtam, de egyébként keresztülnéztem rajta. Az kell, hogy ő közelítsen, ne én. Lydia néni erre is kiokított. Ne a nők fussanak a pasik után, hanem fordítva. Nehéz ügy, mert Aaron a kiváltságos menők közé tartozik és a menő lányok közül kéne választania, de reméltem, hogy egyszer nekem is lehet olyan szerencsém, hogy észrevegyen. Cassie, Donald és én hazafelé sétáltunk a suli után. Végre újra haverkodhattam Donald-dal, főleg miután az ebédszünetben meghívtam csatlakozzon az asztalunkhoz, hiszen attól, hogy szakítottunk még barátok maradtunk.

- Hallottál ma egy viccet is velünk kapcsolatban? – kérdeztem tőle.
- Nem, sőt semmilyen viccet nem hallottam – nevetett – nem is hittem, hogy egyszer megélek egy ilyen napot a suliban.
- Én se – bólintottam – remélem ez így is marad. Bocs, hogy nem avattalak be előbb az egészbe.
- Nem baj, ez jó ötlet volt.
Hát szerintem is az volt.
Otthon Gwen már várt a nappaliban, vajon engem várt, vagy csak üldögélt, persze rögtön kiderült, hogy igenis engem várt
- Hogy telt a napod?
- Jól – vontam meg a vállam és fel akartam menni a szobámba, de még folytatta.
- Megmutatod az órarendedet?
- Persze – megmutattam, mire egy papírra gondosan lejegyezte melyik nap, mikor végzek.
- Általában hazajössz iskola után? – kérdezte.
- Általában igen, de néha Cassie-vel megyünk a városba meg ilyesmi. Olyan is van, hogy bezárnak, vagy korrepetálásra kell mennem.
- Amikor nem jössz, haza kérlek, telefonálj, rendben? Hogy ne kelljen aggódnom érted.
- Oké – hihetetlen egy csaj. Tényleg aggódna értem? Lehet, hogy mégis jófej?

A szobámból felhívtam Lydia nénit és elmeséltem neki a napomat, örült, hogy a kacsás ügy megoldódni látszik, de annak nem, hogy Nick elrontotta a nagyjelenetem Aaron-nal. Annak mondjuk én se, de talán lesz más alkalom is, hogy meghódítsam őt.