Egy régi történet - 2. rész

- Na, hol is tartottunk? – kérdezte Peter apja a már ágybabújt fiútól.
- Hát hogy a földönkívüliek lerombolták az emberek bolygóit.
- Ó, no igen. Egyébként nem pont így volt. De hát épp azért vagyok itt, hogy elmeséljem, vagy nem? – mosolyodott el az apa.
- Akkor mi történt?
- Öö… ja igen. – kezdett bele a férfi a mesébe – Szóval 6534-et írtak, amikor a Nemzetközi Égfigyelő Központ kapott egy rádióüzenetet az űrből.

******

A Nemzetközi Égfigyelő Központ igazgatója belépett egy terembe, ahol már százával álltak az ott dolgozó emberek. Valami körül álltak, méghozzá egy computer körül. A számítógép előtt egy férfi ült, és hallgatott valamit, ugyanis egy fülhallgató volt a jobb fülében.
- Na, kódolták már az üzenetet? – kérdezte az igazgató.
- Ha? – fordult hátra a körülötte állókkal együtt a számítógép előtt ülő férfi – Ja, még nem.
- És hogy halad? Menjenek már innen! – oszlatta fel a tömeget a főnök – Szóval mennyi idő van még?
- Azonnal kész lesz. – válaszolt a férfi, miközben vadul nyomkodta a billentyűzetet.
- Miért nem hangosítja ki? – kérdezte tőle ismét az igazgató.
- Áh, nincs ebben semmi érdekes, csak ilyen nyökörgés. De mondom, mindjárt kész, és akkor hátha már… na… egy pillanat… megvan! – ugrott föl a székétől a munkás.
- Na, akkor szedje ki a füléből ezt a szart!
- Máris, főnök! – kivette a füléből a fülhallgatót, majd folytatta – Azonnal elindítom. Mindenki itt van? – nézett a körülötte állókra.
- Kezdje már, Jefferson, mindenki izgatott, maga meg itt húzza az idegeinket. – mosolyodott el a 60-as éveiben járó, kopaszodó igazgató.

A férfi lenyomott még egy billentyűt a keyboardon, majd hallhatóvá vált az üzenet, ami emberi nyelven szólalt meg.
- „A Kék Planéta lakóniak és vezetőinek: figyelem! A Galaxisfelügyelő Szervezet alelnöke vagyok. Nyomatékosan felszólítjuk önöket, hogy hagyjanak fel a terjeszkedéssel. Szervezetünk szabályai alapján ez tarthatatlan viselkedésforma! Ha 5 kék planétai éven belül nem vonják vissza a csillagrendszerük más bolygóiról a lakókat, mi magunk teszünk arról, hogy betartsák az utasításaink!”
Csönd lett a teremben. Az igazgató szólalt meg először:
- Mi ez a hülyeség?
- Hát… - kezdett volna bele mondandójába a számítógép előtt ülő munkás, de lehajtotta a fejét, és inkább gondolkozott.
- Melyik bolygóról küldték? – kérdezte a tömegben álló egyik ember.
- Hát, izé… egyikről sem. Nem a Naprendszerből származik. Sokkal messzebbről. – mondta a gondolkodásba merült férfi.
- Mi az, hogy sokkal messzebbről, Jeremy? – kérdezte a computeren dolgozó embertől - Hisz újangolul beszélnek benne, az ufók csak nem tudnak újangolul! – emelte fel a hangját az igazgató.
- Ezek szerint mégis. – válaszolt neki Jeremy – Vagy tényleg innen küldték, csak eltérítették valahogy, és úgy tűnik ezért, hogy… hm…
- Könnyű kideríteni: nézze meg mennyi ideje utazik a kis üzenetünk.
- Máris. – mondta Jeremy, majd megint elkezdett pötyögni valamit a gépen – Azt mondja, hogy… ööö… „A sugárzás kezdete és a befogás között eltelt idő…”. Ez érdekes. Azt írja, 0.24 másodperc.
- Mi? – kérdezte egy szintén az összegyűlt tömegben álló egyik dolgozó – Tehát egy Föld körül keringő műholdról jött?
- Vagy egy űrbázisról. Csak ezt tudom elképzelni; még a Holdtól is több mint 1 másodperc, mire ideérnek a rádióhullámok.
- Ki a franc szórakozik ilyen baromságokkal az űrállomásokon?! – kérdezte költőien és felháborodva az igazgató.

- Ööö, uram! – szólt egy férfi a főnökének – Az nem lehet, hogy az üzenetet teleportálták?
- Teleportálták? – vonta föl szemöldökét a megszólított.
- Igen, hallani olyan kísérletekről, hogy fény, illetve rádióhullámokat teleportálnak, és ezáltal az üzenet sokkal hamarabb odaér a címzetthez. Főleg ilyen nagy távolságokban előnyös, mint a bolygóközi kommunikáció.
- Jó, de ez még „nagyon-kísérleti” stádiumban van. – mondta Jeremy.
- Hát, pedig azt elég nehéz elképzelni, hogy a 6 űrállomás bármelyikén is olyan emberek dolgozzanak, akik ilyen hülye vicceket csinálnak. – szólt ismét az igazgató.
- Lehet, hogy hackerek voltak, és betörtek az egyik műhold üzenetközlő szoftverére. – vetette föl az ötletet Jeremy.
- Ugyan már, a mai világban olyan biztonsági intézkedések vannak… hacker erre nem képes. – szólalt föl ismét a teleportálás ötletét is felvető férfi.
- Na, de akkor Gordon, szerinted micsoda ez? – kérdezte ismét Jeremy.
- Még mindig itt állnak? Menjenek a dolgukra, most érkezik egy halom kőzet a Holdról, délben hozzák őket. Húzás dolgozni! – kiáltott rá az ott álló jó pár munkásra a főnökük, így a tömeg feloszlott, csak ő, Jeremy és Gordon maradtak a teremben.
- Nem tudom, de hacker biztos nem. Nézd meg: már egy számítógépes vírus sem létezik a világon, nem véletlenül.
- Akkor csakugyan ufók voltak. – mosolyodott el az igazgató.
- Kezdem én is ezt hinni. – mondta kissé komolyabb arccal Jeremy.

******

- És ugye azok is voltak? – kérdezte Peter.
- Igen, már tegnap mondtam, szóval nem lett nagy meglepetés. – nevetett az apja.
- De ők rájöttek?
- Igen. Megnézték, hogy pontosan honnan küldték az üzenetet, és abban az irányban volt egy csillag és annak egyetlen egy bolygója. Bent, a Tejútrendszer közepén. A távolság is stimmelt, így miután kizárták az összes lehetőséget, hogy hackerek, meg üzeneteltérítés, rájöttek és kijelentették, ugyan még nem nyilvánosan, hogy földönkívüliek küldték az üzenetet. Csodák csodájára óangolul. Vagyis akkor az még újangolnak számított, mindegy.
- És komolyan vették az üzenetet? Mármint, amit mondtak benne.
- Először nem tudták mire vélni. Ezért küldtek egy válaszüzenetet arra a bolygóra, bár az legalább 40 000 fényévre volt a Földtől. Az, hogy egy emberi életen belül odaérjen, képtelenségnek tűnt, persze természetesen az is volt. Szerencséjükre a földönkívüliek felkészültek arra, hogy nekünk még nincs meg az a technikai fejlettség, hogy teleportáljunk egy teljes hanganyagot többtrillió kilométerre. Ők azt is meg tudták csinálni, hogy iszonyatos távolságokból visszateleportálják, amit csak akarnak.
- De akkor bármit el tudtak volna lopni a Földről? Bármit odateleportálhattak volna a bolygójukra?
- Hát, igen. De nem csinálták, nem állt szándékukban, meg gondolom, viccesen szólva, etikátlannak találták. – válaszolt a férfi.
- Szóval megkapták az üzenetünket? – kérdezett ismét Peter.
- Igen, sőt válaszoltak is rá.
- De mit küldtünk nekik? Mi volt benne?
- Hát, megkérdeztük, hogy ez az egész komoly-e, és hogy mi is ez a Galaxisfelügyelő Szervezet valójában, meg hogy miért baj az, hogy már nem csak a Földön élünk. Ők meg szépen elmondtak mindent. Szinte olyan volt, mintha telefonon beszélnénk velük.
- Jó, de pontosan mit mondtak? – kérdezte kíváncsian a kisfiú.
- Ezt majd holnap elmondom, már így is túl késő van. De annyit elárulhatok, hogy most jön az izgalmas rész. – vigyorgott az apa.
- Na, kösz szépen.
- Aludj!
- Oké. – mondta Peter, majd behunyta a szemét.

Folytatása következik