Egy horrorisztikus történet

Életem kezdetén,mikor még csak 4 éves voltam,a szüleim észrevették,hogy olyan emberekkel beszélek,akik nincsenek ott.Amikor nem hittek nekem,sikítottam,és bőgve elrohantam.Így ment 10 éves koromig,amikor rájöttem,hogy jobb ha ezekről a dolgokról nem beszélek.Mármint a hangokról a fejemben,amiket akkor hallottam,mikor mérges voltam.Például amikor 11 éves lettem,az iskolában a lányok folyton csúfoltak,mert különc voltam.Legjobban egy kis szöszi lány csúfolt,aki a vállamig is alig ért fel.Akkor ilyeneket hallottam-Majd megbosszulod...Jessica,te erősebb vagy...Nem hagyhatjuk,hogy megalázzanak..
Ennyire emlékszem,és arra,hogy a kislányt másnap egy késsel a szívében találták meg az ágyában.Nem tudom,hogy én voltam -e,vagy nem,de aznap nagyon furcsán éreztem magam,és találtam a ruhámon egy-két vércseppet.Ezek az esetek gyakran megismétlődtek,egészen 15 éves koromig.Azután 2 évig semmi.De 17 évesen szörnyebb lett mint volt.
Ugyanis reggel az iskola előtt pár fiú elkezdett écelődni velem.Nem tudom,hogy az ultra rövid miniszoknya miatt volt -e,amit aznap reggel vettem fel,de nem ez a lényeg.Amikor kellőképpen bemérgesedtem,a hangok újra rákezdték.
-Jaj,ne...-motyogtam,befogtam a szám,és hangosan elkezdtem lalázni.
-Nézd már!Nem akarja hallani mit mondunk-röhögött az egyik gyerek.
Erre a másik odajött,irtó szorosan megmarkolt,és lefejtette a kezem a fülemről.Én nem emlékszem nagyon,utána mi történt,csak arra hogy bevittek az igazgatóhoz,mert megpróbáltam "megsebezni" a fiút.
A szemtanúk szerint amikor a fiú odament hozzám,a pupillám úgy kitágult,hogy nem látszott a szemem fehérje,és a kezemben lévő kulcscsomót beledöftem a hasába.
És ebből egy kurva szóra sem emlékeztem!Csak a lalázás van a fejemben.
Most 27 vagyok.Már többször próbálkoztam öngyilkosságggal,de sosem jött össze.Igazából nem utálok élni,csak másokat féltek magamtól.
A hangok valószínűleg a tudatalattimból származnak,és a legmegdöbbentőbb az,hogy nem tudom kontrollálni a viselkedésem,mikor dühös vagyok.
20 évesen azt hiem itt az ideje az újjabb próbálkozásnak,hogy véget vessek az életemnek.Éjjeli sétára indultam,és vittem magammal egy kést is.Egyszercsak megálltam,a csuklómhoz tettem a kést,
de valami arra késztetett,hogy azonnal ledobjam.Görcsösen kapaszkodtam a késbe,de az kihullott a kezemből.Éjjel 2 lévén nem láttam semmit,így leguggoltam,hogy kitapogassam a kést.Meg is találtam,de mikor felpillantottam egy árnyat láttam elsuhanni.
-Nyugi Jessica.Csak képzelődsz-nyugtattam magam.
-Valóban?Én nem hinném-válaszolt belül egy jeges hang-Nagyon is valós vagyok.Ekkor megfordultam,és leejtettem a kést.Magamat láttam,véres ruhában.
-Ki vagy te?-kérdeztem.
-A tudatalattid.Én öltem meg a kislányt,én sebeztem meg a fiút.Téged is meg akartalak ölni,de rájöttem hogy hasznos lehetsz még nekem,így nem hagyhatom hogy végezz magaddal.A testedben bármit megtehetek.
-Nem igaz!Te nem létezel!-ordítottam zokogva,és hátat fordítottam ennek a valaminek.Reménykedtem,hogy csak képzeltem,de ott állt,és mosolygott.Nem,nem is mosolygott.Inkább vicsorgott.És egyre közelebb jött.Éreztem az arcomon a leheletét.Behunytam a szemem.Mikor kinyitottamsenki nem volt ott.Valószínüleg már megint játszik velem a fantáziám.Futva elindultam,de folytonos nevetést hallottam.Mikor egyszer már nem bírtam,megfordultam,és elordítottam magam:-Hagyj békén!
Hazafutottam,de a lány,aki úgy nézett ki mint én,hazáig követett.Otthon befeküdtem az ágyamba.Bérlőtársam csak nézett,mitől lehetek olyan fehér mint a hó.
Amikor elaludtam,szörnyű álmokat láttam.Éjjel egyszer felébredtem,és egy szörnyű hangra lettem figyelmes.Valaki a fülembe súgta:Egyszer eljövök érted...

Azóta minden éjjel hallom a hangot,így sosem felejtem el,hogy egyszer eljön értem.Egyszer mindenkiért eljönnek,de az én időm hamar lejár.