Darkness

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! - elég kifejező voltam?
- Nem bírom már ezt! Napok óta hozzá vagyok kötözve egy székhez a nagy büdös semmi kellős közepén. Pontosabban egy erdőben. Inkább jöhetnének már kinyírni! Még mindig jobb lenne, mint itt kínlódva! Azt se tudom, hogy ki, vagy kik hoztak ide! Hallod te anyámkínja? Na gyere, na gyere! - ordibáltam össze- vissza.
Az épp ész elvesztésének első jelei…
Halálos csend volt. Hát, halvány lila dunsztom se volt , hogy nappal volt- e, vagy éjszaka. Itt elég nehezen lehetett megállapítani. Inkább már három napja volt éjszaka. Neeem nem tudom! Már nagyon kezdek begolyózni, de úgy istenigazából!
Mikor már mindent kiadtam magamból, mozgást érzékeltem.
Recsegett fa és bokor. Hirtelen nem tudtam, hogy hová nézzek. Csak most kezdtem megijedni igazán.
Éreztem, hogy van valami a hátam mögött, és egyre csak közeledik…
Ekkor megszólalt a telefonom.
- Dekk ez meg hogy került a lábamhoz? - akadtam ki.

Előre akartam volna dőlni, de az egyre csak távolodott. Azon vettem észre magam, hogy leborultam az ágyamról. Ezen a héten már harmadszor. Megint a rémálom. De most felkészültem, HAHAHA! Kipárnáztam a földet. Alighogy a hátamra tudtam fordulni, a borzom el kezdett nyalogatni. Ja hát igen nekem ilyen háziállatom van. Magas értelmet tükröző nevet adtam neki: Borz.
Tudom, tudom, nem kell tapsolni! Nagyon kreatív vagyok nevek kreálásánál.
Borz nekem olyan, mint egy macska. Csak annyi a különbség, hogy neki magokat adok, meg néhány zöldséget… vagy nem azt kéne? Na mindegy, fő, hogy megeszi, nem?
Megint csörgött a telefonom. Szegény kis állatkám annyira megijedt, hogy bemászott a ruhámba, amitől én ideggörcsöt kaptam, és elkezdtem rángatózni. Muszáj voltam így felvenni a telefont. Közben még az éjjeli lámpát is fel tudtam kapcsolni. Juhé!
- Ha- ha- ha- ha- haló? - na a végére már csak kinyögtem.
- Lina, jól vagy? - hallottam Elonart atya hangját .
- Miii, maga az? Atyám, mi a problemo- o- o- o- sz? - akadtam ki, miközben még mindig Borzot próbáltam meg kiszedni.
- Csak egy kis segítséget szeretnék kérni, de úgy hallom, neked is van valami problémád - válaszolt.
- Segítséget kérni? Este 8- kor? ! Ja amúgy én csak Borzzal harcolok, tudja milyen állat… ööö, akarom mondani állatka - javítottam ki magam. - És milyen segítséget kér?
- Nem tudnál elugrani egy órácskára a templomba?
- Ömm, miért is? - Juhé, közben sikerült kiszednem Borzot.
- Mert…
- Tudna várni egy pillanatot? - ezzel félretettem a kagylót, és kirohantam az állattal a balkonra. Khm, bombariadó. Ha végzett, akkor vissza bemászik majd.
- Na, itt vagyok.
- Szóval, csak egy kis díszítés kellene a templom belsejébe, az alapanyagok itt vannak, csak a segítőim elszöktek. Ezek a mai tinik… DE én tudom, hogy te nem hagysz cserben, igaz? - tette fel az ó- de- bazi- nagy költői kérdést.
- Igaz… most, rögtön, azonnal menjek? - már én is kezdem?
- Persze. Akkor várlak. - ezzel letette.
F- a- n- t- a- s- z- t- i- k- u- s…
Igaz, hogy nincs nagy idő, meg a templom sincs messze, csak én vagyok olyan hülye, hogy hétkor megyek aludni.
Na, mivel úgy is nyári este van, felveszek egy sima riflet, meg egy feketepántos felsőt, és kész vagyok. Mikor megvoltam, a hajamat csak simán összefogtam, most amúgy is szénaboglya volt az egész. Még muszájnak éreztem egy csésze citromos teát csinálni magamnak, hogy egy kis életet adjon belém. Kissé kómás vagyok az álomtól. Nem melegítettem meg nagyon, mert most sietek, kérem szépen.
Nekidőltem a konyhapultnak és a helységet kémleltem. Egy pár másodperc múlva Borz mászott be a földön. Úgy látom, elvégezte a dolgát a kínzó szelekkel kapcsolatban.
- Hiába nézel rám ilyen gülüszemekkel! Estére már megkaptad a kajádat! - mondtam neki a nagy büdös valóságot. Hagy eméssze.
Á, de nem, neki ez nem elég. Há’ nem felmászott a konyhapultra? RAJTAM KERESZTÜL? !
- Neeee, a Twix- et hagyjaaad! - és utánakaptam, de elszaladt és egy rakás dolgot levert a pultról.
Majd persze én is pofára estem, teástul.
Úgyhogy kaptam, még egy kellemes takarítást, Borz jóvoltából. Ennyit a teáról.
Elhatároztam, hogy őt is magammal viszem a templomba, mert ha már így este felébredt... nem lenne lakásom, mire visszaérnék, szóval betettem őt egy kis állatkahordó táskába és átakasztottam a nyakamon. Nem tudom, de nagyon élvezi ezt a helyzetet.
Lekapcsoltam minden lámpát, és bezártam az ajtót. Szépen lekocogtam a földszintre, ahonnan a biciklimmel slisszoltam ki a bejárati ajtón.
Szépen elindultam a kivilágított, üzletekkel teli utcákon. Mellettem, egy csomó elmebeteg száguldozott, úgyhogy inkább rámentem a járdára. Nem túlzottan örültek nekem a járókelők. Főleg amikor Borz elejtett egy-két szelet. Azt én se díjaztam.
Annyi volt a szerencsém, hogy a templom eléggé közel volt, úgyhogy hamar odaértem.
A biciklimet szépen nekidöntöttem a templom falának. Én pedig szépen bementem az oltári nagy építménybe.

Elonart atya, már javában díszített. Érdekes hogy magázom, pedig csak pár év van közöttünk. Ő még csak 29 éves, én 23. Pedig már mondta, hogy tegezzem. Átkozott szokás. Hoppá, bocsánat.
- Üdvözletem! Itt vagyok! - hihetetlen, hogy így köszönök egy papnak, nemigaz? De még mindig jobb, mintha, repperes kézzel bevágnám, hogy:- Na, csövi csávó, mi a szitu?
Nem tudom, hogy, mit mondana rá, de inkább nem próbálom ki.
- Áh, szia Lina! Nagyon szépen köszönöm, hogy eljöttél, nem tudom, hogy egyedül hogy díszítettem volna ki - mondta.
- Ez természetes. Akkor hol is kezdjem? - kérdeztem.
- Az oltárnál vannak azok a rózsák, kötözd össze, és a földön vannak a vázák. Választhatsz majd közülük, hogy melyikbe illene jobban a csokor. Csinálj négyet belőlük. Ha kész vagy majd mondom a további dolgokat is. - fejezte be.
- Oximax! ÖÖÖ akarom mondani, persze. - és Borzzal a táskámban kezdtem hozzá a virágokhoz.

Nagyon jól néztek ki. Vörösek voltak, mint a vér. Ezt onnan tudom, hogy jó párszor összeszurkáltam magam a tüskéjükkel.
- Már két vázával kész vagyok, jeee! - örültem magamnak.
- Ez mind szép és jó. Jeee? - kérdezte a pap.
- Tudja, atyám, ez ilyen szleng szólás, amikor minden jól megy. - magyaráztam, miközben szedtem össze a rózsákat.
- Értem, jeee! - vágta be és ő pedig a padoknál diszitett tovább.
Ezen elkezdtem a röhögést, persze, megpróbáltam a lehető leghalkabban.
Újra belemélyedtünk a munkába, mikor megint megszólalt.
- Miért van rajtad még az a táska? Vedd le szépen. - sétált oda hozzám és leakasztotta a vállamról.
- Nenenene, az jó helyen van… - hebegtem.
- Szépen beviszem addig a sekrestyébe, könnyebb lesz, hidd el!
- De, szerintem, nem olyan jó ötlet…. - nyivákolhattam én magamnak, mivel már be is ment.
Erről ennyit.
Remélem nem lesz semmi gond.
Borz a „jobbik esetben” szétcincálja a dolgokat. A rosszabbik esetben kedve támad elmászni Hawaiira.
Na mindegy.

Szépen elkezdtem csinálni a dolgomat, már amúgy is az utolsó vázánál tartottam.
Letisztítottam az oltárt a munkám közben lehullott levelektől, és egy mellettem lévő zacskóba tettem őket.
Pont ekkor jött vissza Elonart atya, de táskámmal együtt. Nem vágott valami szívderítő képet.
Leállt előttem.
- Már letettem a táskádat egy székre… amikor elkezdett mozogni… Nem tudtam elképzelni, hogy mi lehet az. Bocsáss meg, de bele kellett néznem. Csak a kezemet tettem bele, és elkezdett valami morogni. Könyörgöm, hogy hozhattál egy borzot a templomba? - vette ki a táskából és nyomta a képembe.
- Nenenene, gyorsan tegye le, tegye lele! Bombariadó! - és elszaladtam az egyik padhoz.
Gyorsan kapcsolt, milyen okos. Szépen lette, és ő is hátrált egy pár lépést.
Borz egy olyan büdöset adott ki magából, hogy majdnem ájuldozni kezdtünk tőle.
- Elonart atya, kérem, legyen szíves nem kiakadni, a borzoknál ez szokás! - mentegetőztem.
- Kiakadni? - nézett rám. - De rég használtam ezt a szót!
Ezen muszáj volt röhögnöm.
- Mi olyan vicces?
- Maga! Na jó, csak vicceltem! - de még most se birtam befejezni.

Ekkor kicsapódott a templom ajtaja. Én annyira megijedtem, hogy hátraugrottam. A pap a szívéhez kapott. Borz meg elmászott. Köszönöm szépen, hát ez fantasztikus.
A bejáraton keresztül vagy hat öltönyös, és napszemüveges csávó jött be.
Én csak bámulni tudtam, megszólalni abszolúte nem.
- Jézus…- ez én voltam.
- Lina! - nézett rám Elonart.
- Hupsz…
- Adjátok oda a koponyát! - lépett felénk egy meglehetősen bazinagy hústorony.
- Miva’? - lestem rá.
- Nepofázzá’ kiscsaj, ide a koponyával! - szólalt meg mellőle egy normális termetű, fekete, hoszúhajú csávo.
- Mégis mit képzeltek, az Úr házában? A koponya e szent helyhez tartozik és nem áll jogotokban elvenni! - oh milyen kis harcias.
- Hogy nem áll a jogunkba? Csak simán elvesszük és ennyi. - ezt nemtom ki mondta. De biztos nem Borz.

Leghátulról előlépett egy hosszú, barnahajú férfi és határozott léptekkel az oltárhoz tartott.
Elonart eléje állt, hogy megakadályozza tettét. Viszont a férfi egy könnyed mozdulattal félrelökte és tovább ment.
Én gyorsan a paphoz szaladtam.
- Atyám, jól van? Úristen, vérzik a feje! - akadtam ki.
- Lina! - nézett rám.
- Ja…. bocsesz- sajnálkoztam.
Mire félnéztem a csávókának már a kezében volt a koponya.
- Azonnal tedd vissza! - állt fel a pap.
- Nekem ne pattogjá’ itt öcsisajt! - pofázott.
Ekkor olyat láttam, amit soha életemben nem gondoltam volna, hogy látni fogok.
- Uram, bocsáss meg! - mondta, és egy akkorát behúzott a csávónak, hogy biztos elrepedt az állkapcsa.

Na ekkor tört ki a tömeghisztéria. Az összes tag, felénk rohant. Úgy hallatszott a templom visszhangjától, mintha egy csomó tank jött volna.
Én még az utolsó pillanatban ugrottam a padba, de Elonart, meg se moccant, úgyhogy teljes egészébe nekimentek.
Én, hihetetlen, de én, elsikítottam magam, mire hátulról, lefogott a fekete hajú csávó. Hogy honnan tudtam, hogy ő volt az? Onnan, hogy a haja a pofámba jött.
Megpróbáltam magam kiszabadítani, kihangsúlyozom, sikertelenül. Így kellett végignéznem, ahogy az atyát püfölik, én meg nem tudok mit csinálni ellene.

De EKKOR megjelent Borz a lábamnál, és én megvilágosodtam.
Beleharaptam a csávo ujjába, mire az elengedett, aztán gyorsan, kihasználva azt a pár másodperces előnyt, felkaptam Borzot és a képébe irányítottam a hátsó felét.
A csávóka rendesen lefagyott.
Hát, komolyan mondom, Borz erősebb volt, mint egy ventilátor. Szegény pacák, menten lehidalt. Szó szerint.
Teljes erőmmel begázoltam a többiek közé, akik a koponyát próbálták volna elkapni, de mindenkinek kicsúszott a kezéből, vagy Elonart verte ki.
A bazinagy hústorony két ujjal belenyúlt koponya szemeibe, majd egy fehér port, húzott ki, ami egy kis zacskóban volt.
- Csak nem mariskáztok? - na jó, ezt nem kellett volna.
Oldalról a feketehajú csávó nekem szaladt teljes mértékben, és az ellentétes oldalon lévő padokban tűntünk el.
- Jól van, megvan, ami kell, hagyjuk ezeket itt la - mondta az husika.
Látni nem láttam, hogy elmentek, csak hallottam a lépteik visszhangzását.
Csak egyetlen egy dolgot nem értettem. A feketehajú csávó még mindig rajtam feküdt.
Én estem a kőnek, de ő vesztette el az eszméletét, fantasztikus.
Éreztem, ahogy Elonart leszedte valahogy rólam, majd felsegített.
- Jól vagy?
- Én primán! Ehe, elállt a vérzés a fejeden! - örültem.
- Jeee!
Ezen elkezdtem röhögni. Kezd belejönni a dolgokba.
- Vele, mit csinálunk? - mutattam a hapsira.
- Természetesen kórházba visszük.
- De csak elájult, és szerintem nemsokára fel fog ébredni, és akkor ide fogja hívni a többieket!
- Rendben. Akkor biztonságképpen kötözzük meg a sekrestyében.
- Hát… ez is jobb a semminél.
…. . 5 perc múlva…. .
Az illető már elkezdett ébredezni. Kissé infartot kapott, mikor meglátta jelen helyzetét.
- Mi…. hol vagyok? ? ? ? - akadt ki.
- Hogy- hogy hol? Ahová betörtetek! - adtam a választ, és kissé csodálkoztam.
- Mi? Betörtünk? KI? ÉN?
- Ez tetteti magát? - néztem kérdőn Elonartra.
- Elképzelhető, hogy elvesztette az emlékezőképességét.
- Akkor? Mit csinálunk?
- Nem hagyhatjuk őt magára igy! - tört ki belőle a jó.
Lestem egy sort.
Lenart rám nézett. Ez nem igaz!
- Ezt te sem gondolod komolyan! Na nemá’!
- Kérlek Lina, csak legalább erre az estére, vidd őt magadhoz!
- Há’, hogy majd északa eszébe jussanak a dolgok és kinyírjon? - akadtam ki.
- Akkor, esetleg én is veletek megyek, és meglássuk, hogy mit csinálunk vele. Vállalom, hogy vele alszok a nappaliban.
- Oh, te szent! És ezzel az erővel miért nem viszed el a plébániára?
- Mert tudod, hogy milyen nagy káosz van most ott. - világositott fel újra.
- Jah… jól van, de csak ma!
- Igen.
- Köszike! - mosolyogtam egy sort és ekkor döbbentem le, hogy egy ideje már tegezem Elonartot, és ő nem is mondott semmit.
- Most mi van? - ébresztett fel a feketehajú csávo a gondolataimból.
- Útközben veszünk ragasztót, a te kölcségedre! - néztem az „ártatlanra”.
- A koponyára - világosítottam fel az atyát.
Ő is mosolygott egy sort és elindultunk. Befogtam még Borzot és elraktároztam a táskámban, aztán felültem a biciklire. Lassan hajtottam, hogy a „Sötét” és a „Világos” lépést tudjon velem tartani.

Útközben a ragasztóakció is megtörtént, és egy bazinagy mosollyal nyújtottam át Elonartnak.
Az éjszaka meglehetősen meleg volt, így egy kicsit sajnáltam a mellettem jövő két bumbargyákist, az egyik csuhában, a másik öltönyben. Baglyok
Bevezettem őket a lakásba, és helyet foglaltam nekik a nappaliban.
Ahhoz képest, hogy ez így most érdekesen jött össze, elég jól elbeszélgettünk. Még teát is csináltam nekik. Így a feketehajú csávó nem is tűnt olyan veszélyesnek, hogy elvesztette az emlékezetét, és még szomorú se volt. Mert mi feldobtuk a kedvét. Sőt, még Borz is megszerette.

Nagyon boldog voltam, hogy most nem kellett egyedül lennem, és boldogan cseverészhettem egy pappal, gondolom egy gyilkos- drogkereskedővel, és persze Borzzal…