csillaghajó

Megfigyelik az életünket, az álmainkat.
A lány, aki a telihold fényénél soha nem tudott aludni.
Részletek a megfigyelési jegyzőkönyvekből.

1
Csinos Kati ébenfekete, vállig érő hosszú haján megcsillant az ablakon beszűrődő telihold sápadt fénye. Valahol a messzi távolban tücskök ciripeltek, hangjukat vitte a szél. Tamás egy vén akácfa tövében ült a hideg, vizes fűben és nagyon fázott. Kati álmodott, álmában látta Tamást felkelni a vizes fűről, és látta, ahogy elindul a fiú az elvarázsolt erdőbe. A sűrű, sötét lombokon keresztül nem tudott utat törni a hold fénye, mély sötétség ült a tájon és Tamás arcán is. Ügyetlenül botorkált, próbálta kikerülni az előtte tornyosuló facsemetéket. Farkasok vonyítását hozta a hideg szél. A fenyegető, morajló hangok egyre közelebbről hallatszottak. A fiú idegesen körbenézett és megpillantott egy fát, amelynek az alsó ága vízszintesen nyúlt ki oldalra és éppen olyan magasan volt, hogy könnyedén el tudja érni. Úgy döntött, hogy felmászik rá. A gondolatot rögtön tett követe, Tamás felmászott, és mikor a magasból lenézett, éhesen, vörösen izzó farkasszemeket látott villogni a telihold fényénél. A hold vörösen izzott Tamás feje fölött, a végtelen univerzumban éppen meghalt valaki. Egy hullócsillag tovatűnt a fekete mennybolton.
Újra több és több farkasvonyítást hozott a szél, a fiú úgy érezte valahol mélyen legbelül, hogy meg fog halni. Hiába nyújt neki biztonságot most a fa, túl sok a ragadozó ott lent. Úgy tűnt, hogy az erdő életre kel. Halk zizegéssel kezdődött és a száraz levelek lehullottak az ágakról. A tücskök hirtelen abbahagyták a ciripelést, nagyot morajlott az ég, villámlás fénye töltötte be a tájat, majd füstszagot lehetett érezni mindenhol.

Tamás jól tudta, hogy őhozzá is el fognak érni a lángok, ezért kétségbeesetten felnézett az égre, és csak ennyit mondott:
- Bárcsak maradtam volna egyszerű hajléktalan. De én úgy döntöttem, hogy egy évig egy erdőben fogok élni a saját erőmből, hogy jobb emberré váljak.

Csinos Kati kinyitotta a szemét és szinte azonnal elhatározta, hogy levágatja a hosszú haját nagyon rövidre.

Zuhogott az eső és dörgött az ég.

Nagy Béla egy faágon ült, lent az erdei ember felnézett rá.
- Figyelj, te Duci ember! Ja, bocs, hajléktalan vagy a szereped szerint.
- Nem, a valóságban nem, de a szerep szerint favágó vagyok és nem Duci ember! Micsoda egy felejthető szerep!
- Hogyhogy duci? Vagy csak úgy nézel ki?
- Ezt komolyan kérdezed, vagy csak szerepelsz? - kérdezte a nehéz felfogású Béla.
- Ugorj már le, Béla!
- Nem fogok leszerepelni, erdei ember. Miért pont alattam vagy? Felettébb meglepő.
- Csak a szerepem szerint.
- Szerintem is.
- Szerintem te.
- Duci ember vagy.
- Hajléktalan vagyok a szerepem szerint, erdei ember, és nem a Duci ember! Elég nehéz a felfogásod.
- Nagy a feje, búsuljon a ló - vágott közbe Béla.
- Felmászik a fára a lovad?
- Persze, a szerepe szerint.
- Szerintem agyilag zokni vagy, Béla.
- Én nem, csak gyerekként voltam eléggé buta.
- Nem, Duci ember, hajléktalan a szerep szerint
- Hány éves vagy, Béla?
- Nem tudom.
- Íjjal tudsz lőni?
- Persze, hogy tudok.
- Béla, te meleg vagy valójában?
- Az egyik szerepem szerint voltam már meleg, és nagyon élveztem.
- Ember vagyok, zöld gumicsizmát kérek, de jó lesz a fekete is, majd befestem zománcfestékkel.
- De hát az tönkreteszi a gumit!
- Akkor mit csináljak, talán a lábamat fessem be?
- Mivel?
- Hát zománcfestékkel.
- Mi volt ez, Béla?
- Erdei ember a valóságban, a szerep szerint hajléktalan.
- Fordítva! Te tényleg menthetetlenül ostoba vagy!
- Érdekes élmény ezen a faágon ülni, az ember olyat is észrevesz, amit különben nem.
Zutty.
- Így van ez - bólogatott a favágó -, szerep szerint nekünk verekednünk kell.
- Talán felmászol előtte egy fára? - kuncogott Béla.
- Cseréljünk inkább szerepet.
- Inkább ne, az túl bonyolult lenne. Mi is vagy, favágó?
- Persze, szerep szerint.
- Imádkozzál.
- Nem tudok lemászni erről az átkozott fáról, olyan szerencsétlen vagyok!
Zutty.
- Mi volt ez, erdei ember, már az előbb is hallottam, de azt hittem, hogy csak a mobilom csörög.
- Valami zöld van ott fölötted.
Zutty.
- Már melletted.
- Te jó ég! Ember, a szerepe szerint.
- Hogy kerülsz te ide?
- Te szóltál, Béla?
- Szokott, méghozzá a szájával.
- Nyitva van, látom, közben az erdei ember a fa alatt sündörög.
- Ezek olyan egyszerűek, mint a bot, azon vitatkoznak, hogy kinek van nyitva a szája.
- Hé, emberek, én szóltam!
Mind a ketten először felfelé néztek, majd rövid tanakodás után lefelé is.
- Mit keresel te itt?
- Rám lőtt egy vadász, de ez nem is volt benne a forgatókönyvben.
- Miért nem kaptad el a golyókat?
- Mert egyáltalán nem volt ez a jelenet leírva.
- Miért zöld a lábad? – kérdezte Béla a nemrég érkezettől.
- Zománcfesték. Mert ugye nem kaptam zöld gumicsizmát, a feketét meg nem lehet befesteni, ugyanis tönkreteszi a gumit.
- De hát neked a bőröd is zöld!
- Ez van, bizony a művészetért áldozatokat kell hozni.
- Hova repültél a szerep szerint? - kérdezte Béla.
- Egy lánnyal lett volna randim, most pedig már hiába vár szegény az egyik épület tetején, ami szerintem már le is égett.
- Azt hiszem, hogy itt ma mindnyájan leégtünk - foglalta össze az erdei ember a nap eseményeit.
- Mokurnol, az erdei tűz – mondta ki hangosan Béla a gondolatmenete végső következtetését – Amúgy jól vagy? – kérdezte csak úgy, mellékesen a mellette ülő barátjától.
- Persze, két hétre hazaengedtek végre. Tudjátok, az idegeim, fiúk.
- Mi van velük?
- Nem tudom – és ebben a pillanatban letört az ág alatta, amin eddig ült, és nagy huppanással leesett.
- Repülj! - ordított utána Béla.
- Nagyon vicces!
- Üdv a földön – szólította meg az erdei ember.
- Gyertek, iszunk egy sört.
- Alkoholt nem iszom, hiszen tudod, repülök.
Nem törődtek vele a többiek, majd ők isznak helyette is.

2
Fiatalok sétálnak fáradtan az út mellett, ezen kívül semmi érdekes nem történik, minden mozdulatlan és csendes. A levegőben egyszer csak teljes némaságban feltűnik mögöttük egy hatalmas űrhajó. Kétségbeesetten keresik a lerobbant kocsit; nem találják sehol, biztosak benne, hogy ellopták. A megtörtséget meglepődés váltja fel bennük, mikor rájönnek, hogy nem is ott hagyták azt az átkozott kocsit. Egy számukra ismeretlen fiatal srác fut az úton, ügetésbe vált, eközben csatlakozik hozzá a fiatalokból álló csapat és elkezdenek beszélgetni futás közben. Nagy nehezen találnak később egy panziót, és úgy döntenek, hogy ott töltik az éjszakát. Az egyikük, bűnözői múltjának köszönhetően, feltöri az egyik szoba ajtaját. Bekapcsolják a tévét, de természetesen az nem működik. Így telik el három hónap, állandó csavargással. Egyik nap a vonaton találkoznak egy lánnyal és az ikertestvérével, akik éppen mély beszélgetésben vannak egymással, ezért nem veszik észre, hogy az egyikük táskájába tettek egy nyomkövetőt. Nem sokkal később kapnak egy hírt, ami nemsokára valósággá válik. Nem tudnak kijönni a szobából. Kint a világvége, de amikor kijönnek, mintha semmi sem történt volna.

Csinos Kati egy kihalt országút szélén stoppol, a szél mohón belekap hollófekete, vállig érő, egyenes hajába. Végre megáll egy autó a lány mellett.
- Hova, hova, kislány?
- Loptad ezt a kocsit?
- Miért, talán látszik rajta?
- Nem, rajtad látszik. Végül is nekem aztán mindegy – vonta meg a vállat a lány -, amikor nyakunkon a világvége. A Föld felé tartó aszteroida ütközőpályára állt a bolygónkkal. Ráadásul a hold eltűnt egy századmásodpercre.
- Azt olvastam a neten, hogy az valójában egy csillaghajó, amin az idegenek jönnek – közölte saját véleményét a fiatalember -, egyébként jók a melleid, kellemes egykezesek. Eltűnt a hold egy század másodpercre? - tette hozzá némi gondolkozás után - Ezt még nem is olvastam.
- Majd megbeszéljük – válaszolta kelletlenül a lány.
- Mobiltelefont kellene vennem, elkísérsz? - kérdezte Csinos Kati.
- Hova menjünk?
- Próbáljuk meg Győrben, a Kodály Zoltán utcában, ha az emlékezetem nem csal.

Csinos Kati kóválygott, mint gólyafos a levegőben. Sorban kipróbálta az összes telefonfülkét, de egyik sem működött.
A fiatalok eközben kijöttek a panzió szobájából, a rabló a hóna alatt vitte a kettéfűrészelt ajtót; első útjuk az intim ékszereket árusító üzletbe vezetett, majd a közeli gyorsétterembe mentek, mert már három napja nem ettek és borzasztóan éhesek voltak.
Csinos Kati vásárolt egy zacskó borsót, amiből egy kiadós borsófőzeléket akart főzni a fiúknak.
Pepe egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatározta, hogy motoros lesz ezért vásárolt egy fekete kendőt. Később kopogtatott a panzió ajtaján, mert eszébe jutott, hogy valamit a szobában, pontosabban a ruhásszekrényben hagyott, egy öltönynek a zsebében. De legnagyobb megdöbbenésére az öltönynek már csak a hűlt helyét találta, de a szekrény szerencsére még ott volt. Pepe elvitte a szekrényt, pedig testalkatára nézve nem lehetett azt mondani róla, hogy egy „kétajtós szekrény”.

Pepe a panzió színpadán állt, és halkan kérdezte a mellette állótól
- Kérek egy kódot. Nincs? Na, jó majd koldulok – majd a közönséghez fordult - Jó estét.

Az űrhajó belsejében hárman ültek egy vezérlőpult előtt és a helyiséget betöltő sikoltozó hangot hallgattak, ami egy hangszóróból jött és a képernyőn megjelenő kép irányából jött. Az egyik lény megpróbálta túlkiabálni a hangzavart.
- Halló. Piros, vétel.
- Itt Piros, tessék egyes.
- Az űrhajón van már a férfi?
- Nincs.
- Mikor lesz már itt?
- Pontosan két órakor.
- Rendben, vettem.

A vezérlőteremből a világűr sötét bolygói után látni lehetett a lassan feltűnő Földet, egyre közelebb és közelebb került hozzájuk a célállomás.
- Egy kis idő múlva újra felhívom Pirost.
- Tehát, mint láthatjuk, a tervünk megegyezik azzal, amit eddig is alkalmaztunk azon bolygók esetében, ahol ez lehetséges volt.
- Hát igen, de ne feledjük, hogy a Prófán bolygón nem vált be az ottani őslények között. A Földön ilyen gond nem lesz, mihelyt az a férfi az űrhajóra kerül, megvalósíthatjuk a tervünket, amihez foghatót még nem látott az emberiség.

Stephs felébredt és azonnal David-et kereste a szemével, de csak a ruháit látta. Gyorsan felkapott egy kabátot és kiment a szobából. A lakásban nem találta sehol, ezért kinézet az utcára az ablakon keresztül. Semmi. Észrevette, hogy a garázskapu nyitva van, gyorsan odarohant, David pont akkor állt ki az autóval, Stephs is gyorsan beszállt mellé és együtt elindultak.
- David, hova mész?
- Meg kell keresnem Mic-et.
- De hogy juthat eszedbe ilyenkor a keresésére indulni? Hova megyünk egyáltalán?

A távolban lassan feltűnt a hatalmas űrhajó árnyéka. Az autó felé sétált Mic. Az autó gyorsan megállt, David kiszállt és Stephs is utána.
- Hál’istennek, itt van Mic – nyugodott meg Stephs – Gyere David, mehetünk. David, hova mész?
- Csak sétálok egyet.
- Igazán remek ötlet, de nem értem, hogy mégis miért ezen a rohadt helyen támadt kedved sétálni.
A kisfiú lassan kinyújtotta a kezét David felé, amit a férfi megfogott. Ezután ők ketten elindultak az űrhajó bejáratához, amit onnan még nem láthattak.
- David, most hova mész, várjatok meg! Hát ez meg mi? Te jó ég, David!
Kicsit eltávolodtak, amikor Stepshs is utánuk indult. Lassan feltűnt az űrhajó, a férfi látta meg.