Budapesti éjszaka volt...

Budapesti éjszaka volt, mikor felnéztem az égre. Felhők takarták ugyan, de tisztán lehetett látni. Fénysugárként ragyogott szemembe, mintha lámpával figyelnének. Eszembe jutatta a veled töltött napokat. Feltörtek lelkem mélyéről az emlékek, melyek szívemet mélyen mardosva, lassan fakulnak. Tegnap jobban fájt, nem tagadom, de mára ürességet érzek. Késő délután volt, mindenre emlékszem. A szemedre, a testedre, a csókra és a lelkemre. Kimondtad azt a szót, mitől mindig is féltem: Sajnálom, de legyen vége! Egy világ dőlt össze bennem! Könnyek szöktek szemembe. Nehezen, de meghallgattalak. Végül nem bírtam, s magadra hagytalak. Siettem haza, futottam, ahogy a lábam bírta, nem akartam, hogy bárki lássa; mekkora a fájdalmam! Ahogy haza értem, nem bírtam tovább. Záporoztak a könnyek szememből. Fuldokolva sírtam és már akkor tudtam; tényleg vége. Bánatomban sms-t írtam. Se válasz, csak a kínos felelet. Nem tudtam, mit tegyek! Hogy felejtselek el? Jöttek a kérdések: Mért? Mért pont most? Mért pont Ő? Hisz úgy szerettelek! Kicsim mért teszed ezt velem? Választ nem kaptam, de már nem is várok. Talán az idő majd begyógyítja e sebeket is! Talán..... De addig marad a bánat és a magány! Nem volt hosszú kapcsolat, de szép volt, egészen tegnapig! És ma? Csak az üresség maradt. Feledni soha nem tudlak, de majd jő egy újabb szerelem, mi talán szerencsésebb lesz...!

A holdat láttam ragyogni!

Eveee

2006.07. 11. kedd