Barátnők

Karina

- Hallod egyáltalán amit beszélek? Hol a francban voltál?

Anyu erősen megragadta az állkapcsomat, és egy hirtelen mozdulattal magához rántott. A pár lépcsőfoknyi távolság megszűnt közöttünk és a következő pillanatban a már méregzölden világító szeméből próbáltam kiolvasni, hogy mit is gondolhat. Pupillája tág volt, az arcán megjelent néhány izzadtságcsepp, a karján és a kezén kidudorodtak az erek. Annak ellenére, hogy úgy szorított, mint még soha, és éreztem, hogy ennyire még sosem volt dühös rám, tudtam, hogy anyu nem fog megbüntetni. Talán még mosolyszünet sem lesz köztünk.

Csak én maradtam neki, miután apám visszament Oroszországba, és tudtam, hogy anyu előbb vágta volna le a fél karját, minthogy valamit ne az én kedvem szerint alakítson. Valamiért azt hiszi, hogy apám elvesztése miatt kárpótolnia kell. Az esetek túlnyomó részében azt csinálok, amit akarok, és ez most sem lett másképp.

- Engedj el! – üvöltöttem, ezzel is próbálva időt szerezni magamnak. Fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék neki. Szerettem anyut, nem akartam neki hazudni, de az igazságot sem mondhattam el, mivel az egész este kiesett számomra. Próbáltam összeszedni az összes emlékemet, de csak az idegtépő fejfájásra tudtam koncentrálni. Hátrálni próbáltam, de teljesen megfeledkeztem a mögöttem lévő lépcsőfokokról, és a magassarkúimnak köszönhetően akkorát estem, hogy nem bírtam megállni, hogy ne üvöltsek fel.

- Még mindig részeg vagy, ugye? Ezt nem hiszem el.
- Hagyj már békén, a rohadt életbe!- kétségbeesetten próbáltam összeszedni az emlékfoszlányaimat. Fél nyolc körül mehettem el itthonról, nyolcra volt megbeszélve a találkozó a lányokkal. A Rákóczin vettem egy doboz cigit és egy üveg vodkát. Utóbbit gyorsan a táskámba rejtettem, mert nemrég volt egy incidensünk Kírával a pia miatt. A Deákon ültünk, vártuk Petiéket, amikor megjelent két hatalmas darab rendőr, és az igazolványainkat kérték, megkérdezték honnan van a sör, és, hogy tudjuk-e, hogy ezért akár be is vihetnek minket. Végül hosszas szempilla rebegtetés után elengedtek minket egy figyelmeztetéssel.
Már majdnem a Deákon voltam, amikor csörgött a telefonom. Tomi volt, azt akarta, hogy üljek be vele egy sörre… Tomi Alizzal jár, körülbelül 5 hónapja és engem akar megszerezni körülbelül egy éve. Pár hete megsajnáltam Fábián buliján, és engedtem, hogy egyszer megcsókoljon. Aztán kétszer, háromszor… végül az ágyban kötöttünk ki, 3 óvszert elhasználva. Nem mondanám, hogy rossz volt, kellemesen csalódtam. Mondjuk ő azóta is emiatt emészti magát; hogy mit mondjon Aliznak, elmondja-e egyáltalán, meg, hogy megérdemli, hogy tudja az igazat, és a többi baromság. Nem sűrűn figyelek rá, egy idő után már idegesít a hangja. Igazából elég nagy gyökér. Utálom, hogyha egy fiú ilyen határozatlan; sosem tudja mit akar, mindig össze van zavarodva és a többi.

És ez az utolsó dolog, amire emlékszem. Fogalmam sincs odamentem-e a kocsmába Tomihoz, vagy, hogy találkoztam-e Alizzal, Kirával és Ráhellel. Fel kell hívnom őket.

Úgyhogy kiszabadítottam magam anyu karmaiból és felrohantam az emeletre. Úgy csaptam rá a szobaajtómat, hogy hátra sem néztem.
Amint beértem és lehuppantam az ágyamra, úrrá lett rajtam a félelem. Fogalmam sem volt mit csináltam az éjjel, kivel voltam és, hogy miért nem emlékszem semmire. A kezemmel görcsösen markoltam a lepedőt. Aztán hirtelen rám tört a vágy, hogy elszívjak egy szál cigit. A kistáskámból előkaptam a Marlborot meg a gyújtót és az ablakhoz sétáltam, ami már nyitva volt. Félrehúztam a sötét bordó függönyöm, és kimásztam a párkányra.

Remegett a kezem, miközben meggyújtottam az utolsó szálat (ezek szerint az egész doboz elfogyott egy este alatt), és nagyon lassan, minden kis részletét kiélvezve elszívtam. Aztán fejemet az ablakkeretnek támasztottam és néztem egy kicsit az alattunk elhaladó autókat. Ekkor már alig remegtem. Sokakkal ellentétben engem valahogy az autók és a belváros zaja mindig megnyugtat. Bár ha az ember 17 éve Budapest egyik legforgalmasabb utcája felett lakik, akkor egy idő után immunis lesz a zajokra. Tudtam, hogy itt lenne az ideje, hogy felhívjam a lányokat.
Elővettem a telefonomat, és hihetetlen sokk ért. Öt óra negyvenkét perc volt. Ez azt jelenti, hogy majdnem 9 óra kiesett az estémből. Ezen kívül kaptam egy SMS-t is, ismeretlen küldőtől. Nem volt túl bőbeszédű az üzenet, csak ennyi volt benne: „Ribanc.”

Ekkor rádöbbentem, hogy valaki előre eltervezte ezt a mai estét, és rám akart ijeszteni. Végigpörgettem az agyamon a lehetséges szörnyűségeket, amik miatt valaki szajhának tarthat, vagy amiket felhasználhatnak ellenem, de fél perc alatt annyi jutott eszembe, hogy inkább felhagytam az okkereséssel. Ez a gondolat mosolyra fakasztott. Tudom magamról, hogy bármilyen helyzetből ki tudom magamat magyarázni, senki nem árthat nekem.
Már tudtam, hogy nem Tomival voltam, ezért elérkezettnek láttam az időt, hogy felhívjam valamelyik barátnőmet. Megnéztem a híváslistát, és volt 3 nem fogadott hívásom Ráheltől, de a többiektől egy sem. Érdekelt, hogy mi lett Tomival, már csak a vicc kedvéért, ezért Alizt hívtam.

- Karina, mi a franc van? Tudod te mennyi az idő? – nagyon nyúzott hangon szólt bele a telefonba.
- Igen, ne haragudj, csak nem tudtam aludni és gondoltam felhívlak. Nagyon zavarlak? Szívem annyira zaklatott vagyok, muszáj, hogy megnyugtass. Szörnyű dolog történt velem, és szeretném, hogyha elterelnéd a gondolataimat. –Próbáltam nagyon szomorú hangot megütni, hátha megesik rajtam a szíve. Alizt elég könnyű befolyásolni…
- Igazából épp, hogy elaludtam, nem rég értünk haza a lányokkal, nagyon király volt, kár, hogy nem jöttél. Mellesleg tényleg, mi történt veled?
- Ne beszéljünk róla, kérlek… Inkább mesélj valamit, amivel feldobsz. Mi van Tomival?

Itt egy kicsit elcsöndesedett, visszakérdezett, aztán vidáman elkezdett fecsegni arról, hogy milyen jó a kapcsolata, és mennyire szeretik egymást, és, hogy holnapután lesz hónapfordulójuk és le fognak feküdni egymással. Ennél a résznél megállt bennem az ütő, mivel azt mondta, hogy mindkettejüknek ez lesz az első.

Remek. Fábián buliján még direkt rá is kérdeztem annál a szerencsétlennél, mert nem néztem ki belőle, hogy már szexelt. Aztán azt felelte, hogy párszor már kipróbálták Alizzal, szóval nem kell aggódnom. Most már valakinek a szüzessége is a lelkemen szárad. Nem minthogyha valami nagy dolog lenne, hogy az ember kivel fekszik le először. Úgyis lesz még második, harmadik, sokadik…még ha meg is találjuk életünk párjával is veszítjük el, szerintem előbb-utóbb győzne a kíváncsiság és a frusztráció, és megcsalás lenne belőle. Személy szerint én már a fiú nevére sem emlékszem.

Ahogy letettem Alizt, visszamásztam a szobámba, és bekapcsoltam a gépemet. Ekkor anyu bejött az ajtón és nagyon szépen megkért, hogy menjek aludni. Ránéztem, láttam, ahogy ki voltak sírva a szemei. Ijesztően nyugodt volt a hangja, éreztem rajta a csalódást. Ezt utálom a legjobban. Inkább üvöltsön, üssön meg, tomboljon, de ezt a hangot gyűlölöm.

Nem reagáltam a kérésére, csak ültem tovább az ágyamon, és böködtem a billentyűzetet. Ahogy anyu kiment, odaléptem a szekrényemhez és belenéztem a tükörbe. A sminkem teljesen el volt kenődve, a szemfesték egészen az államig lefolyt. Röhögtem azon, ahogy kinéztem. Mint egy utolsó kis kurva. Tépett farmerban, amiből több látszódott ki, mint amennyit takart, tépett pólóban, aminek még szinte háta sem volt és tépett hajjal, amire már igazán ráfért volna egy mosás. Ezen kívül volt még egy szegecses kis táskám, aminek tartalma általában egy üveg vodka, egy doboz cigi, egy gyújtó és egy csomag óvszer.

Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy hogyan jutottam idáig. Hogyan lett a kedves, szőke kislányból egy ribanc? Emlékeket kerestem; egy mondatot, egy eseményt, vagy egy személyt, aminek hatására ennyire megváltoztam. Csak gondolkoztam és gondolkoztam, meredten bámultam a tükörbe, amikor egyszer csak megzörrent a telefonom. Azt hittem kiugrik a szívem a helyéről, annyira megijedtem. Visszaléptem az ágyhoz, és láttam, hogy valaki egy üzenetet küldött. Reggel 6-kor. Az SMS-ben ennyi állt: „Még mindig ribanc vagy.”

Aztán elaludtam.