Az életnek ára van

I. A VARÁZSLAT BŰN

Napjainkban, egy vendéglő panoráma ablaka melletti asztalnál egy fekete kabátos alak ült. A zsúfolt asztaloktól legtávolabbi helyen várakozott, miközben fejét teljesen eltakarták a fölé tornyosuló esti újság lapjai.
Lebegés vagy feltűnéskeltés? – állt az egyik hasábban, amit a vendég olvasni is kezdett.
Több szemtanú állítása szerint a Szent James Középiskola előtt a levegőbe emelkedett egy tanuló, aki néhány percig a diákok feje felett lebegett, majd lezuhant. Vajon egyszerű gyermekcsínyről van szó, vagy pedig paranormális jelenségről? A helyi szervek szinte azonnal a helyszínre érkeztek és megnyugtattak minket hogy egy iskolai színdarab jelenetéhez próbáltak a tanulók, ám ebben mi nem vagyunk olyan biztosak. N. Thomas állítása szerint ilyesmiről szó sincs, barátja, szerelmével folytatott veszekedése után repült a magasba, és nem érti hogyan történhetett. A már elhangzottakat erősítette meg több tanár is csak az igazgató állt a rendőrség pártjára. Eltusolás? Ki a lebegtető? Holnapi lapunkban minden kérdésre felelünk.
A következő cikk tömegmészárlásról szólt, amit állítólag egy sátánista szervezet követett el egy meg nem nevezett épületben.

Fülsiketítő zajjal félrehúzódott két szék, aminek egyikére egy pirospozsgás göndör vörös hajú, barna ballonkabátot viselő nő ült le. Az asztal közepénél pedig egy tizenhat körüli hosszú szőke hajú viseltes ruhát hordó lány foglalt helyet, vagyis inkább lenyomta le, kísérője.
Az újság lapjai megremegtek, majd tulajdonosuk hangos csattanással összecsapta a lapokat.
- Mit akarsz tőlem Nathalie? – förmedt az előtte ülőre a fekete félhosszú hajú, sötét szemű nő.
- Micsoda fogadtatás ez Dheiro? – húzta össze a szemöldökét a ballonos.
- Még van úgy… - gondolkodott el. – ötven évem, a büntetést pedig nem tudjátok meghosszabbítani. – felelt cinikusan.
- Nem vagy vicces. – dörzsölte meg fáradtan halántékát. – A segítségedre van szükségünk.
Erre Dheiro harsányan felnevetett, de olyan erővel, hogy mindenki rájuk nézett, igaz ez őt, cseppet sem zavarta.
- Komoly lehet a probléma, ha hozzám fordultok. – vigyorgott elégedetten.
- Az is – szólt indulatosan Nathalie.
- Csak nem ehhez van köze? – bökött a tömegmészárlásról szóló cikkre.
- De igen.
- Ó, hogy fájlalom– igyekezett úgy tenni, mint ha elfojtaná jókedvét. – De térjünk a tárgyra, vagy csak szerény személyemet szeretted volna látni.

- Róla van szó – biccentett a lány felé. – Miután lemészárolták a fehértűz kör tagjait, vele is végezni akartak.
- Mi olyan különleges, ebben? – intett az előbb említett felé. – Lebegtetni még egy csecsemő is tud.
- De ő csak most ébredt a képességére. Az lenne a dolgod, hogy megvéded őt.
- Szerintem te eltévesztetted az ajtót! Én nem vagyok a Kör tagja… most már mondhatom, hogy szerencsére – mosolygott gonoszul. – Magasról teszek az emberekre, belőlem hiányzik a ti olyan magasztos jó szándékotok.
- Fejezd be a prédikációt! Nincs kire bíznom, vadásznak ránk, ki fogunk halni, te vagy a legjobb mágus, akiről tudok.
- Mit akarnak a fejesek ezzel a kis… - nézett végig a csendesen figyelő lányon. – Na, mindegy – pislogott, mintha kiűzhetné fejéből a sértő szavakat.
- Ne érdekeljen, te csak tedd, amire utasítalak!
- Félre ne érts drága Nathalie, érted bármit, de nem fűlik a fogam ahhoz, hogy prédává váljak. Már ki sem lehet tanítani, túl idős. Talán egy szerencsétlen véletlen műve az egész…
- Van varázsereje. Vizsgáld meg, ha nem hiszel nekem!
- Hogy is mondjam… - folytatta továbbra is cinikusan. – meg van kötve a kezem.
- Tudom, hogy pénz szűkében vagy, én pedig busásan megjutalmazlak. – hajolt közelebb.

- Mit nem mondasz? – színlelt meglepettséget, aztán fagyosan folytatta. – Ez megvesztegetésnek hangzik – közelített ő is a másik felé.
- Nevezd, aminek akarod. Te is közülünk való voltál egykor.
- Az angyal kéri bukott társát. – dörzsölte meg állát. – Hmm. Ez rendkívül érdekes, ám attól tartok nem tudunk megegyezni.
- Miért? – döbbent meg Nathalie.
- Az elmúlt néhány száz évben teljesen ellágyult az agyad boszorkány? – emelte fel kezét tenyérrel felfelé, mire egy pillanatra csuklóján megjelent egy vastag, izzó bilincs.
- Esetleg engem is meghallgatnának? – szólalt meg indulatosan a lány.
- Ha élni akarsz, inkább megvárod, míg végzek – csitította Nathalie.

- Mi ez a baromság? – hadarta tovább. – Kapd elő a pálcádat, lássuk ki is vagy! – förmedt Dheirora.
- Perverz a kicsike – húzta fel bal szemöldökét a tombolóra sandítva. – Te beszéltél neki rólam?
- Perverz vagy te! – vágott vissza a lány.
- Semmi konkrétat nem tud – rázta a fejét a boszorkány.
- Mondom, ennek egy normális iskolában a helye, hiszen azt képzeli – forgatta a szemét Dheiro –, hogy pálcával kell varázsolni.
- Én nem csináltam semmit, haza akarok menni a családomhoz! – állt fel hirtelen.
- Újabb bökkenő – intett egyik ujjával a mágus, mire a lány rongybabaként omlott vissza a székbe. – Család…

- Mit művelnek velem? – suttogta könnyektől küszködve.
- Hallgass már! – pillantott körbe Nathalie. – A neve Elin.
- Szerintem inkább a saját bőrödet kellene mentened, te vagy az utolsó élő tagja a körnek – némította el a beszélni készülő lányt.
- És te.
- Ez nevetséges – fonta össze ujjait, könyökét az asztalra vágta és megtámasztotta állát. – Évszázadok óta rejtőzködünk, mostanra majdnem kiirtották a mifajtánkat és te még mindig véded az embereket?
- Ő a testvérem lánya – nyögte ki a boszorkány.
- Lám csak, lám – mondta elégedetten. – Kibújt a szög a zsákból, mentsem egy rokonodat, nem túl szép… vajon a feletteseid tudnak erről?
- Le vannak szarva! – csattant fel. – Megkapsz mindent, amit akarsz, ő az egyetlen élő rokonom, védd meg!
- Ha nem vagyok indiszkrét, rákérdeznék: Hogyan? Most csak alapvető varázslatokra vagyok képes.
- Visszakapod a szabadságod, ha megígéred, hogy nem ölsz.
- Nos, örültem, hogy viszontláttalak! – állt fel. – Bár a kihallgatás után nem a csodás alakodról álmodoztam. – súgta.
- Ülj vissza! – húzta le Dheirot. – Mond, hogy bánod, amit az emberekkel tettél!
- Megháborodtál? – hajolt Nathaliehez, egészen közel, a füléhez, félresöpörve a vörös fürtöket. – Gyűlölöm, gyűlölöm mindet. – súgta, mint ha csak egy szerelmes verset szavalna. Kiegyenesedett és jeges tekintettel fogalmazta meg következő mondatát. – Cseppet sem változtam, és ők sem. – haladt végig tekintetével a békésen eszegető embereken.
- Mindegy. – ragadta meg Dheiro kezét hirtelen és az asztalra csapta. – Szűnj meg Qareto pecsétje! – lobbant lángra a fekete hajú keze, majd a tűz kialudt, mély sebet hagyva maga után a vékony csuklón.

Dheiro nem tudott megszólalni, érezte ugyan a fájdalmat, de az a különös bizsergés, ami már oly régen elhagyta a testét, most visszatért. Eltűnt a lánc, ami sokáig fogva tartotta. Cseppet sem bánta a népirtást, csak hogy kudarcot vallott, hogy elfogták a varázslók és megfosztották hatalmától nehogy elégtételt vegyen az embereken.
- Tisztában vagy vele mit tettél? – kérdezte őszintén a boszorkányt, mikor magához tért.
- Árulóvá váltam, kiszabadítottam egy bűnözőt, csak hogy mentsem a családom utolsó sarját. – csorogtak könnyei.
- Én pedig szökevénnyé váltam – húzta fel a szemöldökét.
- A lánynál van a kulcs a pénzhez. – törölte meg arcát.
- Bolond! – ragadta meg Elint és vele együtt elhagyta a vendéglőt.
Nathalie még sokáig ült az asztalnál, és nézte, ahogy a mágus magával ráncigálja a lányt.

- Mi a franc folyik itt? – tépte ki magát a lassan elnéptelenedő utcán Elin. – Mindenki megőrült? Rendőrt kéne hívni, nem is, inkább mentőt.
- Kerülje a feltűnést, ha élni akar kisasszony! – mordult fel a sötéthajú és megigazította kabátját.
- Nekem ebből elegem van, magyarázatot követelek!
- Ezt a szót már az inkvizíció idején sem kedveltem. – borzongott meg és a lány felé fordult.
- Ha hozzám nyúl sikítok! – hátrált.
- Az előbb még bátran visszapofázik nekem, most meg berezel. Tudom, hogy ez a külső, korántsem olyan, mint a régi, de ettől függetlenül nincsenek szarvaim, hosszú fogam, ráadásul, – lehelt a tenyerébe. – a leheletem sem büdös. Szóval miért is fél tőlem Elin?
- Maga csak egy bolond tyúk! – vágott vissza.
- Tyúk? – gyökeredzett földbe a lába. – Ilyet még nem mondott rám egy boszorkány sem – indult el. – Elin maradjon két méteren belül. – csettintett, mire a lány majdnem hasra esett, mivel lábai követni kezdték a különös nőt.
- Mi is a neve? Dejó? – ért a másik mellé.
- Dheiro. – vicsorgott. – De csak Susannak hívnak. – kapta elő igazolványát. – Susan Gustavson. – meredt a képre. – Ocsmány dolog emberek közt élni. – gyömöszölte vissza zsebébe a kártyát.
- Akkor a The hero csak becenév? – kérdezgette.
- Dhe-i-ro! – szótagolta.
- Mit jelent?
- Azt hogy kitekerem a vékony kis nyakát, ha nem viselkedik normálisan! – sziszegte.
- Hajlandó felvázolni a fennálló helyzetet? – szólt dacosan.
- Ám legyen – bólintott, és szemében különös fény csillant. – Nos, kisasszony! – karolta át a lány vállát olyan hirtelen, hogy az még menekülni sem tudott. – Ez – mutatott nyitott tenyerével a körülöttük elterülő városra – az erkölcsi fertő, a gátlástalan, kicsinyes és kegyetlen emberek otthona – engedte el Elint, aki sietve odébb lépett. – Mi pedig – forgatta szemét – a fejeseknek hála, kénytelenek vagyunk velük élni. Rejtőzni, mint valami állat, pedig mindenüket nekünk köszönhetik. Na, jó… - javította ki magát – a vallást például nem, a különös építkezési stílus is a sajátjuk… na mindegy ez más lapra tartozik. Az alapokat tőlünk kapták és az emberek mélyen tisztelt kormánya, félelemből, hatalomvágyból, üldözi a varázslókat. Megtörik őket, vagy meghalnak.

- Maga nem ember? – pislogott értetlenül.
- Már a szó is olyan, mint ha égő sárkányvérben feküdnék – csikorgatta fogát. – Biztos, hogy ezt itt, mindenki előtt kell megbeszélnünk?
- Feleljen!
- Fizikai értelemben én is e… szóval nagyjából az a förmedvény vagyok, de ami a lényegünket illeti, nem. Mi varázslók vagyunk, te is, kis fruska. – ragadta meg a lányt és tovább vonszolta. – Miért nem tudott Nathalie egy igazi boszorkányt hozni? Egy túlméretezett csecsemőt kell oltalmaznom, aki még egy tisztességes védővarázslatot sem tud.
- Én is hallom, amit mond.
- Reméltem is hogy nem süket!
- Mennyi rendőr. - bambult a szomszédos járda felé.
- Hogy az a… - fojtotta el káromkodását Dheiro. – Gond lesz.
- Legalább hazavisznek. – vont vállat a lány.
- Idefigyeljen, maga szerencsétlen! – húzta magához Elint dühösen. – Látja, mi van az első kezében?
- GPS – vágta rá.
- Kivel hozott össze a sors?! – sóhajtott. – Az egy VF vagyis varázslatfigyelő. Egy kilométeres körzetben érzékeli a nagyobb varázslatokat, közelről pedig... – fintorgott.
- Akkor most biztos elkapják magát.
- Fogd már föl te hibbant – tegezte le dühében –, hogy az egyik szülőd már biztos nem él. Szerinted miért mondta Nathalie, hogy te vagy az utolsó élő hozzátartozója? Mindegy, megszüntettem a varázslatot, ami hozzám köt. Ne rohanj el és ne kiabálj! Érted?
- Az étterem felé mennek. – állapította meg Elin cseppet sem törődve az intő szavakkal. – Nathaliet akarják?
- A bilincs. – búzta magával a lányt. – Azt érzékelték mikor semmivé foszlott.
- Mit fognak csinálni Nathalieval?
- Ha nem elég óvatos megölik.
- Nekünk, nem kéne segítenünk? – merült fel benne.
- Amennyiben jól sejtem kisasszony arra sem emlékszik hogyan lebegtette osztálytársát. Mi haszna lenne egy esetleges összecsapásban, ha képtelen varázsolni. – nyerte vissza önuralmát. – Szépen lelépünk – fordult be a sarkon. – Egyébként sem szoktak a nagy nyilvánosság előtt boszorkányokat ölni, legalábbis az utóbbi évszázadokban.

- Nem tudom, mit higgyek – menekült kétségbeesetten gondolatai közé a lány. – Az egyik pillanatban még minden rendben van azon kívül, hogy átvert és megalázott a férfi, akit szerettem, aztán a levegőbe emelkedik. Hirtelen minden megváltozik, megjelenik egy nő, aki kirángat a tömegből és azt mondja boszorkány, és hogy segíteni akar. Nyilvánvaló hogy nem lehetett ki mind a négy kereke, de hiába próbáltam ellenállni egyszerűen, mint ha megfagytam volna. A magyarázatok, mindenféle mágusokról, meg hogy „sosem fordult még elő hogy valaki elfolytja az erejét.” és hogy nyugodjak meg elvisz a Fehértűz köre elé, akik majd minden kérdésemre felelnek. Csakhogy mire odaértünk mindenhol rendőrök, újságírók és szörnyülködő emberek vártak minket. Nathalie elborzadt mikor egy holttest karja lezuhant a letakart hordágyról. Azt hallottam sátánista szekta volt és kérdezősködtem is, de semmit sem sikerült kiderítenem. Ekkor Nathalie felhívott valakit, Dheirot, a mágust, akinek viselkedése nem kevés kívánnivalót hagy maga után, ráadásul még gyilkos is.
- Segítség! – kiáltott fel a lány.
- Idióta! – némította el Elint.
- Varázslók! – ordította a négy rendőrt vezető tiszt, aki befordult az utcán.

A rendfenntartók tüstént fegyvert ragadtak és tüzet nyitottak a két nőre.
- Maradjon mögöttem! – rántotta hátra Elint Dheirot.
A töltények nekiütköztek a láthatatlan erőtérnek és erőtlenül a földre hullottak.
- Marhák! – üvöltött a legmagasabb rangú férfi és egy szokatlan áramvonalas pisztolyt húzott elő. – A mágia ellen mást kell bevetni. – lőtt.
A fényesen ragyogó energiasugár hatására a pajzs felizzott, de nem szűnt meg.
- Mi az ördög folyik itt? – görnyedt össze Elin a mágus háta mögött kétségbeesetten szorítva kezét a fülére, hogy ne hallja a lövéseket.
- Ez már nem csupán provokáció – mosolyodott el Dheiro és maga elé kapta jobb kezét tenyérrel a támadók felé, akik azon nyomban hanyatt vágódtak. – Szedd a lábad kislány! – ragadta meg a törékeny csuklót és már futott is Elinnel.

A szűkös utcában visszhangoztak a sietős léptek, amik itt-ott felcsapták a sarat egy-egy magányos pocsolyából.
- Mondjon valamit! – szegeződtek a zafírkék szemek a sötét tekintetre. – Könyörgöm. Meg akarnak ölni minket?
- Helyes meglátás kisasszony – rohant tovább egy pillanatra sem lassítva a tempón. – És ez többek között a maga hibája. – vágott egy sajnálkozó grimaszt.
- Én… - zihált. – Nem tudtam. – próbált felfelé fókuszálni, mikor különös hangokat hallott. – Kutyák? – lepődött meg.
- Nem egészen – állt meg Dheiro egy tócsa közepén, amiben visszatükröződött a telihold ragyogóan fényes képe.
- Akkor mik? – bújt a szőke a másik kabátjába.
A tetőn hosszúkás szőrös orrok jelentek meg, aztán fehér fogak tucatjai. A morgás egyre csak erősödött, álkapcsok csattogtak, és hatalmas fényes szemek lesték a betonon ácsorgó párost.

- Vérfarkasok vagy farkasemberek, ahogy tetszik – figyelte a legnagyobb állatot, aki felszegte fejét és az ég felé vonyított.
- Ez lehetetlen – nézte az átlag farkasnál legalább kétszer nagyobb lényeket.
- Merlin is ezt mondta – dörmögte.
- De hát, hogy és miért?
- A történelem órát hagyjuk későbbre! Nem tudom megállítani őket, befolyásolták a tudatukat.
- Lehetséges? – reszketett. – És hogy menekülünk el? Nincs ezüst golyónk.
- Hülye propaganda filmek. – morgott. – Félre, ez nem gyereknek való. – lökte hátra a lányt.
- Nem vagyok… - ellenkezett volna, de a vicsorgó fenevadak leugrottak a tetőről.
Dheiro betámasztotta jobb lábát maga mögött, szemét lehunyta, ökölbe szorított kezén megfeszültek az izmok. A szorítás hirtelen enyhült, szemhéja felpattant és egy tűzcsóva hasított át a vezérállaton, ami nyüszítve vágódott a falnak. A falka tagjai félkörívben értek földet a mágus előtt. Nyáluk csorgott acsargó pofájukból, miközben védték sebesült társukat.
- Futás! – kiáltott a mágus.
- Igen – bólogatott sietve Elin és már indult is, de Dheiro nem mozdult.
- És maga?
- Azt mondtam futás! Elintézem őket.
- De én… - hebegte.
- Nem tud varázsolni, ráadásul csak egy gyámoltalan kislány, ha marad, biztosan meghal. Legalább adjon esélyt a gyávák szerencséjének. – adta meg a mágikus löketet Elinnek, aki vagy tíz métert repült hátra.

A lány feltápászkodott és mikor meglátta, hogy a sérült farkas gond nélkül talpra áll, mintha mi sem történt volna, megfordult és elrohant.
- Hogy keveredhettem ekkora bajba? – potyogtak könnyei. – Csak egy rémálom – bizonygatta, ahogy egyre gyakrabban sandított hátra. – Fel kell ébrednem! – villantak fel a távolban különböző fények, majd elenyésztek. – Meghalt? – rettent meg, de még mielőtt elérhette volna a közeli kocsmát egy vérfarkas ugrott elé vicsorogva és már támadott is, de egy vörös sugár találta el az állatot. – Hála Istennek! – sóhajtott fel, mikor meglátta Dheirot, de az öröme nem tarthatott sokáig.

A mágus karjába karmolt az egyik farkas, mire a nő iszonyú méregbe gurult.
- Átkozott korcs! – csapta képen az acsarkodó fenevadat, szakadt ruháját szemlélve. – Ez volt a kedvenc kabátom. Tudod te mennyibe került? – pillantott meg egy korong alakú tárgyat, ami szinte azon nyomban, sebesen pörögni kezdett, ahogy a varázsló ránézett. – Hasra! – utasította a lányt.
A mágikus erővel felruházott tárgy átsuhant Elin felett, lemetszve a rá támadó lény fejét, aztán tovább is haladt, abba az irányba, ahová az irányító kéz küldte.
A lány egész testében reszketett, ahogy éppen elé hullott a vértől tocsogó torzó. A tűhegyes fogak, még csattogtak, hogy elérjék a fiatal boszorkányt, majd a farkas előre bukó nyelvén lecsorgott a vér és a szúrós szemekből kihunyt a fény. Elin fel sem bírta fogni, hogy a másik négy állat is hasonló állapotban hever körülötte, mikor egy újabb vonyítás hasított a hűvös éjszakába.
- Felkelni! – rántotta fel a lányt Dheiro.
- Me… meghalt?
- Igen – húzta magával a dermedt boszorkányt. – Sietnünk kell az előbbi segítséget hívott.
- Ezek kommunikálnak egymással?
- Úgy van. – rántotta magához a lányt, hogy a lövedék ne találhassa azt el. – Be a mulatóba! – hasított egy testetlen tőr a támadó férfi felé, de az maga elé rántott egy karperecet, amiből méter szer méteres pajzs tört elő. – Ne kelljen mindent százszor elmondanom! – ordított.
- Megyek – iramodott meg.
- Így varázsoljon a mágus? Egy gyerekkel a hóna alatt? – próbálta kirántani ellenfele védelmét, de ereje hatástalan volt. – Jól van pancser! – jelent meg bal kezének ujjai felett egy-egy zölden izzó gömb. – Ezt védd ki, ember! – indult útjára az apró lövedékek hada.
A glóbuszok egyenes irányban haladtak előre majd kettő-kettő levált oldalról és a férfi háta mögé kerülve annak testébe hatoltak.

A pajzs megszűnt, a rendőr teste megfeszült, mellkasából robbanásszerűen törtek elő a fénygömbök szénné égetve a magukkal rántott belső szerveket.
- Elpusztítani őket! – hallatszott a sarokról egy kiáltás, majd sietős léptek és morgás zaja.
Az épületben hangos zene szólt, a fiatalok ittak és tomboltak, az ember még a saját szavát sem értette.
- Meghalnak – lépett a tömeg közé Dheiro. – Ostoba bolondok – tört utat magának.
- Hinnie kell nekem, ide fognak jönni – magyarázta kétségbeesetten Elin a pultnál állóknak.
- Most akkor mik is? – röhögött fel az izmos barna hajú férfi, aki már jócskán felöntött a garatra. – Kutyák vagy farkasok?
- Tovább kell mennünk kisasszony! – ragadta karon a lányt a mágus.
- Hogy talált rám? – akadt el a lélegzete.
- Nincs időnk – indult.
- Hová vinnéd szép hölgy? – érintette meg egy kéz Dheiro vállát. – Kisasszonynak hívod? – kacagott. – Adj egy csókot szépségem!
A mágus megfordult, sötét szemei a másikéba mélyedtek. Arcának izmai feszesek voltak, gyilkos tekintete tökéletes magabiztosságról árulkodott.
- Engem ne érintsen egyetlen ember sem! – hullott alá a kéz.

A fiatal férfi zsebébe nyúlt, előhúzta díszes kését, kinyitotta fenyegetően maga elé tartva, majd torkához emelte és a penge máris áthatolt, bőrön, húson, és inakon. A vér beterítette volna a mágust, de lecsurgott a nő előtt lévő védőmezőn.
- Istenem! – ugrott félre a mellettük heherésző sárga toppos lány. – Ez öngyilkos lett. – sikoltott.
- Gyerünk! – vonszolta ismét a varázsló a lányt.
- Mindenki nyugodjon meg! – gyúltak fel a lámpák az UV csöveket felváltva. – Ez csak egy gyakorlat – hallatszott az ajtóból.
- Elkéstünk – nyitott be a női mosdóba Dheiro.
- Miért? – kérdezte Elin, de azon nyomban megértette mikor meghallotta az érkező férfi parancsát.
- Öljetek meg mindenkit! Nem maradhatnak szemtanuk. Az a kettő pedig – célzott a varázslókra – nem lóghat meg!
- Csukja be az ajtót! – intett a lánynak Dheiro. – Kell egy kis idő.
- Mire? Kelepcébe kerültünk – maszatolta arcán a könnycseppeket a lány.
- Semmi hasznod sincs – mordult fel. – Csak hátráltatsz – csukódott be az ajtó a zár a helyére kattant és ugyanebben a pillanatban gépfegyverek ropogásának hangja kétségbeesett sikoltás és üvöltés hatolt át a vastag fán.
- Miért kell így lennie? Mit tettem, hogy ilyen fiatalon kell meghalnom – omlott a kőre.
- Akár csak a tanács – dohogott. – Tanulja meg Elin, hogy az életnek ára van, méghozzá igen magas. – sétált a legnagyobb tükörhöz és lehajtott fejjel mormolni kezdett valamit.
- Ne okítson engem valaki, aki még azt sem tudja, hogy tegezzen, vagy magázzon! – válaszolt indulatosan, de a mágus ügyet sem vetve a külvilágra folytatta munkáját. – Nincs kiút, egy klozeton fogunk megdögleni.

A kilincs megmozdult, de a zár nem engedett a nyomásnak.
- Törjétek be! – hangzott el kint az egyértelmű parancs, fülsértő kaparászással egybekötve.
- Mit csináljak? – toporgott a mosdók körül Elin.
- Csukd be a szemed és végy egy nagy levegőt! – ölelte magához a lányt, kezét annak szemére szorította és már ugrott is.
Egy tágas szoba tükréből léptek ki. A mágus sietve megérintette a hullámzó tükröt majd hátralépett. A függöny pedig összehúzódott elrejtve a kíváncsi szemek elől a méretes tárgyat.