Ébredezni látszott a nap, reggel csak még bontogatta narancs és ibolya színét, ahogy elkeveredik a sejtelmes fekete égbolti takaróval. Kiburkolózik a paplan alól, hogy átadja helyét a sugaraknak, és meleget, fényt árasszon a levegőbe és földre. Kinn állok az erkélyen ekkor, s látom a 3 szín átmenetét egyszerre, kezembe a jó erős fekete egy doboz David Off, és kémlelem az eget, mikorra tisztul meg a kék a gondterhes fekete fellegektől. Ruhám, mint a régi rabok pizsamája, hosszanti csíkos fekete fehér. Hajam nincs éppen a legjobb állapotban, fésűt nem igen látott már egy ideje, félig kopasz kobakomon, mindig megcsillan a fény. Gazdagon szimatolok a fekete után, s elkapom egy igen hosszú táncra az illatát. Eszembe jut gyerekkorom kedves pillanatai, festés, tempera vagy vízfesték, vadul kevertük a jobbnál jobb színeket, és próbáltuk a papírra ontani belső gondolatainkat. Maszathegyek tiszta kosz minden, nincs egy tiszta, ép folt, ami nyugodtságot sugároz.
A sok szín, és temérdek anyag, alkot, összeér, egybefonódnak, kéz a kézben járnak, mi világos volt és sötéttel érintkezett, egy új harmadik színt éltetett. Ritkán, de most fázni kezdtem kinn, remegtem, kergetőztem a libabőrrel, a szám lila színben táncolt, s a feketém is kihűlt, de egy csepp sem ment kárba. Beindulnak a számok, pulzusom ver, az energiaközpontba életet lehel. Újra egy dolog motoszkál a fejemben, dolgozni menni, már megint a fránya munka, pedig szeretem, örömmel tölt el míg másokat utálat gyötör.
Nem akarnak dolgozni az emberek, csak a minimumot teszik, egymásért semmit, dühít, hogy egy olyan gépezet tagja vagyok, hol fogaskerekek dolgoznak apróktól a nagyokig, és zombikká vált lelketlen hústömegek árnyékai loholnak utánam. Ez is szar, ez se jó, alig van aki látni is képes vagy csak remélni, hogy jobb lesz. Összetartani! - nálunk ez nem divat, egy nagy pofon az segít, hogy a főnöktől kapom vagy egy közeli baráttól, egyre megy, és az utána következő út, hosszú és végeláthatatlan. Beállni a sorba igen, ezt kéne tennünk, mindig egy picivel többek legyünk, fejlődjünk, és ha valaki elesik vagy az előtte álló vagy az utána következő felsegíti, ne bontsa meg a láncolatot. Megannyi szemek lehetnénk, mik egy gyöngysort alkotnak, mi a végén összeérve elpusztíthatatlan.