Angyal (3)

Két hónappal később…

- Ugyan már haver! Hetek óta mást sem csinálsz, csak dolgozol! Azt hiszed, ettől jobbak lesznek a cikkeid? Hát tévedsz. Hiába a jó téma, ha egyszer nincs benne lélek, amikor papírra kerül. – Tibor csüggedten ült le barátja mellé – Hidd el, ha egy héten egyszer kicsit kikapcsolódsz, az még nem megy a munka rovására. Sőt! Kell ennyi, hogy minden zökkenőmentes legyen.
- Én nem értem… Olyan jól indult minden. Volt barátnőm, munkám, életem. Most meg? A nő lelépett, az életem egy csőd…
- Hát igen: a legjobb úton haladsz afelé, hogy az állásod is oda legyen. Tom Bay, …ember… engedd, hogy segítsek neked. Az a nő nem érdemli meg, hogy vesztegesd rá az értékes gondolataidat.
- Igazad van. Vera nem érdemli meg, hogy szenvedjek miatta.
- Ez a jó hozzáállás haver! Most pedig kapd össze magad, elviszlek egy nagyon jó kis helyre, a múlt héten találtam rá, imádni fogod! – Tibor összeszedte a kabátjaikat, szó szerint kirángatta a székből a barátját, és már robogtak is lefelé a lépcsőn.

Eredeti nevén Baráth Tamás, vagy ahogy barátja olya előszeretettel nevezte „Tom Bay” megadóan tűrte Tibor lendületét. Alig egy hónapja szakítottak barátnőjével majdnem másfél év után. Tamás már az esküvőt tervezgette, talán emiatt lehetett, hogy észre sem vette, Vera mennyire nem úgy gondolkodik az életről, mint ő. Pincérnőként dolgozott egy pizzeriában, ahol összetalálkozott egy gazdag, angol fickóval, akivel rövid, de annál szenvedélyesebb kapcsolat után le is lépett. Tamás még mindig nem tudta feldolgozni, hogy felejtsen, a munkájába menekült. Barátja, Tibor szerint nem túl jó eredménnyel. Mindketten egy helyi kis szerkesztőségben dolgoztak, Tamás újságíróként saját rovattal dicsekedhetett: Érdekes különlegességek, Különleges érdekességek címmel, Tibor pedig fényképész volt, Tamás állandó társa. Barátságuk nagyon régen kezdődött, még az általános iskolában kezdték együtt koptatni a padokat. Az élet fintora, hogy bár egy időre elszakadtak egymástól, a katonaság után újra összekerültek, és elhatározták, ha már így hozta az élet, miért ne próbálnának együtt boldogulni. Kettejük közül mindig Tamás volt a megfontoltabb, általában neki jutott a hálás – hálátlan szerep, hogy haverját kisegítse, legyen szó nőről, pénzről, vagy egy jó kis verekedésről. Együtt gyászolták Tamás édesanyját, aki hosszú betegség után meghalt, és együtt buliztak hajnalig, amikor Tibornak megszületett a kisfia. Tibor felesége egy tünemény kis asszony, tipikus szépség: babaarc, kék szemek, szőke haj, törékeny alkat. Petrának hívják, és Tamás a mai napig nem értette, hogy sikerült magához kötnie az ő bolondos, szoknyavadász haverját.

Most pedig itt ül az autójában, hallgatja a Rómeó és Júliát, éppen szólót énekel és csöppet sem érdekli, hogy a hangja meg sem közelíti az élvezhető jelzőt.
Tamás kinézett az ablakon és megállapította magában: fogalma sincs, merre járnak. Tibor nagyon értett ahhoz, hogy soha nem látott helyekre kalauzolja, és a legkülönbözőbb emberekkel hozza össze.
- Megérkeztünk! – rikkantotta az önjelölt Rómeó, és már pattant is ki az autóból, mint valami jól nevelt sofőr és szélesre tárta az ajtót Tamás előtt.
Tamás kiszállt, megpillantotta a cégért: KARCSI KOCSMÁJA, és nagyot sóhajtva felkészült egy hosszú, füstös, piás éjszakára, amitől sokkal rosszabbnak tűnt a másnap, mint amennyire azt elképzelni tudta.

Az ajtón belépve viszont kellemes meglepetés fogadta. Odabenn nem volt füst, halk zsongással beszélgettek az emberek, szinte minden asztal foglalt volt. Kellemes félhomály fogadta a betérőket, a levegőben finom illat terjengett, sokan vacsoráztak, a legtöbben viszont várakozásteljesen néztek az egyik sarokban felállított kis színpad felé, ahol éppen zenészek hangolták a hangszereiket.
Tibor a pulthoz húzta barátját, ahol egy idős úr szolgálta ki a vendégeket.
Jesszusom! – gondolta magában Tamás – Ez az ember úgy néz ki, mint a télapó.
A kocsmáros mosolyogva fogadta őket:
- Mit adhatok az uraknak? – kérdezte.
- Azt hiszem ma kemény leszek, dupla kólát kérek jéggel – vigyorgott Tibor – Hát te haver? – bökte oldalba barátját.
- Szerintem, jöhet ugyanaz, ne sajnálja belőle a kólát –mosolyodott el végre Tamás is, érezte, hogy a feszültség lassan oldódik benne.

Az öregúr laza mozdulatokkal szolgálta ki őket, nagy tányér mogyorót adott az italokhoz, mozgásán nem látszott a kora, élvezte, amit csinált.
Tibor éppen belekezdett legújabb történetébe, ami mostanában mindig a világ legaranyosabb kisfiáról szólt, amikor elismerő moraj áradt szét a tömegen, és megszólalt egy bársonyos, puha női hang.
- Isten hozta Önöket ma este is nálunk! A pultnál, mint mindig, Károly bácsi tüsténkedik, a konyhában István és csapata készíti a fogukra valót, a pincérek ma is mindent megtesznek, hogy a leves az asztalra kerüljön, ne az ölükbe, én pedig, ha nem bánják, énekelni fogok. Ma is, mint minden este zenével kísér a Bang Band! Jó szórakozást mindenkinek!
Tamás nagyot kortyolt az italából, azután megfordult, … és meglátta a legangyalibb teremtést, akivel eddig találkozott. A lány fiatal volt és gyönyörű. Az aranyszínű ruha kiemelte tökéletes alakját és hamvas bőrét, barna haja lágy hullámokban omlott a hátára, a fény glóriát vont a feje köré. Arcán finom smink, ajkán, mely vonzotta a tekintetet, halvány szájfény játszott. És a hang, mely a torkából felcsendült, olyan volt, mint a szirének éneke, Tamást teljesen elbűvölte. Úgy érezte, nem tud betelni a látvánnyal, olyan érzése volt, ha elfordítja a tekintetét, megszűnik a látomás.

- Angyal – suttogta.
- Ráhibázott – mondta a kocsmáros – Angéla a neve, de mindenki csak Angyalnak hívja. Csodálatos kishölgy, sok ember életét megváltoztatta már, amióta itt van nálam.
- Na mit szólsz, haver? Milyen helyre hoztalak? – Tibor teljesen tisztában volt tettének következményével. Abban biztos volt, hogy a hely szelleme megragadja Tamást. Szerette az olyan kis zugokat, ahol egész este el lehet üldögélni egy sör mellett, bele lehet veszni egy lényegtelen dologról szóló témába. De a kiscsaj megjelenése felbolygatta az egész tervet. Tibor ismerte ezt a tekintetet. Tamás mindig így viselkedett, amikor elkapta a hév: rátalált a „nagy sztorira”, meglepetés bulit szervezett a barátjának, amit aztán pedig hiába akart eltitkolni, mert a szemében ott volt az a bizonyos tűz, ami elárulta, megmentette azt a kóbor kiskutyát, szerelembe esett … Bármi fontos dolog is történt az életében, ez a bizonyos tekintet mindig elárulta. És most megint ott ég a tűz, a szemét nem veszi le a lányról, szinte levegőt sem vesz. Tibor bólintott és most már biztosan tudta, hogy nagyon jól tette, hogy ide hozta a barátját. Vera immáron a múlté.

Tamás még mindig megbabonázva meredt a tüneményre, aki lassan lesétált a színpadról. Lágy, lassú zene szólt, a hangja tisztán csengett, érzelemmel telten. Néhány asztalnál megállt, könnyű érintésével megajándékozta az ott ülő párt, majd ugyanazzal a puha mozgással a pult felé indult. Tamás nem látta, hogy Károly bácsi a háta mögött rostos gyümölcslevet tölt egy pohárba, és a pultra készíti. A lány egyenesen felé tartott. Tamás érezte, hogy a gyomra idegesen remegni kezd. Jézusom! Úgy viselkedek, mint valami ostoba is kamasz! - gondolta magában. Minden lelassult körülötte, szinte megállni látszott az idő. Szemét kitöltötte Angéla arcának látványa. Hajának tincsei lángolni látszottak a fényben. Szeme kristálytiszta, sűrű sötét pillákkal övezett. Orra fitos, arcának bőre hamvas, és a szája … Istenem! Még sosem látott ilyen gyönyörű ajkakat. Szinte könyörögtek a csókért, telten, puhán formálták a szavakat. A nyaka karcsú, a vállak kecses vonalban kapcsolódtak, melle formás, keze, amivel a mikrofont tartja, apró és ápolt. Egyszerűen minden szép rajta.

A pillanat megtört. Tamás újra érzékelni kezdte a külvilágot, hallotta a zenét és azt az édes hangot, érezte a nő illatát, ahogy átnyúlt a pult fölött és elvette a poharat. Tekintetük összekapcsolódott, és mintha egy kicsit megremegett volna az a hang, mintha egy kicsit rózsásabbra gyúlt volna az az arc. Tamás reménykedett, hogy a lány megérezte a benne dúló vihar szelét.
De a szám még nem ért véget, és Angéla továbbhaladt. Egy asztalhoz sétált, ahol egy férfi ült magába roskadva. Sok pohár gyűlt már össze előtte, és a férfi olyan magányosnak látszott. Angéla lerakta elé a gyümölcslevet és egy pillanatra megszakítva a dalt, lehajolt és a fülébe súgott valamit. A férfi felemelte megtört arcát, és mintha halvány mosoly futott volna végig rajta. Felemelte a poharat és megköszönte az italt. Angéla végigsimított a vállán, és lassan újra a színpad felé lépdelt. A dal utolsó akkordjait már újra a közönség felé fordulva énekelte, tisztán kieresztve a hangját, látványa festménynek tűnt az emberek szemében.

Ekkor egy vaku villant, megtörve a varázslatot. Tibor, aki mindenhol fényképész volt, gyönyörű pillanatot kapott el. Diadalmasan lóbálta meg gépét Tamás orra előtt.
- Ki ez a nő? – kérdezte a pultostól, szemével még mindig a lányt követve.
- Mint mondtam, Angélának hívják. Kb. 2 hónapja jött be hozzám, és azóta itt megváltozott az élet. Hihetetlen ez a kislány! Mindig vidám, ha belép ide, hozza magával a napsugarat.
- Nem úgy néz ki, mint aki kiskocsmákba született énekelni – kapcsolódott be a beszélgetésbe Tibor is.
- Hát nem is. Iskolába jár még, májusban fog érettségizni. Az elején úgy volt, hogy csak kisegíteni jár hozzám, de aztán meghallotta ezeket a fiúkat zenélni, és megkérdezte, nem próbálnák e ki őt, mint énekesnőt. Hát barátaim, nagyon jó vásárt csináltam vele. A forgalmunk megduplázódott és valahogy lemorzsolódott az igénytelenebb közönség. Nézzék, vannak emberek, akik hozzák a párjukat, családjukat, és bizony olyan történetet is hallottam, hogy házasságokat hozott rendbe. Nézzék ott azt a párt az ablak alatti asztalnál… Nem mondanák meg róluk, de nem is olyan rég még válni akartak: most meg úgy turbékolnak, mint a galambok. Angyalnak köszönhető, hogy újra egymásra találtak.

- Valóban? Mi történt? – Tamás orra témát szimatolt. Már látta maga előtt körvonalazódni a történetet, érezte, hogy zsibog az egész teste – bár tagadni nem tudta maga előtt, hogy a lány érzékisége nagyon megérintette.
- Amikor Angéla idejött, a férfi már törzsvendégem volt egy ideje. Majdnem minden este leitta magát, na persze csak addig, amíg tartott a pénze. Egyszer megjelent itt a párja, hűű, de oltári nagy balhét csapott. Először kiabált, aztán sírt, de nem segített: a fickó másnap újra megjelent itt és újra ivott. Angéla édesapja szintén sokat nézett a pohár fenekére, és talán ezért van, hogy ez a kislány nem igazán bírja az ittas vendégeket. Megtudta a nőtől, hogy két kicsi gyerek várja az apát otthon. Egyik este Angí a fellépés előtt megkért, ha lejön a színpadról, készítsek neki egy pohár rostos baracklevet, kicsit megspékelve rummal. Csak somolygott, amikor megkérdeztem, mit akar. Amikor elérkezett a pillanat, akkor éppúgy, mint az előbb, odavitte a kis koktélt a pasihoz, ha jól emlékszem, aznap este nem is ivott olyan sokat. Odahajolt hozzá, súgott valamit a fülébe, és otthagyta nála az italt. Majdnem három hétig, mindennap egy kicsivel kevesebb rumot tettünk a barack lébe, míg aztán már csak rostos gyümölcslevet ivott a fickó. Aztán egyszer csak ő maga is gyümölcslevet kért, valahogy megváltozott, már nem ivott több alkoholt, és egyik este megjelent itt a párjával. Bemutatta a feleségét Anginak, és megköszönte, hogy türelemmel kihúzta őt az önsajnálatból. Azóta is, ha tehetik, eljönnek ide, délutánonként néha bejön az asszony a gyerekekkel. Angéla pedig megtalálta a legújabb áldozatát. Idézőjelben mondom, hogy áldozat – mosolygott a csapos.

- Tudja, nagyon érdekel ez a történet. Mit gondol, az emberek nem bánnák, ha kérdezősködnék egy kicsit? – Tamás érezte, hogy ez az a pillanat, amire már olyan régen várt. Végre egy jó sztori. Az emberek szeretik az ilyen történeteket. Megható és vidám a vége.
- Tiborom, készíts még néhány képet erről a tüneményes kishölgyről, én pedig nekilátok a munkámnak – Tamás szája elégedett mosolyra húzódott. Érdekes estének nézünk elébe – gondolta.

Folyt. köv.