A valósággal való bármilyen egyezés... 3. rész

Petra, miután becsukta mögöttem az ajtót, megvárta amíg leveszem a cipőm, bevezetett a nappaliba, és a nyakam köré fonta karjait. Némán néztük egymást, míg húzni nem kezdett magához és a mohó ajkai nem kezdték keresni az ajkaim. Csókolóztunk, közben megszabadultam egy-egy ruhadarabomtól. Petra a hálójába vezetett ezúttal. Szerelmesek módjára hemperegtünk az ágyán, ölelkeztünk és faltuk a másik testét. Szó nem hangzott el, csak sóhajok. Megvonaglott és kéjesen felnyögött, amikor beléhatoltam. A melleit kezdtem csókolni és szopogatni, a csípőm szinte magától kezdett mozogni, újra és újra tövig nyomva a férfiasságom az ölébe. 
Ez nem egy fizetett menet volt egy kurvával, ezúttal mindketten felsültünk, Petra nem tudta vagy nem is akarta megakadályozni, hogy teljesen az enyém legyen. Sóhajtozott és nyögött, ahogy elkezdtem lendületesebben mozogni, úgy hosszabbodtak és hangosodtak a nyögései. Tíz köröm vájt belém amikor belemarkolt a bőrbe a hátamon és hangosan kiáltozott...én csak halkan nyöszörögtem a kéjtől. Vége lett de nem engedett el, összetapadva feküdtünk. 
Törökülésben kuporgott mellettem az ágyon, az arcán zavart vigyor.
-Ennek nem lett volna szabad megtörténnie...így nem lett volna szabad megtörténnie... -sóhajtotta.
-De megtörtént...
-Meg...de nem bánom... Csak nem tudom mi lesz velünk...mert...
-...nincs jövőnk... -fejeztem be, közben késszúrásnyi fájdalom mart belém.
Rámvetette magát.
-Ne gondolkodjunk! Reggelig a tiéd vagyok...reggelig még...
Belementem...közben tudtam, hogy újabb fájdalmas emlékeket gyűjtök. De amúgy sem volt időm gondolkodni, Petra ajkai kéjt hozóan siklottak fel és le a péniszemen. Sok mindent nem tudtam és nem is akartam tenni, Petra után nyúltam és a combja belső felébe kapaszkodva addig húztam magam felé, míg az öle az arcom előtt lett. Átöleltem a csípőjét, magamhoz öleltem és nem pihent a szánk, sem az övé, sem az enyém. Pihentünk, majd újra egymás karjaiba vetettük egymást, újra és újra szeretkeztünk, a hátralévő órák minden másodpercét ki akartuk használni, de nem bírtuk végig, csókolózás közben aludtunk el valamikor hajnalban.
Majdnem nyolckor osontam ki a társasházból, ahol lakott, és kábán ténferegtem az utcákon, míg észrevettem egy szabad taxit. Egész úton visszhangzott a fejembe az utolsó mondata, amit akkor mondott mielőtt becsukta volna az ajtót, közben patakzottak a könnyei. „Ne hívj…soha többé ne hívj…kérlek...én sem foglak…kérlek ne hívj…”. Otthon csak ültem a fotelben és néztem ki a fejemből, mint akit fejbevertek. Másnap kellett volna mennem a börtönbe, de lemondtam, többször hívott a százados is, a sztárügyvéd is, sőt Rebi is de nem vettem fel. Kellett pár nap.
Majdnem eltelt egy hét, mire nagyjából összeszedtem magam és elkezdtem visszahívogatni az embereket.
-Mi van veled?
-Kellett pár nap…
-Jól vagy?
-Persze.
-Kedden mész a böribe?
-Megyek. Folytatom a beszélgetést, bár az a gyanúm Krisztofer nagyon fog figyelni, kisebb az esély, hogy elszólja magát. 
-Azért kössz…
-Tudhatja, hogy elterjedt hír, megtalálták Hajnit?
-Nem… Nincs TV-je… De még nem híreszteltük el, kizárt, hogy Hajni legyen.
-Aha. Megpróbálom megjátszani.
-Megéri?
-Nincs sok sanszunk. Nem ejtették fejére. Nem mindegy, hogy kedvezménnyel szabadulhat 15 év múlva vagy életfogyt…
-Oké. Próbáld meg!
A következő, akit hívtam Rebi volt.
-Hallottam… -mondta mindjárt üdvözlés után.
-Igen… Ez van.
-Jól vagy?
-Nem…egyáltalán nem. De túlélem!
-Figyelj… Elhatároztam, hogy igazságot szolgáltatok.
-Héééé… Mi jut eszedbe!
-El tudom intézni… A börtönben… Megvan az összeköttetés.
-Felejtsd el! Csak ráfaraghatsz! Hallod?! Felejtsd el!
-Nem tudsz lebeszélni.
-Csak egy pár hónapot várj… Kérlek!
-Rendben.
 
Krisztofert kissé késve hozták.
-Fennforgás van… -mondta a fegyőr, aki bekísért.
Mondanom sem kell ettől a mondattól görcsbe rándult a gyomrom, azt hittem Rebi mégsem várt.
-Összeverekedett két rab. Későn derült ki, hogy régi ellentét. Mindjárt hozzák a jómadarat.
Végül a szokásos menet bevezette Krisztofert, aki nyugodtan látszott és közvetlennek. Fesztelenül foglalt helyet az asztalnál, és helyezett el kényelmesen a széken.
-Azért ennyire ne érezze otthon magát! -mordult rá az egyik smasszer, de Krisztofer csak vigyorgott.
-Nos, ma mivel folytassuk a beszélgetést?
-Hajnival. Meséld el, hogy történt! Akkor…
-Aha. Hát, úgy kezdődött… Na hol is kezdjem. Volt egy sikeres üzletem azon a héten, sokat nyertem vele. Miután lezajlott a taranzakció, ünnepelni akartam! Ez az üzlet tulajdonképp az én munkám eredménye volt, sokat dolgoztam rajta.
-Milyen üzlet volt?
-Sikeresen teljesítettem egy megbízást, el kellett adnom egy üzemet, jutalékért dolgoztam. Jól jött a pénz.
-Sok sikeres üzleted volt akkoriban?
-Nem nagyon… Egy hosszabb eredménytelen időszakot sikerült lezárni ezzel a zsíros üzlettel. Azon a héten történtek meg az utalások, és lett végleges az üzlet. A jutalék 15 napon belül volt esedékes.
-Aha. És volt más is kilátásban?
-Egy részvénycsomagra hajtottam, nagyon megérte volna. Legalább 10% hasznost tudtam volna csinálni rajta. A jutalékkal együtt meglett volna rá a pénz. Sikeres időszak elébe néztünk.
-A 10% mennyi lett volna pénzben kifejezve?
-Száz milla…legalább, de inkább több. És amíg felment volna az ára járt az osztalék is.
-Milyen üzemet passzoltál el?
-Már nem emlékszem… De nem volt egyszerű… Fél évet dolgoztam rajta, a kollégáimnak nem is hagytam, hogy foglalkozzanak vele.
-Jó. Tehát volt egy sikeres üzlet. Hogy kötöttél ki Hajninál?
-Jó hangulatban voltam, jó lett volna beszélni valakivel, de nem ért rá senki…csak később. Felhívtam Hajnit, épp nem volt nála senki. Megkérdeztem, hogy felmehetek-e hozzá. Azt mondta igen.
-Hajni egyedül volt? Otthon?
-Egyedül. Nem volt nála senki…mondtam.
-De valamelyik barátnője…
-Ja úgy… Nem. Senki. Azt hiszem tényleg senki.
-Tehát Hajni egyedül volt, és magát várta. Mindjárt oda is ment?
-Nem… Hajni kérte, hogy hagyjak egy kis időt, amig kicsípi magát. Különleges ügyfél voltam a számára, ilyenkor mindig alaposabban készült.
-És miért voltál VIP vendég nála? Sokat jártál oda, sokat hagytál ott?
-Is. Meg nem bántam úgy vele, mint egy kurvával. Meg szerintem élvezte is…
-Jó. Tehát odamentél. Kb. 1 óra múlva?
-Mondjuk úgy…igen. Útközben vettem egy pezsgőt.
-Hajnalkán észrevettél valami furcsát…szokatlant?
-Nem, akkor nem. Így utólag jó kedve volt. Túl jó kedve…ha érted.
-Nem. Nem igazán.
-Hát tudod, mint aki szívott valamit, a pupillái kitágultak.
-Oké. Odamentél, nem vettél észre semmit Hajnalkán. Mit csináltatok, mindjárt hozzáfogtatok?
-Nem… Előbb koccintottunk.
-És utána dugtatok?
-Hát tudod… -hajolt közelebb- A sünöknek azt mondtam, hogy nem, de valójában csináltuk.
-Oké. Meddig? 
-Szerintem egy órán át. Hajni kitett magáért. Volt minden…orál…dugás…
-Tehát jól érezted magad?
-És ő is. Szeretett velem, mert az neki is jó volt…
-Aha. Tehát lenyomtatok egy menetet.
-Kettőt.
-Tehát lenyomtatok két menetet.
-Lassíts tesó…keményebben kérdezel, mint a zsaruk.
-Jó… Tehát Hajni gondoskodott róla, hogy megünnepeljétek a sikeres bizniszt.
-Így van! És azt kell mondjam remek munkát végzett.
-Oké… És ilyenkor mi történik? -kérdeztem, közben belém sajdult valami bent.
-Az attól függ mire fizettél be. Ha egész éjszakára, akkor pihentek, isztok valamit és jöhet a folytatás!
Keserű íz gyűlt a számban, ahogy felrémlettek a Petrával töltött éjszakák emlékei.
-És akkor mire fizettél be?
-Az egész éjszakát nála akartam tölteni. Érted…
-Persze, persze… -közben nagyon nyomorultul éreztem magam- Tehát folytattátok…
-Majdnem. A pihenő alatt Hajni valamit bevett a fürdőszobában. Először egyre jobb kedve lett. Amikor folytattuk volna, akkor kezdett rosszul lenni.
-Rosszul lenni?
-Kezdetben szédült. Ivott egy kis vizet, de egyre rosszabbul lett.
-Ez mit jelent?
-Dezorientált volt, nehézségei volt a beszéddel, izzadt, mindennek nekiment. Érezte ő is, hogy baj van, akkor felhívott valakit.
-Igen…?
-Figyelj, ezt nem mondtam el a zsaruknak. Nem így… Hajni telefonált először.
-Kinek…?
-Nem tudom, talán a stricijének… Fogalmam sincs. De ő telefonált először. De már nem tudott normálisan beszélni. Leült, hátha jobban lesz. Kinyitottam az ablakot, hogy legyen friss levegő. Nyugodtan ült a fotelben…vagy a kanapén, már nem emlékszem. Váratlanul felpattant és tántorogva elindult… Megszédült és fejjel nekiesett egy polcnak, utána egy ajtónak esett. Elájult és elterült a földön. Pofozgattam, próbáltam magához téríteni, de már ki volt ütve. Megijedtem, pánikba estem. Hirtelen nem tudtam mihez kezdjek. Megláttam Hajni telefonját és hívtam az utolsó számot… Egy férfi jelentkezett, mondtam neki, hogy baj van, Hajni beszedett valamit és elájult. Erre annyit mondott, hogy tudják, hogy Hajnival baj van. Konkrét utasításokat adtak: hozzam el, azt amiből beszedett, rakjam kocsiba a lányt, és vigyem, megmondták hova.
-Ez után mit csináltál?
-Felöltöztem, találtam egy ilyen tartót a fürdőben, amiben kencék meg gyógyszerek voltak, azt magamhoz vettem. Hajnit bebugyoláltam egy lepedőbe és levittem a kocsimba a mélygarázsba és elvittem a megadott helyre.
-Hova?
-A BAH csomóponthoz, az út szélén kellett megállni, egy zöld furgon mögött. Már vártak, kiemelték Hajnit a kocsiból és áttették a furgonba. Azt mondták ne szarjak be, minden oké lesz Hajnival.
-Nem mondták hová viszik?
-Nem, és nem is mertem kérdezni… Azt se tudtam mi van…totál be voltam pánikolva. Azt mondták, hogy segítenek rajta. Elhajtottak. Ennyi.
-Te?
-Még mindig sokkban voltam, vagy ilyesmi. Elindultam a kocsival, nem tudom merre… Autóztam. Lassan kezdtem csak lehiggadni és gondolkodni. Hajnalodott, amikor kimentem a Duna-partra, hogy kiszellőzzön a fejem. Hajni nemcsak egy kurva volt számomra, kicsit barát is. Totál kész voltam, hogy mi lesz vele. Aztán rövidesen minden tele volt vele, hogy eltűnt és meghalhatott. A zsaruk nagyon hamar kopogtattak nálam.
-Meglepődtél? Te vitted el a lányt.
-Nem, de azt hittem leszálnak rólam. Tévedtem, rám verték.
-Akiknek odaadtad Hajnalkát… Ők kik voltak? Magyarok.
-Jól beszéltek magyarul, szerintem magyarok voltak.
-Kik voltak?
-Egy jól öltözött férfi, szerintem a strici és két izomagy.
-Rendszám? A furgon típusa?
-Semmi. Totál sokkban voltam… Arra sem emlékszem hogyan jutottam a BAH-hoz.
-Nem láttad mit vett be? Por? Kokó? Tabletta? Cigi?
-Nem tudom…kiment a fürdőbe. Hamar jött vissza, tehát semmi olyat nem szedhetett be, amihez hosszabb előkészület kell.
-Kemény lehetett.
-Durva volt. Képzeld, ott vagy valakivel, aki nem tud magáról… Be voltam tojva, hogy meghalt.
-Minden jel arra mutat, hogy végül is meghalt.
-De nekem ahhoz semmi közöm! Nem tudom mit csináltak vele.
-Hajnalka nem említette, hogy fél? Fenyegetik? Vagy valami hasonló…
-Nem, nem említett ilyesmit.
-A cuccot honnan szerezte?
-Ezt sem tudom… Azt sem tudtam, hogy tol valamit.
-Hallottad a híreket?
-Nem…nem…
-Találtak egy holttestet. Dunaújvárosban. Azt gyanítják, hogy Hajnalka az.
Nem bámultam nyíltan, csak a szemem sarkából. Látszólag a jegyzeteimbe mélyedtem. Krisztofer először lefagyott, majd gyorsan úrrá lett magán, de nem lett teljesen nyugodt, riadta figyelt mindenfelé, megint az ujjaival kezdett babrálni.
-Az jó lenne… Kiderülne, hogy nem én voltam. Hol találták meg?
-Dunaújvárosban, egy építkezésen.
Ekkor könnyebbült meg igazán és lett nyugodt. Azonnal megértettem nem szárazföldön temette el.
-Kössz. Két hét múlva jövök. Fel kell dolgoznom, amit ma elmondtál. Párhuzamba állítom a jegyzőkönyvekkel és rámutatok az ellentmondásokra.
-Oké… Hozhatnál megint valamit…
 
Otthon hosszasan töprengtem azon, amit Krisztofer elmesélt. Láthatóan volt ideje kigondolni egy jól felépített történetet. Szöget ütött a fejembe a tranzakció, az üzem eladása. Az, hogy volt a lekvárüzeme, véletlenül derült ki, amikor nyomozni kezdtek Hajnalka ügyében már nem volt az övé. Sőt, utána még egyszer eladták. A másik, sok konkrétumot nem mondott azokról, akik állítólag elvitték Hajnalkát. „Zöld furgon”, amiből több ezer fut Magyarországon. Azt jól kigondolta, mi történt Hajnalka lakásában, még arra is volt magyarázata, miért nem találtak semmilyen anyagot a rendőrök. Viszont nem találtak semmi kábító anyagra utaló nyomot a lakásban és Rebiék is azt állították, hogy Hajnalka nem szedett semmit. Először megijedt, amikor elmondtam, hogy megtalálták Hajnalkát, amikor azt mondtam, hogy építkezésen, akkor megnyugodott. Ezek szerint a nyomozóknak igaza lehet, hogy a Dunában van a lány…
Megnéztem a cégnyilvántartásból letöltött adatokat, a legutolsó tulajdonos nem volt érdekes, az előtte lévő tulajdonos igen. Az adásvétel azon a héten zárult le, amikor Hajnalka eltűnt. Hosszan bámultam ki az ablakon, majd nyomozni kezdtem. Másfél napig tartó teljesen eredménytelen telefonálgatás kezdődött. Másfél nap után feladtam, nem jutottam sehová, ami titokzatossá tette az ügyet. Úgy döntöttem, pár napot pihenek, hátha ülepedik a dolog és észreveszek valamit. Boltból autóztam hazafelé, amikor egy piros lámpánál valaki váratlanul az autóhoz lépett.
-Ha tudni akarja a választ nyissa ki a kocsit!
Engedelmeskedtem, az illető elég rosszarcú volt.
-A következő saroknál balra.
-De…
-A következő sarkon balra.
Végig mondta az utat, szerintem jópár feleslege kanyart is beletett. Jó óra múlva egy lepukkant bérháznál álltunk meg.
-Jöjjön.
Macskhúgytól bűzlő piszkos lépcsőházon, folyosón és gangon keresztül egy polgári lakásba vezetett, ahol még ketten vártak. Itt alaposan megmotoztak, majdnem levetkőztettek. Aki odakísért gunyoros félmosollyal intett a fejével egy ajtó felé.
-Befelé.
Odabent egy fotelben egy pocakos férfi ült, bézs színű öltönyt viselt és lazacszínű inget. A feje teteje már kopasz volt, a maradék haját hátra fésülte. Az arca viaszkosan fénylett, a szájában apró fogak sorakoztak. Nem tűnt túl intelligensnek. 
-Foglaljon helyet! -intett a másik fotel felé.
-Miért érdekli az az üzem? -kérdezte, miután helyet foglaltam.
-Bobák Krisztofer miatt. Pontosabban Nádori Hajnalka miatt.
-A lányt eltüntették…nem néz tévét?
-Könyvet akarok írni az esetről.
-És az üzem nyom, maga szerint?
-Talán rávilágít egy-két dologra…
-Mire kíváncsi?
-Mennyiért vette meg B. Krisztofertől az üzemet?
-Az adósságai fejében.
Elképedtem és értetlenül néztem.
-A papírokban nincs nyoma, de sokkal tartozott nekem.
-De mire kellett neki pénz?
-Ugyan… Azt ígérte, hogy befekteti a pénzem. Jól fekteti be, tehát még több pénzt fog hozni.
-És nem jól fektette be?
-Nem…minden elment. egy darabig türelmesen vártam, utána elkezdtem vele beszélgetni arról, hogy mikor adja vissza a pénzem. Végül abban maradtunk, hogy átadja az üzemet a tartozása fejében.
-És ezzel rendezte az adósságát?
-Nem, eladott lakást, autókat, ékszereket, és még így is hiányzott néhány millió. Azt ígérte hamar megadja.
-A börtönből nehéz törleszteni.
-Eltalálta, ezért vigyázunk nagyon, nehogy valami baja essen.
Ettől nem kicsit ijedtem meg.
-Azt mondjuk nem értem miért kellett megölnie a lányt…
-Azt hiszem nem akarta, de végül megtette. Nagy volt rajta a nyomás, ilyenkor hajlamos volt kontrolálhatatlan dühkitörésekre. Valószínűleg győzködte a lányt, hogy adja neki a pénzt és amikor nem kapta meg, elszakadt a cérna. -válaszoltam.
-Értem… Mondja, miért érdekli magát ez az egész?
-Könyvet akarok írni az esetről.
-Ön író?
-Igen, nemsokára megjelenik egy könyvem.
-Nocsak, és mi a címe?
-Az erotika szilánkjai. Már nyomtatják.
A férfi elvigyorodott.
-Dr. Stephen P. St.John? Személyesen!?
-Igen…
Még nagyobb meglepetésemre a könyvem egy példányát vette le a mellette álló polcról.
-Vannak összeköttetéseim. Nekem már megvan…
-Óóóóó…
-Van pár jó írása. Gratulálok!
-Köszönöm! Köszönöm, igazán. Nos, viszontlátásra!
Elindultam kifelé.
-Mondja, nem érdekli honnan van pénzem.
-Nem…azt hiszem ez igazán kevéssé érdekelné az olvasókat.
-Helyes! -mosolyodott el- Nagyon helyes! Arra gondolom nem kell külön emlékeztetnem, hogy vannak dolgok, amik jobb, ha nem kerülnek elő. Ugye érti...?
-Értem...
-Aki kíváncsi, hamar megöregszik.
Az arcán nyájasnak szánt, de felettébb nyugtalanító mosoly terült szét.
 
Este 9-re értem haza. Nem volt kedvem semmihez. A sztori kezdett ismertté válni, Bobák Krisztofer a nem megfelelő embernek tartozott, és a hiányzó pénzt Hajnalkától akarta megszerezni. Hajnalka nem akart pénzt adni és ez Krisztofer dühkitörése miatt az életébe került. Már csak őt kellett volna megtalálni.
Két napig töprengtem, de nem volt semmi, amin elindulhattam volna, hacsak Krisztofer nem mondja el, sosem derül ki, hol lehet Hajnalka. Ráadásul úgy tűnt más sem érdekelt abban, hogy előkerüljön. Ma megkaptam az első figyelmeztetést, ha tovább okoskodom, határozottabban rámszólnak... Felhívtam a századost, aki próbált megnyugtatni. Másnap beállított egy csomó fotóval. 
-Hogy nézett ki az úriember.... Valamelyik a képen.
Tíz perc válogatás után meg is találtam.
-Ő az!
-Biztos vagy benne?
-Aha...
-Korom Áron, a „Kormorán”. Nem nagykutya, a nagyfiúk főleg strómannak használják. Mostanában koldusokat futtat, meg olcsó szintetikus drogokat terít. Kötve hiszem, hogy annyi pénze lett volna. Sokkal valószínűbb, hogy valaki rajta keresztül mosta volna tisztára a pénzét, csak Krisztofer elbaszta. Szerintem Kormorán tökeit szorongatják, és nem lehet túl kellemes neki. Az sem kizárt, hogy valamennyi saját pénzt is beletolt és azt szeretné viszont látni. Mindenesetre a nagymenőket kifizithette...különben már nem élne. 
-Gondolod a saját pénzére vár? Akár 15-20 évet is? 
-Ez érdekes. Biztos vagy benne, hogy azt mondta, vigyáznak Krisztoferre?
-Teljesen egyértelműen és félreérthetetlenül ezt mondta.
-Nos nem hiszem, hogy valójában tudna rá vigyázni, de az elképzelhető, hogy megpróbál bármit megtenni azért, hogy Hajni maradványai ne kerüljenek elő. Eléggé ügyetlen...hagyhatna nyomozni, és amikor megtaláltad, eltünteti örökre...
-Nem tűnt eszesnek...
-Úgy hírlik egyáltalán nem az. Csinálod tovább?
-Nem tudom...beszélgetek Krisztoferrel. A többit meglátjuk. De egyre kisebb az esély, hogy bármilyen hasznos információ kiszedhető belőle. Egyszerűen csak biztos vagyok benne, hogy megölte a lányt, a holttestet pedig olyan helyre tette, hogy biztos benne, sosem találják meg. Ha vigyáz magára és jól viselkedik, úgy 12 év múlva szabadul. 
-Jó. Óvatosan nyomozgass, Kormorán az ész hiányát erővel pótolja. Nem szeretném, ha bajod esne...
-Már nem akarok nyomozni. Beszéltetem Krisztofert egy kicsit, utána pont.
-Rendben. Szólok megfelelő helyeken, hátha hallanak valamit Kormorán köreiből. Ez is infó, hogy a szervezett bűnözésnek köze van az ügyhöz.
-Okkéé... Kicsit pihentetem a dolgokat, utána folytatom.
A soron következő megbeszéléskor annyit mondtam Krisztofernek, hogy az orromra ütöttek a készülő könyv miatt, ezért most pihenünk és várunk. Krisztofer meglepettnek tűnt, sőt bár nem mondtam neki, ki szólt rám, egy pillanatra ijedtnek tűnt. Hazamentem, és hirtelen tört ki rajtam az elmúlt hónapok minden fáradtsága és keserűsége. Komolyan eljátszottam a gondolattal, hogy abbahagyom az egészet. Elpakoltam mindent, ami Hajnalka ügyével volt kapcsolatos. Hosszú percekig álltam a tábla előtt a szivaccsal a kezemben, de nem tudtam rávenni magam, hogy letöröljem, maradt a falnak fordítva. Hajnalka és Petra közös képét mérgesen hajítottam be a dossziéba, amit visszapakoltam a dobozba, készen arra, hogy elvigyék. Maradt a számvetés, hónapokat pazaroltam el az életemből arra, hogy megismerjek egy gyilkost és beleszeressek egy kurtizánba. Ezen felül nem találtam meg Hajnalkát, és nyomot sem tudok felmutatni, amin elindulhatnék. Csak arról nyertem bizonyosságot, hogy Krisztofer a tettes. Eldöntöttem, hogy egy szót se akarok hallani az ügyről.
Napok, majd hetek teltek el, bőven őszbe fordult az idő, bár a százados nem vitte el az aktát, nem foglalkoztam többé vele. Hol gyakrabban, hol ritkábban eszembe jutott Petra, és úgy tűnt sokáig tart még, mire kiverem a fejemből. Ebben a félig apatikus félig depresszív hangulatban hívott fel egy régi barát és hívott el egy rock-kocsmába, ahol egy időben gyakran megfordultunk. Úgy véltem, egy jó beszélgetés és néhány, vagy méginkább jó néhány ital segíteni fog. A megbeszélt időpontban megjelentem a kocsmában és kikértem egy whiskeyt, amit ráérősen kezdtem elszopogatni. A barát úgy fél óra múlva felhívott, hogy mégsem jön, összebalhézott az asszonnyal. Ugyan így nem volt sok értelme maradni, hazamenni sem volt kedvem, így további italok érkeztek. A hely tele volt, jobbnál jobb zenéket nyomtak, a két asztalnál véres biliárdcsaták dúltak. A harmadik whiskey után pihenőt tartottam, némi ásványvíz segítségével, amikor kezdtem visszajönni a spicces állapotból, észrevettem egy lányt. A lány egy nagyobb társasággal érkezett, de hamar egyedül maradt. Az arcán mélabú tükröződött, csak bámult előre, a jobb keze tétován játszott a félig kiürült söröskorsó fülén. Karcsú, barna, huszonéves lány volt, farmer, fekete póló és bőrdzseki volt a ruházata. Az arca kimondottan csinos volt. Aztán észrevettem mellette a fehér botot. Mintha egy filmben láttam volna magam, elindultam az asztalához.
-Elnézést... Megengeded...?
-Persze...nyugodtan elvihetsz egy széket...
-Nem....nem... Leülhetek? Beszélgetni...
A lány felém fordította az arcát, és suta mozdulattal a füle mögé simított egy tincset, az arcán zavar látszott.
-Ha kellemetlen...inkább nem zavarlak...
-Nem! Ülj le! Beszélgethetünk. -óvatosan elmosolyodott.
Leültem, óvatosan megfogtam a kezét, kezet ráztam és bemutatkoztam.
-Timi... -mutatkozott be, és picit bátrabban mosolygott.
-Magányosnak tűntél....
-Igen. A többiek könnyebben buliznak.  Csak ötödik kerék vagyok.
-Azért, mert...szóval...
- Mondd csak ki...! Mert, vak vagyok. -mondta egy szomorú-lemondó ajakbiggyesztés kíséretében.
-Akkor itt a kóbor lovag, szolgálatodra! Itt van és felvidít! 
Elnevette magát, és beszélgetni kezdtünk. A második korsónál már felszabadultan beszélt. Kezdetben panaszkodott, egy örökletes betegség miatt szinte egyik napról a másikra vesztette el a látását. Két éve történt, azóta megtanulta olvasni a barille-írást, és nagyjából megtanult önállóan közlekedni. Hangoskönyveket hallgat meg TV-t, esetleg rádiót. Vagy zenét.
-Néha azt álmodom, hogy újra látok, olyankor zokogva ébredek.
-Nehéz lehet...
-Nehéz, úgy érzem egy csomó mindenről lemaradok...tánc...ilyesmi.
-Szerintem nem maradsz le semmiről...
-Jó lenne látni az arcod... A hangod kellemes.
-Nem úgy van, hogy ilyenkor...
-De. Az ujjainkkal „nézzük” meg a másik arcát. Megengeded?
-Igen. 
Megfogtam a kezét és a tenyerét az arcomra tettem. Kellemes meleg érintése volt, a kezei, ujjai könnyed érintésekkel simították az arcom. 
-Markáns arcod van... -mosolygott- Mivel foglalkozol?
Meséltem neki a munkámról, és a félig-meddig hobbi könyvírásról. Lassú szám kezdődött.
-Erre szerettem táncolni.
-Gyere! -fogtam meg újra a kezét. 
A „tánctérre” vezettem, és lassúzni kezdtünk, szorosan ölelte a nyakam, a fejét lassan a mellkasomra hajtotta. Bánatosan sóhajtott, amikor vége lett. Visszaültünk a helyünkre és folytattuk a beszélgetést, egyelőre óvatosan, nem mindent kiadva magunkról. Felszabadult egy billiárdasztal.
-Van kedved biliárdozni?
-Lenne...de így...?
-Segítek... Gyere...na gyere...
-Őrült vagy!
Játszani kezdtünk, profin tartotta a dákót. Felpakoltam a golyókat.
-Gyere... -irányítottam az asztalhoz- Így... 
Becéloztam a dákóval a fehér golyót.
-Mehet...
Határozott, erős lökéssel indította útjára a golyót, ami ütközött és szétlökte a golyókat.
-Melyikkel vagyok?
-A telivel.
„Játszani” kezdtünk, céloztam neki, ő pedig sorra lökte le a golyókat. Vagy nem.
-Te...nincs is ennyi golyó! -egyenesedett fel.
-Nincs... vallottam be, de élvezed... Gyere, jön a következő.
Engedelmesen dőlt az asztalra, és a hátára hajolva segítettem neki.
-Ez lement...gyere...úgy jobban célzunk, ahogy az előbb...
Szinte összebújva biliárdoztunk. A harmadik asztal után megelégelte. 
-Elfáradtam...kitikkadtam.
Visszaültünk az asztalunkhoz és sört kortyolgattunk, Timi már sokkal felszabadultabb volt.
-Mondd, miért jöttél hozzám?
-Láttam hogy egyedül vagy, és szomorú. Gondoltam felvidítalak! Remélem nem baj...
-Dehogy! Csak az elején azt hittem, hogy szórakozol velem. Vagy valami.
-De nem.
-Rég szórakoztam ilyen jól! A biliárd, meg a tánc... Megnézhetlek mégegyszer?
-Persze.
A kezei és ujjai ezúttal sokkal alaposabban vizslattak, szinte simogattak. Az ujjai többször is az ajkaimat érintették.
-Ez rossz ötlet volt...  -kapta el a kezét.
Újabb lassú szám jött, hívni sem kellett, magától pattant fel. Timi nem teketóriázott, egyből a mellkasomra hajtotta a fejét és szorosan ölelt. Valahogy egy homályos zugban találtuk magunkat.
-Megérinthetem újból a szád... -kérdezte, de keze választ sem várva simította ajkaim, aztán váratlanul lábujjhegyre állt, átölelte a nyakam, és szájon csókolt. Első meglepetésemben visszacsókoltam. Nem igazán tudtam, mit teszek és bár Timi csinos lány volt, nem érdemelte volna, hogy csak szánalomból csókoljam. Később együtt fogtunk taxit, és hazakísértem.
-Gyere fel...még beszélgessünk egy kicsit...
Kifizettem a taxit és felkísértem.
-Ne nézz szét...nincs nagy rend. Nem szoktak vendégek jönni... Faszik se.
Timi, jobban eligazodott a saját lakásában, vodkával kínált, melyből mindkettőknek bőven öntött. Valószínűleg az alkohol hatására, elárultam neki, hogy Nádori Hajniról írok könyvet. Kezdetben érdekelte, de csakhamar az ölemben ült és csókolt. Természetesen a hálójában kötöttünk ki, természetesen az ágyában, természetesen meztelenül. Vadul szexeltünk, az IKEA-s ágya nyikorgott, a fejtámla néha a falon koppant, ahogy nagy lendülettel dugtam. Timi gátlástalanul élvezte a szexet, hangosan lihegett és nyögött, káromkodva biztatott, hogy csináljam erősebben. 
-A kurva életbe...régen szerettem kúrni! -lihegte miután megint kapott levegőt- Több mint két éve nem csináltam, teljesen bepókhálósodott.
Hirtelen nem tudtam mit mondjak.
-Nyugi, voltak hapsikák, de soha nem ugrottam félre egy alkalmi kufircolás elől, ha épp nem volt pasi.
-Oké...
-Nem tudom...téged tényleg kedveltelek...ott a kocsmában, de most hogy basztunk, elmúlt.
Matatva keresett valamit, aztán nyikorogva tüzet csiholt egy öngyújtóból és rágyújtott. Kitárta az egyik ablakot, és kortyolt a vodkából. Az én poharam volt, de hagytam, nem szeretem a vodkát.
-Nem is tudtam, hogy cigizel...
-Alkalmilag szoktam csak rágyújtani, például egy jó szexelés után, vagy ha bebasztam. Most mindkettő játszik. Kérsz egy slukkot...?
-Kössz, nem...
Fújta a füstöt, közben úgy tartotta a füstölgő rudat, mintha látná a parazsat. 
-Hozol még piát...?
A konyhában megtaláltam a kezdett üveget. Nem szép, de óvatosan belestem egy-két szekrénybe. A szemetes mellett találtam pár kiürült vodkás üveget, bár nem ítéltem aggasztó mennyiségűnek, azért elgondolkoztatott. Egy másik szekrényben találtam még két kezdetlen üveget. Mozgást hallottam, ezért beszüntettem a kutatást és megmarkoltam az üveget.
-Mi lesz már?! Tikkadok... -hallatszott a mosdó felől. 
Gyorsan visszamentem a szobába és töltöttem a poharába.
-Még megmosom a lukam és megyek... -közvetítette összefolyó szavakkal, locspocstól kísérve.
Csakhamar visszatért, és belekortyolt a poharába.
-Aszittem töltöttél... -motyogta.
Kereste az üveget közben majdnem felborította, de ügyesen elkapta. Teletöltötte a poharát, figyeltem egyik kezével töltött, közben az ujjával ellenőrizte a szintet. Újra ivott és kissé imbolyogva tért vissza az ágyhoz. Leheveredett, közben a maradék vodka javát magára lötyögette. Kezdett nem tetszeni a dolog, sosem szerettem, ha társaságomban valaki matt részegre issza magát, és Timi már kezdett az lenni.
-Nem nyalod le...? -kérdezte, miután kiürítette a poharat.
Egy darabig némán meredt a sötétben, majd kinyújtott jobb karral kényelmesen elhelyezkedett, kezében még mindig ott volt a pohár. 
-Szedd össze magad... -dünnyögte- Kicsit pihenek és jöhet a következő menet. 
Egy perc sem kellett, és hangosan hortyogva aludt. Óvatosan kivettem a poharat a kezéből és az éjjeliszekrényére tettem. Kidobtam az elhasznált gumit, közben megállapítottam, hogy néhány hónapja lejárt, még jó hogy nem szakadt el, nem finomkodtunk. Az éjjeliszekrény fiókja még nyitva volt, még egy bontatlan óvszer volt. Gyorsan becsuktam a fiókot is. Ezután betakargattam Timit, és mivel nem tudtam aludni, kicsit alaposabban szétnéztem. Átlagos állapotú első emeleti panel-lyuk, nappali, pici háló, főzőfülke, külön mellékhelyiség. A fürdőszobában a mosdó és a mosógép mellett csak egy zuhanykabin fért el. A csempére tapadókoronggal felragasztott műfütyi kornyadozott bánatosan. A berendezés egyszerű és olcsó, de stílusos. A lány békésen aludt nekem viszont továbbra sem jött álom a szememre, ezért leültem tévézni. Timi kicsivel fél hat után támolygott elő.
-Itt vagy...? -kérdezte halkan.
-Igen.
Óvatosan a kanapéhoz tapogatózott és lehuppant mellém.
-Ne haragudj... amiért közönséges voltam...ha bepiálok ilyen vagyok. -mentegetőzött rekedten.
-Semmi gond...
-Köszi...a szeretkezést...és az odafigyelést. Jólesett. Mindkettő. 
-Örülök ha jó volt. Tényleg... De nem…
-Figyu a pasik többsége seggfej...egy vakkal szóba se állnak. Vagy csak meg akarnak dugni. Most úgy esett, hogy én nem akarok többet... Basztunk, jó volt... szimpi vagy de tényleg nem akarok mást.
-Oké... -szomjas voltam és fájt a fejem, semmi kedvem nem volt bonyolult fejtegetésekbe kezdeni. Főleg arról nem, hogy nem ágyban szoktam kezdeni az ismerkedést és ha nem alapoztuk volna meg a hangulatot a kocsmában és nem ad egy emberes adag vodkát, akkor nem történt volna semmi.
-Nem akartál velem aludni...?
-Nem bírtam aludni...nem akartalak zavarni. 
-És tévéztél...
-Körülnéztem. -vallottam be. Lakályos kis...
-Lyuk... -vágott szavamba- Láttad a mű-bránert is?
-Észrevettem...
-Muszáj...régóta nem voltam pasival. Konkrétan majd’ három év után te voltál az első. Nem akartam, hogy benőjön. Amikor „azt” használom, akkor azt képzelem, hogy izmos építőmunkás koszosan, izzadtan dug hátulról, közben lekurváz.
-Ez nálad fétis...?
-A második vagy harmadik pasim szoktatott rá. Vele káromkodtunk dugás alatt, mindenféle mocskos dolgot mondtunk egymásra. Fasz...buzi...ribanc...kurva... ilyesmiket. Néha pofon is csattant közben...
-Megütött...?
-Szerintem én többet ütöttem őt. De csak szex közben! Egyébként sosem bántottuk egymást, sehogy. Miért nem mentél el?
-Mert biztos akartam lenni benne, hogy jól vagy. Úgyhogy, most...
-Mész... Megtapogathatlak még egyszer?
-Igen.
Újra megtapogatta az arcom, aztán a mellkasom, az izmaim, végül a férfiasságom és a heréim is.
-Szeretnék emlékezni rád...
A tapogatástól merevedésem lett.
-Jobb, ha megyek....
Felöltöztem és búcsúzóul hosszan megöleltem a csajt.
-Vigyázz magadra...jó nő vagy...megérdemelsz egy rendes hapsit...
-Ha nem így...nem kiéhezve...mindegy... -suttogta.
-Megyek...
-Várj! A könyv...amit írsz. Ha nem kamu, van egy srác...szerelmes Hajnalkába. Még most sem hiszi el, hogy meghalt. Minden nap várja a lakásánál a parkban. Beszélj vele...esetleg érdekes lehet a könyvben a sztori.
-Nem, nem kamu. Köszi...
 
 
A reggelek már hidegek voltak és fázósan összehúztam magamon a kabátot, amíg hazafelé tartottam. Ki akartam szellőztetni a fejem, ezért sétáltam egy kiadósat, mielőtt tömegközlekedésre szálltam volna, hogy hazamenjek. Nem voltam büszke magamra. Beszélgettem egy lánnyal, hogy jobb kedvre derítsem. Szánalomból? Meglehet. Aztán elfajultak a dolgok, és ezt sajnáltam igazán. A lány aranyos volt, semmi nem volt benne, hogy beszélgettünk, táncoltunk és biliárdoztunk. A szexelés már problematikusabb volt, bár állította, hogy ő nem akar többet. Nálam sosem volt divat az egyéjszakás kaland. Közben valahol ott motoszkált bennem a kép, ahogy Timi magát dugja a dildóval, közben rám gondol. Ettől még rosszabbul éreztem magam. Otthon egy kiadós reggeli után azonnal a munkába temetkeztem.
Pár napig csak a munkával törődtem, aztán eszembe jutott, amit Timi mondott a szerelmes srácról, aki még mindig várja Hajnalkát. Két óra agyalás után előkerestem Hajnalka címét, majd jobb dolgom nem lévén elmentem szétnézni. Takaros környék volt, sok újabb építésű társasházzal, menő autókkal és jómódú lakókkal. Leültem egy padra annak a lépcsőháznak a közelében, ahol Hajnalka lakott. Ott csak a kapu volt, az autóbejáró máshol lehetett. Óvatosan nézelődtem, de nem láttam senkit, csak néhány ember sietett az utcán valamerre. Váratlanul ült le mellém egy srác a padra, megkapaszkodott a pad szélébe, és elkezdett előre-hátra hintázni, a mozgásában volt valami darabosság. A szemem sarkából figyeltem: húsz körüli srác lehetett, kissé túlsúlyos. Hamar levettem, hogy sérült lehet, a vonásai és viselkedése erre utalt.
-Tttete vvááársz valakit…? -kérdezte váratlanul.
-Nem…csak pihenek…levegőzöm.
-Énéééén várováárokk… A..a mennya…mennyaszonnyom… Mmma bbiztos jön… Ma jön…ma jön…majön.
-Aha. Szerencsés vagy. -morogtam kelletlenül.
-Nnnics senkid? -a hadaró és furcsa hangsúlyozású beszédét nehezen lehetett érteni.
-Nincs…
-Nekkem van nekem van…van… A Hajni! Engem szeret! Megígérte megígérte…megígérte hogy a fele…fele..fele…ségem lesz…megígérte.
-És hol van?
-Azt mondták, hogy elment…de én nem hiszem…nem hiszem. Mindjárt jön…jön…jön!
-Mióta várod?
-Négy…négynégy éve…négy éve…négy… De jön…jönni fog…jön…jön…megi…megígérte..meg…
Magamban leesett az állam, és kicsit dühös voltam. Timi szórakozott velem?
-És előtte milyen gyakran találkoztatok?
-Hetente…hetente többször…igen…többször…többször…
-Mit csináltatok?
-Beszél…beszéltünk…nevetett…sokat nevetett… Meghívtam hamburgerre…
-Igazi úriember vagy!
Erre felvidult.
Megmu…megmutat…megmutatta a kedves helyét…a kövön…
-Hol…?
-A folyónál…a folyó…a Duna folyónál…igen ott…
És ott mit csináltatok?
-Néztük a vizet…igen néztük…és beszéltünk…néztük a vizet…beszéltünk…
-Más nem volt…?
-Volt egy férfi…egy férfi…idősebb…idősebb mint…mint ő…mint én…mint ő…
-És mit akart Hajnitól?
-Azt akarta…azt…akarta…pénzt…azt akarta…
-Honnan tudod?
-Egyszer…egyszer odajött…igen oda…a kőhöz…a Dunafolyónál…odajött…kiabált… -a kezeit a fülére tapasztotta.
Kezdett érdekessé válni a dolog.
-Hol van ez a kő?
-Miért…miért akarod…tudni…miértakarodtudni!?
-Hogy elkergessem és ne mehessen többé oda. -füllentettem.
-Hátjó…jó…jó… Étterem…ponty…étterem…ott kellett menni…a harmadik kő…igen…ott.
Kezdtem megfejteni. A „kő” a folyamszabályozás során épített kőmű lehetett. Az egyik. Na de melyik?
-Hol van az az étterem?
-Szász…száz…száz…batta…
-Százhalombatta?
-Igen! 
Felpattant a padtól.
-Elveszem! Jó férje leszek! Christiano Ronaldo mez lesz rajtam, rajta csodálatos fehér ruha! -mondta váratlanul tagoltan és érthetően- Jó férje leszek!
Tűnődve néztem a fiatalembert. 
-Jó férje leszek…a mezt még nem vettem meg. -dünnyögte elszontyolodva.
Végtelenül megsajnáltam a srácot. Szerencsétlen épp egy „olyan” lányba lett szerelmes. Vajon tényleg beszélt Hajnalkával, vagy csak tódít?
-Ugye jó férje lettem volna?! -kérdezte a könnyeivel küszködve. Megint érthetően, tagoltan beszélt.
-Igen! Jobbat nem is kívánhatott volna!
Ettől kicsit megnyugodott.
-Barnuska, gyere…hagyd békén azt az urat! -hívta egy hatvan év körülinek látszó hölgy.
-Semmi baj! Beszélgetünk.
-Bemutatkoztál?
-Bari…Bari Barnabás… -dünnyögte, közben ismét előre-hátra hintázott.
-Jajj ne haragudjon! Szegény fogyatékos…szüléskor oxigénhiányos állapot lépett fel és azért… A szülei nem akartak…én vagyok a nagymamája, az urammal neveljük. 
-Tényleg nem történt semmi…
-Sokat beszélgetett azzal a lánnyal…tudja… Kitalálta, hogy feleségül veszi. Nem fogadja el, hogy meghalt.
-Beszélgettek?
-Igen! Az a nő mindig kedves volt hozzá…
-Hmmm… Örülök, hogy megismerkedtünk! -fordultam Barnushoz- De most mennem kell.
 
Elgondolkodva bandukoltam az utcán. Hajnalka kedvenc helye a Duna-parton volt. Duna…nocsak… Elkezdett megérlelődni bennem a gondolat, hogy el kell mennem Százhalombattára a Duna-partra.
Aztán ez gondolat kiszorult az elmémből, mert sok volt a dolgom és megjelent a könyvem a könyvesboltok polcain. Kezdetben óránként ellenőriztem az eladási adatokat, pár nap múlva sikerült csak napi egyre leszorítani. Kénytelen voltam bemenni a börtönbe is.
-Hogy haladsz? -kérdezte Krisztofer. 
-Sehogy. Megfenyegettek, hogy hagyjam abba.
-Kicsoda...?
Leírtam neki a Kormoránt. Krisztofer arcán félelem, vagy inkább rémület látszott. 
-Hogy találtad meg...?
-Sehogy. -feleltem félig igazat mondva- Ő talált meg, és egyelőre finoman megkért, hogy ne csináljam.
-De hogy a picsába...?
-Nem tudom. Valakitől hallotta.
-Kitől...?
-Nem tudom. Kinek mondtad el?
-Apáméknak. Valamelyik kurvával beszéltél?
-Nem -ráztam meg a fejem- Csak Olgáig jutottam.
-Az is elég lehet. Most mi lesz?
-Kicsit jegeljük a dolgot, amíg elfeledkeznek róla.
-Oké...
Megkönnyebbültem, amikor kijöttem a böriből. A hely nyomasztó volt, Krisztofer pedig...nos hát „érdekes” ember. El is határoztam, hogy nem csinálok semmit az ügyben. A százados váratlanul bukkant fel.
-Na...?
-Leálltam. Nem folytatom.
-Ok. Tudomásul vesszük.
-Beszéltem egy értelmi sérült sráccal, aki szerelmes volt Hajnalkába. Elmondta, hol volt a kedvenc helye a Dunánál. Állítólag Krisztofer tudott róla. 
-Aha... Sérült? Nem került képbe...
-Azóta is várja.
 
Kedden egész nap szakadt az eső és szerdán is csak félve bújt elő a nap a szakadt felhőrongyok mögül. Nem tudom miért épp ezt a napot választottam arra, hogy elmenjek Százhalombattára. Nem kevés érdeklődés után találtam meg az Ezüst Pontyhoz címzett csárdát, amely zárva és láthatólag évek óta elhagyatva álmodozott a Dunaparton. Néhány horgász útba igazított, merre menjek. 
-Ezzel az autóval akar odamenni...? -kérdezte az egyik tamáskodó hangon.
Nekiindultam, kezdetben aszfalt-maradványokon és kőzúzalékkal, építési törmelékkel szórt úton kellett mennem. Aztán elfogyott a „jó” út, és pocsolyákkal tarkított, alig-alig kivehető földút vitt tovább. Néhány száz méter múlva az autó kerekei elásták magukat a felázott földbe, ahogy kell. Se előre se hátra... Elindultam hát segítséget keríteni. Fél óra múlva térdig vizesen és sárosan jutottam el egy düledező tanyához. A gazda szerencsére otthon volt és segítőkésznek bizonyult. Egy özönvíz előtti traktort hozott elő.
-Jöjjön az úr...
A traktor dülöngött és csúszkált a szétjárt földúton.
-Ejj...jól elakadt az úr...
Tíz perc alatt kirángatott a kátyúból és visszahúzott a „jó” útra. Az autónak nem volt semmi baja, csak még a teteje is sáros volt. 
-Osztán hová igyekezett az úr...?
Elmondtam neki.
-Jaaaa...hát oda nem erre köll gyünni.
-A horgászok mondták.
-Persze, mer’ féétik a hellüket. Na gyűjjön, odaviszem traktoron!
A „Hármas kő”, mint kiderült ez a neve, egy párhuzammű volt, amit három kőszórás kötött össze a parttal.
-Sokan gyünnek ide csak kirándúúni is... 
-Sokat kell kihúzni a sárból?
-Ááááá...! Aki ide gyün tuggya merre az út. Talán négy-öt évvel ezelőtt húztam ki innen egy autóst...igaz éjjel.
-Aha... 
-Meg szoktak idehozni egy gyerököt...olyan félkegyelmű. Asszongya hoty itt a menyasszonya... Szögíny...
-Aha...
Tudtam, hogy jó helyen járok, és biztos voltam benne, hogy az éjjel kimentett autós Krisztofer volt.
Másnap a századossal tértem vissza. Megnéztük a „Hármas követ” az elhagyott csárdát és rissz-rossz utat. ahogy egykedvűen dagasztottuk a sarat, valami megcsillant a sárban. Némi turkálás után egy mocskos fémdarab került elő…egy férfialak egy L-alakú fémet tart.
-Íme…talán a gyilkos fegyver…
-Hülyülsz…?
-Nem! Nádori Hajnalka egy ilyen könyvtámaszt kapott Rátonyi Rebekától.
-Miket nem tudsz…
-Na, mi lesz? Elteszed?
-Mégis mibe…? -morogta. Egy zsebkendővel fogta meg a könyvtámaszt és úgy vitte tovább.
-Krisztofer telefonja kb. a csárda környékén volt hosszabb ideig. 
-Az innen legalább 1 kilométer.
-Na és a telefon?
-Mi van, ha számított rá, hogy utólag lekövetik a cella-információkat és itt hagyta.
-Hmmm...akár... Szerinted a „Hármas kőnél” dobta vízbe?
-Ideális...
-És hogy akarod megtalálni?
-Van egy ötletem! Kerítsetek egy bábut, ami olyan súlyú, mint Hajnalka. Kell zsák, kötél, csónak és néhány búvár. 
-Hmmmm... Szólok, ha engedélyt adtak.
 
Hétfőn hívott a százados.
-Megkaptam az engedélyt, szerdán gyere be és végigbeszéljük az akciót.
A rendőrök egyetértőleg bólogattak, amikor előadtam a tervet.
-Minden részletet ki kell dolgozni, mindenre fel kell készülni. Arra is, hogy mégis megtaláljuk. Jövő héten végre kell hajtani! Ha megtaláljuk...
-A bronz dísz…?
-Nincs rajta nyom vagy maradvány… Rátonyi Rebeka megerősítette, hogy egy ilyen könyvtámaszt ajándékozott Nádori Hajnalkának, akinek a lakásán nem találtuk meg ezt a támaszt. Sajnos nem köthető Hajnalkához…vagy máshoz.
 
Kora reggel toporgott a kis csapat a Duna-parton. A nyomozókon, a századoson és egy magasrangú rendőrtiszten kívül számos közrendőr volt ott és a TEK 4 fős búváralakulata egy gumicsónakkal. A Vízügy kishajója is készenlétben állt. A rendőrök egy fekete zsákba pakolt bábut álltak körül. Az egyik közrendőr, aki termetre hasonlított Krisztoferre, a zsák mellett várt.
-És most…?
-Tegyen pár követ a zsákba! Olyanokat, amiket könnyen fel tud emelni és nem szakítják ki a zsákot. 
A rendőr kiválasztott két követ és betette a zsákba a bábu mellé- Ekkor elővettem a „kavicsot” a zsebemből és szintén a zsákba tettem.
-Ez a kütyü jeleket ad? -kérdezte a magas rangú tiszt.
-Igen, a hordalék vándorlásának a követésére használják. Kipróbáltuk a vízügyes kollégákkal, működik.
-És most?
-Most pedig fogja a zsákot, menjen ki a kőmű végére, és dobja a zsákot a vízbe, amilyen messze csak tudja! -fordultam a rendőrhöz.
A rendőr a zsák súlya miatt kissé bizonytalan léptekkel indult el, és óvatosan rakosgatta a lábait a köveken. Amikor kiért a vízhez, pár pillanatig koncentrált, majd a vízbe dobta a zsákot, ami talán egy méterre csobbant a vízbe. A sodrás azonnal elkapta zsákot, ami pár méteren át még látszott a víz tetején, majd elmerült. Felhívtam a hajón az egyik vízügyest.
-Kezdhetitek követni!
 
Este csalódottan tértem haza, a zsák nem akadt meg sehol a mederben, Egy nap alatt Dunaújvárosig jutott, és zavartalanul úszott a sodrással. A rendőrök csak megvonták a vállukat.
-Jó kísérlet, azt hiszem így csinálhatta. Ha más nem legalább az kiderül, hogy a holttest elhagyta az országot.
Bennem mégis a kudarc érzése bujkált. Biztos voltam benne, hogy zsák megakad valahol és nyomra vezet minket. Otthon elpakoltam mindent, letöröltem a táblát. Az aktákat elvitték a rendőrök, amit nem bántam. Kíváncsi voltam, hogy az a másik, igazán fájdalmas kudarc meddig kísért még.
Tehetetlenül ültem a számítógép előtt, nem ment a munka, nem ment az írás sem. Magányosan világított az egyetlen mondat a képernyőn.
„A valósággal való bármilyen egyezés nem a véletlen műve”
Türelmetlenül böngésztem a jegyzeteimet, de nem találtam semmilyen kapaszkodót, ahol elkezdhetném a sztorit. A böngészőhöz fordultam, de egy előugró hirdetés elterelt:
„Christiano Ronaldo válogatott mez, replika. Most 15% kedvezmény, csak ...”
Sok minden jutott eszembe... Aztán megvettem, kifizettem és elmentem érte a boltba. Kora délután már a padon ültem, de nem Hajnalka lakására voltam kíváncsi. Eltelt egy óra...másfél...majdnem kettő. Barnus hirtelen huppant le mellém a padra.
-Vvvvvvár....várokk...ma bbbiztosan....
-Szia Barnus!
-Jjjó...jó napo... Szia! Kkkkire...kire vár…vvvársz...?
-Rád. Üzenetet hoztam neked.
-Nek...nnenenekem?
-Tessék! -nyújtottam át a mezt- Hajni küldi. Sajnálja, hogy nem lehet a feleséged. Reméli, hogy mindig az eszedbe jut majd valahányszor csak viseled. Tudja, hogy jó férje lettél volna és gondoskodnál róla...
Barnus egy darabig csak forgatta a takarosan összehajtogatott, celofánba csomagolt bordó-zöld mezt. Váratlanul dőlt előre és az arcát a csomagba temette. Nyökögő, mekegő, hümmögő hangokkal sírt. Ott és akkor egy picit irigyeltem Hajnalkát, talált valakit, aki valóban, feltétel nélkül és úgy szerette, amilyen, nem törődött a múltjával vagy a jelenével. Egy szerencsétlen, önhibáján kívül sérült fiú leckét adott... 
Felálltam és elsiettem, Barnus keservesen sírt a padon.
 
 
Eltelt egy újabb hónap, a könyvem fogyogatott, a munka sok volt. Este 8 körül üresre lúgozódott aggyal zombiként botorkáltam egy szupermarket polcai között, az eladók már serényen pakoltak a polcokra, hogy reggel feltöltött bolt várja a vevőket. Az egyik hajolgató eladó kerek popsija rémületesen ismerősnek tűnt. Aztán felegyenesedett és ijedten néztünk egymást Petrával. Egy kétségbeesett nyögésnél többre nem futotta tőlem. 
-Jól vagy...? -kérdezte nagyon halkan.
-Meddig dolgozol...? -jött meg a hangom. 
-Tízkor zárunk... -susogta.
-Megvárlak...kint leszek a kocsiban...elöl...
 
Kétségbeesetten ültem az autóban. Mi a túrónak csinálom ezt?! Hülyét csinálok magamból... Nem mondta, hogy jön. Egyáltalán, mit akarok tőle? És ő tőlem...? Kergették egymást a gondolatok, közben eljött, majd elmúlt a tíz óra. Úgyse jön...még zárnak, kell pár perc...félóra...menj haza!...nem most már várok. Lassan a kormányra támasztottam a homlokom. 
Váratlanul nyílt ki a kocsiajtó, valaki beszállt. A kétségeimet ismerős parfüm oszlatta el.
-Sajnálom...
-Én is...
-Én...én kiszálltam...miattam...miattad... Nem tudom mi lesz...de már nem tudtam tovább csinálni...utána már nem...
 
Nem tudom hogyan, de nálam kötöttünk ki. Nem szóltunk semmit, csak összeölelkezve álltunk, közben a kimondatlan kérdés az igazság szablyájaként lebegett felettünk. Eszembe jutott Barnus.
-Nem érdekel a múltad... -suttogtam.
Mintha pityeregni kezdett volna.
-Nem érdekel...nem... -hajtogattam.
Később fürdőt készítettem.
-Szappanozz be...! -kérte.
Fogtam a tusfürdőt, a szivacsot és elkezdtem alaposan lemosni. Nem előjáték volt, sokkal inkább rituális. Mintha nem csak az aznapi munka szennyétől, a múltjától az idegen férfiak érintésének emlékétől is meg akart volna tisztulni. És igen, elsősorban ő akarta. Tartotta a karjait, a lábait, a hátát, melleit, mindaddig míg alaposan le nem csutakoltam mindenhol. Összebújva feküdtünk a kád vízben, és nem szólaltunk meg, bármi szó felesleges lett volna. Csak Petra sóhajtott megkönnyebülten. Kezdett kellemetlenül hideg lenni a víz, ezért átköltöztünk az ágyba. Továbbra sem tettünk semmit, a karjaimban tartottam és hozzám simult. 
-Mi lesz…velünk…?
-Nem…nem tudom…csak azt tudom, hogy mindent megteszek, hogy működjön.
 
Márt teljesen elzsibbadt a kezem, mire elernyedt a teste az ölelésemben és elaludt. Óvatosan fészkelődtem, amíg olyan testhelyzetbe manővereztem magam, ami kényelmes volt, de a lehető legnagyobb felületen érintkezett a testünk.