Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
RED
Az emberiség kolonizálja a marsot, és egyik napról a másikra meteorok kezdenek hullani, amik...
kortárs, epika, próza, elbeszélés, novella
A történet egy olyan világról szól, ahol a népek elfajulva háborúznak. Kingse, ez a város...
A vámpírherceg elrabolta Elizát, de őneki sikerült elmenekülni. A kérdés az, hogy hova?...
xxxxxxxxxxxxxxx
Friss hozzászólások
Ayako: Már nagyon várom a folytatást
2018-07-20 20:06
Tomass: Ismerős az eset-anyu is a rész...
2018-07-20 10:43
Tomass: Imadom az anyukad történeteket...
2018-07-20 10:41
JuS: Hát, nekem ezek a családi dolg...
2018-07-20 01:05
Gömec: Valaki a "hálóruhája" alatt me...
2018-07-19 17:13
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

A fákon lévő szomorú arcok

Egyedül megyek az utcákon és elmerengek az igazságon. Vajon illúzió lenne az egész? Vannak más lények is rajtunk kívül? Ha igen, akkor miért nem látjuk őket? Ez volt abban a pillanatban a legfontosabb célom, amit ki akartam azonnal deríteni. Kis idő után egy erdőrészhez értem. Néhány helyen fapadok és köztük asztal volt, a közepén egy hatalmas nagy kitűnő fa állt. Bentebb tértem és az egyik padra leültem, a fának a törzsét nézegettem, volt benne egy furcsa üreg és egyre mélyebben, hosszabban eltűnődtem benne. Teljesen elbambultam a látványban, az idő megszámolhatatlan, mintha elszívta volna a perceket. Kicsivel miután észbe kaptam a sötét éjszakában, a fa üregében egy fehér, fényszerű női alak állt. Csend volt, a kocsiknak a zajai is szertefoszlottak a közeli útról. 
Ettől a tiszta semmiségtől kezdtem az őrületbe kerülni, mintha a lelkem is elhagyott volna, elhalványul, mint a zajok az útról. Lépteket hallottam, távolról és egyszerre közel is, egyszerre a lelkemben is, aztán fent az égen a csillagok között. Éreztem, ahogy a lábai között megtörik egy-egy faág, és ezek a törések a szívemig hatolnak. Ezektől a fájdalmaktól mozdulni se bírtam, hozzákovácsolódtam a padhoz, és a pad is magához ölelt. Szorított egyre haragosan, erősebben, úgy éreztem a gyűlöletétől felégünk együtt a paddal. Miközben a paddal a lángok között egymást karoltuk, a fényszerű nő előttünk állt, én dermedten néztem rá. Lélekbehasító szemei voltak. Felette a nagy fa lombjai között, a faágakon számtalannyi szomorú arc nézett vissza rám, fent ültek, sírtak és arckifejezésük azt bizonygatták, hogy ha elkap a fehér alak, én is felkerülök hozzájuk. 
Hasonló történetek
1487
Csak ültek ott, nem mozdultak, olyanok voltak, mint a szobrok, mindenki a gondolataiba merült. Végül Horiq törte meg a csöndet:
- Mi emberek vagyunk. - kezdte - Az embereknek volt valaha egy olyan híres szokásuk, amit róluk neveztek el: az emberségesség. Ezért nem fogom társaimat irtani. Inkább korán kelünk, hogy a tündéket megelőzve átjussunk az erdőn...
1401
Megálltak és füleltek. Qwâmbii nem hallott semmit. Akárhogy fülelt csak a szélben lengedező ágak leveleinek zörgését hallotta. Ennek ellenére csöndben maradt, hátha a mágusnak jobb a füle. Horiq lassan leguggolt. Qwâmbii utánozta. Hosszú perceket töltöttek így, de nem láttak, és nem hallottak semmit.
- Észrevettek minket! - mondta Horiq gondterhelt arccal - Elvesztünk!
Ahogy ezt kimondta felállt. Abban a pillanatban repült a nyílvessző. A mágus botját találta el. A vashegy...
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: