Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Ez a történet a szabadságról szól.
kortárs, epika, kispróza, elbeszélés, novella
Allen csak egy átlagos fiú, aki békésen él Stoneskeep szigetén. Egy nap viszont az árnyékvilág...
Utazni élvezet. Akinek van kedve hasonlítsa össze a javított változatot, az azonos című történettel....
kortárs, epika, kispróza, próza, novella, elbeszélés
Friss hozzászólások
Mátéka: Ne folytasd! Tele van helyesir...
2018-12-16 11:38
Gömec: Jobb, ha tőlem tudod meg, ha e...
2018-12-13 13:41
mozgi: Tele van helyesírási hibával.
2018-12-12 12:17
Károlyfi Károly: Köszönöm szépen! Örülök, ha cs...
2018-12-11 13:16
Gábor Szilágyi: Volt már cicus21 címmel!
2018-12-10 15:01
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

A fákon lévő szomorú arcok

Egyedül megyek az utcákon és elmerengek az igazságon. Vajon illúzió lenne az egész? Vannak más lények is rajtunk kívül? Ha igen, akkor miért nem látjuk őket? Ez volt abban a pillanatban a legfontosabb célom, amit ki akartam azonnal deríteni. Kis idő után egy erdőrészhez értem. Néhány helyen fapadok és köztük asztal volt, a közepén egy hatalmas nagy kitűnő fa állt. Bentebb tértem és az egyik padra leültem, a fának a törzsét nézegettem, volt benne egy furcsa üreg és egyre mélyebben, hosszabban eltűnődtem benne. Teljesen elbambultam a látványban, az idő megszámolhatatlan, mintha elszívta volna a perceket. Kicsivel miután észbe kaptam a sötét éjszakában, a fa üregében egy fehér, fényszerű női alak állt. Csend volt, a kocsiknak a zajai is szertefoszlottak a közeli útról. 
Ettől a tiszta semmiségtől kezdtem az őrületbe kerülni, mintha a lelkem is elhagyott volna, elhalványul, mint a zajok az útról. Lépteket hallottam, távolról és egyszerre közel is, egyszerre a lelkemben is, aztán fent az égen a csillagok között. Éreztem, ahogy a lábai között megtörik egy-egy faág, és ezek a törések a szívemig hatolnak. Ezektől a fájdalmaktól mozdulni se bírtam, hozzákovácsolódtam a padhoz, és a pad is magához ölelt. Szorított egyre haragosan, erősebben, úgy éreztem a gyűlöletétől felégünk együtt a paddal. Miközben a paddal a lángok között egymást karoltuk, a fényszerű nő előttünk állt, én dermedten néztem rá. Lélekbehasító szemei voltak. Felette a nagy fa lombjai között, a faágakon számtalannyi szomorú arc nézett vissza rám, fent ültek, sírtak és arckifejezésük azt bizonygatták, hogy ha elkap a fehér alak, én is felkerülök hozzájuk. 
Hasonló történetek
1639
Csak ültek ott, nem mozdultak, olyanok voltak, mint a szobrok, mindenki a gondolataiba merült. Végül Horiq törte meg a csöndet:
- Mi emberek vagyunk. - kezdte - Az embereknek volt valaha egy olyan híres szokásuk, amit róluk neveztek el: az emberségesség. Ezért nem fogom társaimat irtani. Inkább korán kelünk, hogy a tündéket megelőzve átjussunk az erdőn...
1639
Ahogy a védelem kiépült, Dareth handorioi hódításait emiatt be is fejezte, és inkább északra, Rolenciába vezényelte szörnyű hadát. Rolencia nem volt egységes birodalom, nem volt összetartás, így nem is tudtak fennmaradni. Viszont érdekes módon, mintha megelégedett volna ennyivel, Mágusföld határán, a Benfini-hegységnél megállt. Nem tudni, hogy miért...
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: