Violence beküldött történetei

- Elegem van belőled Soulness… - A billentyűs könnyezve sétált hazafelé, mikor visszanézett. Soulnesst pillantotta meg, amint lélekszakadva rohan felé. –Soulness látni sem bírlak! –Megszaporázta a lépteit, de késő volt. Soulness belemarkolt a fiú vállába, aminek következtében elsodorta, és mindketten az éppen ott lévő padra estek. Micha fel sem fogta mi történt, csak arra lett figyelmes, hogy barátja ölében van...

- Tudod a szerelem nem a felkínálkozásból áll… De azért köszönöm… - Kezdte el simogatni Victum selymes bőrét. – Ezek a szavakba sűrített vallomások kimerítenek minden szerelmes érintést… Most viszont pihenned kell, mert fáradt vagy, és én is…

Szinte mindene be volt kötözve, már csak a feje hiányzott, amit viszont szinte szétszakított a fájdalom. Soulness felnyögött, és megmarkolta az ágy keretét, behunyta a szemét. Érezte a hideg veríték átjárja testét, végigzongorázik a gerincén, majd mint egy utolsó elhagyott dallam tűnik el. Megborzongott. Érthetetlen gondolatok bomladoztak ki a fejében, amit saját maga sem értette őket...

A démon felemelte a fejét, szemeiből legördült egy- egy könnycsepp a földre.
Livra is könnyezni kezdett leengedte a kezét, amiből folyékony fényesség kezdett el csurogni, majd egy ostor alakját vette fel.
- Ezt akarod? Hát takarodj! - csapott a démon felé, aki erre hátrálni kezdett. Livra lépett egyet, mint egy idomár, és egy jól irányzott csapást mért Victum hátára...

- Mert lehet, hogy már üresek a hordók! –Válaszolta mérgesen Mato. –De ne azzal foglalkozz kérlek, mert nagyon idegesít, hogy csak én dolgozom itt a sötétben…
- Dolgozni? –Kuolema gúnyosan felnevetett. –Mato ott pattogsz a szakadéknál és várod, hogy Alenne odavonszolja a létrát… Mi ebben az olyan megterhelő munka!?
Ekkor érezte, hogy egy hideg kar megfogja a csuklóját...

- Nászút?
- Igen… Nászút… - Ült vissza Soulness. –Nem hallott még nászútról riporternő? –Hátradőlt, és figyelte ahogyan Liona arcáról leolvad a mosoly
- Most meg te gyerekeskedsz… - Morogta Liona fogcsikorgatva.
- Csak válaszoltam… Igen nászútra szeretnék menni, és keresem rá a megfelelő időpontot!
Lionának még a szava is elakadt...

Victum egy temetőben ébredt. Látott már ilyen helyet, de soha nem járt még itt. Felült és meglepve körülnézett, hogy hova került. Nem volt körülötte senki sem csak sírkövek és keresztek.
„Hova kerültem?” Lépett le a talajra. Meztelen talpait átdöfte a földön heverő tüskés növény, mire Victum felszisszent, majd tovább lépkedett. Ez a fájdalom nem is számított számára, sőt az sem hogy véres a talpa…

- Mia… - Rohant oda hozzá, és átölelte. –Miért jöttél el? Úristen te remegsz! –Terítette a lány hátára a kabátot, és szorosan magához húzta.
- Hazamegyek… - Suttogta a lány.
- Rosszul vagy?
- Egy kicsit szédülök, és… nem vagyok valami jól… hazamegyek… de te maradj csak itt…
- Szó sem lehet róla!
- Soulness itt van a nővéred… legyél vele… beszélgessetek… Én… én nem vagyok idevaló… - Kezdett el könnyezni Mia...

- Hát fent kell tartani valamilyen szinten a rajongók kíváncsiságát, tehát, szeretnénk, hogy ha az egyik még nem felvett szöveggel gyakorolnánk… neked amúgy is szükséged van a visszaszokásra, mert régen nem voltál közöttünk…
- Van benne valami… - Dörzsölte meg az állát Soulness, majd elővett egy szálat és rágyújtott. –Felőlem… - Mormogta, miközben meggyújtotta a cigit. Erre mindenki nevetni kezdett...

Daniella félt, egész úton halkan zokogott, és remegett, még akkor is amikor a férfi többször is ráparancsolt hogy hagyja abba. Dany kétségbe volt esve… Nem értette, mért kell egy parányi veszekedésnek ekkora dolgot keríteni, de ami még jobban zavarta, hogy Aurél többször is megütötte. Arca megduzzadt és égett a fájdalomtól, és a sírástól. Daniella nem tudta mitévő legyen...