Thalion beküldött történetei

Lent a tónál már várták a rókák. Gyorsan lement a partra hozzájuk, és kicsomagolta az elemózsiát. A rókák szépen befalatozták.
- Ne haragudjatok, hogy tegnap nem jöttem, csak nagyon megijedtem - szólt Tonia a rókákhoz. Azok értelmes szemekkel néztek vissza rá, aztán hirtelen a lány mögé néztek.
- Hogyhogy nem bántanak téged? - Brian jött lassú léptekkel. Kicsit tartott az állatoktól. Tonia hirtelen hátrakapta a fejét.
- Már megszoktak. De egyébként én sem tudom. Nem bántanak...

- Igen, szinte egész életemben érdekeltek ezek a dolgok.
- Értem. Nos térjünk rá az átokra. Azért nem engedtem visszamenni a városba, mert nem is tudott volna. Ha eléri a házak határát, beleütközik egy falba, egy láthatatlan falba, amit az átok von maga köré. Ezzel a fallal való találkozás, eléggé rossz érzés lett volna. Nem tud visszamenni, amíg meg nem törjük az átkot. Addig itt kell maradnia, vagy az erdőben. Máshová nem tud menni - magyarázta a pap.
- És ha nem sikerül...

Veronikát, vissza a párnára és csókokkal borította el az arcát, nyakát, és ahol érte. Az agya most már teljesen kikapcsolt, ösztönből cselekedett. A lánynak is nagyon jól esett ez az egész, nem is tiltakozott. Egy pillanatra felötlött benne, hogy ezt most nem kéne, mikor Brian szétbontotta rajta a fürdőköpenyt, de aztán rájött, hogy Ő is vágyik a fiúra, hogy szeressék egymást. Válaszképpen lehúzta Brianról a pólót...

Most ha csak egy pillanatra is, de felrémlett előtte a régi társ képe, az enyhén szőke nagyon rövid, szinte egy-két milliméteres haj, a halványkék szemek, és az az idióta terepszínű katona nadrág, amit mindig viselt a fiú. Még csak hozzá sem lehet mérni Őt a mostani barátjához. Egy lapon sem lehet őket említeni, sőt a mostani párjának még a bokájáig sem érne fel...

Evan figyelte őket továbbra is, de közben Trinire gondolt. Nem tudta mit tegyen, hogyan óvja meg. Abban biztos volt, hogy nem fog szólni se Stanleyről, se Olivierről neki, mert elvonná a figyelmét a VB-ről, és lehet, hogy félne. Elég rég óta ismerte a lányt, és tudta Triniről, hogy minden új helyzettől fél, és még sosem volt barátja. Biztos volt benne, hogy kedvenc tanítványa nem tudná hogyan kezelni a helyzetet. Majd idővel. Majd az idő eldönti mi lesz...

- Kérem, hagyják abba. - kérte szinte suttogva lesütött szemekkel Trini. - Még csak most vagyok itt. 20 évesen az első VB-men, de büszkén, és mindent meg fogok tenni.
- Ez a beszéd. Ez így helyes. - szólt Evan. - Na de a többiek sem kis piskóták. Tulajdonképpen az itt ülő kis csapatra mondhatom, hogy Amerika legjobbjai közé tartoznak...

- Elment. Azt írja: „Elmegyek, mert tudom, hogy úgy is el fognak küldeni. Visszamegyek Londonba, de nem az árvaházba. Nem mernék Mary nővér és Maria nővér szeme elé kerülni ezek után. Ne keressetek meg, mert úgy sem segíthettek. Sajnálom, hogy el kell, hagyjalak titeket, mert ti vagytok a világ legjobb barátai, de így lesz a legjobb.” Mindenkinek írt külön pár sort...

Elbújtam a folyosó sarkán, így csak a hangotokat hallottam, de mikor Pet valami Lolának szólított téged, eléggé meglepődtem, és kinéztem. Láttam, hogy ott áll Pet nekem háttal, de te szemből látszottál, és majd elájultam, mikor láttam, hogy milyen hosszú a hajad. Akkor jöttem rá, hogy te lány vagy...

Lola kezet fogott Dan apukájával és anyukájával is. Közben Tom szülei is ideértek. Tom is bemutatta a szüleinek Őket. Már csak Rupert hiányzott. De nem kellett túl sokat várni, mikor sietős léptek zaja hallatszott a lépcső felől, és megjelent Rupert, akin fehér ing, fekete nadrág és fekete zakó volt. Haja be volt zselézve. Lolának majd leesett az álla, hogy Rupert milyen csinos, és helyes így. Petnek alaposan rá kellett lépnie a lábára, hogy becsukja a száját...

- Nekem is mondta Daniel már az első héten, hogy tetszik neki Pet.
- Na jó. Akkor a vacsorán találkozunk. - búcsúzott Lola.
- Rendben. Szia Hayden. - mondta Rupert és becsukta maga mögött az ajtót.
- Szeretlek Rupert. - suttogta magában Lola, és Ő is visszatért a saját lakába...