Rozványi Dávid beküldött történetei

Igen, game over, gondoltam. Fényerőcsökkenést csak egyvalami okozhat: ha köztünk és a csillag között egy űrhajó, jelen esetben egy polip lopakodó úszik el. Mivel a polipok belterületén voltunk, ez csak egyet jelenthetett: valaki követ minket!

- The sweetest girl I know… - énekelt tovább. Majd hozzátette: - Kérem, az anyukát, készüljön fel a szülés megindítására.
- Mi??? Mit akarsz? Egy terhes nő van a kapszulában?
- A kapszulában senki sincs, de a pilótafülkében egy várandós anyuka van, látom a baba képét is, olyan aranyos, acél törzs és 12 poliplábacska… Én leszek az első, a mindent megnyerő, a dokidroid, aki új fajt segít a világra, amelyik uralja majd a galaxist, egyszerre polip és robot, a két intelligens faj...

Éppen az egyik végtelenített lövöldözős játékkal voltam elfoglalva, tudják az urak, az a típusú játék, amikor egy bolygón kinyírunk mindenkit, hogy aztán átrepüljünk egy másikra, hogy ott újrakezdjük, amikor megszólalt a fedélzeti számítógép.
- Ismeretlen eredetű mentőkapszula a hajó biztonsági zónáján belül. Kérek engedélyt a kapszula becsápolására.

...Van egy kompromisszumos javaslatom: mindenki kirakja a maradék pénzét az asztalra, abból rendelünk, és amíg elfogy az itóka, elmesélem páratlan kalandjaim egyikét.

- Üdvözlöm. A meggyilkolásom, vagy a kasztrálásom ügyében érkezett?
- Megismert? – húzta fel szemét a látogató. – De az udvariasság megkívánja, hogy bemutatkozzam: Romulus vagyok. Akinek a felesége éppen önnel él.
- Örvendek – nyújtott kezet a férfi.

...a jelmondatunk: „Amatőr tisztaság, profi színvonal!” – nyugtatta meg a salesman

Azokban az években még csodaszámba ment, ha egy kocsi magától ment, s nem kellett elé ökröt vagy lovat fogni, így fél szemmel mindenki az automobilt figyelte, amivel a két pantallós úriember érkezett. Igaz, senki nem hagyta abba a munkát, de azért félszemmel mindenki a jövevényeket figyelte.

Hideg téli éjszaka volt, a férfi csendben kelt fel, felvette egyenruháját és megcsókolta a feleségét.
- Indulnom kell, mindjárt megjön a teherautó.
- Igen, menned kell – válaszolta a nő. - Olyan szép a falunk – nézett ki az ablakon – Szeretem, amikor a holdfény kékre fest mindent. Olyan békés és boldog minden a hó alatt.
- Igen. Ez az utolsó éjszaka, amikor még ezt látjuk. Holnapra mindennek vége

- Hány éve is ismerjük egymást? Talán nyolc… Annyi mindent megéltünk együtt.
- És annyi mindent nem.
- Igen, azt nem. És semmi olyasmit – bólintott a férfi.
- Nem rontottuk el. Nem akartalak elveszíteni.

Apám sokat mesélt önről. Tudja, ő volt a harmadik azon az úton...