Mária de la Cruz beküldött történetei

Próbálj mosolyogni, és kezd el holnap a kúrát, mert itt maradsz a nyakamon, mint valami be nem futott zeneszerző! De ha nem futsz be, még mindig elszegődhetsz kan Seherezádénak, valamelyik szerájba, mert mesélni azt nagyon tudsz… Hát ennyit a bizalomról mára szépfiú, és ott a vetett ágy a szomszéd szobában. Tanuld meg drága barátocskám, ha sokszor vádolsz ártatlanul valakit, később az illető vagy ölni fog az igazáért, vagy elintézi egy cinikus mosollyal és egy vállrándítással az ügyet....

Meg sem vártam mit mond- valami hálálkodó intonációja volt a hangjának - mert berobogott a taxi és a hatalmas bőröndöm, szinte dobtam a csomagtartóba. A visszapillantó tükörben még láttam a férfi megmerevedett testtartását. A tekintetünk találkozott. Majd a tükör hatalmas csattanással kitörött és darabjai villámsebességgel szanaszét repültek...

Az életem akkor az unalom békalencsés állóvízébe fulladt, amiről lespórolták a tavirózsákat. Hát igen, az unalom. Ádáz ellenség, ami lesből támad és tespeszt. A tespedtség krónikus tétlenségre kárhoztat. A tétlenség, ami a dologtalanság szinonímandja.
A dologtalan kézről pedig garantáltan gondoskodnak…

Kopogtattak. Emlékszem apám arcára akkor. Bizalmatlanul és rosszat sejtve nyitott ajtót. A hívatlan vendég gonosz ábrázattal állt a küszöbön és úgy hívták, hogy Nyomor. Csak kurtán bemutatkozott, besurrant és pofátlanul befészkelte magát hozzánk. Hosszú, nagyon hosszú évekre. Talán, ha egyedül jön, mégcsak elbánunk vele, de erősítést hozott...

Nagyon kedvelte őt. Tele volt vitalitással, ha beszélt, ha dolgozott, ha tanult, ha magyarázott, ha tréfálkozott. Nem tudta, honnan a sok energiája. Lehet, hogy a világűrből kapta, valamelyik csillag fénye pont az ő törékeny alakjában találkozott a belső kisugárzásával? Mindegy. Lényeg, hogy fáradhatatlan volt és mosolygós, még akkor is, mikor rosszul álltak a dolgok. Mert a dolgok cudar módon sokszor álltak rosszul...

Valaki egy széket lökött alá. Perdített egyet rajta. Lábait szétvetve, lovagló ülésben nyomta a testét a szék támlájáig. A zene mágikus erőkig felerősített. Felajzott vadként feszítette ágyékát. Karjával átfonta a nádból készült részt. A természet illatát érezte, ami belecsókolt érzékeibe. Hátra feszítette testét...

A nézőtéren senki nem tapsolt, az emberek teste bénultan süppedt az egyszerű karosszékekbe. Valahol másutt voltak. Mindenki másutt egy emberként, mint egy élőlánc. Felkapta őket a szellem és egy nagy körhintában, vigyázó kezek védelmében forogtak. Ki mosolyogva, ki fájdalommal, ki csak ráfeküdt a fuvallatra és hagyta sodorni magát a feltörő áramlattal...

Tételezzük fel, hogy kopogtattak, de nem, mert Seron kopogtatás nélkül lépett be az ajtón. Még mindig olyan szép volt, mint mikor kétszer egymásután elment. Ugyanaz a francia-saláta- zöld koktél-ruha volt rajta, de már kifordítva, vagyis befordítva, de talán mégis bunda volt a meccs? Semmi nem változott rajta, csak a haja nőtt meg bubiból kleopátrára-re...