Óda a Bizalomhoz

avagy a rémtörténet folytatódik /6.rész/


A férfi elnézést kért, majd zsebébe gyűrte a „pergamen"-t.
Kilépett a sötét utcára és felsóhajtott. Nem maradt más hátra, mint bebocsájtást kérni barátnőjétől, feltéve, ha nem akar a közeli híd alatt éjszakázni.
Még tett egy kísérletet, hátha mégiscsak indul vonat Á- ból Bé-be. A pályaudvar ásító üressége szinte már búskomorságba hajtotta, mikor újra érdekes dolog történt.
A fülkében ülő mogorva kinézetű fickó zenét hallgatott. Egy olyan zenét, amire nem énekeltek szöveget…

Ő szinte lebénult az ismeretlen melódia hallatán. Alig tudta kinyögni a kérdést, alig hallotta a nemleges választ, mert minden idegszálával a zenére koncentrált.
Három nappal előtte egy komoly zene hasonló hatást váltott ki nála, de ez a mostani mindent elsöprő, semmihez sem fogható élményt adott.
Mondja milyen zene ez?- kérdezte a jegyárust.
- Valami blues meg country keverék- mondta a „mogorva” megenyhülve és barátságos mosolya, valamint zenei jártassága egy csapásra rokonszenvessé tette… - ja, azt hiszem inkább blues- hallja, ezt az ütemet, és ahogy sír a gitár… imádom a gitár szólókat… meg a dobszólókat, de ez utóbbit inkább a rockzenében.
- Aha - mondta a férfi mosolyogva és megköszönte az információt a másnap esti menetrendről.

Ahogy haladt a kipusztult utcán, hirtelen szöveget komponált a zenére. Saját maga is megdöbbent. Ismerte ezeket a szavakat, de olyan észvesztően csodálatos sorrendben jöttek, hogy egyszerűen nem tudott betelni velük…Rohanni kezdett, kereplőként ismételgette őket.
Amikor barátnője kinyitotta az ajtót, szinte egyszuszra ordította, hogy adjon egy darab papírt és valami írószert. Lázas sietséggel, sebesen körmölte a sorokat, diadalittas képet vágott, mint aki egyes egyedül fedezte fel a spanyolviaszt. Vagy hússzor elolvasta a szöveget- volt majd három oldalnyi - és elkezdte énekelni a blues zene dallamára. A nő hátrált három lépést, mint aki kísértetet lát, vagy minimum őrültet.
- Nézd ezt, vagyis hallgasd! Mit szólsz hozzá?- lelkendezett a férfi, és arcára az alkotás öröme mámoros ragyogást festett.
Újra énekelte a saját szerzeményét, kicsit vadabbra, keményebbre, sőt rekedtesre véve a hangszínt és még táncolt is hozzá, némi szteppesített koreográfiával.
A nő nem győzött ámuldozni.
- Ez tényleg jó, elképesztően jó, de hogy… hogy történt?
-Magam sem értem- csak úgy belémhasított és dől belőlem… várjál, mindjárt írok egy viccesebb változatot…

Újabb makulátlan oldal adta meg magát a toll tintájának és hamarosan alig akadt szűz terület az íven…
A férfi egyre izgatottabb lett és mintha tíz évet fiatalodott volna pár perc alatt. Csibészes mosollyal kezdte az újabb változat interpretálását és itt- ott nyerítve felröhögött, amikor egy-egy jól elsült poén nagyon is a helyére billent.
A produkció végén a nő tapsolt, ujjongott és nevetgélt. Nyoma sem volt benne a reggeli ijedtségnek, mikor majdnem kitörte a frász a kísérletével kapcsolatban.
A férfi lihegve huppant a fotelbe…
Erre iszunk…- mondta a nő és kiment poharakért a konyhába.
A férfi újra elolvasta sorait, majd egyszercsak elsápadt. Ajkából kifutott a vér, levegőért kapkodott, félelemmel, vegyes rémülettel lazította meg nyakkendőjét, gombolta ki inge felső gombját…
Amikor a nő visszatért megrettenve meredt barátjára- egy idegen arcú eszelős félelmét látta a szemében…
- Mi… mi történt?
- Ez nem az én kézírásom- ugrott fel a férfi a papírt lobogtatva és szinte üvöltve- nézd ezeket a gyöngybetűket, ezeket a tizedmilliméternyi pontosságú magánhangzókat…én nem így írok…nekem hatalmas ákom - bákomjaim vannak, szinte olvashatatlanul randák.
- Mi a fene történt veled? Már másodszor vedlettél át grafológusnak. Mit érdekel téged a kézírás, lényeg, hogy szuper, amit írtál. Zseniális, fantasztikus, ilyet nem írnak minden nap. Nyugi, én hiszek benned…Nos emelem poharam a jövendő „ művész úrra”!
A férfi mohón döntötte a poharat, egy hajtásra ürítette ki tartalmát…a második pohárnál már érezte a kellemes zsongást, amitől háborgó lelke is megnyugodott.

Újra olvasta szerzeményét és percekre megszűnt számára a külvilág. Soha nem érzett elégedettség és boldogság töltötte el.
- Megtaláltam, amit kerestem - suttogta átszellemülten.
- Örülök neki, biztos mindig benned volt ez képesség, csak most tört felszínre, mint egy tiszta vizű forrás..
- Holnapután beiratkozok egy gitáriskolába - ma megszerettem a gitár hangját- tökélte el magát a férfi és égre emelte szemét - köszönöm a sorsnak, hogy megmutatta az utat, érzem, hogy hamarosan révbe érek…
- Én bízom benned, megérdemelnéd, hogy sokra vigyed, egy tiszta érzésű ember vagy mióta csak ismerlek, nem hiszem, hogy megbántanál valakit is életedben…
A férfi nyelt egyet, ádámcsutkája fel-le liftezett.
- Hát nemrég megbántottam valakit… azt hiszem jóvátehetetlenül… egy tanítványomról van szó… ő róla… tudod, aki a képleteidet lekaparta…
- Na mesélj!- mondta a nő, újra töltötte a poharakat és kényelembe helyezte magát. - Nem hiszem, hogy létezne valami, amit nem lehetne jóvátenni…
-Nem is tudom, hol kezdjem.. olyan furcsa néha ez a lány… mint aki néha nincs „ott”, mikor magyarázok, de mikor visszakérdezek szóról- szóra visszapergeti az anyagot, sőt több oldalt képes bemagolni rekordidő alatt…Néha az a gyanúm, azt is tudja, amit soha nem olvasott. A mi memóriánk, azt kell, hogy mondjam, elbújhat mellette… félelmetes.. máskor meg szinte issza a szavaimat, ragyog a szeme, mikor újat tanulhat…

A férfi eltöprengett, hatásszünetet tartott, majd árnyaltabb hangon folytatta.
- Nemrég félévi- fogalmazást kellett írni és az egész osztály meglepően jól teljesített. Olyan tanulók is, akik majdnem bukásra álltak, rendkívül jól írták meg a dolgozataikat… még helyesírási hibákat sem vétettek. Na, mondom magamban, megtáltosodott az osztály, ideje, hogy összekapták magukat… A pedagógus büszkeségével dőltem hátra otthon a székemen, mikor javítottam a füzeteiket…

A félévi bizonyítvány-osztás után történt, hogy ez a lány ottfelejtette a padban a jegyzet-füzetét, akkor belelapoztam. Elfogott a düh. Ott volt fehéren- feketén az összes fogalmazás abban a rohadt füzetben, csupa balra döntött betűvel. Az egész osztályét ő írta, a többiek csak kimásolták… és még arra is ügyelt, hogy ne ismerjem meg a stílusát. Egyetlen eltévedt szórend, szóismétlés, jellegzetes mondat szerkesztés nem akadt benne. És a vicc, a legrosszabbat magának hagyta. Azoknak írta a legjobbakat, akiknek a legtöbbet kellett javítani az osztályzatukon. Akkor még nem láttam a segíteni akarást, csak azt, hogy átvert.
Másnap alaposan leteremtettem az egész osztály előtt, büntetésül kizártam minden iskola utáni foglalkozásból…
Rezzenéstelen arccal vette tudomásul, egy szóval nem védekezett, és ami a megdöbbentő senki nem kelt a védelmére…

- Ugyan, már ne haragudjál, de nevetséges vagy, mit vársz tíz éves gyerekektől? Felnőttek nem állnak ki egymásért…Gondolom egy magányos farkasról van szó, aki valamivel be akart vágódni a többinél, de nem sikerült neki. Esetleg kapott a falkavezértől még egy jól irányzott oldalharapást, hogy alaposan megtanulja a leckét… utána meg saját magát okolja, amíg nyalogatja a sebeit- mondta a nő a tévedhetetlenség komoly hangsúlyával.
- Honnan tudsz ilyeneket?
- Fogalmam sincs… Bizonyos szempontból irigylésre méltóak, másrészről nagyon együtt érzek velük. Ha belegondolsz a gimiben mi is azok voltunk, csak mi ketten voltunk… Szerencsém volt, hogy ott voltál nekem. Nélküled nem vagyok itt, az biztos… Na folytasd csak ezt a te jóvátehetetlen ballépésed!
- Szóval, túlbuzgóságomban még az intőjébe is beírtam , ha már lúd legyen kövér. Aztán két nap múlva lecsillapodtam és kigyulladt a fény a fejemben.
-A lánynak meg kialudt a csillogás a szemében. Szépen eloltottad a csodálat lángját, gondolom.
- Igen! Honnan tudod? Olyan fásultan, szinte megtörten nézett, hogy csak árnyéka volt önmagának…Gondoltam elmegyek hozzájuk - visszavonok mindent- tisztára mosom a gyereket a szülei előtt, ha még addig nem csapták agyon az intőért.

Egy hatalmas, sűrű erdőn kellett átvágnom, félig tele is lett a pelenkám, mert az erdő tele volt félelmetes hangokkal. A erdő közepén volt egy nagy tó, amin csak egy vékony deszkapadló vezetett. A hideg futkározott a hátamon, mikor átegyensúlyoztam magam rajta. A víz sötét volt, félelmetes, tele hínárral és ismeretlen növényzettel. Legalább négy kilométernyit mentem az erdőben, mire célba értem.
Egy óriási tisztáson mesebeli táj fogadott. Még a nap is ezerrel sütött, pedig február volt… Esküszöm, kapásból forgathattak volna néhány Grimm meg Andersen filmet, mellőzve a díszleteket, mert itt minden együtt volt.

Hatalmas gyönyörű kastély, százéves platánokkal, tölgyekkel, jegenyékkel körbe ültetve. Zöld pázsit, ameddig a szem ellát és hóvirág nyílott mindenütt. Gyümölcsfák, amik virágozni kezdtek, rendben tartott kert, nyulakkal, legelésző szebbnél szebb lovakkal, szelíd kutyákkal, doromboló macskákkal… Pávák, galambok és ritka díszmadarak a hatalmas dúcokban és ketrecekben.. Minden állat a jólétet hirdette, semmi beesett horpasz, semmi fénytelen szőr, borzas toll… Esküszöm paradicsom volt… ahol a szépség a jósággal kelt nászra.
- És a szarvasok, őzekkel meg dinoszauruszokkal táncoltak, mi? És szelídített oroszlánok őrizték a bejáratot meg fekete párducok…
- Jól van, gúnyolódj csak, de akkor is folytatom…tiszta vízű patak szelte át az udvart, három szomorúfűz hajlott a víztükörre, de még mekkorák Alattuk hinták, függőágyak kifeszítve. A homokozóban pedig három fiúcska játszott, tündéri arccal, süketeknek szóló harsány „csókolommal” az ajkukon üdvözöltek. A legkisebb futott ajtót nyitni, nem lehetett több két évesnél, alig bírta benyomni a hatalmas, vagy kétszáz éves ajtót, de igyekezett.
- Ezek a gyerekek majd az élettől kapják a legnagyobb pofonokat- futott át rajtam valamiért fájdalmasan, ahogy ránéztem az idegeneket fogadó őszinte, naív arcocskára, amit a vendégszeretet és a jólneveltség angyali fénnyel bearanyozott. Benn a házigazda fogadott… Mit fogadott!?… Szinte császárok bevonulását sugalló pompával tessékelt be. Ha van szívből jövő nyájasság.. akkor ő a példaképe lehetett volna. Mindenórás felesége kedves mosollyal nyugtázta jövetelemet. A kislány a tűzhely körül serénykedett.
- A szemközti szoba nyitva volt- hát könyvtárban nem láttam annyi könyvet - nem hogy egyszerű embereknél. Leszakadt a pofám rendesen. Éppen kész lett az ebéd, megsült a sütemény is, amit a kis szorgos maga készített, és agyba- főbe kínálgattak. Előkerült valami jó fajta konyak is, nem néztem az üvegre, de tudtam, hogy ötcsillagos, mert balzsamként simogatta a torkomat. Mondanom sem kell, hogy degeszre tömtek minden földi jóval és kicsit be is rúgattak. Amikor viszont rátértem a közlendőmre, akkora pálfordulást én még életemben nem tapasztaltam…
- Mit hablatyol itt maga tanító elvtárs- mondta gúnyosan a lány apja - kit érdekel a maga lityi-fityi beírása. A kutya nem olvassa a hülyeségeit. Az én hercegnőm nem csinál semmiféle vétséget. A nyakamat a tőkére tenném érte. Maga meg húzzon innen a bánatos picsába és vegye tudomásul az én gyerekeim nem lesznek bazári majmoknak öltöztetett úttörők, kisdobosok.. törpe kommunisták- esetleg még ha ezért jött volna, hogy agitáljon…kiverheti abból a túlművelt fejéből… Amúgy is utálok minden beképzelt agyonművelt orvost, ügyvédet, akik nagyra vannak a híres tudományukkal... Meg ilyen senkiházit sem szívlelhetek, aki magas lóról pofázik az emberrel és pocskondiázni merészeli a pellengérre állított gyerekemet, főleg miután megtömte a belét kacsasülttel. Kívül tágasabb.. és ha pikkelni méltóztatik vagy tetszik, vagy hogy mondják a maguk finomkodó módján , szóval ha pikkelni merészel az én kislányomra hamarosan összeér a bajszunk…

- Hápogtam, hogy nem gondoltam semmi rosszat, de a házigazda hajthatatlan volt.. még a nagy ajtót is kirántotta előttem. Jó, hogy belém nem rúgott távozásomban..még hallottam, ahogy a legkisebb gyerek tele szájjal kiabálja „húzzon innen a báci a bánatosz picába”!
- Ahogy mentem ki az udvarról, kifutott utánam a lány, kezembe nyomott egy pakkott, „csókolom tanító bácsizott” és sokáig nézett utánam. Mikor megfordultam különös dolog történt. Egy felnőtt nő állt az út szélén, szakasztott mása a lánynak. Igen látomásom volt- láttam őt jó pár évvel később. Nem fújt még szellő sem, de haja lobogott és hosszú redőzött fehér ruháját is mintha orkán cibálta volna. Mint a bosszú angyala, úgy állt ott és közben villámokat szórt a szeme… Szabályosan remegni kezdtem- soha nem gondoltam volna, hogy egyszer látomásom lesz és ilyen kísérteties. A java még csak ezután jön… a deszkapadló, a tó felett eltört alattam és páni félelemmel, szinte üvöltve csapkodtam a jéghideg vízben. Derékig iszaposan értem partot, először rebegtem hálát életemben, hogy megúsztam ép bőrrel… az igaz, hogy nem szárazon….Azt hiszem, mint pedagógus hatalmasat buktam.

- Hát igen - igazad van ezt a fajtát nem lehet kiengesztelni semmivel, túlérzékeny. Később kinövi, de addigra te már nyugdíjba mész- nevetett a nő.
- Mi olyan nevetséges, mondd?!
- Semmi, csak elképzeltem, ahogy a házigazda gumicsizmája érintette volna azokat a gyönyörű farpofáidat.
- Honnan tudod, hogy gumicsizma volt rajta?
- Női megérzés avagy maradjon az én titkom, szóval beszartál egy kis süti- kavarótól, drága…ne félj, ők soha nem torolják meg a vélt vagy a valós sérelmeiket, inkább legyintenek, más dolguk is van, minthogy bosszút forraljanak. Maximum élcelődnek egyet. Nyugodtan alhatsz, az apa sem ütne meg senkit… az ilyen családok boldogok, nem hiányzik a fejükre semmiféle rendőrségi ügy, bírósági per…csak a hasukat fogták, mikor eliszkoltál…talán még most is dőlnek a nevetéstől…a látomásodról meg az a véleményem, hogy csak öt-csillagokat láttál fényes nappal…

- Jól van, nevessél csak, de mivel magyarázod a deszka-híd eltörését?
- Mivel, mivel?… úgy bezabáltattak, hogy felszedtél pár kilót, a padló már nem bírta a túlterhelést… hi- hi- hi… és mi lett a pakkal Nyilas Misikém… elúszott?
- Ne igyál már többet, mert leesel a székről! A pakkot a nyakamba akasztottam, mert egy tarisznya volt, így megmaradt. Sőt a tartalma is, rántott csirke volt benne, meg fél sült kacsa. Három napig kajáltam, még reggelire is húst ettem… És püspökkenyér volt, olyan omlós, hogy még az anyám se sütött olyat…

- Jól van, legfeljebb majd megírhatod egy bluesban ezt a felsülést a spártai nevelésedről Makarenko… Várjál, hogy is kezdenéd…”Élt egyszer az ám, egy elszánt magyar tanár, ki példát statuált”. jaj nem bírom… kiröhögöm a belem, és mi lehetne a refrén: gumicsizma ó jaj gumicsizma, de kemény a talpad… és figyelj csak, itt jönnének a vokálozós csajok, diszkréten belenyihognának és ekkor jó alaposan bele kellene csapni a húrokba..vagy egy szívbemarkoló szájharmonika szólót belevariálni… beszarás, milyen sláger lenne ebből…hi-hi-hi… végem van,.. és a címe a kudarcot valló elvtárs… esetleg egy kis orosz szöveg, amit teszem azt Berry White érzékien bebrummogna az elején , hát szem nem maradna szárazon…….

- Mondd, nem akarsz komponálni velem? Nagyon belelendültél…
- Nem, de nem ám, én maradok a tudománynál, tiéd a művészet… elvtárs… apropó, hogy-hogy nem alszol a hotelben? Mikor felajánlottam, hogy maradj itt, elmenekültél..
- Hosszú történet, ja, amúgy itt alhatok , őlordsága nem lesz féltékeny, ha egy fedél alatt alszok a nejével?
- Lehet, hogy féltékeny lesz, de megbízik bennem.. tudod, vannak, akik bíznak a feleségükben, főleg, hogy nincs okuk az ellenkezőjére..
- Na de most tényleg, és ha el akarnálak csábítani, mit csinálnál?
- Végigröhögném a sikertelen próbálkozásodat. Nem tudnék egy olyan embert megbántani semmivel, mint a férjem. Ezt megértheted, azt hiszem annyira ismersz, hogy hálátlan nem tudnék lenni. Ha megtévednék valaha, még aznap megmondanám neki és nem kerülnék többé a szeme elé ….
- És mi van, ha ő lépne félre?
- Már félrelépett.
- Tessék?
- Jól hallottad… egyszer félrelépett… mikor fél évig volt külföldön. Akkor éjjel megéreztem, hogy megcsal, sőt tudtam, az okát is…

- És nem csináltál patáliát?
- Miért, mert megingott, megtévedt? Emberek vagyunk, nem szentek, egyszeri eltévelyedés volt, ami csak a test külön útja volt… egy férfi testének a cölibátus elleni lázadása. Csak egy adakozó kedvű, jótét lélekre akadt, aki ott, és akkor, szorultságában segített rajta. Egy vagy két újabb esélyt mindenki megérdemel.
- Te jó ég, hogy miért nem én vettelek el? Hát ekkora marhaságot még nem hallottam, neked agyadra ment valami párlat a laborban levő vegyületektől…
- Na arról beszélhetünk, barátocskám kinek mi ment az agyára, nem én rontok be ide képletekkel, aztán zeneszöveggel…meg halálra vált pofával egy kis tanári túlkapásért…aztán arról dalolsz, mikor részeg látomásodban egy megelevenedett zsandarkot láttál pallossal… mondd csak volt ebben az évben már nő alattad , mert lehet, hogy bekattansz. Ajánlom, jobb lenne, ha a kutya- ólban aludnál… kezdek félni tőled..
- Ezek után nem mondom meg.. de ez a bizalom dolog nem megy a fejembe..Vakon megbízni a másikban… hogy kell ezt csinálni?
- ….Hogy is magyarázzam,.. talán nem is olyan komplikált… mondjuk… feküdtél már víz felszínén úgy hogy csak szétterülsz, kezed – lábad mozdulatlan és csak lebegsz?…
- Igen!
- Na ilyen egyszerű. Megbízol a vízben, hogy fenntart, megbízol valakiben, még akkor is, ha a látszat ellene szól... próbáld ki, meglátod, megéri. Nem kell minden mögé rosszalló szándékot képzelni! Mindenki jónak születik csak a körülmények áldozatává válik néha – napján. Egyszer mindenki megbánja a ballépéseit, hidd el! Amúgy sem kellene minden kis csetlés - botlást főben járó bűnként kezelni. Próbálj mosolyogni, és kezd el holnap a kúrát, mert itt maradsz a nyakamon, mint valami be nem futott zeneszerző! De ha nem futsz be, még mindig elszegődhetsz kan Seherezádénak, valamelyik szerájba, mert mesélni azt nagyon tudsz… Hát ennyit a bizalomról mára szépfiú, és ott a vetett ágy a szomszéd szobában. Tanuld meg drága barátocskám, ha sokszor vádolsz ártatlanul valakit, később az illető vagy ölni fog az igazáért, vagy elintézi egy cinikus mosollyal és egy vállrándítással az ügyet. Egyik sem kellemes, sem a feladónak, sem a címzettnek - nekem elhiheted!

- Kösz, megnyugtattál. Kérdezhetek még valamit? Kicsit kínos, ha nem akarsz, nem kell rá felelned. Jól érzed magad az ágyban vele?
- Huh, már megijedtem, hogy arra vagy kíváncsi, mire gondolok maszturbálás közben. Mondjuk, hogy jól, de nincs összehasonlítási alapom..
- Hogy- hogy és én mi voltam?
- Miről beszélsz? Mi le sem feküdtünk egymással.
- És a bankett után, mikor hazakísértelek?
- Arról a részeg fószerről beszélsz a kapualjban, aki két kapott pofon és némi összekarmolászás után is erőszakoskodott, majd megdöntötte a comb-összekenés világrekordját?
- Ne viccelj, tényleg nem volt semmi? Én meg végig abban voltam, hogy én voltam az első..
- A ruhámat éjjel stikában mostam ki, nehogy az anyám meglássa, kétszer is kidobtam a taccsot a takony szerű ragacsodtól… Jaj, már értem, miért húztad úgy ki magad az esküvőmön, miért járkáltál olyan peckesen és gúnyos pofával méregetted a férjemet…én bolond meg azt hittem , hogy a koszorúslányok rajongása miatt szartál be annyira magaddal…
- A francba elhappolták előlem az első éjszaka jogát… nem köszörülhetném ki a csorbát valahogy, ó, én marha.
- Címeres ökör, és marha is… de most már tényleg aludj, és ne forgolódj, mert vékonyak a falak!
- Miért nem mondtad ezt előbb?
- Talán, mert nem akartam, hogy kudarcélménnyel kezd a nemi pályafutásod. Mi nők már csak ilyenek vagyunk. Gondolunk az egótokra is, döntő százalékban ez a színjátékunk magyarázata… de már túl sokat árulkodtam, úgyhogy jó éjt!
- Várjál még egy percre? Mire gondolsz maszturbálás közben?
- A formás fenekedre- mondta a nő gondolkozás nélkül és becsapta az ajtót.

A férfi átaludta nemcsak az egész éjszakát, de a napot is, és másnap este vonatjegyet vett. Belátta, hogy nincs sok keresnivalója ott, ahol másnak ragyog a nap.
Még mindig az ismerős jegyárus volt szolgálatban, aki mikor meglátta, kitörő örömmel fogadta és magától érthetődő módon odaajándékozta az ominózus lemezt, amit egyetlen bátyja küldött Kanadából, a demokrácia fellegvárából..

---

Hét évvel később egy fekete terepjáró állt meg a városka pályaudvarán. A hátsó ülésen egy márkás gitár, egy szájharmonika és egy nagy csokor virág feküdt. A férfi óvatosan nyúlt az aktatáskájába, ahonnan egy selyempapírba csomagolt agyonhallgatott bakelit- lemezt húzott elő. Csak azért tért vissza a városba, hogy lerója tartozását. Egy életre adósa lett a jegyárusnak és lekötelezettje valaki másnak.
A rádióban szóló, Óda a bizalomhoz című blues szám, már ötödik hete tanyázott a toplisták élén.