Az a bizonyos nap

Angelica Mary Jaxmouth volt Vivien egyetlen élő – nem virtuális – barátnője. Nagyon könnyen megértették egymást már az első pillanattól fogva. Nem tartozott a túl szép lányok közé: a világos szőke – szinte fehér – haja az égnek állt, szemüveget hordott – sem messzire, sem közelre nem látott rendesen - enyhe túlsúlya, pattanásos bőre és a fogszabályozója miatt, de annál inkább tudta jártatta a száját.
Angela iskolába járt, és néha - néha benézett a Leichtner házba, hogy lássa az ő – szintúgy – egyetlen barátnőjét. Megesett az is, hogy elmagyarázta a feladatokat Viviennek úgy, mintha ő is iskolába járna. Viszont ezt inkább csak akkor csinálták, amikor valaki más is ott volt velük. 
Ha megjelenik, felvonulnak Vivi szobájába, és indul a tracsparti: ki, kivel, mit, mikor, hol, mennyire, mennyit, hogyan. Órákig tudtak beszélni egyetlen témáról: a fiúkról. Most is így volt. Délután fél hat körül csengetett. Jean nyitotta ki az ajtót.
–    ´napot, Mr. J! Vivi merre? – harapta el a köszönést, és - anélkül, hogy a választ megvárta volna - felszaladt a barátnőjéhez a szobájába.
–    Jó napot kívánok! Vivien kisasszony a szob... – lepődött meg a lakáj, amikor otthagyta őt a lány. A neveletlenje, még köszönni sem tud rendesen! Bezzeg én az ő korában... – gondolta, majd elment ellenőrizni, hogy a kertész vajon rendesen megöntözte-e aznap a házban lévő virágokat. 
Vivien már az ajtóban várta. Tudta, hogy ő jön, reagált a csengetésre. Mosolyogva köszöntötte barátnőjét, majd lekiabált az inasnak, hogy hozzon fel nekik valami harapnivalót és limonádét.
–    Képzeld el, mit csinált Sara, tudod az a beképzelt göndörhajú, Peterrel – kezdte el Angi a pletykálkodást még mielőtt leültek volna.  
–    Az a baris? – érdeklődött Vivien.
A barátnője elmondásai alapján úgy ismerte a soha még nem látott osztálytársait, hogy egy állatot párosított hozzájuk, így könnyebben meg tudta jegyezni őket.
–    Az! – vágta rá a másik hirtelen.
–    Mit? – kérdezte kíváncsian.
–    Megvolt nekik!
–    Mi?
–    Jaaaj, Vivi! Hát már nem szüzek!
Kopogtak. 
–    Ez csak Jean lesz a kajával – mondta Vivi, miközben nyitotta az ajtót.
John állt ott egy tálcával a kezében.
–    Helló! Ezt az inas adta, hogy hozzam fel nektek! Üdv! – köszönt a számára még ismeretlen lánynak.
–    Tedd az asztalra – parancsolta neki Vivi.
John letette, majd elment. 
–    Ez meg ki volt? – kérdezte döbbenten Angelica.
–    Kertész. Mit iszol?
–    Jó dög! – kiáltotta elismerően, majd folytatta. – Miért nem mondtad, hogy egy ilyen jóképű pasit vett fel anyád?
–    Negyven éves! Talán már túl vén mihozzánk – közölte nevetve Vivi.
–    Pedig szemmel láthatóan elég jól tartja magát.
–    A múltkor hallottam, ahogy anyám és a bejárónőnk róla leszélt, és valami olyasmit mondtak, hogy „vele szívesen összegyűrnének a lepedőjüket.”
–    Hát azt én is... – vigyorodott el a másik.
–    Azt sem tudod, mit jelent!
–    Tök mindegy, mert vele... bármit! – sóhajtozott Angi.
–    Oh, képzeld mit álmodtam a múltkor!
–    Megint valami horrorosat? – húzta el a száját a barátnő.
–    Nem. Ebben az álmomban a kertész – hüvelykujjával az ajtóra mutatott – az anyámmal kupakolt! 
–    Te jó ég! Honnan veszed, hogy azt csinálták?
–    Mert láttam. Mindent. Sőt, még többet is, mint amennyit kellett volna – grimaszolt Vivi, visszaemlékezve arra a bizonyos „álmára”, ahol az édesanyja és a kertész szerepelt.
Korábban a két lány, Angi és Vivi, elhatározta, hogy nekik is el kellene menniük valahová bulizni. Egyetértettek abban, hogy mindenképpen a hétvége a legalkalmasabb erre. Viszont összevesztek azon, hogy a víkend melyik napja legyen az. Vivien azt mondta, hogy menjenek péntek este, elvégre akkor kezdődik a hétvége. Angi viszont péntek reggel korán kelt, mert iskolába járt, nem úgy, mint Vivi, ezért ő a szombat estére szavazott.
Úgy összebalhéztak, hogy több napig nem is találkoztak, ami abból állt, hogy Angelica egyszerűen nem ment el meglátogatni Vivient, és azt hangoztatta, hogy neki nem is kell ilyen beképzelt, másokkal nem törődő egyén barátsága. 
Vivien megparancsolta Jeannak, hogy ha Angelica valamikor mégis eljönne, ne engedje be a házba, mert örök haragban vannak. Persze senki sem értette a családban, min vesztek össze, dehát ez az ő dolguk.
Öt napig tartott az „örök harag”. Aztán már Vivi is kezdte belátni, hogy barátnő nélkül üres az élete. Hiába próbálkozott Johnnál, ő is beszélt bármi másról, csak a kérdésre ne kelljen felelnie. Végül ő hívta fel telefonon Angit. Elhívta magához, a lány boldogan el is szaladt, és már újra barátokként tervezték a „híres bulit”.
A következő szombat este volt a megbeszélt dátum. Eldöntötték, hogy abba a bárba mennek, ahol szexet lehet venni – merthogy Angi nagynénje is már ellátogatott oda – azért, hogy a szüzességüket elveszítsék. Pénzük van, idejük van, probléma nincs. 

Szombat este voltak a legtöbben a C&H bárban. Olyan tíz óra körül ők is megérkeztek. Megálltak az ajtó előtt.
-    Teljesen biztos vagy abban, hogy ez akarod? – kérdezte Angi Vivitől, aki vett egy mély levegőt, és határozottan bólintott.
-    Akkor menjünk – és azzal kitárta az ajtót. 
A kocsma tele volt részeg, ismeretlen emberekkel. Főleg az erős dohányszag és a hangos zene uralkodott. Nem voltak annyira magasak, hogy körbelássák az egész helységet.
-    Menjünk a pulthoz és kérjünk ki egy Martinit – kiabálta Angi. – Azt hallottam, hogy az elég ütős.
-    Egyet? Ketten vagyunk!
-    Ahogy mondod – vetette oda a másik.
Nagy nehezen, de sikerült áterőszakolni magukat a vendégek között. Beálltak a pulthoz egy férfi mellé, aki keményen szívta a cigijét, de amikor Vivi oldalra fordította a fejét, és a fickó is ránézett, mindketten ledöbbentek.
-    John? – kérdezte Vivi, ahogy jobban megnézte a fickót.
-    Matt – javította ki gyorsan John. 
Közelebb hajoltak a másikhoz, és jobban megnézték egymást. Egyszerre kérdezték:
-    Te ki van sminkelve?
-    Mióta dohányzol? – kérdi Vivi meglepődve.
Korholta magát, hogy eddig nem vette észre, hogy a kertészük bagós. Bár, nem csodálkozik, hogy eddig titkolta, mert az anyja nem tűri az ilyet. El fogja mondani anyámnak, hogy itt jártam! A francba, hogy mindehol találkozik az ember valakivel, aki ismeri és jóban van a mutterral! – jutott Vivi eszébe.
-    Tudja az anyád, hogy itt vagy? – folytatta a kérdéskört a férfi.
Azt a kurva eget! Mit keres ez itt? Erre nem számítottam, hogy pont ő fog itt megjelenni! Még a végén lebuktat! Ha elmondja bárkinek is, hogy itt voltam, kitekerem a nyakát! – gondolta John, vagyis Matt.
-    Ha nem beszélsz, akkor én sem – javasolta.
-    Megegyeztünk! – vágta rá Vivi.
-    Matt! Matt! – kiáltott egy ötven év körüli férfi a lány háta mögül, és Matt felé integetett.
-    Most mennem kell, - mondta, majd beleszívott a cigijébe, és miközben felállt, elnyomta – de te menj haza! Vidd a bartánődet is! Semmi keresnivalótok sincs itt!
-    Dehát nekünk van pénzünk, és azt akarjuk, hogy...
-    Indíts haza! Most! – mondta nyomatékosan Vivinek, miközben felállt, hogy fogadja a következő kuncsafját.
-    George! Örülök, hogy újra látom! - folytatta mézédes mosollyal férfihez fordulva, aki azonnal nyomott egy kis puszit a szájára. 
Tudtam, hogy homár! Egy pasit puszilgat, de miért egy ilyen hájasat választott magának? Akkor ezért sminkeli magát, és a haja is másképp van fésülve! Mi folyik itt? Ez gusztustalan! Ezért nem nézek meleg pornót! – gondolta Vivi. Beletelt néhány minutumba, amíg a látvány után felocsúdott, és a barátnője felé fordult.
-    Angi! Megvan már az a pia? – érdeklődött, miután a kertésze lelépett a fickóval.
-    Képzeld, olyan könnyen kiadták! Azt hiszik, hogy – és közelebb hajolt Vivi füléhez – idősebb vagyok! Rákérdeztem arra a... tudodmire, és azt mondta a pultos, hogy a bár giggolója – ahogy látta - most el van foglalva, de egy óra múlva szabad lesz. Hát nem izgi?
-    Foglalt, és egy óra múlva szabad lesz? – mondta magában döbbenten a már eléggé sokkolt Vivien. – Hát ez... elképesztő! Erre inni kell!
-    Egy óra múlva búcsút mondhatunk a szüzességünknek! – kiabálta boldogan Angi, miközben a martinis poharát szagolgatta. – Tessék, itt a tiéd – és a kezébe nyomta a másikat. – Egészségedre! – koccintottak és beleittak.