A hét éves

Másnap ragyogóan sütött a nap, mint ahogy általában azon a környéket szokott. Délután, amikor Rj is már hazaért az iskolából, mindenki kiment a kertbe napozni. Ő elővette a hordozható játékgépét a táskájából, leült a konyhában és ott folytatta ahol abbahagyta.  
-    Nézd anyu, milyen magasra tudok ugrani. Nézd!
-    Jól van fiam, ügyes vagy – simogatta meg Linda a gyerek fejét, miközben a kertésszel társalgott.
-    Látja John, ezt csinálja egész nap. Nem lehet tőle elvenni a gépet. Akkor is cirkuszol, ha lemerül az elem, amely benne van. Követeli az újakat, pedig higgye el, egyáltalán nem olcsó mulatság annyi elemet megvásárolni, mert ismerjük el, nem adják ingyen.
John csak sóhajtva bólogatott, sejtette, hogy ebből a panaszáradatból valamilyen feladat fog kisülni a számára. Nem hiszem, hogy csak szimplán azért nyávog, hogy vegyem el a fiútól a gépet, habár belegondolva, gyerekkoromban igen gyakran csináltam ilyesmiket – jutott eszébe és majdnem elvigyorogta magát.  
-    Mit kellene tennem? – érdeklődött végül.
-    Jó, hogy megkérdezte! – örvendezett az asszony.
Ja, mert neked ez eszedbe sem jutott! – gondolta John.
-    Örülnék, ha lefoglalná valahogy Rj-t. Maga ugyebár kertész, szóval kiválóan ért a... természethez, mint olyanhoz...
Mi a fene lesz ebből? Ássam el a gépet? Vagy netán a gyereket? – aggódott a hallottakon.
-    Szóval arra gondoltam - folytatta Linda -, hogy esetleg mesélhetne neki. Ön beszélne az állatokról, fákról, virágokról, kivihetné az erdőbe, gyűjthetnének valamiket, például elmehetnek pillangókat fogni, virágokat szedni. Olyan lenne, mint egy élő dokumentumsorozat.
Előre bemelegíti a fiát, hogy később majd a saját neméhez vonzódjon? Látni, hogy nincs férfi a házban, a nőknek egyértelműen nagyobb a hatalmuk – hallgatta döbbenten John. – Még hogy virágszedés és lepkefogás! Apa kell a gyereknek, nem lányos játékok!
-    Elvihetném, mondjuk... vadászni – adta a tippet a nőnek.
-    Megbolondult? – kapta fel a vizet Linda. – Nem szeretném, ha fegyver kerülne a fiam kezébe, mint ahogy azt sem, hogy gyilkost faragjon belőle! Tudja ő még életében nem látott élő állatot, amely az erdőben él, és ha talál is egyet, ölje meg?
Nem csak a gyerek nem látott, de még én sem! Diploma ide, vagy oda!
-    Úgy gondoltam, hogy eljátszhatnánk, hogy vadászunk – vetette fel az ötletet John. - Eszem ágába sincs a kezébe egy igazi fegyvert adni, csak elmennénk sétálni, letelepednénk valahol, álcáznánk magunkat és lesnénk a vadat.
-    Ja, hát úgy lehet, mikor indulnak?
-    Hát nem tudom, nekem még le kell vágnom a...
-    Rj! Figyelj egy percre, mit szólnál ahhoz, ha elmehetnél Johnnal vadászni!
Az eszem megáll, milyen egy akaratos némber! Nincs hozzászokva a várakozáshoz! Látni, hogy mindent megkapott, amit csak akart, mint ahogy a gyerekei is. Ebben a házban csak úgy röpködnek a sült galambok össze - vissza!
-    Mikor? – kérdezte a gyerek anélkül, hogy felnézett volna.
-    Most, drágám! Minél hamarabb, annál jobb. Tedd le szépen a gépet, és menj, pakold össze a holmidat...
-    Inkább nem.
-    De igen kisfiam, mész! – majd határozottan kivette a kezéből a készüléket.
-    Hé, add vissza, már majdnem lejátszottam! Add ide – ordibált a fiú, és elkezdte gyötörni az anyját.
-    Elég volt! Hagyd abba, ez fáj nekem! Au! Ne csináld! Robert Junior, nyugodj le! – majd a kertész felé fordult, aki szinte mosolyogva nézte a humoros párost maga előtt. - John, nem segítene? Szedje le rólam! 
-    Adja vissza neki, addig nem nyugszik! Később elveszem tőle – mondta határozottan, mire Linda visszaadta a fiúnak a gépet, aki leült és újra elkezdett játszani.
-    Látom, eléggé rá van állva!
-    Nem tudok mit kezdeni vele! Ezzel teljesen megszűnik a kapcsolata az emberekkel, a családjával. Aggódom miatta, nem szeretném, ha rossz útra térne.
Inkább a lánya miatt kellene aggódnia, ha látná, hogy milyen képeket tesz fel a netre a saját pucér testéről, másképp beszélne, de ugye nekem ebbe nincs beleszólásom.
Nem egész fél óra múlva indultak is. Linda először szépen kérte Rj-t, de mivel nem reagált, erőszakkal állította fel. Újból kivette a kezéből a gépet, és egyszerűen kidobta a nyitott ajtón. A fiú persze ordított, hogy hogy merészeli, de Linda közölte vele, hogy ha játszani akar, álljon fel és menjen érte.
Ekkor már Rj nagyon konkrét dolgokkal kezdte vádolni, mint az olyanok, hogy ő csak egy irigy tolvaj, hogy feljelenti a rendőrségen, mert kidobta a gépét és hasonlók. A lényeg, hogy a végeredmény sikerült. Rj kint volt a friss levegőn, az anyja mosolyogva integetett neki az ablakból, a kertész pedig a szárnyai alá vette.
-    Járni tudsz? – kérdezte John a gyerektől, aki mihelyst megtalálta a gépét rögtön el is kezdett játszani, viszont a tekintetét fel nem emelte, csak bólintott.
-    Akkor gyere – parancsolta meg neki, majd elindult, és Rj követte.
Még az erdő határához sem értek, amikor újból elkezdet nyávogni.
-    Kapcsold le a villanyt! Túl erős! Nem látom, hogy hová kell mennem.
John megfordult, majd sajnálattal közölte, hogy ő nem szuperhős, a napot nem tudja eloltani, várjon inkább egy felhőre, ami eltakarja, vagy az estére. Erre a gyerek végre felnézett, és újból csak panasz hagyta el a száját, amikor rájött, hogy már a házat sem látja.
-    Hol vagyunk? Itt még nem jártam!
-    Vadászni megyünk, elfelejtetted?
“Ezt hallgasd! – mondta a fülébe a súgó. - Tudtad, hogy a főnököd, Linda Brezno hivatalosan csak addig tulajdonosa a Leichtner birtoknak, amíg a fia kiskorú? Az apja, Robert Brezno a válásuk után, és még a halála előtt teljesen átírta a végrendeletét. Minden ingó és ingatlan vagyonát az egyetlen vér szerinti fia, Robert Brezno Junior örököl. Viszont amíg kiskorú, addig az anyja is haszonélvező. Szóval a gyerek kurva gazdag, de számokat nem mondok, mert attól leáll az agyad” – hallgatta John, de ignorálta. 
-    Vadászni?
-    Igen – állt meg John.
Úgy gondolta, hogy már elég messze vannak. Most lehetne! Felrobban tüdőm, ha nem szívhatok! – majd a gyerekre nézett.
-    Tudsz titkot tartani? – kérdezte a gyerektől. 
-    Mi az a titok?
-    Hát valami olyan dolog, amit nem mondhatsz el másoknak. Hogy most mit látsz, azt el ne mondd anyukádnak. Oké?
-    Mit nem szabad elmondani?
-    Hát, amit most csinálni fogok – húzta elő a cigisdobozt a zsebéből, kivett belőle egyet, a szájába tette, majd rágyújtott.
-    Bántani fogsz?
-    Mi? Dehogyis! Csak... – mélyen beleszívott – anyukádnak nem tetszene, ha megtudná, hogy én...
-    Fúj, hogy büdös vagy? – reagált a Rj a füstre, amit a kertész kifújt.
-    Igen, - mosolygott a gyerek beköpésén - és ez, amit csinálok, - mutatta a bagót - nagyon egészségtelen, nem hogy majd te is elkezdesz cigizni! Ez nagyon ártalmas. Hallgass az anyukádra, ő már csak tudja. 
-    Akkor te miért csinálod?
-    Mert nekem már mindegy, rajtam már nem segít senki és semmi.
-    Anyu azt mondja, hogy a tűz az rossz.
-    Az attól függ, hogy hogy vesszük... – mormogta magában – amúgy hogy van Betsy? Még mindig tetszik? – terelte el a témát.
-    Hát, tudod – tette le a gépet és végre elkezdett normálisan beszélni – nehéz vele. Egyszer azt mondja, hogy jó neki velem, de másoknak is ezt mondja. Nem értem.
Hogy jó vele? Mit csinálnak ezek? Mert ha azt, amire gondolok, akkor rendes kis ribanc lehet, ha mindenkit felpróbál...
-    A nők eléggé bonyolultak – kezdtek el újra sétálni, de már az erdőben. - Szerintem maguk sem tudják, hogy mit akarnak. A többségnek azok a fiúk tetszenek, akik magabiztosan törődnek velük, gondoskodnak róluk. Akiknek elsírhatják minden gondjukat, bajukat és meghallgatják őket anélkül, hogy bármit is mondanának. Ezt magam is tapasztaltam – gondolt arra a sok nőre, akik hozzá járnak, mert úgy gondolják, hogy egy jó szeretkezés hiányzik nekik.
Ha megkérdezem, hogy mi a baj, kiderül, hogy valami egészen más, és akkor elmormolják az életüket, bánatukat, miközben én csak hallgatok, majd ha akarják meg is dugom őket, és ők mindezért perkálnak rendesen. Az élvezet csak hab a tortán.
-    Te is szerelmes vagy? – kérdezte a fiú.
-    Tessék? – döbbent meg a kérdésén a másik.
-    Hát hogy tetszik-e neked valaki, mert nem akarom, hogy te is az én Betsymet akard.
-    Dehogy, Betsy a tiéd, nekem van más.
-    Ki? Lány vagy fiú? 
-    Mi? – újabb meglepetés. – Miért lenne fiú? Nem vagyok… olyan! Ki mondta azt neked, hogy nekem a fiúk tetszenek?
-    Vivi. Ő mondta, mert már rá sem nézel, pedig ő szerelmes beléd.
-    A nővéred?
-    Igen.
-    Nem arról van szó, hogy tetszik-e nekem vagy nem, de ő még kiskorú, és ahogy én ismerem, nem hiszem, hogy nem akar valami olyasmit, amit nem lenne szabad neki, főleg nem velem. 
-    Akkor tetszik neked?
-    Tudod, én nem úgy tekintek Vivire, mint egy jövőbeli barátnőre, hanem máshogy...
Az apacímre pályázom, a lányomnak tekintem, nem a szeretőmnek! 
-    Akkor kibe vagy szerelmes?
-    Hát…, egy nőbe – vigyorgott zavarában. Az édesanyádba!
-    És te is udvarolsz neki?
-    Próbálok... – húzta kaján mosolyba a száját.
-    Milyen ajándékot adjak megint Betsynek?
-    Semmilyet – szívott bele a cigibe – se adj neki. Nem hiszem, hogy arra lenne szüksége.
-    Te honnan tudod, hogy mi kell Betsynek? – nézett fel rá kérdő szemekkel, de John csak elmosolyodott.
Hogy honnan? Onnan, hogy nő és kefélem némelyiket. Mindegyiknek majdnem ugyan az a gondja: hogy nem figyelnek rájuk.
-    Azt, hogy tetszik, udvarlással is kifejezheted.
-    Húzzam meg a haját, úgy, ahogy Peter is csinálja?
-    Nem erre gondoltam, azt inkább semmiképpen sem, de például írhatsz neki egy romantikus sms-t, vagy menj oda hozzá, az után, hogy Peter meghúzta a haját és vigasztald meg. Mondd el neki, hogy Peter szerinted is egy fafej. Akkor elkezdhettek beszélgetni.
-    Fafej? 
-    Nem mondom, hogy az, ez csak példa.
-    Nem értem a lányokat.
-    Ne is próbáld megérteni őket, még ők sem értik meg egymást.
-    Mit csinálsz olyankor, amikor meg akarsz kérdezni valamit, de nem akar kijönni a szádon?
-    Kérdezni akarsz valamit Betsytől?
-    Nem.
-    Én a helyedben feltenném a kérdést, ne gyötörd magad, felesleges késlelteni...
-    Jó – állt meg Rj, és megvárta, amíg John észreveszi, hogy már nem megy utána, és felé fordult, megkérdezte. – Leszel az új apukám?
-    Tessék? – köpte majdnem ki a szájában lévő bagót.
-    Anyu olyan maga van, és sajnálom őt. Az iskolában azt mondták, hogy mindenkinek van anyukája és apukája. Az apuka az az a bácsi, aki az anyukák mellett szokott lenni. De az én anyukám mellett senki sincs, és Nick is azt mondta rám, hogy én csak fél gyerek vagyok, mert a másik felem hiányzik, mert nincs apukám...
-    Ugyan, dehogy! Ezt nem így mérik, nincs olyan, hogy félgyerek! Én talán félnek nézek ki?
-    Nem.
-    Pedig nekem sincs apukám.
-    Akkor leszel az apukám?
-    Szívesen lennék kisfiam, de ezt talán anyukáddal is meg kellene beszélni, nem? 
-    Miért?
-    Tudod – mosolyodott el miközben megsimította a gyerek fejét -, általában szoros kapcsolat szokott lenni az anyuka és az apuka közt, de hidd el, dolgozom rajta.