A Kertész

Második hét
Ismerkedés

„A családokon belüli kisebb fordulatok többsége az élet természetes antropológiai eseményeihez kötődik: az ismerkedéshez, a szerelemhez, az esküvőhöz, a születésekhez, a betegségekhez, balesetekhez, halálozásokhoz.”  
Ágnes Boreczky

Másnap délelőtt, miután a kis Robert Junior elment az iskolába, Linda a konyhaablakból észrevette, hogy a kertésze éppen a ház előtt dolgozik. Vivien is visszament, hogy megigya a délelőtti zöld teáját. Amióta az új kertész elkezdte a működését a ház kertjében, az láthatóan feléledt.
Szerencsére ők nem tudták, hogy a kertész valójában nem ért a kertészkedéshez, és hogy azokat a „csodákat” amelyeket állítólag ő csinál a kertben, az valójában egy kertfelújító vállalat alkalmazottainak köszönhető, akik az éjszaka folyamán dolgoznak. Egy beépült ügynök mindent segítséget megkap, csak azért, hogy tarthassa a posztját.
-    Nézdd Vivi, milyen szép az udvar – gyűrögette a függönyt Linda. - Egyszerűen gyönyörű, amit ez az „Aranyember” művel! – lelkendezett, miközben lányával az ablakból bámulták az új kertész munkálkodását. 
-    Hát ahhoz még a bőrszíne is passzol! – vágta oda kuncogva Vivien, majd két nyelet közben folytatta:
-    Sokkal többet ér, mint amennyit fizetsz neki. Nem tudod, hogy egyáltalán mit keres itt? Nem mondta neked, miért jött pont ide? Ilyen tehetséggel bárhol a világon kapnának utána, és talán többet is keresne.
-    Nem tudom. Ez lehet, hogy valamilyen belső tulajdonság, vagy mi. Tudod, milyenek a japánok. Egyszerűen kiismerhetetlenek.
-    És az sem fordult meg a fejedben, hogy ő talán „más”?
-    Hogy érted, hogy más? Mindenki más. Nem vagyunk egyformák. Például te is más vagy, mint én....
-    Nem, nem, nem! – forgatta a szemét a lány. - Én úgy gondoltam, hogy talán már...kinyitotta a hátsó kaput.
-    Nem értem, hogy mit akarsz – csóválta a fejét az asszony. - Beszélj rendesen. Miért nyitotta volna ki a hátsó kaput? Gondolod, hogy talán tolvaj, és el akar zsebelni valamit?
-    Ó, anyám! Látom, hogy a célzásokkal semmit sem érek. Úgy gondoltam, hogy meleg, homár, vagyis homoszexuális.
-    Atya ég! Látom olvasod a szinonimaszótárt, amit tavaly vettem neked karácsonyra, de te ezt honnan veszed? Mondott neked valamit?
-    Hát, ja. Nincs felesége, se barátnője. Gyorsan el kellett jönnie Japánból. Lefogadom, hogy szégyenli, vagy emiatt kitiltották a családjából. Ki tudja?
-    Tudtam! Tudtam, hogy lesz valami gubanc körülötte! Mégis csak igaz a mondás: Ha találsz egy tökéletes férfit, az vagy házas, vagy meleg! – konstatálta csalódottan Linda.
-    Belezúgtál? Hiányzik valaki az ágyadba, nem igaz? – pimaszkodott Vivien.
-    No, de most már elég legyen ebből! Persze, hogy hiányzik, de ő az apád. Életem szerelme. Senki sem léphet a helyébe! Te pedig jobban vigyázhatnál a szádra kisasszony, még a végén hidegen fogod inni a teád – utasította rendre lányát.

Mindeközben a kertész az udvaron gondolatban hadban állt saját magával. De unalmas jónak lenni! – töprengett, majd felállt a földről és mivel tízet ütött az óra elindult a házba. - Ki az a pancser, aki ezt kitalálta? Meg kellene nyuvasztani. Tudom is, hogy hogyan! Fogunk egy kis kést, a szájába teszük, és... - leírhatatlanul mocskos dolgok jártak a fejében. Majd ahogy elmerült zsuvás fantáziájában, hirtelen észhez tért.
Ez mind szép és jó, de ezt félretéve tényleg szükségem volt erre  a... hogy is mondták? Ja, megvan: személyiség – váltásra. Ha nem mentem volna bele, akkor én lettem volna annak a benga állatnak a kurvája. Az a szerep pedig igencsak távol állt tőlem. Inkább én baszok, mint hogy engem basszanak! – húzta el a száját. Legszívesebben nem akart visszaemlékezni.
De mégis milyen szép lenne! Most van hol laknom, van kaja, tiszta ruha. Ugrálnának körülöttem. Biztos vagyok benne, hogy rendbe hoznának a kertet is. A fizetést pedig én kapnám. Azt csinálhatnék amit akarok, akkor amikor akarom, és ebbe még Nyakigláb sem szólhatna bele! Mit akar már ő a korával? Még nyugdíjba sem vonult, ami nekem tök mindegy, de ha arra tette az életét, hogy szolgáljon, akkor csinálja továbbra is rendesen!
A régi énemmel már rég gerincre vágtam volna a ház összes nőstényét. Ha akarták volna, ha nem. A nyanyának láthatóan hiányzik. Nem emlegetné akkor annyiszor a megboldogult férjét. És az asszonyság? Azt mondták ő is özvegy, benne se jár senki mostanában. Habár ahogy elnézem, eléggé fapina, viszont attól még fel lehet próbálni! Nekem biztos, jó lenne – mosolygott gúnyosan.
Lefogadom a kislányban sem kutatott még senki! Ő lenne a hab a tortán. Vele szívesen eljátszanék. Van mivel betömnöm azt a lepcses szófosóját. Semmi dolga nem lenne, csak nyelni – engedte szabadjára gondolatait, miközben már a házba ért és a szobája felé tartott. Épp a lépcsőn gyalogolt felfelé, amikor így folytatta:
De nem teszek semmi ilyesmit. Sok van már a rovásomon, és még annál is több! Jobb lesz, ha mindent eltitkolok. Bár ezek miatt én sem tudok nyugodtan aludni. A halál gondolta, hogy ha elpakolunk valakit a másvilágra, még onnan is csak a problémákat csinálja! Hogy a föld szívja meg a testét, de rendesen! – átkozódott egy múltbéli rosszul sikerült akciója miatt.
A szobájába érve kezdett rosszul lenni. Szüksége volt a megszokott adagjára. Körbenézett a folyosón, hogy látja-e őt valaki, de senki sem volt ott. Bement a számára kijelölt helységbe, és anélkül, hogy rendesen bezárta volna az ajtót, letérdelt az ágya mellé, majd egy dobozt vett elő alóla. Ebben tárolta a számára szinte már létfontosságú nedveket.
Dobozkából kipakolt az ágyra. Felvett egy kisebb üveget, elolvasta a rajta lévő címkét. Nem ez volt a megfelelő. Félretette. Felkapott még egyet, de ez sem volt az. Majdnem az összeset végignézte. A francba! Hol vagy már? - kezdett ideges lenni, tenyere és homloka izzadt. Az egyik üveg ki is csúszott a kezéből, leesett. Még jó, hogy az ágyon csinálom, mert akkor már ennek annyi lett volna. Pedig ez milyen értékes! - gondolta, miközben keresgélt tovább. Ez lesz az! Még el kell kevernem... ezzel – figyelmezette magát, és felvett egy újabbat.
Erősödött a rosszulléte, remegett a keze. Nem is vette észre, hogy valaki lesi őt a folyosóról. Elővett egy injekciós tűt a sok közül, kibontotta, majd beleszúrta az egyik ampullába. Lassan, figyelve keze remegésére, óvatosan félig megtöltötte. Ampullát cserélt. A másikat már teljesen átfolyatta. Felrázta és használatra kész volt. 
Hátrált egy kicsit az ágytól. Az egyik kezével köldökig felhúzta trikóját. Látszottak a kék bevérzések a tetoválása körül. Az injekciót beledöfte a hasa tiszta oldalába. Várt. Lassan lélegzett mélyeket, miközben a lét magába fecskendezte.
-    Ez az! – sóhajtotta. Érezte, ahogy az anyag szétáramlik testében.
Mindeközben a leskelődő, a kezét a szája elé téve szörnyűlködve nézte végig a kertész ügyködését. Fejét jobbra-balra ingatva tett egy lépést hátra. Puta merda!  Igazam volt! Mindenki bolondnak néz engem. Én sejteni! A kertész drogos!
-    Nem szép dolog a kukkolás, Conchita! – kiáltotta John, miután kihúzta a tűt magából. A nem kívánt jövevényt az ajtaja előtt anélkül vette észre, hogy a fejét megmozdította volna. 
Szegény asszony akkorát ugrott ijedtében, hogy még a Szűz Máriához is elfelejtett fohászkodni. John, hirtelen ott termett előtte. Elkapta a karját, behúzta maga után a szobájába, és miután az ajtót becsapta, a bejárónőt a falhoz nyomta, és már nem tudott elfutni.  
-    Ide figyeljen! Nem írják a Bibliában, hogy leselkedni tilos? Mi a fenét keres maga itt? – kérdezte mérgesen a kertész, és közelebb hajolt a füléhez. Suttogva folytatta:
-    Nem szeretném, ha valaki, bárki is megakadályozna a feladatom elvégzésében, és főleg nem egy dagadt, pletykos külföldi!
-    Eu não vi nada! Por favor, deixe-me ir!
Conchita nem tudott mit kezdeni a férfival, teljesen betolta a sarokba. Az egyetlen kiutat pedig a karjával védte. A bejárónő teljes erejéből próbált kiszabadulni, de a férfi ezt meg sem érezte. Sokkal erősebb volt, mint amilyennek kinézett.
Pánik lett úrrá rajta, lábai remegtek. Azt gondolta, ezek az utolsó percek az életében. Az ördög jelent meg a kertész képében, és a pokolba akarja vinni magával, ráadásul ebben az igen szorult helyzetben még a Bibliája sincs nála, ezért Szűz Máriához imátkozott a szabadulásáért.
-    Persze, hogy elengedem – válaszolta meg angolul a bejárónő olasz kérdését. Conchita erre döbbenten nézett rá.
-    Mit néz így? Más nem beszélheti a nyelvet? – mondta a kertész ismét a bejárónő meglepődött arcát látva. - Tudom, hogy maga is rendesen beszél angolul! Megérti amit mondok. Igaz?
Conchita érezte, hogy most lebukott, ezért bólintott egyet a fejével.

-    Hát akkor jegyezze meg! Soha többé ne kukkoljon másokat! Rólam meg főleg szálljon le! Ha valamit titokban akarok tartani, az az én döntésem. Nincs szükségem ilyen szócséplő asszonyokra, akik maguk gyártják a pletykákat másokról – mondta ijesztően halkan, szinte suttogva John.
Elege volt már abból, hogy a körülötte levő emberek mindent meg akarnak róla tudni. Pedig az veszélyes!
-    A látottakról egy léleknek sem fog szólni! Senkinek! Különben tudatom a kedves férjével, hogy a kilenc gyereke közül csak négy az övé! Megértette? – ránézett az asszonyra, aki már halálra volt rémülve a korábban kedves fickótól.
-    Most pedig fogja a szennyesem úgy, ahogy mindig is szokta. Mossa ki szépen, csendben, és a látottakról senkinek egy szót sem – félreállt és kinyitotta az ajtót.
Szemkontaktust tartva végignézte, ahogy az asszony összeszedi a ruháit. Amikor végzett, óvatosan kiment az ajtón, amit maga után lassan be is zárt.
Elképesztő, hogy a kollégák milyen gyorsan szerzik meg az infókat az emberekről, ráadásul milyen részletesen – húzta el a száját, majd elpakolta a tűket az ágyáról vissza a dobozba. A dobozt máshová dugta, majd elhagyta szobáját.  

Elterelő hadművelet

„A küzdelmek sosem csupán a csatatéren zajlanak, és néha a figyelemelterelés a legjobb hadművelet.”
Honfy Ágnes Ilona

Ismerős érzés tört rá, amikor eszébe jutott, hogy még aznap este szabad. Lehet, holnap ilyenkor már nem is fogok élni. Kár, hogy nem otthon vagyok. Gyakorolhatnék – jutott John eszébe, miközben gúnyos mosolyt villantott. Egyáltalán mit csinál egy giggoló a kefélésen kívül? Ki kellene próbálnom valakin, ki tudja, lehet már berozsdáltam – már majdnem hangosan nevetett.
Valakit fel kellene szednem a házban. A lakáj kilőve, férfiakkal nem kezdek és gyerekkel sem, habár – jutott eszébe Vivien – ő testileg elég érett hozzá. Bár ki tudja? Mégiscsak egy aranykalitkában él, lefogadom, nem is tudja, hogyan készítik a kölyköket – vigyorgott magában. – Nem, őt nem! Ott van még a vénasszony! Ő tuti tudja mitől döglött a légy, legalább is azokól a beköpéseiből gondolva biztos, de ő túl könnyű. Ránézek és elélvez. Nem kihívás. Akkor nem maradt más csak a főnök. Mikor is halt meg a férje? Jó néhány éve. Nem vettem észre, hogy bárki is udvarolna neki. Amióta itt vagyok idegent nem láttam ebben a házban, de honnan is tudhatnám, hogy ki számít idegennek? – sóhajtott egy nagyot. - Be kellene néznem a szobájába, csak hogy tudjam, mire izgul – persze tudatában volt annak, hogy hálószoba falai nem lesznek kitapétázva kedvencei képeivel, mint a lányának –, elvégre ő már van vagy... hány éves is? Ja igen, én vagyok negyven, és ő két évvel fiatalabb. Ugyanaz a korosztály. Hm, viszont azt nem tudom, hogy a negyvenesek hogyan állnak a szeretkezéssel! Milyen gyorsan áll fel nekik? Játszam el, hogy annyira felizgatott, hogy azonnal... tettre kész vagyok? Vagy azt, hogy bogyót vettem be, és már nem tudok mit csinálni, segítsen a gyötrődésemen? No jó, akkor ma este nem megyek olyan hamar „aludni” – döntötte el végül.

Este, - azután, hogy a gyerekek, a nagymama a komornyikkal együtt elmentek lefeküdni - már csak ketten maradtak a szalonban. Linda és John. 
–    Megkínálhatom egy pohár vörös borral? Vagy inkább fehéret inna, esetleg valami erősebbet? – kérdezte Linda a kertészétől.
–    Hát nem is tudom – gondolkodott, mert neki még jelentést kellene írnia, de valahogy nem szívesen hagyta magára az asszonyt. - A vörös jó lesz! – válaszolta.
Úgy képzelte, hogy jó lenne, ha ki tudná kérdezni a nőt a szomszédban lévő bordélyházról. Lehetősége volt jobban szemügyre venni. A vörös, hosszú haját mindig rendezetten hordja. Az arcán most észre lehetett venni az utóbbi évek megpróbáltatásait. Már nem mosolyog, pedig egész nap ott virít az arcán, még ha mű is. Este idősebbnek néz ki a korához képest. Valószínűleg elengedte magát – analizálgatta magában a nőt, a főnökét. Gondolataiból csak Linda térítette észhez, amikor a kezébe nyomott egy poharat a borral.
–    Köszönöm! – megpörgette és beleszagolt. - Csak nem Blauburger? – kérdezte.
–    De igen! Eltalálta! - lepődött meg Linda. - Ennyire ért a borokhoz? – kérdezte, habár nem csodálkozott, egy gyakorlott kertésznek a szőlőfajtákat is ismernie kell.
–    Csak amatőr szinten – rázta a fejét, és próbált kitalálni valamit, hogy arra a bizonyos kuplerájra terelje a szót.
–    Állítólag az utcán nyílt valamilyen szórakozóhely. Ön mit szól ehhez? – kérdezte meg végül nyíltan. Nem kell a rizsa!   
–    Ó, igen! Más se hiányzott! – szólalt meg mérgesen a nő. - Tudja annak idején a megboldogult férjemmel azért költöztünk ide, mert egy nyugodt helyre volt szükségünk. Nem akartunk családot alapítani a nagyvárosban – mesélte két nyelet közt.
–    Világos – felelte John és hagyta a nőt kibontakozni.
–    Erre pedig követ minket! Pont most, hogy már Vivien is tinédzser korban van! Félek, hogy még a végén talán őt is megkörnyékezi valaki! Nem tudnám elviselni újra azt az aggodalmat, ha elveszíteném! Nem bírom azt még egyszer végigcsinálni! – jelentette ki a nő határozottan, ugyanakkor lehetett hallani a fájdalmat a hangjában.
–    Megértem – válaszolta John, habár fogalma sem volt arról, hogy miről hadovál.
Felnézett rá, hogy mennyire erős, és a körülményekhez képest életvidám nő. Tapasztalatból tudja, hogy az emberek milyen könnyen összetörnek. Ha nem is testileg, de lelkileg biztos.
–    Azt is rebezsgetik, hogy már a nőknek is nyújtanak szolgáltatásokat. Állítólag a kliensek is eléggé meg vannak elégedve – utalt közvetve másodállására, ahol még meg is dicsérte saját magát, és folytatta – szóval, hogy ha esetleg oda....
Linda egy gyors mozdulattal visszakézből lekevert neki egy hatalmas pofont.
–    Mit képzel magáról, én tisztességes nő vagyok! - kiáltotta.
John csak értetlenül nézett. Erősen elkezdett vérezni. A szájához nyúlt, érezte, hogy a nő gyűrűje felhasította az ajkát.
–    Uram atyám, elnézését kérem! Nagyon sajnálom! - mondta bocsánatkérően, majd gyorsan elővett egy zsebkendőt, hogy felitassa a kicsorduló vért a férfi ajkáról.
A kertész döbbenten ült a nővel szemben és hagyta, hadd lássa el a sebét.     Te jó ég! Hogy beszélhetek ilyeneket? – korholta magát. – Hiszen én leszek ott a nőket kielégítő hímringyó! Még csak az hiányozna, hogy Linda elmenjen oda, és találkozzunk. Az lenne csak megdöbbenés! Az egész akció lebukik! Még így is veszélyes, mert az emberek esetleg elkotyoghatják, hogy a kertésze átállt kurvának! Hát persze, nappal a kertet ápolja, éjszaka pedig a nőket! Ilyen amatőr hibát véteni! – kapta el a szégyenérzet.
Linda most Nataliera emlékeztette. Ő volt ilyen hirtelen haragú amazon, ezért is választotta őt. Életem végéig bűntudatom lesz amiatt, hogy gondolkodási időt kértem tőle az ajánlatát meghallva, és emiatt... - gyorsan elhessegette ezt a gondolatát.
–    Semmi baj. Nekem kellene inkább elnézést kérnem azért a megjegyzésért – szabadkozott.
–    Nem, nem, nem! Ne kérjen bocsánatot! – mondta a nő ingerülten. – Igaza van! Tudja, én már nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára...
John nem hagyta, hogy végigmondja a mondatot, hirtelen megcsókolta. Gyorsítsunk egy kicsit, minél hamarabb túl akarok lenni rajta! Hevesen csókolta a nőt, de tudta, hogy ezt az egészet meg fog kelleni magyaráznia. Eljátszom, hogy beleszerettem, és kész! Ezt minden nő beveszi!
Amikor Linda visszacsókolta, már tudatában volt annak, hogy zöld utat kapott. Rávetette magát, mint egy kiéhezett csődör. Letépte a ruhákat, a Lindáé után a sajátját, és a szőnyegre nyomta az asszonyt. Ismerte a nőket, tisztában volt azzal, mire vágynak. Profitól tanulta.
Lindában egyszerre mély érzések törtek elő, nagyon jól esett a csók, és a tudat, hogy ennyire felizgatta a férfit. Ki tudja, hogy már mióta nem volt nővel! – gondolta. Tudta, hogy ez nem helyes, de nem tudott ellenállni, engedelmeskedett.
John miután végigcsókolgatta a nő minden porcikáját – ügyelve arra, hogy ne vérezze őt össze, - nagy figyelmet fordított annak vénuszdombjára. Az asszony halk sóhajokkal jutalmazta a szorgalmas férfit, majd kezét kinyújtotta annak mereven ágaskodó hímvesszője után. Miután elkapta, elkezdte simogatni. John a nő kezét félrelökve feltérdelt, kemény farkát a hüvelyéhez illesztve könnyedén beléhatolt.
Linda nem tiltakozott, inkább jobban széttárta combjait, hogy mélyebben érezze magában a pulzáló hímtagot. Felnyögött a kéjtől, ahogy az első lökése elérte a méhszáját. Karjait John nyaka köré fonta, mellei mellkasának nyomódtak, csípőjük egyszerre mozdult. Gyengéden simogatták egymást, tekintetük összekapcsolódott, ajkaikat halk sóhajok hagyják el.
Ekkor lépett be a szobába Vivien. Maga után az ajtót nyitva hagyta, pizsamában, nyugodtan elvonult a szeretkező pár mellett, az íróasztalhoz. Kivett a fiókból egy tiszta papírt, állt egy darabig, majd kisétált a szobából, halkan bezárva az ajtót maga után. 
John kissé furcsálta a huzatot a szobában. Érdekesnek tartotta, hogy a lány szó nélkül elment mellettük, de nem volt ideje ezen gondolkodni. Felemelkedett, kezével megtámaszkodott a nő feje mellett, és egyre gyorsabb tempót diktál. Linda hangos lihegése csak tovább korbácsolta vágyát.
Az asszony gyönyörűségére most feltárulkozott John enyhén izmos felsőteste. Észrevette sebét a bal kulcscsontja alatt, a szívénél.
Remélem Vivi aludt, és nem fog erre emlékezni! Hogy fogom én ezt kimagyarázni? – jutott eszébe sóhajtozva. – Tetovált!  Nem is láttam még tetovált emb.. - de nem nagyon tudott ezekre koncentrálni.
-    Oh, igen! – nyögte, majd kezei a férfi oldalán siklottak, megállapodtak annak izmos fenekén.
A férfi ezt bátorító jelnek vette. Még nagyobb sebességre váltott. A külvilág megszűnt számukra, és csak egymás testére figyeltek. Linda kapkodva szedte a levegőt, tekintete fátyolossá vált.
John nem lassított, még akkor sem, amikor a nő teste megfeszült, és combjait összeszorítva átadta magát a gyönyörnek. Hát van erő a lábaiban, annyi szent! Rendesen présel! – jutott eszébe. Lökött még párat a nőn, teste megfeszült, majd fejét hátra vetve ő is elélvezett.
A nő szája kiszáradt. Beletúrt a férfi hajába, magához húzta, hogy megcsókolja. Testük izzadt volt és tűzforró. Nézték egymást, várták, hogy másik szólaljon meg először. John már felöltötte megszokott álarcát, csak fekete szemei csillogása árulkodott a nemrég átélt gyönyörről. Megmozdult, kicsúszott a nőből, mellé feküdt. Még mindig zihált. A nő óvatosan az oldalához bújt. Orgazmus után teste igényli a kényeztetést, de fogalma sem volt, hogy a férfi vajon mit gondol. Lehet, mindjárt felkel, felöltözik, és elmegy – jutott eszébe.

Minden reggel, hajnali öt óra harminc perctől, a lakáj feladata az volt, hogy  végigjárja a házat, mivel ő felelt az összes alkalmazottért. Feladatai körében az ellenőrzés is benne volt, hogy ébren vannak-e, elkezdték-e a mindennapi munkájukat, minden a szokásos mederben folyik-e és a többi. Végeredményben neki kellett gondoskodnia mindenről. Sajnálatos módon, ez a beosztás már eléggé lerövidült, hiszen nincs már annyi dolgozó, mint néhány évvel ezelőtt.
Emlékszik, amikor az apja minden nap hajnali öt órakor kelt, mert neki kellett lennie az elsőnek a személyzet közül, aki elkezdi a munkáját. Tőle kért a személyzet segítséget vész esetén. Nagy tiszt volt ez, mindenki felnézett rá és óriási hódolat vette körül.
Most már csak megszokásból járja körbe a házat. Találkozik Vera asszonnyal, aki szintén korán kelő, és csatlakozik hozzá. A körútjuk alatt a mindennapi dolgokról beszélgetnek. Amikor aznap reggel a dolgozószobához értek, csodálkoztak, hogy az ajtaja be van zárva, pedig Linda asszony mindig nyitva szokta hagyni. Csak akkor zárja be, amikor az ügyeit intézi.
Egymásra néztek. Vera beállt Jean mögé, hátha újra egy betörő van a szobában. A tolvajok egy időben nagyon rászoktak arra, hogy megpróbáljanak betörni, és elemelni néhány képet a falról. A városban mindenki tudta, hogy abban a házban óriási értékű kincsek találhatóak. Az elmúlt években többen is be akartak jutni a házba.
Szerencsére a korszerű riasztónak köszönhetően – amit még Robert Brezno szereltetett be – a rendőrök hamarabb kiértek, minthogy a ház lakói egyáltalán észrevették volna, hogy valaki be akar törni. Ebből kifolyólag óvatosak voltak. Jean tehát még jobban kihúzta magát, és egy határozott mozdulattal benyitott. Pont azt látta, amit már egy ideje sejtett.
Linda a kertész vállán feküdt, aki átölelve alszik mellette. Mindketten meztelenül. Megköszörülte a torkát, Vera asszony pedig, ahogy észrevette a lányát, elkezdett sipítozni:
-    Jaaaj, te jó ég! Hívja a rendőröket! Egy betörő megerőszakolta az én kislányomat! 
Ekkor ébredtek fel mindketten. Kisebb sokkot kaptak, amikor észrevették, hogy kik látják őket ilyen intim helyzetben. Linda rögtön felült, és a ruháját maga elé tartva nyugtatta az anyját.    
John is észrevette, hogy elaludt, elkezdett magában szitkozódni, majd lassan, és még mindig csupaszan, lábra állt. Talán csak megszokásból, de egyáltalán nem takargatta magát. Eltartott neki egy jó percig, mire észrevette, hogy a nagyi az ő éppen éledező férfiasságát bámulja. Ahogy ezt felfedezte azonnal megfogta a keze ügyében lévő párnát a kanapéról, és maga elé tette. Megszakítva ezzel a szemkontaktust a teste és a nagyi között.
Összeszedték ruhájukat és mindenki kivonult a szobából. A kertész - már felöltözve - a kertbe ment, a komornyik bocsánatért esedezve kísérte az Asszonyságot, aki a fürdőszoba felé sétált, és a nagyi, hát ő egyenesen a konyhába ment. Leült, és magában mosolyogva elismerte, hogy az új kertész, bizony rendesen fel van fegyverkezve.

Az a bizonyos éjszakai affér mindent megváltoztatott a házban. No jó, mindent nem, de a két ember egymás iránti érzéseit bizonyára. Elnézést, javítok: nem két, hanem három emberről van szó. Csak a harmadik még nem tudja, hogy nem álmodott.
A reggel a szokásos mederben folyt. Fél nyolctól volt a reggeli, amit most Linda készített – még a szakács számára is – pírítósokat, rántottát, fiának tükör tojást sütött, lányának müzlit kevert. Láthatóan tele volt energiával. Jobban, mit bármikor máskor.
Az étkezésnél mindenki jelen volt, csak a beszélgetés volt egy kicsit elakadva. A tekintetek viszont megállás nélkül cikáztak ide-oda. A nagyi a telefonon lógott, John a forró kávéját szürcsölte, Jean a pírítósát ropogtatta, RJ a kenyerét márcigatta a tükörtojás folyékony sárgájába, Vivien pedig a müzlijét kanalazta.
Mint ahogy minden hétköznap reggel, amikor a kis Robert Junior iskolába ment, Linda most is bepakolta az iskolatáskájába a gyerek uzsonnáját, majd a hátára adta azt. Az ajtóból integetett neki, ahogy elindult a buszhoz.
Vivien ezidőtájt az álmairől mesélt.
-    Hála a jó égnek, hogy olyanokat álmodok, amik biztos, hogy nem fognak megtörténni. Mint például: szellemek, vagy olyan, hogy zuhanok, és hasonlók. Ez teljesen irreális, vagy a legújabb, amikor a kertész az anyámmal szeretkezik – mondta csak úgy magában.
Linda ekkor éppen az elmosott edényeket pakolta a szekrénybe, de lánya utolsó mondata hallatán kiejtette a kezéből a tányért, ami a földön ripityára tört. John is félrenyelte a kávéját, kisebb sokkot kapva és elkezdett köhögni.
-    De bénák vagytok – kommentálta a látottakat a lány –, de ugye, anyu, te is ezt szoktad mondani. Ilyenek nem fognak megtörténni, igaz?
Linda zavartan Johnra nézett, akinek a hátát éppen az inas paskolta elég erősen.
-    Persze Drágám, igazad van!
-    Hagyjon már! Ez csak kávé volt, nem fulladok meg! Nem hallja, hogy már nem köhögök? – tudatta Jeannal a kertész.
-    Hmm! – hümmögöt dühösen a komornyik, majd még egy erőset rávágott a hátára.
Hogy merészeli, ez a nyikhaj! Letámadja az asszonyom, csak azért, mert ő még fiatal, és azt hiszi, hogy jól is néz ki! Pedig én a helyében nem így gondolnám! Főleg nem amiatt a ferde szemei miatt. Nem is látni a pupilláit! Ha erősebben ráütök a hátára, eltörik a gerince! Göcshörtös, szikár, szerencsétlen fattyú! De ezt csinálja az a munka! A kertészek mindig bejutnak az asszonyság szoknyája alá! Mindig! – adta ki a mérgét az amúgy nyugodt Jean.

Olyan fél óra múlva már szétszéledt a társaság. Ki-ki a saját dolgát végezte, kivéve Veronicát, aki nem bírt tovább várni, hogy megtudja az éjszaka részleteit.
-    Linda! Linduska drágám! – szólingatta az anyukája az addigra már felöltözött és megreggelizett lányát.
-    Tessék – válaszolt az említett.
Amikor Linda végre óhajtott kimenni a konyhából a folyosóra, Veronica körülnézett és félrehúzta, mintha nem akarná, hogy bárki is lássa őket, vagy hallja, amiről beszélgetni fognak. Izgatottan megkérdezte: 
-    No, mesélj! Milyen volt?
-    Micsoda? – kérdezte Linda, mint aki semmiről sem tud.
-    Hát amit csináltatok!
-    Kivel?
-    Hát azzal a – és a kert felé bólintott a fejével -  tudod...
-    Fogalmam sincs kire gondolsz – húzta össze a szemöldökét, próbálta kikerülni a választ.
-    Jaaaj, hát amit a kertésszel csináltál tegnap este pucéran! Ne nézz engem bolondnak! Tudom, hogy beakasztotta neked!
Linda erre felkapta a fejét, és kezdett pirulni. Nem hallotta még az anyját így beszélni.
-    Mondd már! Ne kelljen könyörögnöm! – folytatta az öreg hölgy. - Azt csináltátok egész éjszaka, igaz? De nem baj, lányom. Örülök, hogy boldog vagy! Csak azt mondd meg, jó volt-e, és hogy el fog-e venni feleségül?
-    Jaaaj, anya! Hogy képzeled! Miért venne el engem feleségül? Ő a kertészünk! Annak vettem fel, nem azért, hogy elfoglalja Robert helyét!
John mindeközben a kertben tevékenykedett, amikor a nyitott ablakon keresztül meghallotta, hogy éppen a tegnap estéről beszélnek. Nem szokása hallgatózni, de erre a mondatra majdnem hangosan elnevette magát. Hogy foglalhatnám el egy hulla helyét, ha még élek? Viszont eszem ágában sincs házasodni! Biztos nem vele! Érzéseket pénzért nem lehet venni! Csak dugást – gondolkodott magában.
-    Ugyan, lányom! A te férjed már négy éve halott! Ő már biztos nem fog téged rendesen megkúrni!
Jól beszél az öreglány! Igaza van! Nem lehet valakit az élete végéig gyászolni. Amióta itt vagyok, csak feketében láttam, ha színesebb ruhákba öltözne, talán még be is pasizna – konstatálta John.
-    Hogy képzeled! Isten nyugosztalja! Én őt még mindig gyászolom! – kiáltotta felháborodottan Linda.
-    Ne legyél már annyira fapina! Élvezd az életet! Addig kell, amíg lehet!
-    Az én anyám nem erre tanított. Te is tíz évig gyászoltad apát!
-    Az idők változnak, hidd el nekem, nincs attól jobb, mint hogy egy nagy farok dolgozik benned! Mary Sue is azt mondta, hogy majd ellátogat abba az új bárba, tudod, amelyik ott van a sarkon, - mutatott a háta mögé – mert ott szexet lehet venni! 
-    A csudáját! Miket beszélsz már? Azért biztos elég sokat kell fizetni, nem gondolod? Én pedig nem fogok pénzt adni valakinek azért, hogy meg....tudod!
Szerencsédre pont a jövőbeli selyemfiút vetted fel kertésznek! – szűrte le a megoldást a kertész, miközben próbálta elfoglalni magát, mintha dolgozna, hogy tovább hallgatózhasson. Érdekelte, hogy mit mond Linda.
-    Nem történt semmi, és most ha megbocsátasz... - gyorsan le akarta rázni az anyját, mert nem szívesen beszél a szexuális életéről. Főleg nem vele.
Semmi? Azt mondja rá, hogy semmi! – döbbent meg a John azon, amit Linda mondott. Ej, de sokat akar akkor valaki! Mindent beleadok – szó szerint - ő pedig csak annyit mond rá: semmi! 
-    Nekem pedig úgy tűnt, a látottak alapján, hogy este nagyon is – hogy is mondjam – összemelegedtetek! - kapta el lánya kezét a makacs idős hölgy. - Csak arra vagyok kíváncsi, hogy beengedted-e őt, tudod – és fejével Linda csípője felé mutatott – oda.
-    Ehhez neked semmi közöd! Így is rettenetes bűntudatom van miatta. Olyan gyenge voltam tegnap, talán többet ittam a kelleténél, ő pedig ezt felfedezte és kijátszott – mondta Linda majdnem pityeregve. 
Ami igaz, az igaz! Tényleg kihasználtam, de hát mit tehettem volna? Ha az anyja egyfolytában azt a bárt reklámozza, hogy ott majd a nőket is ki fogják elégíteni – gondolkodott el a John.
-    Akkor mégis csak sikerült neki, igaz? Csak azt mondd meg nekem, és utána békén hagylak – kezdte el simogatni lánya hátát. – Jó volt?
Olyan jót élveztél! Majd összetörtél a combjaiddal, nem hogy azt fogod mondani, hogy szar volt! – drukkolt a fülelő, de Linda csak sóhajtozott.
-    Nem is tudom, nem olyan volt, mint amit a férjemmel csináltunk... – mondta Linda halkan.
-    Hogy hogy nem úgy, ahogy kell?
Mi a fenét csinált akkor a férjével? Pirospacsiztak? Mert amit mi tegnap csináltunk csak egy sima egyszerű aktus volt, misszionárius pózban. Nem bonyolítottam, kielégítettem. Hova rakta akkor a férje a farkát? Persze, hogy nem született gyerekük, ha nem keféltek rendesen! – csodálkozott John.
-    De ugyanúgy, csak ez most más volt! Valahogy – Isten bocsássa meg nekem – sokkal jobb – nyögte végül ki Linda, miközben már teljesen elvörösödött.
John pedig csak vigyorgott magában. Persze, hogy jó volt! Profival csináltad! Ez az, kislány! Mondd csak el, hadd irigykedjen az anyád! Ha nagyon kell, őt is megfarkalom - jól eset neki a dicséret. Még inkább nőtt az egója. - Hiába, a szexet valahogy nem tudom elrontani!