artemyss beküldött történetei

Tűz vagyok és jég. Fény és sötétség. Álom és valóság. Erős és gyenge egyszerre. Kegyetlen és könyörtelen. Máskor könnyet hullatok és hagyom, hogy lásd. Hűségem talán törékeny. Illúzió. Játszom és engeded, hogy megtegyem. Olyan talány vagyok, amit sosem tudsz megfejteni. Más vagyok.

Hát hallgass a szívedre. Mert hazugok a gondolatok, árnyékok mögé rejtőzik a szem, igaztalan szavakat súg a száj, a mozdulatok is hazudnak, de a szíved senki és semmi nem vezetheti félre. Ne törődj azzal, hogy mások mást gondolnak. A te életed. A te sorsod. A te döntésed. Ne legyenek írt és íratlan szabályok. Ne is legyenek szabályok. Mert láncra vernek, mert elhitetik veled, hogy lehetetlen. És ha mindent a nagykönyv szerint teszel, elszalaszthatsz valami fontosat. Hát kockáztass. Ha...

Várni valamire, ami talán sosem következik be, olyan, mintha álom és ébrenlét között ragadnál. A valóságot sem vagy képes megélni, de az álom is karnyújtásnyira van tőled megfoghatatlanul.

Elengedtelek. Odaadtam a szerelmünket. Odaadtam egy világért, amiben nem fáj többé, hogy létezel.

Néha eljátszom a gondolattal, hogy meghalok. Megrémít.

Magához láncolt megfoghatatlan ígéretekkel, s én boldogan hagytam szép szavai láthatatlan csókjának bélyegét ajkamon.

Minden napom harc önmagammal. Ezer sebbôl vérzem ezer árulás után láthatatlan, örökké. Néha nehéz. Néha sírnék, de gyermek- lelkem gúnyosan nevet. Azt suttogja, nem érdemlik könnyeim. Sosem érdemelték. Sok minden fog kísérteni. Néha elfogadom, néha a haragtól megkeseredik a lelkem. De nem hagyom. Ennél jobb embernek kell lennem.

Néha elképzelem, hogy kilépek testemből kicsit megpihenni. Távolról figyelni. Mérlegelni. Nem lélegezni. Bolyongni fájdalom és félelem nélkül. Szív nélkül. Üresen, áttetszőn.

Próbálom megfogalmazni mindazt, ami a fejemben és a szívemben kavarog. Utoljára.Úgy, ahogy még sosem tettem. Elmondom az én igazságomat, akkor is, ha nem akarod hallani. Csak nem tudom honnan kéne kezdenem.
Azt mondtad elszalasztottam életem lehetőségeit. Tévedtél. Megragadtam az egyetlent, az utolsó pillanatban és sosem bántam meg.
Elmesélem, hogy mi vezetett idáig. Mit láttam, hogyan éltem meg- de nem bántani akarlak vele. Ez a gyermek bennem, aki nem ért.. A felnőtt, pedig...

Kicsit idősebb voltam, mint te, amikor találkoztam vele.
Ahogy megláttam, valami furcsa érzés kerített a hatalmába. Ismerős és egyszerre ismeretlen.
Ragyogott. Kívül- belül. Aranyszínűen. És nevetett, úgy, ahogy én sosem tudtam. Gondtalanul és boldogan…