A "" kifejezés eredménye:

Egy hosszabb történet nulladik fejezete, tulajdonképpeni bevezetője ez, így kérlek ne önálló történetként olvassátok - úgy nem is állná meg a helyét, nem arra lett szánva. Az első fejezetet néhány nap múlva befejezem, a többi kicsit később várható. Addig is: remélem vagytok néhányan, akiket érdekel a W40k világa, és érdekesnek találjátok majd a történetet...

Elgondolkodom... Hány és hány ember mellett haladok el naponta és fel sem merül bennem a kérdés, hogy az illető boldog-e vagy éppen szenved... Hát de...mit is érdekel engem egy idegen ember? Hány és hány koldus mellett haladunk el nyugodt lelkiismerettel, elfordított fejjel anélkül hogy lehajolnánk hozzá...

Tarka szóruhákban pompázó gondolat,
Mely úgy tör fel a mélyből, miként forrás fakad.
Széthinti lelkünk fájó sebeit,
Az örömkönnyek boldog cseppjeit,
S szívünk rejtett...

sötét szobába bezárkózni
meghalni az első csóktól
de nem fog megcsókolni senki
mert mindenki elhagyott...

Eltiport szív írja meg e verset,
Omladozva bár, egy választ keresve.
Egy kérdés van, mire okot nem tudok,
Felelj kérlek, ez lesz úgy is az utolsó válaszod...

Mikor úgy érzed vége..s látod hogy nincs tovább,
ha üres lelked sem remél már többé csodát..
Mikor végleg kialszik a Nap a felhők fölött
s elhervad a legszebb rózsa a tövisek...

Ha tehetségem annyi volna,
Ahányszor futotta szóra,
Én akkor már híres lennék,
Akkor én már meghalhatnék...

Egy újabb nap születik
bontogatja szárnyait az őszi szél
és dudol minden vöröses levél
egy égett dallamot
amit a csendtől ellopott s
amit én halkan hallgatok...