A "" kifejezés eredménye:

Két érzés dúl a szívemben,
Mely felemészt és éget engem.
Egy szerelem és egy gyűlölet.
Szeretem, hisz, szeretni mégiscsak, muszáj,
De gyávasága még a halálnál is...

Hamuba rajzolt jelek
A homályba merült nevek
Fájó, vérző sebek
A múlt maga alá temet...

Legyen mocsok
Legyen sötét
Takarja el
Az ember szemét.

Legyen minden
Füst és felhő
Fedjen mindent
Köd-temető...

Mint galamb a tiszta búzára,
Úgy vágyom tested ritmusára.
Minden perc, mi nélküled telik,
Egy örökkévalóságnak tűnik...

Valcsi a szerelmed számomra az élet
Tavaszi zsongás, mely üdíti a lelket
Forró ölelésed, lágy simító szellő
Vad, buja tested őrjítően pezsgő ...

Az ajtó könnyen nyílik, a szobámban csönd van, szüleim már alszanak. Talán furcsa lehet olyan érzésekkel létezni, amik alig felfoghatók, ha az érzelmek sodorják a lelket. Almors már a szobámban vár, az ágyon ül. Gondolkozom, hogy elmondjam-e neki a történteket, vagy inkább még ne kössem az orrára. Újra megfordul a fejemben, hogy ő nem is létezik, csak én találtam ki, de valahogy olyan életszerű, ahogy ott ül az ágyon...

Egy nap férfiak fogták el a várostól nem messze, és bezárták a Nagytemplom pincéjébe. A papok megkínozták és vallatták. Ma már csak Wincott atya él közülük, aki akkor még fiatal volt. A nép a halálát követelte. Elszabadultak az indulatok és az embereket már nem lehetett megfékezni. Homlen és én csak tétlenül néztük, ahogyan a legjobb ismerőseink mind elvesztik az eszüket és eltorzult arccal üvöltenek. „ Máglyára a boszorkánnyal !” – ezt ismételte a felbőszült tömeg...