Kőbe zárt fájdalom

Hamuba rajzolt jelek
A homályba merült nevek
Fájó, vérző sebek
A múlt maga alá temet

Akasztott emberek Hársfaligetbe vezető soron
Az udvaron, a falakon nincs más csak korom
A környékén füst gomolyog
Siralmas ének, halloti monológ

Az üres házban a földön heverő képek
És régi kellemes emlékek égnek
Az Élet Poharából elfogyott a méreg
A homályban sétálok éppen

Máglyán égett álmok
A sötétbe suttogott átkok
A hosszú úton a szürke zápor
áztatja a susogó hársfák leveleit
egyik ágán egy varjú keservesen károg

Lelkem elég a máglyán
Átértem az öröklét lángján
Jő már a Révész rozzant bárkáján
S közben sötét imát kántál

Visszatérnék, de nincs miért
Nem is jönnék vissza bárkiért
Senkit nem küldenék élethozó ánizsért

Inkább a Pokolban maradok
Fejemre a Fájdalom Koronáját kapom
S szolgálnak majd az angyalok
kiáltják majd: skandalum!

Eltakar majd a hant
A dal véget ér
Mindent elhord a szél...