Történetek - 47.oldal

Valaki állt nem túl távolt tőlem, velem szemben. Nem vett észre, egy nagy méretű lapot tartott a kezében, és azt tanulmányozta gondterhelten. Mit sem sejtve felnézett, és ugyanakkora döbbenettel fogadta jelenlétemet, mint én az övét. Magas, jó vágású, fiatal ember volt. Sötét, majdhogynem fekete haja keretezte világos arcát. Aztán a fiúról a kezében lévő lapra kúszott a tekintetem, amin színes formákat vettem ki. Rápillantott a lapra, majd rám, s halkan így szól: "Csak rajzoltam"......

Sok idő telt el azóta. A fák többször levetkezték lombjukat és helyette puha hó bundát vettek fel, majd a meleg közeledtével újból virágba borultak és kizöldelltek. De ha arra a mozzanatra gondolok, az idő mintha megállt volna. Mintha egy perc sem telt volna el. Mintha most is ott állnék, hátamat az idős, büszke tölgynek támasztva, és néznék magam elé görcsbe rándult gyomorral és elszorult torokkal...

Ott állt a lány. Kezében barna kistáska, haja ki volt engedve, kecsesen omlott rá a vállára. Testtartása egyenes volt, szemei csak a számlálót bámulták, amely 78-at mutatott. Csak arra gondolt, hogy mikor telik már el az idő, hogy minél hamarabb a túloldalon lehessen. Ő is elkezdett visszafelé számolni, 77, 76, 75...

- Adsz egy esélyt? – kérdezte a fiú, remegő hanggal.
- Ne félj tőlem, de ígérd meg, nem fogsz bántani! – kérte a lány.
- Én nem ő vagyok, s nem kell sietni semmit, de te se verj át. Lehet, nem látszik, de én is kaptam már eleget a többi csajtól! Úgy hogy csak finoman! – hajtotta le a fejét megadóan Robi...

- Jaj Gwynn… rengeteg olyat kérdeztél, amire nem tudok még válaszolni. De próbáljuk meg. A bajom csak annyi volt, hogy nem szóltatok hogy elmentek, és hogy merre mentek. Ugyanis a birtok sötétedés után veszélyes. Az erdőben van pár vérfarkas, sőt egyszer egy banyát is láttak már a parasztok errefelé…
- Hogy vérfarkas?! És miféle banya? Hiszen mi vagyunk a „banyák”, nem?
- Nem, nem. A banyák emberevők, és kevesebb a varázserejük...

Több mint kétezer éve nincs olyan tagja a törzsünknek, akire fel mertük volna vésni e jeleket. Mostantól Te vagy népünk lesújtó ökle, leányom. A penge, amely átdöfi ellenségeink szívét. Mostantól erda vagy, a bosszúálló. Népünk jogos haragja. Felruháztalak a gondolatmágia rúnáival, és néhány védővarázslattal is. De pár dologra figyelmeztetnem kell téged. Az egyik, hogy ha nem néped érdekében használod fel a képességeidet, amiket most szereztél, akkor a földünk szellemei bosszút állnak...

Csöpp, a hernyó, akit nem mellesleg Orsinak hívnak, elindult lefelé a fán. Körülbelül húsz centi megtétele után fejébe folyt a vére és elszédült, majd megint leesett. Ez nem érte meglepetésként, tudta, hogy így fogja végződni a kis akciója. Mindig ez történik, de a puha fű mindig felfogja az esését és a kicsiny teste, tollpiheként huppan a fű közé. A kis hernyó a hátára esett. Gyorsan a lábaira fordult és már ment is tovább. Fel akart menni a ház oldalára, hiszen nem lehet, hogy úgy kezdje...

Jobb napokat is megélt már ez az érzés. Már megint barátkozni akartam. Sokadszorra.
Ma este viszont fogalmam sincsen arról, mikor is kezdtem el ezt a projectet, és azt sem tudom, vajon melyik napon mondtam le róla… lehet, hogy le sem mondtam. Elkopott.
Csak eltereltem valami kicsiny aprósággal a figyelmemet. Ez a kicsiny apróság nem egyéb, mint a sokkal erősebb érzelmi kötelék...

Ön talán sejti, hogy minden holdtöltekor a Szükség Szobájában egy gyűlés folyik, ahová csak a kiváltságosok kerülnek be. Itt tanuljuk meg, és gyakoroljuk a fekete mágia legsötétebb varázslatait, így ha majd kikerülünk az iskolából, már kiképezve állunk a Sötét Nagyúr elé, aki már most a halálfalói sorába emelt minket...

Van az a rideg és könyörtelen érzés, mikor ordítanak a fények és elvakítanak a zajok, csak reszketsz álmosan ébredés után egy hideg busz műbőr ülésén, és hiába rejtőzködsz, általában tikkasztó kabátod belsejében nem szűnik ez a borzalmas pillanat...