Történetek - 45.oldal

Hamarosan egy méregzöld aura lengte körül. Pár pillanat múlva a föld megremegett. A repedezett talajból és a közeli erdőből csontvázak, zombik és lidércek hada menetelt a csatatérre.
A lány mosolyogva kinyitotta szemét. Biztos győzni fognak...ekkora hadsereggel szemben az ellenségnek esélye sincs...

Mindig abba a tévedésbe, ill. annak elítélésébe fektettem minden energiám, hogy minek is születtem meg, pedig tévesen ítéltem meg a helyzetet, mert azzal kellett volna foglalkoznom, hogy minek is élek még. Minél előbb meg kellett volna halnom, ahogy a testvéreim tették… én valami félresikerült lehettem, mert ketten is meghaltak, én mégsem vettem észre, hogy nekem is meg kellett volna…

A démon már sokat vett el az emberekből és a kis hercegnői is mind neki dolgoztak, persze nem vették észre, hogy boldogtalanok, csak azt, hogy nem szeretnek, és nem sérülnek. Közben mások életét megkeserítették, mégis csak jöttek az emberek, akiket megfogtak maguknak, a jellemmel, a szóval, és a szépséggel...

A vámpírok denevérré változtak, és miközben repültek a tömény fekete füstös égen, Tamika olyan bűbájt bocsátott rájuk, hogy mindaddig láthatatlanok maradnak, amíg olyan közelre nem érnek, ezzel is fokozva a meglepetést. Ezt alkalmazta a többi egységen is. A csontváz katonákat, zombikat és a lidérceket a föld alá húzta: csak akkor fogja őket előhívni, ha már a csatában lesznek...

Ekkor kicsapódott a kocsmaajtó: részegen tántorgott ki John Wayne, és Fred Morton. Egymásba kapaszkodva, hatalmas ricsajt csapva vonultak végig az utcán. Nyomukban fertelmes bűz terjengett: alkohol és vizelet elegye. Az idegen (férfi vagy nő: ki tudja?), mikor mellette haladtak el, finnyásan félrerántotta köpönyegét, és még jobban szemébe húzta fekete, tollas kalapját. A részeg fickók nagy nehezen megálltak és megfordultak. A kocsma-fogadó felé haladó valaki után néztek. E pillanatban...

Az egyik kerítés alatt sötét lyuk ásít. A róka közelebb csúszik. Csapdát sejt minden ismeretlen dologban, nem siet el semmit. A lyukat valamelyik szerelmes kutya ásta, a szerelem a rókának épp kapóra jött. Gyanakvása nem enged. Óvatosan kúszik előre. Sehol sem csillog vas, szabad az út. Kényelmesen. Neki mindenesetre kényelmes. Számtalan tapasztalatból okulva visszacsúszik a lyukon. Tökéletes...

Hagytam és teljes mértékben átadtam magam az élvezetnek. Elkezdtünk hátrálni az ágya felé. Ekkor levettem a cipőmet és nekiláttam a nadrágjának. Elsőnek a gomb, majd a cipzár. Minden egymás után. Ahogy kell. Ezalatt elértük az ágyat. Óvatosan hátradöntött és lazán rámfeküdt. Egyik kezével a vállamat fogta másikkal meg a szoknyámmal bíbelődött. Mondtam neki, hogy hagyja, had segítsek. Erre ő a mutatóujját a számra tette: - Ne rontsd el! – csupán ennyit mondott...

Üdvözölte a vevőt, beütötte a gépbe a pultra helyezett termék árát, és gépiesen megkérdezte lesz-e még valami? A nemleges válaszra közölte a fizetendő összeget, amit kézhez kapva elrakott a pénztárba. A vevő megfordult és kopogva elindult az ajtó felé. Az eladó végignézett rajta és elkiáltotta magát...

Mikor beköltöztünk a házba az ajtóra rá volt festve „ÓVAKODJ A TÚLVILÁGTÓL ÉS TEREMTMÉNYEITŐL”
Mi csak buta viccnek tekintettük, de mikor beértem a szobámba, furcsa hideg szél csapott meg és egy kéz, mintha megérintett volna. Azonnal lerohantam a lépcsőn, ahol a halálsápadt Erikával és Annával találkoztam.
Ekkor sikítás jött Ditta szobája felől, és ő ájultan feküdt a padlón. A szekrényajtó nyitva volt és a falán kaparászás nyomai voltak. Mikor magához tért, egy fehér...

Egy ló mászik elém, menni nem bír a röhögéstől, folyton felborul, csak a száját tartja, öntsem bele a megérdemelt adagot, majd bukdácsol tovább. Mélázva nézek utána... Hát igen: hirtelen felindulásból meg akartál tanulni lovagolni. S bár a ló okkal vihorászott az imént, én sosem nevettelek ki. Nem akartalak elriasztani. Rész voltál belőlem, s mint résznek, tudnod kellett, mit jelent az: „ló”...akartam hogy tudd, hogy érezd, hogy ez még a tiédnél is nagyobb varázslat. Sose került sor rá...