Történetek - 42.oldal

Belépsz a tágas csarnokba. Akármerre nézel hatalmas ringeket állítottak fel. A Día de Difuntos kellős közepébe csöppentél. Ezt az ünnepélyt minden évben megrendezik, ahol az összes mágikus lény résztvehet, hisz ez számukra egyben az Összefogás Napja is...

- Nincs nyereségünk - mondta komoran. - Egyre kevesebb árut viszünk, amit hozunk, azt pedig nem tudjuk eladni. Az utolsó két fuvar még mindig a hajóstársaság pincéjébe vesztegel, mert a kutyának nem kell. Nem tudjuk kifizetni a matrózokat, ingyen pedig bolondok lennének dolgozni.
- De hisz csak ma több árut pakoltunk be, mint a legutóbbi fuvarkor összesen - érvelt Qwempoi. - Ha ezt eladjuk Tardunban, akkor abból fedezni tudjuk az út költségeit.
- Mindenki tudja, hogy ez...

Csöngettek, én meg úgy voltam a világgal, mint a hányásra hányás legendájával. Haboztam hogy kinyissam e, aztán végül kinyitottam, az a srác volt az. Jaj istenem, hogy tudsz ilyen lényeket teremteni, vagy ha nem isten, akkor te, vagy az anyád az apád, hogy lehet egy ilyen embert megcsinálni? Hát, gratulálok hozzá. Elég jól sikerültél.
Köszönt, gondoltam beinvitálom, szerelje meg a csapomat, de hiába maga a lénye, és létezése, most ehhez ez se volt elég...

Az amazon levette vastag köpenyegét; és látszólag engedelmesen, leszállt a lováról, miközben a borzas szakállú bandavezér kardja követte ereszkedő mozdulatait. Amint a nő lelépett a földre; a rabló könnyedén észrevehette, a nő formás keblén ékeskedő, szederalakú anyajegyet. A férfinek, egyből megakadt a szeme a mély dekoltázson; így figyelmetlenségét kihasználva, Cattiera pillanatok alatt kirántotta rövidkardját.
A rablófőnököt meglepte a hirtelen támadás. Alig bírta elkerülni az...

- Mi történt itt? – kérdeztem.
- Ne higgy a szemednek. Ez nem a valóság! Vissza kell térned a világodba.
- Tessék? Ez csak egy álom, de hogy juthatnék vissza?
- Egyet mindenki megtanult az idők során: Álmunkban nem hallhatunk meg.
Majd megfordultam és lenéztem a mélybe. Mikor meg akartam kérdezni, hogy arra gondolt-e, hogy ugorjak le csak úgy eltűnt. Nem volt más választásom. Becsuktam a szemem és leugrottam...

Mindketten úgy érezzük, hogy nincs már menekvés. Kinyitom szemem, rád nézek, s te visszanézel és felállsz, kilépsz a langyos vízből és nedvesen meztelenül még, de átöleljük egymást. Magadon érzed duzzadó nadrágom görcsös lüktetését, és vetkőztetni kezdesz, mígnem ugyanolyan meztelenné nem válok, mint te...

Soha többé nem láthattalak. Soha többé nem hallhattam hangodat. Szavaid továbbra is bennem élnek, és minden egyes alkalommal tudatják velem, hogy az én hibám, amiért nem tudtunk rendesen, békében elbúcsúzni. A bűntudat mind a mai napig mardossa szívemet, és nem hagy nyugodni...

- De akkor honnan fogod tudni, hogy a nagy Ő-vel van dolgod, ha hamar továbblépsz? – kérdezte Brigi.
- Ó, hát az egyértelmű. Számomra az lesz a nagy ő, akit sosem unok meg. De inkább igyunk valamit és bulizzunk. A szomorkodásnak vége – mondta Millire nézve – Mit kértek?
- Mindegy, csak üssön – mondta szinte egyszerre a két lány.
Két perc múlva már jött is Nita az italokkal.
- Huhh, te aztán gyors voltál – csodálkozott Brigi.
- Na látjátok, már ezért megérte...

Mi van, ha már nem találom meg? Hagytam, hogy kisétáljon az életemből. Futottam, pedig a lábaim megállt parancsoltak. De nem lehetett. Előbb megálltam, mikor futnom kellett volna, most futok, mikor meg kéne állni. És már olyan reménytelen volt, de még mindig reménykedtem, hogy utolérem. Naivan kapaszkodtam abba, hogy elérem, mikor ésszerűbb lett volna megállni. Már egyre nehezebben vettem levegőt, mikor megláttam magam előtt. Ekkor új erőre kaptam, és kezdtem utol érni," várj"...

- Miért, nem érsz rá? Különben meg, nekem nem olyan fontos... Hol az oboloszod, anélkül nem vihetlek át.
- Itt a kezemben, csak… tudod nem biztos, hogy eleget tettem odafenn. Látok még… vannak még megoldatlan problémák, és most határozottan visszamennék, hogy segítsek…
- Persze, mind ezt mondja, azonban erre sajnos nincs mód. Én döntök itt ezekről a dolgokról, mindamellett vannak szabályok, amiket nekem is be kell tartanom… Ezért, ha nem sietsz, itt hagylak, és csak a folyó...