Történetek - 42.oldal

- Mi történt itt? – kérdeztem.
- Ne higgy a szemednek. Ez nem a valóság! Vissza kell térned a világodba.
- Tessék? Ez csak egy álom, de hogy juthatnék vissza?
- Egyet mindenki megtanult az idők során: Álmunkban nem hallhatunk meg.
Majd megfordultam és lenéztem a mélybe. Mikor meg akartam kérdezni, hogy arra gondolt-e, hogy ugorjak le csak úgy eltűnt. Nem volt más választásom. Becsuktam a szemem és leugrottam...

Mindketten úgy érezzük, hogy nincs már menekvés. Kinyitom szemem, rád nézek, s te visszanézel és felállsz, kilépsz a langyos vízből és nedvesen meztelenül még, de átöleljük egymást. Magadon érzed duzzadó nadrágom görcsös lüktetését, és vetkőztetni kezdesz, mígnem ugyanolyan meztelenné nem válok, mint te...

Soha többé nem láthattalak. Soha többé nem hallhattam hangodat. Szavaid továbbra is bennem élnek, és minden egyes alkalommal tudatják velem, hogy az én hibám, amiért nem tudtunk rendesen, békében elbúcsúzni. A bűntudat mind a mai napig mardossa szívemet, és nem hagy nyugodni...

- De akkor honnan fogod tudni, hogy a nagy Ő-vel van dolgod, ha hamar továbblépsz? – kérdezte Brigi.
- Ó, hát az egyértelmű. Számomra az lesz a nagy ő, akit sosem unok meg. De inkább igyunk valamit és bulizzunk. A szomorkodásnak vége – mondta Millire nézve – Mit kértek?
- Mindegy, csak üssön – mondta szinte egyszerre a két lány.
Két perc múlva már jött is Nita az italokkal.
- Huhh, te aztán gyors voltál – csodálkozott Brigi.
- Na látjátok, már ezért megérte...

Mi van, ha már nem találom meg? Hagytam, hogy kisétáljon az életemből. Futottam, pedig a lábaim megállt parancsoltak. De nem lehetett. Előbb megálltam, mikor futnom kellett volna, most futok, mikor meg kéne állni. És már olyan reménytelen volt, de még mindig reménykedtem, hogy utolérem. Naivan kapaszkodtam abba, hogy elérem, mikor ésszerűbb lett volna megállni. Már egyre nehezebben vettem levegőt, mikor megláttam magam előtt. Ekkor új erőre kaptam, és kezdtem utol érni," várj"...

- Miért, nem érsz rá? Különben meg, nekem nem olyan fontos... Hol az oboloszod, anélkül nem vihetlek át.
- Itt a kezemben, csak… tudod nem biztos, hogy eleget tettem odafenn. Látok még… vannak még megoldatlan problémák, és most határozottan visszamennék, hogy segítsek…
- Persze, mind ezt mondja, azonban erre sajnos nincs mód. Én döntök itt ezekről a dolgokról, mindamellett vannak szabályok, amiket nekem is be kell tartanom… Ezért, ha nem sietsz, itt hagylak, és csak a folyó...

Ott állok, és kattogtatok, közben szétárad bennem a pozitív energia. Úgy érzem, bármire képes lennék. Egy kivételesen gyönyörű pej csődör rohan felém. Ilyen szép jószágot még életemben nem láttam. Patái belevágódnak a földbe, porfelhő követi útján. Ránézek, és látom, ahogy dolgoznak izmai. Ez az állat nem más, mint az elemi erő, amit sugároz magából...

Letérdelt elém, s elkezdte a nadrágomat gyűrögetni a kritikus ponton, ami már amúgy is feszült egy ideje. Rám mosolygott, majd lehúzta a sliccem, s kibontotta a péniszemet a nadrágból. Nagyon finoman húzogatta a bőrt rajta, játszott vele. Aztán elkezdte nyaldosni a végét. Azt hittem, menten eldurranok...

„Zárkózott vagyok. Sajnálom. Tényleg. Nem tudok mit tenni ellene, nem változhatok meg akárki vagy mindenki kedvéért.”
Ez a mondat egyszerű megoldás egy bonyolult problémára. Vagyis ez az egyszerű mondat nem megoldás a viszonylag bonyolult problémára.
Játék a szavakkal. Erről is ugyanúgy le kéne szoknom, mint a félmegoldás-szerű egyszerű mondatokról. Nem írom a gondolat végére ezt: „Na, mindegy.” Ez is rossz szokás.
Visszatérve az előbbi problémához (tudom, a szóismétlésről...

- Gyere, mutatok pár érdekességet - tért ki a válasz elől az antikvárius- ez a fehér, ez pedig a fekete mágiával foglalkozik... ó, és a kedvencem, a Lemegeton... egyesek a Holtak könyve, a Necronomicon folytatásának vélik - pakolta Lyn kezébe a poros könyveket Stan.
A lány észrevétlenül figyelte a férfi minden egyes mozdulatát és mimikáját. Vajon honnan lehet ennyire ismerős neki? Mint egy rég nem látott, mégis annyira látni vágyott arc... - "Shad!"- ugrott be neki hirtelen,...