Winniefred - 3. Finn nagybátyja

Winnifred – firkantotta le Freddie már vagy tizedszer a nevét a lapra a kis asztalnál. Újra leírta, most úgy, ahogy anyja szerette, e-vel, mint Micimackó: Winniefred. Ő maga gyűlölte, amikor kicsi volt, épp eleget gúnyolták mackó-mici-a-mackónak a többiek. Volt egy kisfiú, akit a legjobban utált, mi is volt a neve? Freddie elgondolkodva lógázta a lábát, belekortyolt gyömbérébe morfondírozás közben. Talán Ben. Nem számít, Freddie nem emlékezett tisztán az arcára sem, csak arra, ahogy visítva csúfolja őt: Fred, a Mackó, Aki Lány. Minden nap elsütötte ezt a kis viccét, egészen addig, amíg Freddie egyszer bele nem unt a dologba – oldalba rúgta Bent, ráugrott, és csépelni kezdte, folyamatosan az új nevét kiabálva. Ő nem lesz többé Winnie, vagy Winnifred, ő attól a perctől vált Freddievé, akire félelemmel vegyes tisztelettel néztek fel a kislányok, és akit fiúnak fogadtak a kissrácok. Tekintélye lett, és ez felső tagozaton is megmaradt, habár soha többet nem verekedett senkivel. Meg tudta védeni magát szavakkal is, és azokkal néha kegyetlenebbül szúrt, nagyobb fájdalmat okozott, mintha csak fizikailag harcolt volna.

Freddie. Ezt írta le legutoljára, aztán rajzolni kezdett. Rajzolt egy fekete macskát, utána egy hatalmas oroszlánt, végül megpróbálta az alvó Finnt is lerajzolni, de nem sikerült, a fiú valahogy úgy gömbölyödött össze, hogy lehetetlen volt azt megörökíteni. Rajzolt hát helyette egy nyulat, egy vékony, rasztás nyulat, ami elég mókásan nézett ki. Körbepillantott – Nyúl épp az egyik posztert próbálta lehámozni a falról, szemmel láthatóan sikertelenül. A lány elhúzta a száját, és gyorsan egy hurkot rajzolt a nyúl nyakába, majd egy fát, és felakasztotta rá az állatot. De jó lenne, ha Nyúl ezt megtalálná, és azt hinné, hogy Freddie pszichopata, biztos nem piszkálná többet… Aztán összetépte a lapot, a pultoz sétált, és kidobta a kukába.
- Nem értem – a lány kérdőn nézett a bárszéken kuporgó Bxobra. – Egyszerűen nem értem. A múltkor egyértelműen látszott, hogy Liv akar tőlem valamit, most meg le se szart.
- Mit rinyálsz? – szólt közbe a helyiség másik végéből Nyúl. – Nagyra vagy a vonzerőddel, szedj össze más lányt. Liv magasról tojik rád.
- Pofa be – nyögte Bxob, és újabb sörért nyúlt, majd észrevette Freddie számon kérő pillantását. – Jól van, te kis besúgó – morogta, miközben a zsebében kotorászott, majd lecsapta az ital árát a pultra. Freddie már belekezdett volna a védőbeszédébe, amikor kulcszörgés hallatszott, és kitárult a bejárati ajtó. Mindhárman odafordultak (Finn még mindig a szőnyegen aludt), és figyelték a nagydarab, szakállas és lófarkas srácot, aki két rekesz italt hozott a hóna alatt.
- Na mi van, Nyúl, látom, megvan még a hajad. Liv nem támadott meg?
- Ez az én hajam – mondta idegesen Nyúl, mire gúnyos nevetés hallatszott a hátuk mögött.

Most mindenki a másik irányba fordult, és az álmos Livet nézték, ahogy szemeit dörgölve sétált le a lépcsőn.
- Kis hülye – mondta a lány, miközben megállt a lófarkas férfi előtt, és kivette a kezéből az egyik rekeszt. – Úgyis levágom neki nemsokára.
- Aha, jó. Figyelj, ezt vidd már le, ja, és ha ott vagy, akkor hívd fel Maggiet, ki kell rúgni. Már három napja nem jár be.
Liv sóhajtva elindult, mire a lófarkas utánaszólt.
- Jaj, várj, akkor hozd már fel a csocsóasztalt is, ma bejelentkeztek rá páran… oké, figyu, Nyúl, segíthetnél neki, Bxob, te hozhatnál a boltból pár karton cigit, gyerünk, az egyik lábad itt, a másik ott! És Finn… ezzel meg mi van?
- Basszus, Bud, veled mi van, megjöttél, és máris te vagy a Führer? – méltatlankodott Liv, miközben letette a rekeszt, és csípőre tett kézzel a lófarkashoz fordult. – Ha kell az asztal, hozd fel te, oké? Jézusom, most keltem fel, és máris dirigál.

Nyújtózott egyet, majd a tétovázó Bxobra nézett.
- Mire vársz, hol a cigi? – a srác mormogott valamit, de a lány jeges pillantására már fel is pattant, Budtól beszedte a pénzt, és már el is tűnt. –Valaki rugdosson már ebbe életet – nézett Liv Finnre, majd követte Budot és a rekeszeket az alagsorba.
Freddie önállósította magát, letérdelt Finn mellé, és bizonytalanul szólongatni kezdte.
- Finn… Finn, kelj fel, mindjárt nyitunk – a fiú nem válszolt, csak fészkelődött egy kicsit, teljesen behúzta a fejét a pulóvere nyakkivágásába, már csak a szétálló haja látszott ki. – Finn! Kelj fel, nem hallod? Cseszd már meg… - lökdösni kezdte a fiút, aki erre morogni kezdett, de még mindig nem ébredt fel. – Finn, most azonnal pattanj, te idióta! Baszki, Finn! – Freddie már majdnem üvöltött, és kétségbeesetten lökdöste az egyre hangosabban morgó Finnt, aki végül méltatlankodó kiáltást hallatva felült, a lendülettel hátra lökve a lányt.
- Basszus, Freddie, nem lehetne finomabban kelteni? Nem igaz, hogy még ilyenkor is basztanod kell…
- Nem basztattalak! – visította dühösen a lány, és visszanyerve az egyensúlyát, teljes erőből meglökte Finnt – nem basztattalak, megpróbáltalak felkelteni! És még te vagy felháborodva!
- Nyugi már – röhögött Finn, aki kitért az újabb támadások elől.
- Ne mondd nekem, hogy nyugi!!! – kiabált Freddie, és felpattanva próbálta fellökni Finnt, aki viszont kinyújtott karral, a lány fejénél fogva tartotta őt vissza, és csak nevetett.
- Hé, ti meg mit csináltok? – Meglepetten rezzentek össze Liv értetlen hangjára, és gyorsan mindketten felugrottak.
- Ez az, inkább segítsetek pakolni. Bud? Bud, hol az asztal? – újra eltűnt a pincében, majd felkiáltott.
- Mi a szent szart műveltek ti?! Mindjárt nyitunk, és ti itt játszotok? Nyúl, takarodj fel, és told a falak mellé az asztalokat, Bud, te meg hozd fel ezt a szart… - felcsörtetett, mögötte megjelent a két srác, arcukon szégyenlős vigyorral. Liv egy nagyot sóhajtott, majd a bejárathoz rohant, beengedni az épp érkező két barátját.
- Nocsak… látom, ki vagyok tiltva – vigyorgott az egyik fiú, miután elolvasta az új listát a paravánon. – Miért is végzel ki? – Liv nem reagált, csak odébb lökte őt, és a sarokban álló hangszórókra mutatott.
- Alex: zene. Most. Noah: pult. Attól a csajtól kérd el a mai bevételt – mutatott Freddiere, aki erre összeszedte az addigi termést.
- Húha. Gondolom, ezt eddig Nyúl, Bxob és Finn termelte. Hogy vetted rá őket, hogy fizessenek? –Freddie vállat vont.
- Nem én, Liv volt az – a fiú bólintott, majd végigmérte a lányt.

- Szabad neked ilyen helyen lenned? – Freddie pár pillanatig értetlenül nézett rá, mire a fiú rogyasztott térddel lehajolt hozzá, hogy egy szintben legyen az arcuk. –Hány éves vagy? – kérdezte kedvesen, mire Freddie arca kivörösödött a szégyentől.
- Tizenkilenc… - a srác szeme kikerekedett, aztán zavartal felnevetett, miközben felegyenesedett.
- Öhm… bocsi… nem nőttél valami nagyra. Mennyi vagy? Százhatvan?
- Több annál – morogta a lány, és elkeseredetten gondolt a százhatvanhárom centijére. A fiú még utoljára elvigyorodott, majd elfoglalta helyét a pult mögött, és pakolni kezdett. Freddie segített neki, majd, amikor már nem volt több munka, Livet figyelte a pulttól, amint az épp visszaérő Bxobbal veszekszik a késlekedés miatt.

- Freddie, gyere ide kérlek – a lány felvont szemöldökkel sétált Finnhez, aki a száját rágva, idegesen nyomkota a mobilját.
- Figyu, nagybátyám hívott az előbb, de hát… szal érted, aludtam, és nem hallottam.
- És nekem ehhez mi közöm van? – a fiú körbenézett, és szégyenkezve közelebb hajolt a lányhoz.
- Szal… nagybátyám… érted, olyan, hogy hallja a hangomon, ha ittam. És… szal kicsit dühös most rám, mert valamit… izé… elfelejtettem megcsinálni, és… nem beszélnél vele? - Freddienek leesett az álla.
- Én? Mit mondjak én neki?
- Hát múltkor próbáltunk Bxobbal sms-t írni, azt modntuk, hogy torokgyulladásom van, és nincs hangom, csak most írt rám az öreg, hoyg fel fog hívni… BASSZUS! – kiáltott fel ijedtében, ugyanis megcsörrent a kezében a telefon.
- Kérlek! – tátogta Freddienek, aki még mindig zavartan, de átvette a mobilt.
- Hallo? Ez Finn… telefonja – a lány most jött rá, hogy nem is tudja barátja veeztéknevét.
- Miért nem Finnigan beszél? Ki maga? – erélyes, szigorú hang. Nyelt egyet, próbált meggyőző hangon megszólalni.
- Finn egyik barátja vagyok, ő nagyon sajnálja, de nem tud beszélni, a torokgyulladása miatt.
- Megint ivott, igaz?
- Neem… tényleg nem, csak a torka…
- Ne nézzen hülyének. Az egy dolog, hogy a gyerek idióta, de azt nem tűröm, hogy eligya azt a maradék agyát. Megígértem az apjának. Adja ide! – parancsolta, mire Freddie nyújtotta volna a mobilt, de Finn úgy meredt arra, mint valami szörnyetegre, és csak ijedten rázta a fejét.
- Tényleg nem tud beszélni… - nyögte egy utolsó, gyenge próbálkozással a lány, de a nagybácsi közbeszólt.
-J ól van, ez az utolsó dobása a kölyöknek. Mondja meg neki, most utoljára fog piálni. Ha nem, akkor kizárom a végrendeletből, és nem kap egy vasat se, lezáratom a bankszámláját, és tőlem éhen dögölhet az utcán. Menjen vissza az egyetemre! – majd lecsapta a telefont. Pár percig Freddie és Finn csak némán meredtek a mobilra, majd a lány visszaadta azt a még mindig zavart fiúnak.
- Azt mondta…
- Hallottam – vágott közbe Finn, és Freddie nagyon furcsának látta őt, még sosem volt ilyen. Zavarban lenne?
- Jártál egyetemre? – Finn nem nézett a szemébe, a pultot fixírozta, úgy válaszolt.
- Egy ideig. Hülyeség volt.
- Nagybátyád szerint nem volt az, ha ennyire akarja… Nem az ivás a legnagyobb baj, ugye? Hanem az, hogy nem tanulsz.

A fiú nem válaszolt, és még mindig nem nézett a lányra. Freddie tovább próbálkozott.
- Nem szeretted? – hallgatás. A lány már feladta volna a faggatózást, amikor Finn megszólalt.
- Londonba jártam, a Képzőre. Én… - a lány kíváncsian nézett rá, és most először gondolkozott el azon, hogy vajon Finn milyen lehet valójában. Semmit sem tud róla- nem tudja a vezetéknevét, hogy hol lakik, mi érdekli, csak ezt a mindig vidám, részeges oldalát mutatta meg neki. Most nézte meg őt először, az arcát, amikor nem bárgyún mosolygott, amikor nem tetette magát egy nemtörődöm, egyszerű embernek, hanem próbálta beavatni őt valami számára fontos dologba. Freddie próbált belenézni a vágott, kék szemekbe, de a fiú még mindig a pult egy pontjára meredt.
- Én abbahagytam. És ennyi.
- De ez hülyeség…
- Nem hülyeség! – csattant fel Finn, és végre a lányra nézett. – Fogalmad sincs… nem tudod… nem ismersz. Nem tudod, milyen, amit alkotok, hogy… hogy nem vagyok elég.
-De Finn… - De a fiú már csak rázta a fejét, és ellenséges lett.
-Mit érdekel téged?
-Csak azt szeretném, ha elmondanád…
- Nem vagy valami elbaszott pszichológus, oké? Ne akarj velem itt terápiázni. Én inkább iszom – és most már végérvényesen lezárta a beszélgetést. Olyan, mint valami félénk lény – gondolta Freddie – aki megijedt attól, hogy megmutatta az igazi arcát, és inkább visszahúzódik a kagylóhéjába.
- Na, ne nézz ilyen kétségbeesetten. Igyunk, azért jöttünk ide, hogy szórakozzunk! – és Finn nevetett, de mindketten tudták, hogy ez nem szívből jövő kacagás, csak egy álca, egy szerep, amibe a fiú pillanatok alatt visszarázta magát.
- Végre, Finn, már azt hittem, ma nem is iszunk semmit! – Dugta közéjük a fejét Nyúl, és ő is leadta a rendelését Noahnak. A két srác vidáman beszélgetni kezdett, Freddie pedig tűnődve figyelte Finnt. Hát senkije sincs, aki igazán törődik vele, csak a nagybátyja? És őt sem veszi komolyan, azt hiszi, csak nyaggatja őt, pedig a bácsi az ő érdekében zsarolja. Nem a legjobb eszközökkel, de próbálja rávenni a fiút, hogy folytassa a tanulmányait, és a lány eldöntötte, hogy segíteni fog ebben neki.