Történetek - 33.oldal

Egyre érdekesebb dolgok történnek körülöttem, mi több még a nővérem is belekotnyeleskedik mindenbe. Mintha annyira értené, azt min is megyek keresztül nap, mint nap. Sebaj, előbb-utóbb rájön, hogy ő sem érti azokat a dolgokat, amik engem vezérelnek. Nem értheti meg, ebben biztos vagyok, ő nem élte át mindazt, amit én, honnan is tudhatná ezek után milyen nehéz nekem, és azt hiszem, ezt más sem értheti...

Kábultan bólintok, de nem érzem jól magam. Hogyan is érezhetném!? A szerelmem holnap nősül tőlem 600 km-re, és nem engem vesz el. Mit is mondott Katey, hol lesz pontosan? És mit tett hozzá? Reméli, megjön az eszem. Tegnap még nem értettem, mire gondol.
Ugyan udvariasságból kaptam meghívót, de eszem ágában sem volt elmenni csak azért, hogy szenvedjek. Hát most megyek, bár nem azért, hogy együtt ünnepeljek velük. Beszélnem kell Sammel, ha kicsit megkésve is...

Feje lehanyatlani látszott. Sötét a terem. A csend fönnakadt a levegőben. Oktondi volt. Kis buta. Nem értette... mért nem értette? Megérhette volna. Nagyobb is lehetett volna. Szebb is lehetett volna. Okosabb meg pláne lehetett volna. Nem vagyok bolond. Nem. Ezt hinnétek rólam? Mért is lennék az? Elmesélem, miért is vagyok itt...

Eme sorok írója a valóságban is létezik. A Chevalier szó annyit tesz magyarul, hogy lovag. Tisztelt olvasó, ha veszed a fáradságot, és végig olvasod, ezt a történetet, remélem, el tudod dönteni azt, hogy mi a baj ezzel a világgal, és mért nem maradhat meg semmilyen olyan eszme, amit egy Chevalier felvállal...

Túl sokan próbálnak a társadalom elfogadott részévé válni, pedig ők mások. Valamiben különböznek az átlag emberektől. Kik is az átlag emberek igazából? Csak mondjuk, mondjuk, hogy átlag. Kinek mi az átlag? Minden nap ugyanakkor kel fel, ugyanakkor megy fogat mosni, dolgozni, ugyanabba a boltba jár vásárolni tizenöt éve, ugyanakkor szembesül azzal, hogy ő minden nap ugyanazt csinálja. Belesüllyed az átlagba. De minek is? Ki mondta, hogy neki átlagnak kell lenni?

. Pedig az Én dolgom védeni. Még sírt... még gyerek volt. Kezét fogtam segítőn. Repültünk a nap alatt. Majd gügyögőn törtek fel torkából a hangok. S lassan beszéde értelmessé vált. Ó, hány hasonlót láttam én! Jöttek lassan az iskolák és megemberesedett a babám. Végigkísértem életét. Óvtam, intve a bajtól. Sorsa felett én dönthettem, barátokat én szereztem. Idősebb vagyok nála, megéltem pár háborút. Sajnos túléltem őt is... Betegen ott feküdt. Hallottam a ketyerét, melyet mellkasa zárt...

Már messziről kiszúrtam az utcán Keijot. Gyorsítottam hát lépteimen, de ez sem segített. Alig pár pillanat elteltével Nico is kilépett az épületből, és balszerencsémre egyenesen Keijo felé tartott. Esélyem nem volt odaérni időben.
- Te rohadék – üvöltötte Nico teljesen kikelve magából.
- Mi bajod? - kérdezte meglepetten Keijo.
- Tudod jól mi bajom, de most megfizetsz azért, amit tettél Alexszel! - mondta még mindig emelt hangnemben szőkeségem, s már emelte is kezét ütésre....

Valahol mélyen a szívemben nyomaszt ez a táj. Ha szólni kellene, inkább hallgatok. Tiszteld a csendet. Kérlek, mond, hogy te is így gondolod. Hol vagytok nyári éjszakák, melyek oly bölcsen tűrték a halk suttogást, ami kettőnk között zajlott. S nem azért, mert nem szabadott a hangos szó, sokkal inkább, mert mi nem akartuk...

Könyörgő pillantásokat vetettem rá, mire ő csak elmosolyodott, s fölém hajolva csókolni kezdett, vadul, szenvedélyesen. Alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam, miközben a csók hevében hirtelen valami kemény kezdte el cirógatni hasam, és örömmel nyugtáztam, hogy már kedvesem is mindenre készen áll. Lassan, kicsit célzásként is, felhúztam egyik térdemet, miközben még vadul csókolóztunk. A válasz nem váratott sokat magára...

Már fogtam az ollót, hogy „szájat” vágjak a zacskónak; miközben az üvegtálat a közelembe helyeztem, és kiborítottam a mogyorót.
Legnagyobb megdöbbenésemre, nem csak azt.
A halom tetejére, egy halovány, vastag só réteggel borított, lyukas lebeny is rákerült. Gyorsan letéptem a kéztörlőtekercsről néhány lapot, és azzal fogtam meg az idegen testet. Megfordítottam a tenyeremet, és szétnyitottam az ujjaimat. Nem akartam elhinni azt, amit láttam. A sokktól, majdnem összeestem. Ahogy...