Nem te döntesz

Lilia

- Úrnőm nézze meg az én árumat! Csak nemrég érkeztek, mind fiatal, egészséges férfiak - a körülöttem hajlongó rettentően kopaszodó férfire néztem, akinek homlokát vastagon borította az izzadság. Mikor észrevette, hogy megkapta a figyelmem még mélyebbre próbált hajolni, amiben jelentősen akadályozta tekintélyes méretű hasa, és kezével lassan a hátsó dokkok felé intett. A kísérőmként szolgáló hosszú vörös hajú férfire néztem, és bólintottam, mire ő megindult előttem hogy utat törjön a zsibongó emberek között. A fiú izmos fenekét nézve, elmosolyodtam. Inkább esztétikai haszna volt, sem mint fizikai. Kevesen mernének egy varázsló közelébe kerülni, de mégiscsak illik adni a látszatra. Elsétáltunk a hallal, kelmékkel és különböző fűszerekkel teli standok mellett. Ezek árusai nem rám figyeltek, tudták én csak a szolgáimat válogatom személyesen. A nagyon személyes szolgáimat. Nem sok mindent vártam a mai naptól, főleg mert az igazán érdekes áruk, keletről érkeztek, de egy próbát mindenesetre megért.

Elfintorodtam, mikor végignéztem az olcsó nedves deszkából ácsolt pulpituson, és az azokon álló egy szál ágyékkötőben pompázó férfiakon, bár a pompázó szó talán kicsit túlzás volt azokra a vézna, koszos, ostobatekintetű egyedekre, akiket eladásra kínáltak. Elfordultam, hogy hazainduljak, mikor ostorcsattogás és kiabálás ütötte meg a fülem. A színpad mögött jó pár ember tolongott. A kör közepéből kiemelkedett egy korbács, ami fütyülve csapott le, de az ütést nem követte kiáltás. Kíváncsi voltam, él-e még, akit vernek. Voltak szolgáim, de soha senkit nem kínozhattak, amíg én irányítok. Az itteni rabszolgák feltöltődve indulnak tovább, amennyiben nem kerülnek megvételre. A kör kettényílt előttem. A korbács most nyugodtan lógott egy magas izmos kopasz férfi kezében a mellette álló lehajtott fejű rabszolga mellkasa fel-alá zihált, hátán vér csorgott.

Dühösen előreléptem, mire felemelte a fejét és dacosan a szemembe nézett. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, ahogy a barna minden színében örvénylő íriszbe néztem. Éreztem, hogy a csuklya mélyén elvörösödik az arcom. Nem ismertem magamra. Végignéztem a férfin, vállára hulló barnás haja, enyhén hullámosan keretezte kicsit hosszúkás arcát. Állkapcsa megfeszült, ahogy nézett, izmos mellkasát, nem csúfították el a zúzódások. Keskeny csípőjére ráfeszült a selymes tapintásúnak ígérkező bőre. A kopaszodó kereskedő felé fordítottam a fejem, mire a rabszolga felém lendült, a korbács pedig újra a magasba emelkedett. Előrelendítettem a kezem, mire az ostorozó szeme kidülledt, és a torkához kapott.
- Senki nem ütheti meg a tulajdonom! Ő kell. Mi a neve?
- Solon Úrnőm, de, nem hiszem, hogy ő lenne, a megfelelő választás. Déli, irányíthatatlan makacs…
- Nem vagyok a tulajdonod – hallottam egy mély daccal teli hangot, mire megfordultam és újdonat rabszolgámra néztem. Újra végig vizualizáltam minden egyes porcikáját és éreztem, hogy elönt a forróság.
- Nem hiszem, hogy meg tudnád akadályozni – mosolyodtam el kéjesen.
- Meg foglak ölni – hallottam a sziszegését. Csettintettem, mire Solon csuklóit, erős mágikus kötelékek szorították hátra. Hiába vergődött, mozdulni sem tudott. Közelebb léptem, és két ujjam közé fogtam és selymes tincset, majd végigsimítottam az arcán. Testemen forróság szaladt végig. Egyetlen kivétellel még egyetlen férfi sem váltott ki belőlem ilyen érzéseket. Az ő emlékének elűzése miatt meg kellett tennem. És még soha egyetlen férfire sem vágytam még annyira, mint őrá. Bár nehéz volt elvonatkoztatni a feneketlen gyűlölettől, ami a szeméből sütött.
- Jobb, ha nem – feleltem, majd elléptem mellőle és a testőrömbe karoltam. A fiú mosolyogva nézett le rám.
- Tényleg nem a legjobb választás.
- Mikor választottam én jól? - néztem végig rajta, mire elmosolyodott és meghajtotta magát, ennek ellenére igaza volt. Solon nem az a könnyen szelídíthető volt, de valami mégis mágnesként vonzott hozzá.

Solon

- Indulás – csattant fel mögöttem az izomagyú hangja. Idegesen megpördültem és szembenéztem vele, és a kaján mosolyával. Semmit nem tehetem a „gazdám” varázslata még mindig gúzsba kötve tartotta a kezeim. A gazdám… Akiből mindezidáig csak egyetlen szempárt láttam… a harag elemi erővel söpört végig a testemen. Az elmúlt hetek minden sérelme feltolult, szívverésem felgyorsult, szinte kapkodtam a levegőt. Megtámadták a városom, megölték a családom, a húgomat elhurcoltak, és legnagyobb szégyenem, hogy engem is. Ott kellett volna, meghalnom, de most már nem adhatom fel, meg kell találnom a húgom. Talán még életben van valahol.
Az izomagyú önkéntelenül is rászorított a korbácsára, rámosolyogtam, jelezve, hogy értékelem a bátorságát. Csodálatos fogsor villant fel előttem válaszképp és megcsapott az izomagyú sörtől és hányástól friss lehelete.
- Indulj – lépett mellém a kereskedőm is, mire vállat vontam és elindultam a kért irányba. Addig esélyem sincs, míg a kezemet kötő varázslatot el nem távolítják. Ha valamit utálok az a mágia. És a mágusok rendíthetetlen uralkodási mániája. A kereskedő egy apró vályogházba irányított, ahol egy férfi várt. Ugyanaz, aki nemrég még a „gazdám” mellett sétált. A vörös hajú megfordult, és a kereskedő kezébe dobott egy erszényt, majd az ajtó felé intett a fejével. Kisétáltam és megvártam, míg ő is kijön utánam, majd elindultam mellette. Mindketten tudtuk nem fogok elmenni, egyedül sosem szabadítom ki a kezem, mindenesetre igyekeztem felmérni a várost, kerestem a mellékutcákat. Tekintetem ide-oda csapongott, láttam, hogy a mellettem lévő srác jól szórakozik ezen, de egyelőre nem érdekelt a véleménye.
Egy magas hófehér fallal körülvett szinte kastélyszerű háznál álltunk meg, mikor átléptünk a kapun, az döndülve becsapódott mögöttünk, de a fal nem tűnt olyan magasnak. A vörös hajú szembefordult velem.
- Ragnar vagyok – mondta.
- Jó neked – vontam vállat, mire a vöröshajú felnevetett.
- Nem fog kedvelni az úrnő, ha ilyen maradsz.
- Jó nekem.

A házból egy idősebb szürke haját kontyban viselő asszony lépett elő, kezében egy apró ládikával. Ragnar kinyitotta a ládát, és kivett belőle, egy tenyérnyi kék medált, majd mögém lépett és az alkaromhoz szorította. Égő fájdalom hasított a bőrömbe ott ahol az ékszer hozzámért, de a kezem végre szabad lett.
Nem mérlegelhettem, azonnal nekilendültem, és rohanni kezdtem, majd megtámasztottam a kezem a kerítésen, hogy átlendüljek felette, de alighogy hogy megemelkedtem irdatlan fájdalom hasított a fejembe és egy láthatatlan erő messzire hajított a faltól. Egy kis időre elájulhattam, mert mikor magamhoz tértem, már egy középkorú férfi állt mellettem. Kora ellenére, teste még mindig izmos volt, mozdulatai fiatalosak, kora egyedül csak rövidre vágott hajának őszes szálaiban látszott. Rám mosolyogott és felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.
- Ezt megúszhattad volna, ha hagyod, hogy elmondjuk mi fog történni, ha szökni próbálsz. Iason vagyok.
- Felettébb finom módszer.
- Valóban az, cserébe nincsenek őrök, akik folyton azt lesnék, mit csinálsz.
- Csak nem juthatok ki innen – sziszegtem. Nekem senki ne akarja bemesélni, hogy milyen irtózatosan jó nekem. A kezdeti szimpátiám egyből elszivárgott, de Iason, csak elmosolyodott, és átnyújotta a kezét, a kerítésen, majd ugyanúgy vissza is húzta.
- Hogyan? – kaptam mohón a lehetőség után.
- Én már leszolgáltam az 5 évet.
- Miért vagy akkor még mindig itt?
Iason megvonta a vállát.
- Hova mennék? A falut ahol éltem lerombolták, ha az Úrnő nem vesz meg, valószínűleg már éhen haltam volna. Van szállásom, fizetésem és én képzek ki minden újoncot.
- Újonc, miket?
- Nem olyanokat, mint te. – felelte nevetve.
- Milyeneket? – kérdeztem vissza. Hangom remegett a dühtől. Iason meglepve nézett végig rajtam. Mindössze egyetlen tépett nadrágot és a sebeimet viseltem.
- Sejtésed sincs, miért hoztak ide, ugye? – kérdezte komolyan. Vállat vontam. Mégis honnan kellett volna tudnom? Nagyjából napok óta elvesztettem a fonalat. Iason azonban nem felet, csak felemelt szemöldökkel nézett rám, ajkain kiismerhetetlen mosollyal. Hirtelen minden megvilágosodott.
- Ugye nem…
Iason bólintott, és immár nyíltan vigyorgott.
- Ha úgy vesszük, ágyas leszel.
- És miből gondolja az Úrnő – nyomtam meg gúnyosan a megszólítást.- hogy fel tud használni a megfelelő célra?
Iason megértette a célzást, és felnevetett, majd újra elkomolyodott.
- Láttad már az Úrnőt?
Hatalmas mandulavágású barna szemek, a sűrű sötét pillák árnyékában… dacosan megráztam a fejem, mire Iason a vállamra tette a kezét.
- Hidd el, menni fog.
Lelöktem a kezét a vállamról és dühösen szembefordultam vele. Kezem ökölbe szorult, szinte csak szűrtem a szavakat.
- Meg fogom ölni az úrnőtöket, ha a közelébe kerülök. Nem vagyok tárgy, akit csak felhasználhat, megvehet, vagy éppen eladhat.
- Gyere te harci kakas, kisebbek a szavak, ha azokat félmeztelenül adod elő – felelte Iason és a ház felé intett a kezével. Vágyódva pillantottam a kerítés felé, de felesleges lett volna újra megpróbálni, a fejem még mindig kóválygott az előző kísérlettől.

Lilia

- Milyen az új fiú Shanna? – kérdeztem, mire az idős kulcsárosnő felsóhajtott és félresöpört pár lapot, az asztalomról, hogy letehesse a vacsorám.
- Gondok lesznek vele. Iason szerint lobog benne a bosszúvágy. Talán most az egyszer rosszul választott Úrnőm.
- Mi történt? – kérdeztem, és magam elé idéztem, a barna szemek örvényét, miközben közelebb húztam magamhoz a gyümölcsökkel megrakott tálcát és beleharaptam az egyik kemény körtébe.
- Alighogy megkapta a Jelet, megpróbált megszökni.
- Jól van? – érdeklődtem mosolyogva. Csalódtam volna, ha a nem próbálja meg. Lelki mozimon világosan láttam a jövevény minden egyes izmát, amelyik megfeszült ugrás közben. Összehúztam a szemöldököm. Kezdett zavarni a rám tett hatása. Meg kellett szereznem, hogy lenyugodjak.
- Meglepően jól, egy percig sem volt kiütve. Iason a gondozásba vette, miután Ragnar feladta. Nem hiszem, hogy alkalmas lesz a feladatára… – Shanna félbehagyta a mondatot és elpirult. Nyílt titok volt, hogy mire használom némely szolgáimat, és az is, hogy mostanában a kedvezményezett Ragnar volt. Sokkal kényelmesebb volt így, mint újra és újra csalódni. Még az előzőt se hevertem ki…és soha nem is fogom…
- Mégis mit gondolsz milyen feladatot szánok neki? – nevettem fel, mire Shanna szeme a hálószobámba vezető ajtóra siklott, amitől még szélesebben elmosolyodtam. Még a gondolattól is lúdbőrös lettem, hogy Solon egyszer az ágyamba kerül, és megérinthetem. Mély levegőt vettem és nyeltem egyet hogy lecsendesítsem a testem.
- Ezt már megbeszéltük nem igaz?
Shanna csak meghajtotta a fejét, mire az ablakhoz sétáltam és kinéztem a hátsó kertbe, tekintetem Solonra esett, aki éppen a kerti kútból mert vizet egy dézsába. Éreztem, hogy bizsergés fut végig a gerincemen. Kellett nekem ez a férfi, kellett minden porcikája, ilyen ellenálló lélekkel. Mikor meghallottam az öregasszony mozgolódását visszafordultam.

- Shanna, nem tudok senkiben megbízni többé – a szavak önkéntelenül buktak ki belőlem, az idős nő mégis csak bólintott, és bátorítóan bólintott.
- Akkor szólok Iasonnak, hogy készítse fel a fiút. És megbeszélem a lányokkal, hogy Ragnar szabad. Nagy lesz az öröm.
- Mond meg Ragnarnak, hogy kéretem.
Az idős szolgáló bólintott és távozott, én pedig visszafordultam az ablak felé. Solon az egyik fürdőnek kijelölt helyiség felé tartott egy újabb vödör vízzel. Felszisszentem, mikor láttam, hogy a vér vékony patakokban folyik a hátáról, ahogy a cipekedéstől felszakadtak a sebei. Azóta nem bírtam a vért.
- Máris ennyire a szíveden viseled? – hallottam egy simogató hangot a hátam mögül, mire megfordultam és elmosolyodtam. Ragnar állt az ajtóban. Fürkészően végigmértem az arcát. Haja szinte lángolt, zöld szemei élénken csillogtak. Elmosolyodott és közelebb lépett hozzám, majd enyhén meghajtotta magát. – Látom mit váltott ki belőled, és nem vagyok ostoba, hogy féltékenykedni kezdjek. Félreállok.
- Szabad vagy – feleltem, mire Ragnar nevetve megrázta a fejét.
- Már réges régen az vagyok – lépett mellém és átkarolta a derekam. tenyere lesiklott a fenekemre, megfogtam a kezét és az ajtó felé intettem a fejemmel.
-Ma estére programom van, és ahogy a konyhai rivalkodást hallom, te sem leszel egyedül.
Ragnar újra felnevetett, majd meghajolt és kisietett a szobámból. Lehunytam a szemem és magam elé képzeltem Solont. De a helyére folyton betolakodott egy másik zöldes szempár. Idegesen felkaptam a kezem ügyébe kerülő poharat, és a falhoz csaptam. Nem lehet, hogy még mindig! Nem köthet gúzsba még mindig!

Solon

- Kölyök itt az idő – hallottam Iason hangját, a szállásomnak kinevezett szoba ajtajából. Felültem, de nem voltam hajlandó megmozdulni.
- Már megmondtam, nem vagyok senki tulajdona.
- Jobb, ha beletörődsz, hogy igen. Fogd fel zsoldosságnak.
- Bizonyisten egyszer sem kellett keféléssel harcolnom!
Iason felnevetett, majd leült mellém.
- Nézd kölyök, tudom milyen nehéz az elején. De kevésbé rossz, mint hiszed. Az úrnőnek van egy alapszabálya. Semmit nem erőltet…
- Fel sem tűnt, hogy fene nagy jókedvemben vagyok itt!
- ...a hálószobájában – folytatta zavartalanul az idősödő katona.- Ha nem hát nem. De ehhez fel kell menned, és bebizonyítani, hogy nem.
- Látom, önbizalomhiányban nem szenved. – bólintottam és feltápászkodtam .- Hogy összefog törni.
- Abban, egészen biztos vagyok – felelte Iason. Azért sem voltam hajlandó odafigyelni a hangjából áradó gúnyra. Felkaptam a fekete zekém és a hasonszínű ingem felé borítottam, hogy átgyalogoljak a két szállást elválasztó kerten. Senki mellett nem tudtam elmenni észrevétlenül. Mindent tudó mosolyok és összesúgások követtek. Ökölbe szorult a kezem…. Egy szőke szolgálólány nekem jött és kacéran elmosolyodott, mire elrángatták mellőlem, és felfelé mutogattak. Alig tudtam kontrolálni a dühöm, úgy bánnak velem mintha az ő kizárólagos tulajdona lennék. Rákacsintottam a szolgálólányra és elindultam a felfelé kanyargó lépcsőn. A legfelső ajtónál megálltam, mire az hangtalanul kinyílt. Mély levegőt vettem és beléptem.

Mikor becsukódott mögöttem az ajtó körbenéztem. Senki nem volt odabent így megfordultam, hogy kimenjek, de ekkor a szoba déli oldalán kinyílt egy másik ajtó és kilépett a rabszolgapiacról jól ismert barna szempár gazdája. Azok a szemek akaratom ellenére is magukhoz vonzották a tekintetem. Végigpillantottam a „gazdámon”. Testem azonnal reagált a látványra. Magas macskaszerűen izmos nőt láttam, akinek rövid haja csak kiemelte, határozott fellépésű külsejét. Akaratlanul is közelebb léptem egyet. Más körülmények között én lennék az, aki őt akarná ágyasnak. Vörös ruhája követte a mozdulatait. Most már értettem Iason szavait, őszintén sosem tudnám elutasítani. Nem volt kimondottan szép, mégis szinte plafonig korbácsolta volna, az érzékeimet, ha nem tudom, kivel állok szemben. Erőszakkal fogtam vissza érte nyúló kezeim. Sosem éreztem hasonlót, máglyaként vonzott. A ruha vékony pántja szabadon hagyta a vállát. Meg akartam érinteni…
- Úrnőm – szólaltam meg gúnyosan, de sokat vesztettem ironikus hangnememből azzal, hogy a hangom rekedt volt a vágytól. Tekintetem végigsiklott a szobán és egy pillanatra megállt a gyümölcsök mellett heverő apró késen. – Sajnálom, de a legkisebb érzelmet se váltja ki belőlem. Szeretnék visszatérni a szállásomra.
Egy pillanatig leforrázva állt velem szemben, majd hirtelen elém lépett és a számra tapasztotta az ajkait. Testem önkéntelenül is válaszolt az érintésére. Átkaroltam és magamhoz szorítottam, ajkaim éhesen csaptak le az övére. Azok ugyanolyan puhák voltak, mint amilyennek látszottak. Forgott velem a szoba. Hamarosan éreztem a vére izét a számban…

Lilia

Csókja ugyanolyan volt ő maga. Vad, és szenvedélyesen dühös. Hamarosan véresre tépte a szám, mégse tudtam szabadulni tőle. Delejes erővel vonzott magához, két karja szinte összepréselt. Végig simítottam, a hátán, gyengén megremegett, ahogy a még be nem gyógyult sebekhez értem. Pont ugyanazt váltotta ki belőlem, mint a látványa. Kellett nekem, mindenestül. Lehúztam róla a zekéjét, és gyorsan kigomboltam az ingjét, forró lélegzete a nyakam bizsergette. Mikor végre a szabad bőréhez értem, az szinte égette a kezem. Kezem bebarangolta, felsőteste minden egyes porcikáját, finoman végigrajzoltam izmai vonalát. Haja az arcomba hullott tapintása selymes és simogató volt. Minden érintése villámcsapásként ért. Hirtelen ellökött magától. Döbbenten álltam és bámultam a barna szemekbe, amik szinte felfaltak. Láttam mennyire, vívódik, újra visszahúzott magához, majd felkapott és magával rántott a végtelen sötétségbe. Végre belezuhanhattam íriszének örvényébe. Hosszú hónapok óta először éreztem úgy, hogy elfelejtem azt, ami történt. Vágyam sokadszorra sem csillapult, de az álom lassan elnyomott.

Egy késsel a nyakamnál ébredtem. Solon állt mellettem, kezében a vékony pengéjű gyümölcsvágóval. Nagyot nyeltem, mire a penge végigkarcolta a gégémet. Az ablaknak háttal állt, a holdfény világította csak meg a vonalait. Továbbra is meztelen volt, így még a kés sem érdekelt, tekintetem egyre lejjebb vándorolt, mire a nyomás erősödött a torkomon, így újra a szemeibe néztem. Nem tudtam, mit várhatok tőle. Hosszú percekig néztünk egymás szemébe. Legszívesebben felálltam volna, hogy magamhoz öleljem. Úgy éreztem, ezekben a percekben mindenkinél jobban ismerem. Nem voltam benne biztos, hogy nem öl meg, mégsem féltem. Oly régen vártam rá. Nem ismertem magamra csak bámultam rá fel tehetetlenül. Megremegett a keze, majd eldobta a kést és kilépett a szobámból, magára rángatta a nadrágját, és becsapta az ajtót. Fáradtan csuktam le a szemem.

Solon

Csak egyetlen nyomás kellett volna, és újra szabad lettem volna. Mégse tudtam megtenni. Eldobtam a kést és kiléptem a szobából. Képtelen lettem volna megtenni. Túl nagy hatással volt rám. Dühösen lépdeltem végig a lépcsőkön, a kis szőke lány megint szembe jött velem, meztelen felsőtestem láttán felkuncogott, mire magamhoz húztam és megcsókoltam. Néhány másodperc múlva dühösen ellöktem magamtól, és a szállásomra siettem. Iason még mindig az ágyamon ült, mikor meglátott felállt és vizet töltött az egyik dézsából egy nagyobb cserépedénybe. Beledugtam a fejem a jéghideg vízbe, majd prüszkölve nyúltam a felém nyújtott vászon után. A jéghideg víz frissítően hatott rám, a tarkómra hulló nedves tincseim pedig még egy darabig hűvösen tartották a gondolataim.
- Mi történt?
- Mennyire részletezzem? – kérdeztem vissza idegesen. Hátracsaptam a szemembe kúszó tincseket.
- Nem arra vagyok kíváncsi.
- Hanem? – morogtam vissza. Azt szerettem volna, ha eltűnik a szobámból, ha én eltűnhetek.
- Mitől borultál ki ennyire?
Felkaptam a fejem és az idősebb katonára néztem, aki felállt az ágyamról majd az ablakhoz lépett, hogy kinyissa. Volt valami Iasonban, ami arra késztetett, hogy gondoljam végig.
- Rabszolgaként tart!
- És talán nem élvezed, amiért megvettek?
- Hogy a fenébe ne élveztem volna, az a nő… - szakadt fel belőlem akaratlanul, de rögtön megbántam a szavaim és ökölbe szorult a kezem. – Tárgyként kezel! Megvett, holnap talán elad… Úgy gondol az emberekre, mint értékekre!
- Ez azért nem pont így van…
Kérdőn néztem Iasonra, de ő az én mondanivalóm folytatására várt.
- Meg kell keresnem a húgom – vallottam be neki hosszas szünet után. - Nem maradhatok! Ez a nő ráadásul úgy gondol mindenkire, mint az ő alárendeltjére. Fogva tarthat embereket csak azért, hogy kielégítse a vágyait?!
- Tehát erről van szó?
Idegesen fújtam egyet.
- Azért vagy ideges, mert élvezted? Elhatároztad, hogy mindenképpen utálni fogod, de élvezted?

Beharaptam az ajkam. Hogy élveztem-e? Beleborzongtam az emlékekbe… Mégis ezt még csak magamnak se mertem volna beismerni. Mindenkinél jobban gyűlöltem! A piacon úgy viselkedett velem, mint egy árucikkel. A szobája hívatott, mint holmi kölyökkutyát… Az ablakhoz sétáltam és a párkányra támaszkodtam. A fa pereme mélyen a tenyerembe vágódott, ahogy rászorítottam.
- Beszélj vele, nem olyan, mint hinnéd. Mit gondolsz, miért maradnak itt azok, akiket már hivatalosan felszabadított?
Keserűen felnevettem. Hát hogyne.
- Eszemben sincs beszélni vele… Ráadásul nem hiszem, hogy ő pont velem akarna társalogni azokután, hogy a torkához nyomtam egy kést.
- HOGY MIT? – Iason kapkodva szedte a levegőt.
- Egy gyümölcsvágó kést - feleltem vállat vonva.
- Az, hogy még élsz, nem engem bizonyít? Ha olyan lenne, mint amilyennek értékeled, még élnél?
- Mi biztosítja, hogy még holnap is fogok? Vagy, hogy ő fog? Nem számít mi történt odafent… meg fogom ölni.
- Gondold át. Velem kerülsz akkor szembe.
Mire hátrafordultam Iason már kisétált a szobából. Végigheverten az ágyon és megpróbáltam lecsillapítani a gondolataimat. Testem kívánt egy nőt, akinek még a nevét sem tudtam, és akit teljes szívemből gyűlöltem.
Kopogtattak.

Lilia

Néhány percig még némán feküdtem az ágyban és a földön heverő kést bámultam. Alábecsültem a vágyam és az ő gyűlöletét. Nem lehet a közelemben. Túlságosan sóvárgok utána, annak ellenére, amit tett de nem bízhatok benne. Lassan átlendítettem a lábam a rommá gyűrt lepedőn és a ruhámhoz léptem. Behunytam a szemem és az udvarra teleportáltam. Megálltam a hátsó szállások előtt. Iason épp akkor lépett ki Solontól, mikor észrevett felém indult és meghajtotta magát.
- Engedje el
- Ezt terveztem – feleltem. Iason megértően bólintott, majd újabb meghajlás után távozott. Az ajtóhoz léptem és bekopogtam. Nem kaptam választ így benyitottam. Solon azonnal felpattant az ágyról, majd vissza is ült a szélére. Enyhén előrehajolt, kezei a combján nyugodtak. Szeme most hideg és céltudatos volt, haja nedves tincsekben tapadt a tarkójára.
- Állj fel – kértem, mire elmosolyodott, de az a mosoly szinte azonnal el is tűnt az arcáról.
- Ne haragudjon, úrnőm parancsra nem megy, de ha esetleg letérdelne…
Némán megemeltem a szemöldököm.
- Le akarom szedni rólad a jelet, hogy távozhass – sóhajtottam.
- Miért tenné? Talán rossz voltam? – dőlt hátra, így a hasán lévő izmok még jobban kirajzolódtak. Elkaptam a tekintetem és ezzel együtt az ő gúnyos mosolyát is.
- Abszolút felesleges ez a kanosmacsó vagyok stílus – feleltem dühösen.
- Én csak próbálok megfelelni a feladatnak.

Felnevettem és közelebb léptem hozzá, végig simítottam az arcán. Mágiámon át éreztem, hogy meglódul a szívverése, lejjebb kúszott a kezem. A combjára tenyereltem, szám a fülénél járt.
- Szerintem, megy ez parancsra. – súgtam. Ujjaim végigsiklottak a combja belső oldalán - te ugyanúgy akarsz, ahogy én téged.
Elléptem tőle, és a szoba legtávolabbi részébe siettem. Nem hazudtam a kis közjáték rám is ugyanolyan hatással volt. Ujjaim bizseregtek ott ahol hozzáértem. Testem sóvárogta az érintését. Vállaim megrázkódtak az elfojtott könnyektől. Hallottam, hogy megnyikordul az ágy, ahogy feláll, de nem fordultam meg. Mellém állt, azonban egyikünk se szólt egy szót sem. Nem tudtam megfogni, mi vonz hozzá, hiszen még csak nem is ismertem.
- Miért teszed ezt? – kérdezte. Hangja szinte csikorgott a dühtől.
- A rabszolgavásárlást?
Némán, alig észrevehetően bólintott. Felé fordítottam a fejem, arcéle nemessége mindannyiszor elgyönyörködtetett. Nem tudtam volna úgy válaszolni, hogy ránézek, így is alig volt erőm az igazsághoz.
- Szükségem van néha valakire. A testemet nem tudom irányítani.
- De miért így? – emelte elém a kezét, amin tisztán látszódott a kékes jel.
- Nem hiszem, hogy valakiben még egyszer annyira meg tudnék bízni, hogy az ágyamon kívül mást is megosszak vele. – ujjaim elfehéredtek az ablakpárkányon. Zöldes szemek, vér… az ajkamba haraptam, és még jobban rászorítottam a párkányra.
- Mióta?
- Túl rég.

A korhadt fa megadta magát, a szorításomnak és egy kis darab letört belőle, felszisszentem, mivel a fele a bőrömbe fúródott. Fájóan rázogattam a kezem, de hirtelen két hatalmas tenyér fogta közre, és finoman elkezdte kihúzni belőle a szálkákat. Felnéztem Solonra, összehúzott szemöldökkel koncentrált a feladatra.
- Várj, gyújtok egy gyertyát.
- Ki tudom belőle varázsolni – suttogtam, mire a hátán megfeszültek az izmok. Vérző tenyeremre néztem és megfordult velem a világ. Mindent elborító vér, zöldes szemek, a bátyám… éreztem, hogy elgyengül a lábam.
- Inkább hozok egy gyertyát – felelte komoran és lenyomott az ágyára. Nem értettem mitől lett ilyen kedves, de nem érdekelt. Biztonságban éreztem magam. Hagytam, hogy kihúzogassa a szálkákat, majd lemossa a vért a tenyeremről és bekötözze.
- Még mindig nem értem, miért vásárolsz szeretőt?
- Nem akarok kötöttséget. Még a szolgáimat is gyakran cserélem, nem akarok kötődni Ragnar volt idáig az egyetlen kivétel…
- Volt?
Elpirultam, de nem feleltem. Hogyan és mit is mondhattam volna? Hogy mondhattam volna el neki, hogy attól hogy fogja a kezem, mit érzek? Főleg mikor én sem értettem. Lenéztem a kezeinkre. Az én hosszú ujjú mágus kezeim, az ő nagy tenyerében.
- Miért?
Megértette a kérdésem. Vállat vont, majd az elhasznált vízzel telt kancsót kivitte az ajtó elé és kiöntötte a fűre. Nem jött vissza csak odakintről hallottam a hangját, amelyikbe ismét visszatért a düh.
- Még mindig nem értem, mi jogon veszed magadnak a bátorságot, hogy embereket vegyél meg? Ha te szenvedtél más is szenvedjen?
- Hol van a te szenvedésesed az enyémhez? – hangom a magasba ívelt, majd vettem egy mélylevegőt és lehiggadtam. – Ha nem én vettelek volna meg, másvalaki megteszi. Csak akkor nem hónapokra, hanem évekre, vagy örök életedre rabszolga lehettél volna.
- Tehát tulajdonképpen nagylelkű vagy.
- Ezt nem állítottam, de ne engem okolj, amiért rabszolga lettél, arról nem én tehetek.
Hallottam, ahogy egy mély levegőt vesz. Felálltam és kisétáltam mellé az éjszakába. Felé nyújtottam a kezem.
-A karod.
Solon nem nézett rám, de szabaddá tette az alkarját. Ujjaimmal néhány rúnát rajzoltam a bőrébe, mire a kék tetoválás fellángolt és eltűnt.
-Szabad vagy! – mondtam és elsétáltam.

Solon

Néztem utána, ahogy visszament a házba, válla megroggyant, fehér ruhája világított a sötétben. Mielőtt elérhette volna az ajtót, egy magas árny lépett mellé és végigsimított az arcán. Ő nevetve elhúzódott és magabiztos léptekkel felsietett az emeletre. Nem tudtam mikor színlelt, most vagy az előbb? Az árny felém sietett, mikor közelebb ért még beazonosítani is sikerült.
- Mit tettél vele?
- Irigykedsz? – kérdeztem és rákacsintottam a vörös hajúra, mire az arca vérvörösbe borult, és a keze a nyakamra kulcsolódott. Meglendítettem a lábam, ami tompa puffanással csapódott bele Ragnar térdizületébe. A lángolóhajú lába megroggyant, de a szorítása alig enyhült a torkomon, felrántottam a könyököm. Álla hatalmasat reccsent és hátratántorodott. Zöld szeme szikrákat szórt, megmasszíroztam a nyakam, de nem lazítottam a tartásomon. Végül ő enyhült meg és lemondóan legyintett.
- Tudod egyátalán mi történt az úrnővel?
- Már azzal is megelégednék, ha végre valaki kimondaná a nevét.
- Lilia.
Bólintottam, most már legalább volt mivel összekapcsolnom, azt a szikrázó szempárt. A legfelső toronyrészlegben valaki gyertyát gyújtott. Ragnar felnézett az ablakba.
- Az előző szerelme megölte a bátyját.

Egy pillanatra megdermedtem. Követtem a vörös hajú tekintetét a legfelső ablakig, amely mögött egy árny járkált idegesen. Még mindig nem értettem egyet a megoldásaival, de már értettem, miért menekült ágyasok mögé. Mégse tudtam szánni. Csak a teste kellett és ezt én is, ő is tudta. Számunkra ez volt az ideális megoldás. Ha elmegyek a testem örökre sóvárogni fog, ha nem megölöm.
- Nem mondta, igaz?
Vállat vontam.
- Nem különösebben érdekel.
Ragnar felém fordult. Szemében döbbenet és undor ült. Újfent vállat vontam és visszaléptem a szobámba. Körbenéztem, hogy mit vihetnék magammal, de minden holmim rajtam volt. Egy erszény koppant a földön.
- Hogy megélj belőle. Az úrnő ajándéka.
Nem vettem fel az erszényt, amíg nem hallottam Ragnar távolodó lépteit. A kis bőrtasak megtermett súlyú volt. Kibontottam és az asztalra szórtam a tartalmát közvetlenül a véres kendő mellé. Megakadt a szemem a rongyon. Nem értettem miért segítettem neki, de abban a pillanatban… másnak láttam. Összesöpörtem a pénzt, begomboltam az ingem és kiléptem a házból. A ház felé indultam. A szolgák ijedten rebbentek szét az utamból, ahogy végigrohantam a lépcsőkön. Kopogás nélkül nyitottam be az ajtón. Lilia az ablaknak támaszkodva állt, jöttömre összefonta a karjait maga előtt. Nyoma se volt a lenti gyengeségének.
- Kevés? – intett a fejével a kezemben tartott erszényre.
A lábai elé dobtam az tasakot. Két lépéssel átszeltem a szobát és eléálltam. Fél kézzel beletúrtam a hajába, magamhoz húztam és megcsókoltam.
- Szükségem van a testedre – suttogtam, mire megremegett. Meglepetten eltoltam magamtól. Rázta a nevetés. Őszinte, vidám nevetés. Megdöbbenve álltam, míg lassan lecsillapodott.
- Nekem meg a tiédre, na és? Én nem fogok megbízni benned, te utálsz, jobb, ha elmész. – felelte mosolyogva. Közelebb húzódtam hozzá és a kezeit hátraszorítottam a párkányra. Szám lecsapott a nyakára, teste azonnal válaszolt és a csípőjét közelebb tolta hozzám. Torkából elfojtott nyögés tört elő, egyik keze a hajamba markolt a másik bekúszott az ingem alá, és a hátamon lévő sebeket simogatta.
- Mit tennél, ha nem itt lennél? – kérdezte, mire egyetlen ledermedtem és hátrébbléptem. Arca kipirult volt, de szemei józanul, már-már hidegen csillogtak. Hátrábbléptem.
- Mi közöd hozzá?
Vállat vont, elmosolyodott.
- Semmi.

Leültem az asztala mellett lévő egyetlen székre. Kivettem a tálkából az utolsó megmaradt szőlőt és szemezgetni kezdtem, mialatt a tekintetem az Úrnő vándorolt fel-alá. Lilia elmosolyodott és kinyújtózott. A mozdulattól a ruha még jobban az alakjára tapadt. Letettem a gyümölcsöt és a térdemre támaszkodtam.
- Történetet a történetért? – kérdeztem.
- Mit akarsz tudni?
- Ki ölte meg a bátyád?