Love & Roll 1. - 2. fejezet: Sauccer és Leon

2. fejezet
Sauccer és Leon

Noémie próbálta megszokni a kialakult helyzetet. Ugyanis furcsán érezte magát, amiért olyan közel került Matthez. Csak pár lakásnyira tőle… És ez valamiért zavarta. Nem az esetleges civakodások miatt, hanem csak úgy általánosságban. Fogalma sem volt, miért érzi ezt, de furcsán érintette a dolog. Amíg Matt befogta a száját, ő is csendben maradt. Így ha nem találkoztak, akkor nem is nagyon keresték egymás társaságát.

Emma viszont, aki szintén csak „olyan” volt, hogy mikor kivel volt kedve lenni, kezdett összebarátkozni Matt-tel, és még jobban Ronnal. Emma életében nem nagyon voltak pasik, mivel 2 hónapnál tovább egyik sem húzta nála. Noémie-nek viszont az volt az érzése, hogy Emma kedveli Ront, s fordítva. Ennek ellenére Emma egyszer sem beszélt még Noémie-nek a fiúról, talán mert nem akarta elsietni a dolgokat… Legalábbis Noémie így vélekedett. Furcsa kapcsolat volt Emma és Ron közt; barátok voltak, de féltő szeretettel gondoltak egymásra a kezdetektől fogva… Jobban mondva, mióta meglátták egymást. Egy évvel ezelőtt Emma szóba sem állt volna vele, mivel Ron Matt haverja, és merthogy Noémie amúgy sem örült volna neki, ha a legjobb barátnője „az ellenséggel cimborálna”… Bár most sem repesett az ötletért. Ám úgy látszott, hogy az ő baráti köre akarata ellenére bővül: Emma és Ron gyakran voltak együtt „De csak barátok vagyunk!” – hangsúlyozták számtalanszor), s ez azzal járt, hogy Matt is velük tartott, mivel ő meg Ron legjobb barátja volt.

Noémie azt hitte, hogy így minden egyes napja azzal fog telni, hogy vagy lenyeli Matt sértéseit, vagy visszavág – ennek ellenére kissé meghökkent (de meg is könnyebbült), hogy a fiú általában csendben volt.
Nem is nagyon szólalkoztak hát össze körülbelül egy héten keresztül. Legközelebb akkor kerültek szóváltásba, amikor az egyik történelem órán egy hosszú összefoglalást kellett írniuk a világháborúkról, s Noémie utolsóként adta be a 8 oldalas esszéjét; s mikor Matt megszólította, ő épp kifelé jött a teremből.
Matt az ajtó mellett állt, lustán nekivetette hátát a falnak.
- Már megint esszét írtál, Jenkins? – nyekeregte.
- Közöd hozzá? – csattant fel Noémie, s már indult is volna tovább, ám a fiú nem hagyta magát ilyen könnyen lerázni.
- Ó semmi, csak megjegyeztem – legyintett Matt.
- Egyéb óhaj-sóhaj? – fordult vele szembe Noémie.
- Gyere el velem egy randira. – bökte ki Matt, s beletűrt a hajába.
- Tessék? – pislogott Noémie, s próbált nem elpirulni, de így is érezte, hogy testét egy hőhullám járja át. – Te ittál valamit? Vagy bevettél valami gyógyszert?
- Egyik sem. Szimplán randira hívlak. – vágta ki magát Matt.
- Na persze! – nevetett fel Noémie. – És mi lenne belőle a hasznod? És mi lenne belőle az én hasznom? Ááá, én túl nagy falat lennék amúgy is neked. De a viccet félretéve, szerintem más előtt bohóckodj, mert most nem vagy vicces, én meg annyira hülye nem, hogy bevegyem ezt. – s azzal sarkon fordult, otthagyva a kissé csalódott fiút.

De ez csak az egyik alakalom volt. Ezek után Matt a legváratlanabb pillanatokban tűnt fel Noémie közelében, s a legváratlanabb pillanatokban kért tőle randit.
- Ez nem normális! – mondta egyszer Noémie Emmának. – Már 2 hete ezt csinálja! Nem tud mást keresni, akit hülyének nézhet?
- Nem néz hülyének – rázta a fejét Emma. Noémie kérdően tekintett rá, de nem árult el több dolgot.
Mivel Noémie folyton lerázta a fiút néhány keresetlen szóval (aki vissza is vágott, s a végén mindig majdnem veszekedni kezdtek), Matt más taktikát választott. Ahogy csak tudta, úgy bosszantotta a lányt, még a legapróbb dolgokkal is. Pedig Noémie érezte, hogy kezd feltörni benne valami, ami eddig is benne volt, de a gyűlölet elnyomta benne. Többször azon kapta magát, hogy Mattre gondol, de hogy mért, azt nem akart tudomásul venni, pedig tudta az okot.
Aztán október elején Matt odament a lányhoz, aki a könyveit pakolta be épp a szekrényébe, és így szólt:
- Láttam, jó kocsitok van. Apámnak egy Seat Leon Monstere van, de a ti Cordobátok se rossz…
- Oké, Leon. Most bosszantani jöttél vagy csak rám akartál köszönni?
- Egyik sem – rázta a fejét a fiú.
- Oké. Akkor mi lenne, ha továbbra is elkerülnénk egymást, aztán… ha végre eszedbe jut, hogy melyik dalomat loptad el, akkor bocsánatot kérhetnél. Addig nem tárgyalok veled.
- Nekem jobb ötletem van – legyintett Matt. – Beszéljük meg ezt egy randevú keretében.
- Na jó – csapta be idegesen Noémie a szekrényajtót. – Ide figyelj! Elmondom még egyszer és utoljára… hogy…
- Ugyan már, Jenkins! – vágott a szavába Matt. – Tudom, hogy tetszem neked – vigyorgott.

Noémie alig láthatóan elpirult. Jó, tényleg tetszel nekem, te tökfej, gondolta, de ne gondold, hogy engem is leveszel a lábamról egy jól irányzott mosollyal és bókkal! Meg így… Tekints magadba és a múltba, aztán gondolkozz egy kicsit! – dohogott.
- Miből gondolod ezt? – kérdezte higgadtan.
- Ezt… tudod… érezni… a levegőben, cicám. – vigyorgott Matt, s a hecc kedvéért színpadiasan beleszimatolt a levegőbe.
Noémie majdnem elnevette magát. Próbálta elrejteni mosolyát is.
- Cicám?! – hökkent meg Noémie. – Ne cicázz itt nekem, mókuskám, mert nagyon ráfázol!
- Most nagyon megijedtem. Nem vagy ijesztő, Jenkins. – legyintett Matt. – Szóval te tagadsz.
- Mégis mit?
- Az igazat. Hogy tetszek neked. De majd meglátjuk, kinek lesz igaza.
- Kinek lesz igaza?! – ismételte Noémie.
- Ahogy mondod – vigyorgott Matt. – Elbulizunk mi itt, mint heringek a dobozban. Vagy mint az egér és a macska.
- Hm… és ki lesz a macska és ki az egér?
- Döntsd el te – mondta Matt, s otthagyta a lányt.
Noémie pár másodpercig még a fiú után nézett, majd sarkon fordult, s elindult megkeresni Emmát. Barátnőjét végül az udvaron találta meg; a lány az egyik padon ült, s Ron Galvezzel beszélgetett. Noémie egy hatalmas sóhaj közepette ledobta magát Emma mellé.
- Mi történt? – nézett rá Emma.
- Kitalálom! Matt volt az, ugye? – vigyorgott Ron.
- Honnan tudtad? – nyögött fel Noémie.
- Egy ideje csak azt hallom, hogy rólad beszél. Eddig azt kellett hallgatnom, hogy téged átkoz, most meg…
- Most meg? – kapott a szón Noémie.
- Most meg bosszantani akar.
- A kettő ugyanaz, nem? – vont vállat Noémie.
- Nem egészen – rázta a fejét Ron. – Már megint kikosaraztad?
- Úgyse gondolja komolyan…
- Mért, ha tudnád, hogy biztosan komolyan gondolja, akkor randiznál vele? – kérdezte élesen Ron.

Noémie válaszra nyitotta a száját, de nem tudott válaszolni. Elgondolkodott. Ha jobban belegondolok, gondolta, tök jól néz ki, tök cukor, meg minden, de… de nem, nem fogok megalázkodni előtte!
- Nem – felelte dacosan.
- Aha, értem – bólintott ron. – És persze más kérdés az, hogy mit érzel iránta, igaz?
- Gyűlölöm – vágta rá Noémie. Vagy mégse, tette hozzá gondolatban.
- De mért kosarazod ki mindig? Semmit nem veszítenél, ha elmennél vele… – mondta Emma.
- Milyen mindig? Csak néhány hete hülyéskedik így…
- Nem hülyéskedik… – rázta a fejét Ron. – Ha hülyéskedne, akkor minden lánynak ezt mondaná. Tényleg érdekled őt.
- Na persze! – horkant fel Noémie. – Bármelyik lányt megkaphatná!
- Téged úgy tűnik, nem – mutatott rá Ron. – Pedig…
- Azért ő sem olyan hülye, hogy pont rám pazarolja az idejét…
- Hm! Szervusztok! Ti meg miről pusmogtok? Ó… és ki olyan hülye vagy nem hülye, hogy rád pazarolja az idejét? – fordult hirtelen a szón kapva Matt Noémie-hez, de a lány bosszankodva felsóhajtott, megrázta a fejét, s újra Ronhoz fordult.
- Mit is mondtál? – emelte tekintetét Ronra, aki Emmával felváltva beszéltek, egészítették ki egymás mondanivalóját, melyből Noi csak ennyit hallott:
- …és hát a te hozzáállásod sem a legjobb. Pedig bármelyik fiút megkaphatnád, mert mindenki rád bukik.
- Nahát, ez újdonság! – vonta fel a szemöldökét tettetett csodálkozással Noémie, s próbálta elfojtani kitörő nevetését.
- Ez igaz. Én mindenkitől csak azt hallom, hogy te milyen jófej vagy. Meg Matt. És még azt a tavalyi esetet sem felejtették el. – folytatta Ron. – És most mindenki azt beszéli, hogy mi lesz veletek.
- Ki az a mindenki? Mert én senkit nem hallok, csak egy bolondot, aki itt hülyeségeket beszél – felelte Noémie vigyorogva.
- Az egész suli… – vont vállat Emma. – Mindenki.
- Oké – bólogatott Noémie, majd megfordult, s következő szavait az udvaron tartózkodóakhoz intézte, fennhangon: – Hé, mindenki! Hallom Ron Galveztől és Emma Rossitól, hogy az egész suli azon agyal, hogy mi lesz velem meg Goesberry-vel! Akkor most szólok, hogy semmi, csak épp csendesgyűlölködést tartunk! Felfogta mindenki? Remek, köszi! – s azzal be is fejezete.
- Pedig ti lehetnétek Rockkirály és rockkirálynő. – vigyorgott Emma.
- Ötletes. Majd megfontolom.
- Szóval nem randiztok? – csillant fel újra Ron szeme.
- Mért, kellene? – kérdezett vissza Noémie, majd olyan pillantást vetett rá, amivel jelezte: ő befejezte ezt a beszélgetést. – Mehetünk? – fordult Emmához.
- Hova? – értetlenkedett a lány. Majd legyintett, s így suttogott hangosan Noémie-nek: – Pedig Matt még jól is néz ki. Nincs olyan csaj, aki ne mondaná ezt.
- Mért, te is azt mondod, Rossi? – vigyorgott Matt.
- Kit érdekel? – csattant fel Noémie. – Kit érdekel, hogy néz ki, ha egy beképzelt, hülye bunkó állat?!
- Nem is ismered! – torkolta le Emma. – Akkor ne alkoss róla véleményt.
- Ó, mert te olyan jól ismersz mindenkit, mi? – gúnyolódott Noémie, majd otthagyta a társaságot.
Közben azért még hallható volt a szitkozódása, miszerint a legjobb barátnője „ellene fordult”…