Love & Roll 1. - 1. fejezet:

1. fejezet
Minden kezdet nehéz

A Jay tér minden egyes lakója elmondhatja, hogy ebben a new yorki lakóházban soha semmi nem marad titokban. Semmi nem maradhat titokban. Izzanak a pletykavonalak, s a szálak végül az azokat mozgató Mrs. Marjorie Gardenernél futnak össze, aki a házmester, Mr William Gardener felesége volt.

Mrs. Gardener idős, ám annál energikusabb asszony volt. A sovány, apró termetű, pletykás és zsörtölődő nő volt, ám tele jó szándékkal, ennek ellenére általában az ellenkezője igazolódott be róla. Rövid, általában becsavart egérszürke haja volt és kékesszürke szemei. És ami a legfontosabb: előtte semmi nem maradhatott titokban. Mindig kiszimatolta a bajt, bimbózó szerelmeknél bábáskodott, melyeket végül is, tönkre is tett azzal, hogy beleszólt az emberek életébe, s néha pedig épp családokat békített ki, vagy ugrasztott össze. Takarítónőként dolgozott a házban, s bárki bármit mondhat róla, csak azt nem, hogy nem takarít elég alaposan. Néha-néha átjárt a szomszédos lakóházakba, panellakásokba is, ahol természetesen hallhatott pár új keletű pletykát, melyet rögtön szétkürtölhetett a Wartenberg-házban. Számtalan negatív tulajdonsága ellenére senki sem utálhatta Marjorie nénit, mert mindenki tudta: ennek az asszonynak arany szíve van.

Noémie Ramona Jenkins a pletykák miatt kerülte az asszonyt. Egy hónappal ezelőttig csak egyetlen dolog kötötte őt a házhoz: legjobb barátnője, Emma Lynn Rossi. Emma, akinek a születésnapja októberben volt, csak pár hónnappal volt tehát fiatalabb Noémie-től, aki áprilisban született, tehát már betöltötte a 16-ot, amit Emma csak 1 hónap múlva fog. Emma Rossinak hosszú fekete haja volt, melyet arca egyik oldalára fésülve viselt, és sötétbarna szemei. A lány körülbelül 1 éve költözött New Yorkba, igazi édesapjához, akit annak révén ismert meg, hogy szülei autóbalesetben elhunytak. Sokáig mindenkivel nagyon rideg és barátságtalan volt, s apja házasságát is megpróbálta megfúrni. Noémie szimpatizált vele, s próbált összebarátkozni a lánnyal, de néha még vele is nagyon ellenséges volt Emma. Aztán mikor egyszer Noémie barátnője tudomására adta (cseppet sem barátságos hangnemben), hogy nemcsak Emma az egyetlen, akinek problémái vannak a családjával, és oké, sajnálja, hogy meghaltak a szülei, de ettől még lehetne tekintettel másokra is. Ezt Emma először döbbenten fogadta, aztán belátta, hogy Noémie-nek igaza van, s ettől kezdve teljesen máshogy állt a dolgokhoz; sokkal barátságosabb volt mindenkivel, s feladta azt a célját, hogy tönkreteszi biológiai apja életét. Így hát bocsánatot kért a férfitől, s megpróbált beilleszkedni új „családjába”.

A két lány közül Emma volt az álmodozó típus, ám mégis reálisan állt a dolgokhoz, két lábon járt a földön, s egyáltalán nem hitt az olyan megmagyarázhatatlan dolgokban – melyekben Noémie viszont igen –, melyek létezését, megtörténtét nem lehetett bizonyítani. Általában nyugodt volt, átlagos tinédzser. Jó tanuló volt, s imádott táncolni, meg olvasni. Ami a zenei ízlését illeti, ő olyan 2mindenevő” típus volt, ahogy Noémie tudta, egyformán hallgatott rockzenét, gothicot, punkot, industrialt, electronic-ot is, vagy akár egyszerű, dallamos popzenét is. Ám Emma sosem mondta magát sem rockernek, sem gothnak, sem pedig punknak. Egyedi stílusa volt, melyet egyik stílushoz sem lehetett besorolni. Ellentétben vele Noémie elég kolerikus volt, ő volt a lázadó punk-elme, egy ironikus humorral megáldott vagány csaj. Noémie volt az, aki azt gondolta, hogy ő abszolút ura az érzelmeinek, nyilvánosan sosem borult ki; ez ugyanis csak ok volt az esetleges „támadásoknak”, ahogy ő vélte – s ezt Emma is megtanulta vele együtt. Egyedi volt a stílusa, s egyedien is öltözködött; a szegecses kiegészítők, gyöngysorok, és tornacipők nem hiányozhattak ruhatárából. Utálta, ha „normálisan” kellett kinéznie, szeretett különbözni másoktól, tudatva a világgal, hogy ő egy különleges egyéniség. Így nem mondhatni, hogy visszafogta volna magát a hivatalos ünnepségeken… Félhosszú sötétbarna haja volt, mindig egyenesre vasaltan hordta, s vörös melírcsíkok tarkították tincseit. Fent jól meg volt szedve, kicsi frufru is volt neki vágva, de ezt is feltupírozva horda. Népszerű lány volt a gimnáziumban, ahová járt, hiszen egy banda tagja volt, s gyakran jártak össze zenélni, néha még iskolai bulikon is.

A kis banda belőle, és 3 fiúból állt, akik jó barátságban voltak Noémie-vel. A szólógitárosa és vokalistája egyben Evan Thomas volt, egy 17 éves jóképű srác; Evan magas volt, sötét hajában szőke melírcsíkokat viselt, s Noémie megállapította, hogy nagyon jól áll neki. Evan élete nagyjából annyiból állt, hogy mindig viccelődjön – ám ennek ellenére érzékeny volt, s nagyon segítőkész –, akárcsak legjobb barátja, Drew Radcliffe, aki a dobokért volt felelős a bandában. Drew is jó fej srác volt, mindig meg tudta nevettetni a bandát, ha épp arra volt szükség. Ő egy idős volt Evannel, osztálytársak is voltak. Tulajdonképpen elég csendes típus volt, nem sokat beszélt. Tépett barna haja volt, s kék szeme. A 19 éves Michael Corner volt a basszusgitáros; ő volt a legnyugodtabb és legcéltudatosabb, ám minden hülyeségben benne volt ő is. Bozontos fekete haja volt, és csillogó zöld szemei. Ahogy Evan és Drew mondta: „Michael az a kis csendes őrült, aki néha pszichológus vagy csapatvezért játszik, de ő is nagyon jól tudja, hogy egy ilyen tökfej, mint ő, nem vezethet csapatot, csak Noi.”

Ám nem csak az ő bandájuk volt az egyetlen a suliban. A legnépszerűbb banda címet a Blamed Boys nevű formáció birtokolta, melyet 4 fiú alkotott, élükön Matthew James Goesberry-vel, akit Noémie ki nem állhatott. Matt Goesberry nevét szinte mindenki ismerte a gimiben, népszerűségét elsősorban az okozhatta, hogy feltűnően jóképű volt, ráadásul mindenben sikert ért el – legyen az a tanulás, lányok, vagy tanulmányi versenyek… Zenei tehetségét sem szabadott leértékelni, hisz jó dalszerző és énekes volt. A sportos testalkatú, á szörnyen lusta Mattnek kócos, borzas barna haja volt, és barna szemei. A zene volt a szenvedélye, akárcsak Noémie-nek, kolerikus volt, akárcsak a lány, s ugyanolyan ironikus humorral rendelkezett, mint ő. S ugyanolyan ellenszenvet viselt a lány ellen, mint amilyet Noémie ellene.

De miért is utálta ennyire egymást a gimnázium két legnépszerűbb diákja – sőt: osztálytársa? Senki sem tudja, mikor, hogyan és hol kezdődött, de mióta Noémie és Matt találkoztak, állandóan egymást szekálják, megállás nélkül. Pedig akkor Noémie még „senki” volt mellette. Ezután alakult a banda, s szépen lepergett róla minden kritika és pletyka, miszerint ő teljesen belezúgott Mattbe, és a többi. Mindenki mást mond, ám a két banda váltig azt állítja, hogy az egésznek egy lopott dal és dallam az alapja. Matt azt hangoztatja, hogy az ő által megszerzett zenét felhasználta Noémie az egyik dalukhoz; Noémie pedig azt állítja, hogy Matt ellopott egy dalszöveget, melyet Evan és ő írtak. Ez körülbelül egy éve történt, s akkoriban rengeteg vita adódott ebből. A bandatagok lépten-nyomon szekálták egymást, nem riadtak vissza a nyílt támadásoktól sem, s ezek a támadások eléggé szélsőségesek voltak… Ez a dolog a tanév végéig eltartott, s végül az akkori igazgató, Mr Spike vetett véget az egésznek azzal, hogy mindkét banda tagjait igazgatói intővel „jutalmazta”, a két főkolopmos – Noémie és Matt – esetében pedig a két hetes eltanácsolást tartotta helyén valónak az intő mellé. De ha arra kérnénk Noi-t, hogy jellemezze 5 szóval Matt Goesberry-t, ezt az öt szót mondaná: öntelt, gőgös, arrogáns, egoista… és… végül is, nem néz ki rosszul. Noémie azonban mindenki előtt tagadta, hogy Matt jól néz ki, csak magának merte bevallani, hogy tényleg nem néz ki rosszul a fiú, de annyi ellenszenvet érzett a fiú iránt, hogy soha nem is mondhatta volna, hogy tetszik neki a fiú.

Most, egy évvel később, az új tanév beköszöntével úgy tűnik, sok minden változott. Noémie Jenkins tehát a Wartenberg-házba költözött édesanyjával, Dr. Hilary Felton-nal, aki egy pszichiátriai klinikán dolgozott. A költözés oka a válás volt. 16 év házasság után Noémie szüleinek szétváltak útjai, mondván „mert nem működött a dolog”. Noémie édesapja, David Jenkins sikeres üzletember volt, s kevés időt töltött családjával, mivel gyakran hónapokra el kellett utaznia üzleti ügyekben. Noémie emlékezett arra az utolsó néhány hónapra, mikor anyja és apja már szinte nem is szóltak egymáshoz, s mamája egyre kevesebb időt töltött otthon – Noémie gyanította, hogy van valakije, de mikor erre rákérdezett, anyja jól leteremtette. Sosem látta még olyan dühösnek, mint akkor. A veszekedés végül odáig fajult, hogy a zaklatott Noémie elment otthonról, s Emmánál aludt éjjel.

Második emeleti lakásuk a Black- és Goesberry-lakás tőszomszédságában volt – Noémie őszinte sajnálatára. Mikor Noémie és Matt először összefutottak a házban, a fiú teljesen megdöbbent. Noémie épp egy tálca süteménnyel ment felfelé a lépcsőn, mikor Matt és pár haverja jöttek vele szembe. Matt megtorpant.
- Te itt?! – sziszegte.
- Igen, én itt. Sajnos pont a te szomszédságodba vetett a balsors… – felelte Noémie, s próbálta leplezni elégedettségét, melyet az okozott számára, hogy Matt-et sikerült így megdöbbentenie. Aztán mosolyogva tovább indult.
Ez egy héttel a tanév kezdete előtt történt. Az első napon a suliban nagy visszhangot vert az, hogy amikor Noémie és Matt először találkoztak a folyosón, úgy megnézték egymást, hogy valósággal „szikrázott körülöttük a levegő” – ahogy akkor mondták. Aztán mikor Noémie épp a szekrényébe pakolta be a könyveit, mikor megszólalt mögötte egy hang:
- Pedig azt hittem, hogy vissza se jössz… Nem még, hogy a Wartenberg-házba költözöl…
- Már mért ne jöttem volna vissza? – kérdezte a lány, dacosan felszegve a szemét.
- Hallottam, hogy elváltak a szüleid.
- És? – kérdezte élesen a lány, s tekintete és hangja egyre fagyosabb lett.
- Nincs és. Csak azt hittem, hogy…
- Mondok én neked valamit – vágott a szavába Noémie. – Ne higgyél semmit. És már nagyon elegem van belőled. És bár tény, hogy az előző év végét egy igazgatói intővel zártam, Mr Spike jóvoltából, meg 2 hét eltiltással, de mindez nem fog megakadályozni abban, hogy megtoroljam az esetleges sértéseidet meg a többit. Tehát tavaly szép kis balhét csapott Mr Spike, de most már más a felállás. Mr Duvall átvette az igazgatói széket, s nem érdekel, hány eltiltást kapok – ami nekem inkább jutalom, semmint büntetés… Attól, hogy pár ember úgymond… öhm.. „rajong” érted, mert van egy minimális érzéked a zenéhez, ne vár el másoktól is ezt. Olyanoktól, akik utálnak téged. Mint például én. – mondta rezzenéstelen arccal, majd mielőtt Matt közbevághatott volna, folytatta: – Ergo, azt javaslom, hogy kerülj el nagy ívben, mint ahogy nyáron is tetted.
- Ennyi? – vonta fel a szemöldökét Matt.
- Ennyi. Mért, mire számítottál? Szerelmi vallomásra? – nevetett gonoszul Noémie, s faképnél hagyta a fiút.

Ami a hétfőt illeti: dupla matekkal kezdeni, majd földrajzzal, és végül dupla történelemmel kezdeni nem mindenkinek egy leányálom. Pláne nem úgy, hogy a rákövetkező héten Mr Derby, a történelemtanár rögtön dolgozatot írat. Noémienek ez nem volt probléma. Inkább írt történelemből 3 dolgozatot egyszerre, mint fizikából egy témazárót. Ám az osztály nagy része nem így volt ezzel. A tanévkezdet utáni második hétfőn tehát sokan megszenvedtek a dolgozatírással. Jó pár tanuló csak meredt maga elé egy darabig, próbáltak valamit lelesni a melletük ülő papírjáról, majd mikor Mr Derby ezt megelégelte, odament hozzájuk, s elvette a papírt. Ezután ezek a tanulók kitartóan meredtek az órára, s várták a kicsengőt. Zacharias Bell unalmában a tollával kopogtatott az asztalon, s néha össze-összevigyorgott Mike Smith-szel. Az óra utolsó 15 percében csak 4 diák körmölt még mindig szorgosan: Matt Goesberry, Noémie Jenkins, Emma Rossi és Dorothy Granger. Leghamarabb Matt állt fel s vitte ki elégedett arccal a dolgozatát négyük közül. 10 perccel később Emma is feladta. Az utolsó feladathoz végül nem is írt semmit. Felállt, majd hatalmas sóhaj közepette átnyújtotta lapját Mr Derbynek, aki megkérdezte tőle, hogy ez minden-e amit tud, mire Emma bólintott, s visszament helyére, összepakolta cuccát. Pont csengőszóra fejezte be munkáját Dorothy Granger, az örök eminens. Dorothy minden tárgyból a legjobb jegyeket kapta bizonyítványába. A félhosszú, tépett barna hajú, alacsony lány most felállt, majd gyorsan letette papírját Mr. Derby elé, miközben az osztály többi tagja megkönnyebbülten elhagyta a termet. Kivéve Noémie-t, aki még akkor is írt, mikor a tanár rászólt.

- Jenkins kisasszony, magától is kérem a dolgozatát. – lépett oda hozzá a férfi, s elvette a lány elől a dolgozatot. Ám Noémie utánakapott.
- Héé! – húzta vissza a papírt, s befejezte a mondatot, majd mosolyogva visszaadta a lapot Mr Derbynek. – Bocsánat tanár úr, csak szerettem volna befejezni a… mondatomat. – s felállt, vállára kapta a táskáját, majd egy „Viszontlátásra” kíséretében elhagyta a termet.
Alig lépett pár lépést, megszólalt mögötte egy lusta ironikus hang:
- Strééééber.
- Goesberry… – suttogta bosszankodva Noémie, s meg se kellett fordulnia, hogy tudja, ki és hogy néz rá. Természetesen a hang gazdája Matt volt. – Most mi nem tetszik, Goesberry? – nézett rá a fiúra, aki elégedetten vigyorgott idétlen haverjai társaságában.
- Hát… most, hogy mondod, Jenkins… – vágott gondolkodó arcot Matt, majd bedobott egy fura, bosszantó vigyort, s egy csontig hatoló pillantással végigmérte a lányt.
Noémie összevonta a szemöldökét. – Ó, értem már! El kell, hogy keserítselek; nincs nálam egyetlen megírt dalszöveg sem, tehát nem tudsz tőlem koppintani. Ó, de kár… – tette hozzá színpadiasan, s megvárta szavai hatását.
- Nekem pedig nincs papíron rögzített dallamom. Tehát nem tudsz kitől lopni, a semmirekellő bandáddal együtt… Elég szánalmasok vagytok, ha már egy dallamot sem bírtok összekomponálni – vágott vissza Matt.
- Nekem legalább van szövegírói tehetségem! És jobb lenne, ha végre beismernéd: tőlem loptad azt a dalt! – sziszegte indulatosan Noémie.
- Nem szokásom mások stílusát és zenéjét koppintani! – vágta rá Matt. – Egyéként meg, mért csinálsz úgy, mintha értenél a gitárokhoz, amikor egy egyszerű dallamot sem vagy képes lejátszani rajta?! – tette hozzá gonoszul.
- Ó, mert te, te, Szent Matt Goesberry olyan tökéletes vagy! Akkora egy felfújt hólyag vagy, hogy az úgynevezett fellépéseiden szállhatnál is! – kiabálta Noémie.
Mielőtt Matt visszavághatott volna, megjelent Mr Duvall, s szigorúan így szólt:
- Látom, ez a tanév sem lesz eseményektől mentes, Mr Goesberry… És Miss Jenkins. Ugye? Nem szeretném, ha odáig fajulnának a dolgok, mint az előző tanévben, ha értjük egymást. – mondta, s megállt a két vitatkozó előtt, akiknek arcuk olyan tömény gyűlöletet tükrözött, mint még soha. – Különben nem az eltiltás lesz a sorsuk… Hanem a kicsapás. Vegyenek vissza egy kicsit, kérem. Vagy a balhéikat és az összeszólalkozásukat rendezzék az iskola falain kívül.

Noémie futó pillantást vetett Mr Duvall-ra. Az igazgató rezzenéstelen arccal nézett vissza rá. Mr Duvall teljesen más természetű volt, mint Mr Spike. Míg Mr Spike minden második mondata ordításként csendült, addig Mr Duvall mindig próbálta megőrizni hideg vérét, s sokkal igazságosabb is volt Spike-nál. Mr Duvall szinte toronyként magasodott a két gyűlölködő fiatal fölé, ám arca nem árult el érzelmeket. Mr Duvall nőtlen volt, bár előző házasságából született két gyermeke. Sötét bőrű volt, s büszke volt afrikai gyökreire. Körülbelül 3 éve tanított a gimnáziumban, s Noémie őt tisztelte a legjobban. Vetett még egy gyilkos pillantást Mattre, majd biccentett Mr Duvallnak, s elviharzott az ellenkező irányba.

Emmát kereste tekintetével, s végül meg is találta – méghozzá Ronald Galvez társaságában, aki Matt Goesberry legjobb barátja volt. Ron is a Wartenberg-házban lakott, a földszinten, nővérével és annak férjével. Ron is jóképű volt, bár eléggé visszahúzódó típus. Borzas fekete haja tincsenként másfelé állt, s barna szemei voltak. Elmélyülten beszélgetett Emmával, aki hosszú fekete nadrágot viselt, hozzá egy halálfejes övet. Fehér trikója felett fekete mellényt viselt, hozzá pedig fekete-fehér kockás nyakkendőt. Hosszú haját feje tetején összefogta egy csattal, frufruját pedig oldalra fésülve hordta. Noémie annyira dühös volt, hogy a kelleténél kicsit erősebben vágta földhöz táskáját, majd karba tett kézzel hátát a szekrénynek vetette, s dühösen meredt maga elé. Emma meghökkenve meredt rá.

- Mi történt? – kérdezte döbbenten. – Mer Derby nem engedte, hogy befejezd az utolsó mondatodat? – tette hozzá vigyorogva.
Noémie lesújtó pillantást vetett az Emma-Ron párosra. Ő maga fekete bőrkabátot viselt, alatta pedig egy fekete topot. Sötét színű, koptatott farmeréhez fekete Converse-t illetve szegecses övet hordott. Nyakában, a nagy, fekete gyöngysor mellett egy dögcédulát is viselt.
- De, hagyta. – felelte kelletlenül. – Ti meg így, kettesben? – kérdezte árnyalatnyi gúnnyal hangjában, s ránézett Ronra.
- Eléggé feldúlt vagy. – jegyezte meg Ron, mire Noémie bosszúsan horkantott.
- Jaj, ugye nem kezditek elölről a veszekedést azzal a nyomorult dallal? – nyögött fel Emma, ám Noémie arckifejezéséből ítélve megállapította, hogy pontosan beletalált a lényegbe.
- Ismerje végre be, hogy tőlem lopta azt a szöveget, és akkor…
- Kit érdekel az a hülye szöveg? – vágott közbe Ron. – Senkit nem érdekel már! Csak ti vagytok így fennakadva egymással!

Noémie vissza akart vágni; szólásra nyitotta a száját, de a döbbenettől csak tátogni tudott, így hát becsukta. Aztán mégis megszólalt:
- Érdekes, mikor ez az ügy kipattant, nem ezen az állásponton voltál! – jegyezte meg csípősen, majd otthagyta a fiút.
- Ez sajnos igaz. – bólintott kelletlenül Emma, majd követte Noémie-t.
- Egyébként tényleg ejthetnétek ezt a témát… – szólalt meg Emma, mikor Noémie-t utol érte. Együtt baktattak hazafelé. Mögöttük jó pár méterrel lemaradva jött Matt és Ron. – Komolyan… Kit érdekel, az csak egy dal volt, meg egy dallam.
- Lehet, hogy neked csak egy dal, de nekem az a dal, melyet az a barom vitt sikerre, és nem én! – vágott vissza epésen Noémie.
- Jó, elhiszem. – legyintett Emma. – Egyébként veszekedtetek?
- Nem, nem veszekedtünk, csupán közöltem vele a tényeket. – jelentette ki Noémie, míg mindig ingerült hangnemben.
Emma megcsóválta a fejét, s motyogott valamit az orra alatt, s Noémie csak a „nevetséges”, „szánalmas”, meg az „olyanok, mint az óvodások” és az „ilyen dolog miatt veszekedni még most is” szavakat hallotta. Noémie-nek nem sok kedve volt összeveszni legjobb barátnőjével, így hát eleresztette a füle mellett Emma megjegyzéseit.

Emma azonban egyre furcsább tekintettel méregette barátnőjét, ám legközelebb csak a Wartenberg-ház udvarán szólalt meg. A Wartenberg-ház nagy volt, macskaköves udvarán egy kis kávéház működött. A kávéház eddig sok tulajdonos-váltást élt túl, jelenlegi tulajdonosa Josh Farrell, a bűnöző lángelme, aki elég befolyásos ember volt. Noémie a pasast mindig „kockafejű”-nek nevezte, mivel Joshnak valóban nagy feje volt. A férfi 30-as évei elején volt, s egyszer már ült börtönben. Azóta nemigen akadt összetűzése a rendőrökkel, ám még megvoltak a kapcsolatai; bárkiről kideríthetett bármit, amit tudni akart.

A két lány leült az egyik asztalhoz az udvaron, majd mikor Clara Palatine, a huszonéves, csinos pincérlány megkérdezte, hogy mit kérnek, Emma egy ásványvizet, Noémie pedig egy kólát kért. Clara sem régóta lakott a Jay-téren; körülbelül fél éve költözött oda ő is, elsősorban a munkája miatt. Azóta megismerkedett a házmesterné fiával, George-dzsal, s immár szerelme is a házhoz kötötte őt. Noémie nem nagyon ismerte Clarát, de tudta, hogy a lánnyal jól el lehet beszélgetni, mindig segítőkész és kedves volt vele. Mikor aztán Clara kivitte nekik a kért italokat, majd visszament a kávéházba, Emma kezdeményezett egy újabb beszélgetést.
Belekortyolt ásványvizébe, majd ránézett barátnőjét. Még mindig látta Noémie szemében, hogy nem egészen nyugodt, hogy még mindig mérges. De azért tétován megkérdezte:

- Öhm… még mindig mérges vagy?
- Nem, nem vagyok – vágta rá Noémie.
Emma sejtette, hogy Noémie ezt fogja mondani. Barátnője ugyanis előszeretettel tagadta le még azt is, ami nyilvánvaló. Látta, amint Matt és ron átvágnak az udvaron, s újra megszólalt. Bízott benne, hogy Noémie nem veszi észre a közeledő Matt-et, vagy ha igen, akkor sem kezdi el újra rajta köszörülni a nyelvét.
- Mondd, nem érsz rá valamelyik nap? Elmehetnénk a plázába vagy valami ilyesmi.
De elkésett. Noémie észrevette a két fiút, egy pillanatig követte őket a tekintetével, s egy rosszalló mondattal kommentálta csak e „jeles eseményt”.
- Úgy vonul be itt, mint egy király, de felőlem a jó isten pártfogoltja is lehet; a rossz vér így is úgyis kiütközik – szólt fennhangon.

Ezt Matt meg is hallotta, s indulatosan fordult Noémie felé. Emma rémülten pillantott a fiúra, majd Noémie, aki felöltötte a legelégedettebb mosolyát. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy Matt mindjárt Noémie-re veti magát, vagy legalábbis már épp szólásra nyitotta a száját, mikor Ron megveregette s megszorította a vállát, s nagyotmondó pillantást vetett rá. Matt lenyelte a békát, de látszott rajta, hogy úgysem fogja annyiban hagyni a dolgot, s amint lehetőség kínálkozik rá, ő majd megtorolja a sértést, hasonló szavakkal. Hátat fordított a lánynak, aki így újra Emmára figyelt.
- Ráérni végül is ráérek, időmből kitelik. Melyik nap gondoltad?
- Például pénteken – felelte Emma.
- Aha. Nekem nyolc – hagyta rá Noémie.
- Azt hittem, már elfelejtettétek ezt a dal-ügyet Matt-tel – szólt óvatosan Emma.
- Rosszul hitted – rázta a fejét Noémie. – Egy ilyen ügyet nem lehet elfelejteni.
- Figyelj, szerintem… le kéne már zárnotok ezt az ügyet.
- Majd ha elismeri, hogy tőlem lopta annak a bizonyos dalnak a szövegét. – vágta rá a lány csökönyösen, ügyelve arra, hogy a közelben szitkozódó Matt minden egyes szavát hallja.
- De biztos ő sem alaptalanul vádol téged azzal, hogy…
- De, teljesen alaptalanul állítja ezt. – vágott közbe Noémie. – És még ha igaza is lenne, akkor is ellopta azt a szöveget… Így jogos lenne, ha én is lopnék tőle valamit. Márpedig tolvajtól lopni nem bűn… – tette hozzá méltóságteljes arckifejezéssel, s felemelkedett székéről.

Szeme sarkából látta, hogy Matt mérgesen ismét felé fordul, s tesz felé egy lépést. Noémie színpadiasan sóhajtott egyet, rámosolygott Ron-ra, s gyilkos pillantást vetett Matt-re. Megállapította magában, hogy a srác jobban néz ki, mint a nyár előtt, egyenesen vonzónak találta, de ezt a világért sem ismerte volna be neki. Elköszönt Emmától, majd sarkon fordult, s elsietett a lépcsőház felé.
Felsétált a második emeletre, elővette kulcsait. A hatalmas kulcscsomó régi házuk kulcsait is tartalmazta még. Noémie még mindig magánál hordta, bár tudta, hogy kicsit nevetséges és kissé zsúfolt a kulcstartó, de nem foglalkozott vele. Mikor megtalálta a lakás kulcsát, bedugta a kulcsot a zárba, elfordította, majd benyitott a lakásba. Belépett, majd lassan bezárta maga mögött az ajtót. Kábé egy hónapja élt itt mamájával, de még mindig nagyon üresnek érezte a lakást, annak ellenére, hogy viszonylag kompletten be volt rendezve. Az kis előszobától jobbra volt a fürdőszoba, a sarokban. Az ajtóval szemközti falon lógott egy tükör, alatta egy komód kapott helyet. E fal két oldalán két szárnyas fehér ajtó nyílt; a fürdőszoba mellőli a világos konyhába vezetett, a másik pedig a nappaliba. A nappalit és a konyhát nem választotta el egymástól külön fal. A tágas nappalit bevilágították a konyhából és az erkélyről érkező napsugarak. Az erkély előtt egy bordó színű kanapé állt, az ablakok mellett pedig egy nagy könyvespolc kapott helyet. A nappali sarkából újabb szoba nyílt, ez volt Noémie mamájának szobája. Az előszobától balra egy kisebb folyosó nyílt; s két ajtóban végződött. A bal felőli volt Noémie szobája, a másik vendégszoba volt.

Noémie szobája nem volt túl nagy, de a lány pár nap alatt kényelmessé tette. Belépve a szobába, rögtön szemben egy nagy ablak volt, ezen most mind a két sötétítő be volt húzva, így kissé sötét volt a szoba, de kellemes vörös fénybe vonta azt. Az ablak alatt nagy, fémkeretes franciaágy volt – ez az ágy mindig is a Charmed sorozat Phoebe Halliwelljének ágyára emlékeztette Noémie-t. A karakter megformálóját, Alyssa Milano színésznőt is nagyon kedvelte. Az ágy egyik oldalán egy éjjeliszekrény volt, másik oldalán, jobb oldalt a sarokban pedig egy nagy könyvespolc. Az ajtótól jobbra, a sarokban kapott helyet a ruhásszekrénye. Jobb oldalt a falnál volt egy nagy számítógépasztal, rajta az LCD-monitorral, az egérrel és a billentyűzettel – a számítógép háza a földön kapott helyet. Az asztal felett egy parafa-tábla volt a falra akasztva. Ezen csak néhány családi fotó csüngött.

Noémie lehuppant az ágyára. Hiányzott neki a régi otthona, de mivel többé-kevésbé ismerte a házat, nem volt olyan nehéz számára a beilleszkedés. Ráadásul itt lakott a szomszédban majdnem Emma is. Ja, és pár lakásnyira az a nyomorult Goesberry is, gondolta keserűen. Most jobban hiányzott a papája, mint bármikor. Pedig régen is sokat volt távol, de most százszorosnak érezte a távolságot mind a papájától, mind a családi háztól. Már hónapok óta tudta, hogy ez lesz, s így nem is nagyon lepődött meg, mikor mamája bejelentette, hogy elköltöznek. Mégis úgy érezte, hogy valamit elvettek tőle – életének egy részét, az otthonát. Helyette kapott egy újat – de valami akkor is hiányzott a lakásból. Tudta, hogy sosem lesz minden olyan, mint régen, s ami nem megy, azt kár erőltetni. Ez egy új helyzet – majd megszokja.
Hisz minden kezdet nehéz. Az ember mindvégig vakon botorkál, de a világ nyitja és súgja útjait.