Történetek - 25.oldal

A 96-os vaddisznóroham eseményeinek korhű és pontos leírása némi alkotói véleménnyel és szépirodalmi igénnyel fűszerezve
(Az olvasáshoz ajánlom>>> http://www.momu.hu/momuradio.php?radioid=1679 <<< ezt, és egy félédes vöröset, -5 C°-ra hűtött világosmagenta pohárból lehetőleg zöld színű szívószállal.)

- Jó napot! Jasmine Steavens az Interpoltól - mutatkozott be a lány igen erős angol akcentussal.
- Interpol? - kerekedett el a fiatal nyomozó szeme, le sem véve azt Jázminról.
- Igen. Egy sorozat gyilkosság után jöttem Magyarországra. Épp a századossal beszélgettem, amikor meghallottam, hogy találtak egy tetemet, amely talán az én gyilkosom műve - válaszolta, majd odalépett az akváriumhoz...

A következő egy hét szinte minden percét együtt töltötték, és a könyv megfejtésével foglalkoztak. Még így sem volt könnyű feladat, hogy volt egy már megfejtett részük. Kiderült, hogy sokkal nehezebb akadályokkal kell szembe nézniük, mint ahogy azt eddig gondolták. Egy csomó trükkös varázslat védi a helyet, ahol a Grált elhelyezték. Pontosan nem tudják mi, hiszen az egész könyv rejtvényekben íródott. Csak a szerencséjükön fog múlni, ha élve kijutnak onnan...

Hiszen Penelope-nak sok arca volt, és még ennél is több története. Mintha egy halvány cérnaszálon egyensúlyozott volna az álom és a valóság között. Sosem lehetett tudni, mikor mond valós dolgokat, és mikor jönnek a kitalált, csodás mesék. Vagy talán valóban csodás élete van, és szándékosan szürkíti el? Ezt soha senki nem tudta meg, mert Penelope gondosan őrizgette a titkát...

Tamika azt tervezte, ma meglátogatja a dszin várát és visszalopja a könyvet. Aznap éjszaka csinált egy dimenziókaput, hogy eljuthasson a Tower fővárosába és majd onnan fog bejutni valahogy a palotába. Pontosabban fognak bejutni, mert Rion ragaszkodott hozzá, hogy vele menjen. Borzasztó! Mintha egyedül nem bírná megcsinálni. A férfiak hajlamosak azt hinni, a nőknek feltétlen szükségük van rájuk. A legtöbb esetben azonban ez egyáltalán nem igaz...

Tamika a trónteremben görnyedt a makett felé, a Nekropolisz új hadvezérével, Charnával.
A Nekropolisz erődítménye egy gótikus kísértet kastélyra emlékeztetett és a háttér is elég hátborzongató volt. A Holtak birodalmában soha nem kel fel a Nap, sem a Hold, nincsenek csillagok. A horizont mindig sötétszürke füstbe burkolózik. A fákon nem nő levél, kopaszon álldogálnak az elátkozott vizek mentén. A föld kopár, repedezett a szárazságtól...

Egyszer volt, hol nem volt. Így kezdődne egy igazi mese. Az M&M azonban nem mese. A „Réges régen, egy messzi, messzi galaxisban..” sem lenne jó kezdés, mert a történet nem réges régen játszódott, hanem nem is olyan rég, kétezer-egypárban, amikor az író (azaz szerény személyem) fejében megszületett...

- Az a lény, ami téged üldözött nem volt e világ szülötte. Az egy gorbak volt. Mocskos, bűzös, pokoli lény. A démonok szolgája. Vagyis egy a démonok mérhetetlen számú szolgája közül. Mi üldözzük az ilyen pokolfajzatokat a külső rendi emberek tudta nélkül. Küldő rendi alatt azokat az embereket értem, akik nem tartoznak a templomosok közé.

- Mi a garancia arra, hogy ha segítek neked megszerezni a Grált, nem fogsz a birodalmamra támadni? – vonta kérdőre a királynőt.
- Ne szaladjunk ennyire előre Rion – nevetett fel Tamika. – Semmi garancia nincs rá. Bíznod kell bennem.
- Bízni? Egy vámpírban? Ez elég merész vállalkozás. – hitetlenkedett a férfi.
- Ugyan már, Rion! Ne állj ellen! Ebből, neked csak hasznod lehet. Mellesleg, mindketten tudjuk, hogy a másik nélkül nem bírjuk megszerezni a Grált...

Csendesen nyugtázta magában, hogy a kezével ő még jól járt, mert lám, ennek a bajtársnak mellette az egyik lába hiányzik… tényleg a keze… erőtlenül felemelte karját, és odapillantott. Vastag kötés díszlett rajta, azon bizony nem látszott semmi. Maga mellé ejtette karját, s csak bámulta a feje feletti vászont… távolról ágyúszó dörgött, de nagyon halkan, talán már csak álmában, elmenőben…