Sci-fi történetek - 22.oldal

Az első űrbázis a Marson 5481-ben épült, és az első település a bolygón 5502-ben, ezt a dátumot tartják az Űrkorszak kezdetének is.
- Nem 3024-et? Nekünk az iskolában ezt mondták a töriórán.
- Nem, nem. Valamiért ez él a köztudatban, de 5502-ben kezdődött meg az Űrkorszak.
- Én ezt nem is tudtam, hogy volt település a Marson. – mondta Peter...

- Karcoló a neve - világosított fel Toran. - Ezzel úgymond kaput “karcolunk” a két világ között és azon át közlekedünk. És szerintem a mai napra elég is volt a mesélésből. Gondolom, kíváncsi vagy, milyen a mi világunk. Ha akarsz, velünk jöhetsz, kényszeríteni nem fogunk. Bár tudnod kell, talán te vagy az utolsó esélye az itteni és a mi világunkbeli embereknek.
- És az Igazi szüleim? Kik ők? - kérdeztem őket mohón. De nem válaszoltak rögtön. Itt valami nem stimmelt...

Először az alkaromat oldottam ki, és kivettem az érbe bújtatott kis csövet, közben meglepetten vettem észre magamon, hogy enyhén remegek. A cső helye körül kis folton kékre színeződött a karom, mint minden hosszasabb használat után. Lehúztam az érzékelő tapadós tappancsait a felkaromról és vállig kiszabadítottam magam mindkét oldalon. A mellkasrész következett, először mindent kihúztam a halott Gépből csatlakozóiból, aztán enyhén remegő kézzel egymás után pattintottam fel a ruha zárjait......

- Dana különlegessége, hogy a nyelve egy ismeretlen váladékot termel. A nyál szerű anyag, ha élőlényhez ér ingereket küld az agyba, hideget, meleget, fájdalmat, gyönyört: egyszerre. Kis mértékben kivételes élvezetet nyújt, viszont egy csók, vagy mint az igazgató esetében egy szopás halálos. Dana az álomnő a férfiaknak, csak egy puszi a nyakra, vagy egy kéjes nyalás, és máris elélveznek. Illetve, nem csak a férfiaknak...

- Csak egy napig maradhatok... aztán vissza kell térnem régi életemhez.
Nem tűnt szomorúnak, amikor ezt mondta. Ő minden egyes percet kiélvezett, melyet emberként élhetett meg. Elsőként rögtön odaszaladt lemezjátszómhoz, s feltette Liszt Les Préludes-jét, majd táncolni kezdett rá, én pedig csak némán, szemlesütve figyeltem, ám amint rápillantottam, le kellett hogy kapjam tekintetem, hogy megmentsem magam a pokol legmélyebb bugyraitól...

- Miért ne? Fiam... gondolj bele. Vissza tudod idézni a napot, mikor az utolsó panda elpusztult Kínában? - Látva a fiú megtört lendületét az öreg folytatta – Pedig egy faj megszűnt létezni. Egy faj, ami egy bolygón élt velünk. Egy bolygón. Nem egy másik naprendszerben. És miért nem érdekelte ez a legtöbb embert? Mert mi fejlettebbek vagyunk. Mi vagyunk itt a domináns faj. A táplálkozási lánc csúcsa, az evolúciós verseny vitathatatlan bajnokai...

Egy teremtett lelket sem láttunk sehol. Síri csend és "hullaszag".
A helyi távbeszélő egy krómozott falba volt beépítve. Odaléptem a készülékhez és tárcsáztam a 00-át, ez volt a Nothingfos Államügyelet központi száma.
Kicsengett. Hosszan, hosszan kicsengett, majd nagy sokára beleszólt egy illuminált hang...

A kék fény forrása egy patkó alakú tárgy volt, amely egy hatalmas sziklatrónus tetején ült. Büszkén, fenségesen, akár egy király. Bálványozva figyeltem, és éreztem torkom teljesen kiszárad, a hátamon a hideg járt pergő táncot. Felmásztam a trónusra, és közelebb léptem. A tárgy gyönyörű kék fénye hívogatóan hullámzott előttem, és minden gondolatot kitörölt a fejemből. Halk susogások léptek a helyükbe, vedd el… nagyon akarod… érintsd meg… csak a tied… birtokold!!!

A tudósaink szerint beléptek a hipertérbe, még mielőtt a hőkövető rakéták elérhették volna őket. Ezután, több mint ötven évig nem hallottunk róluk, de 12 órával ezelőtt értesítette a Hadsereget a Légfigyelő Hálózat, hogy azonosítatlan repülő tárgyak fognak az atmoszférába lépni. Azt állítják, hogy az űrhajók erősen hasonlítanak azokra az űrrepülő gépekre, amelyekkel a Mopszok több, mint fél évszázada távoztak...

Már távcső nélkül is látszott, hogy az egyik hósikló vontatókábellel kezdte körbetekerni az egyik lépegetőt. Három kör után már vastagon látszott a lépegető lába körül a kábel.
A sikló kioldotta azt és elrepült. Az AT-AT a következő lépésnél már megbotlott, és magatehetetlenül zuhant le a földre...