Regények - 97.oldal

Életében nem látott ennél ocsmányabb ábrázatot. A férfi vörös haja belelógott a szemébe. Az egyik el volt takarva úgy, mint a kalózok tették akkoriban, másik szemében különös fények villogtak. Arca tele volt sebekkel, és varrásokkal. Lila köpenye még visszataszítóbbá tette.
Mikor pedig a férfi az eltakart szemét láthatóvá tette, Dia hátrahőkölt. A szem ugyanis nem volt ott. Szemgolyó sem volt benne, csak egy nagy, véres üreg...

Gwedmir döbbenten nézett tanítványára, akiből úgy áradt az erő, hogy a mester szinte látni vélte már.
- Rettenetes nagy az erőd – állapította meg meghökkenve. – Rövid idő alatt olyan erős lettél, hogy képes lennél egy egész épületet romba dönteni! Érzed?
Dia bólintott.
- Furcsa érzés – motyogta. – Olyan mintha bennem fújna a szél... kifelé...

- Hogy kezdődött a művészet iránti érdeklődésed? - ismerkedett Tim.
- Apám régészként dolgozott a civil háború után, és a romba dőlt városok után kutatott több-kevesebb sikerrel. Neki köszönhető sok hasonló kiállítás és múzeum, mint ahol most dolgozom.
- Apád is harcolt a háborúban?
- Mint mindenki. - mondta kissé szomorúan Lara...

A sok izgalom még a fájdalmait is eltompította. Calistar nem sebesült meg nagyon, csak a feje vérzett, Sanyi viszont úgy festett, mint aki egyenest a II. világháborúból jött vissza.
Amikor azonban Lagerfeltnél földet értek, döbbenten látták, hogy hatalmas felfordulás keletkezett. A legtöbb diák kint ült, bekötött karral vagy lábbal. Mardigói tűzcsillapítók locsolták az iskolát, s még a tanárok arca is kínt tükrözött...

- Hol vannak a bányászok?
- Elmenekültek. Hisz bármikor felrobbanthatják őket.
Sanyi elsápadt.
- Azt akarja mondani...
- Nem akarok mondani semmi biztosat. Ne maradj le.
Azzal Calistar leakasztott egy fáklyát a falra erősített tartóból, és elindult a sínpálya felé.
- Itt nem kéne lennie egy... ellenőrnek? – ráncolta a homlokát Sanyi, de rögtön rájött a válaszra. Calistar felhúzta a köpenyét, hogy be tudjon mászni a csillébe. Sanyi követte.

Rtuz egy túlzsúfolt bolygó volt – amerre szem ellátott mindenfelé keskeny utak, beton és vas. Fa sehol. Calistar hátravetette a csuklyáját, és ráérősen kipakolta a csomagokat, amiket a gép oldalához támasztott.
Némán indultak el, befordultak egy sikátorszerűségbe, ahol sok lépcső vezetett lefelé...

Sanyi észrevett egy olyan kardot, ami kitűnt társai közül: a kard fényes volt, hosszú és széles pengéjű, kecses markolatú. Rögtön megtetszett neki, s nagyon elámult, amikor a kovács felé nyújtotta a fegyvert.
- Gyerünk, vedd csak el! – biztatta az öreg. – Tudom, hogy már vagy a negyedik kardodat készítem, de ezt remélhetőleg nem fogod elveszteni.
Sanyi érezte, hogy arcába fut a vér.
- Igenis – motyogta. Mikor elvette a kardot, különös érzés töltötte el. A fegyver...

- A kés... vedd elő a kést!
Dia elnézte, ahogy Sanyi a kése után nyúl. Aztán karon ragadta, és felrántotta.
- Nem bírom...
A Fekete Alakok körülvették őket. A kardok, pajzsok és páncélok ezüstös csillogása halálfélelmet ébresztett a fiúban. És nekik ezzel szemben csak egy nyomorult késük van!
Hátukat egymásnak vetették, és felkészültek a harcra...

Sanyi kitartó ásásának köszönhetően a cövekek föld alá kerültek, s hamarosan Sanyi valóban rábukkant egy föld alatti járatra. Sikerét örömteli kurjontással jelezte, s leugrott a maga ásta gödörbe.
Döbbenten látta, hogy a föld alatti járatot egész csinosan kivájták. A cövekek a járat aljához voltak erősítve...

A friss levegőre jutva Dia erőre kapott, legalábbis a feje sajgása múlni kezdett. Nem észlelte, merre mennek, túlságosan kábult volt ahhoz, hogy bármit nyomon kövessen. Mikor aztán félájultan egy puha ágyba fektették, feleszmélt.
Egy kövér asszonyság hajolt fölé, kezében egy vízzel teli pohárral.
- Idd meg – szólt lágyan. Segített Diának felülni. A lány mohón nyeldeste a vizet, és mindjárt jobban érezte magát...