Regények - 81.oldal

Jöttek a magyarok. Úgy látszott, hogy ezt a papírt a magyarok megtalálták, és eldobták. Most pedig követik őket a magyar lovas horda, mert visszaértek. Futni kezdtek, el az erdő felé. Ott elakadtak egy nagy, óriás fába, és mögé bújtak. A magyarok nem vették észre a kis csoportot a fa mögött, és ezért visszafordultak. A többi rab meg már rég megszökött, úgyhogy a magyarok elbukták a rabokat.
Julle alig tudott szaladni, és lemaradt. Visszament érte Gee, de őket visszarabolták a magyarok,...

- Szóval az a terv, hogy miközben őrváltás lesz, elmennek, és akkor hirtelen a rabság fele elfut. A többiek megvárják, amíg utánuk nem szaladnak. Ők észreveszik, és utánunk futnak. Van itt közel egy erdő, ahol elrejtőzhetünk. Az első csoport odamenjen, én ott leszek. Az első csoportban. A másodikban, édes bátyám, Perke lesz a vezető. Perke kiváló vívó, és harcos. Lovagnak szeretne tanulni, de mivel szegény emberek vagyunk, ezért nem valósítható meg. Tudtok futni, igaz?

- A fiút nem hajlandóak arra az 1 hónapra visszavenni az otthonba… - hangja halkan üti meg a csendet, én pedig megint kezdek egyre idegesebb lenni. MIÉRT PONT ÉN!?
- És nekem mi közöm van ehhez?
- A fiút kirabolták… Vannak sérülései, de azok nem annyira súlyosak. És kell a hely a többi betegnek… És esetleg arra gondoltunk, hogy nem tudná e elszállásolni esetleg egy hónapig, amíg be nem tölti a 18-at…
- Mi van?! – ismétlem meg a legmérgesebben a kérdést. Hogy ezt a kölköt...

Remie volt maga a lehetőség. Ezzel a fotókollekcióval, végre elérhettem volna, hogy a divatszakmában is felfigyeljenek, rám, erre ez meg egy kis összezörrenés miatt, mint a mimóza összehúzza magát, és eltűnik a francba. A mobilomért nyúlok a farzsebembe, és már ütöm is a számát. Rem tőlem ilyen könnyen nem menekülsz! Vagy mégis? A telefonja teljesen süket… Még sem olyan hülye, mint amilyennek tetteti magát. És most megint ki maradt hoppon?! Hát én… Ki a hülye!?! Hát én…

A Főnök nehéz munkát bízott rám. Néztem a sejtek őrjítő forgását, és nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy meg fogom még bánni, hogy önként jelentkeztem erre a feladatra. De mikor kiléptem a körből, Jázmin mélyen a szemembe nézett, és én minden aggodalmam elfeledtem. Kihúztam magam, szárnyaim magasabbak voltak, mint valaha, és a legkisebb pihe is a helyére került. Ekkor hirtelen a lábam alatti felhő villámgyorsan közeledett az orrom felé, mígnem ott nem találtam magam Jázmin lábainál......

- Elnézést! Van itthon valaki? - nem jött válasz. Vártam úgy egy percet, s a kis ördög a bal vállamon azt súgta a fülembe, hogy hajtsam félre a bejáratot takaró posztót és lessek be. Így is tettem. Óvatosan odaléptem, megfogtam a rongyos anyag szélét és egy centire félrehúztam. Odahajoltam a réshez, hogy beleshessek, s mikor már pont a réshez illesztettem a szemem, s fókuszáltam volna a benti dolgokra, félrelibbent a rongy és egy nagy, barna szemű valakivel néztem farkasszemet...

A két fiatal esküvőjét hamar kitűzték. Júlia és Kristóf összeházasodtak és néhány hét boldogságban is éltek, aztán közbeszólt a politika. Zrínyi Péter jött hírekkel aztán együtt elmentek Bécsbe. Júlia közben hazautazott Velencébe a családjához, akiket az esküvője óta nem látott és ott kapta a hírt, hogy a férjét kivégezték összeesküvés szervezése miatt Péterrel együtt. Nem is mert kimozdulni Velencéből, mert azt a hírt is hozták neki, hogy a birtokaikat is elkobozták. A férje búcsúlevelét,...

Igyekeztem nem mocorogni, de a kényelmetlen guggolástól teljesen elzsibbadt a lábam, muszáj volt pozíciót váltanom. Ahogy megmozdultam és odébb léptem, a talpam alatt megreccsent a száraz nád. Olyan volt, mintha egy kihalt templomban tépnének bele egy elektromos gitárba. Rettenetesen megijedtem, s percekig nem mertem megmozdulni, s vadul füleltem. Továbbra is jött a folyó felől a beszélgetés és kacagás hangja. Nem buktam le. Nagyot sóhajtottam és vádlón néztem a sportcipőmre, amiért majdnem...

Kristóf boldog mosollyal jött vissza és ettől a lánynak még jobban fájt, hogy beszélniük kell. Eszébe jutott, hogy talán majd máskor, majd később beszélnek, mert szerette annyira még mindig a férfit, hogy ne akarjon neki fájdalmat okozni.
- Menjünk ki, mutatok valamit – húzta a férfi kézenfogva.
A labirintus bejáratánál álltak. A férfi a derekára tette a kezét és elindultak a növényekből képzett folyosókon. Kristóf magabiztosan vezette, de nem akarta elárulni mi várja a lányt...

- Nagyon szomorú volt, amikor eltűntél. Mostanra kezdett rendbe jönni és végre elfogadta, hogy elmentél, de nem tudtuk még rávenni, hogy kimozduljon. Az egyetemet sem kezdte el.
Kristófnak lelkiismeret furdalása volt, de amikor a picit megérintette, úgy érezte, miatta nem szabad szégyenkeznie.
- Na és ő kicsoda? – kérdezte a babára mutatva.
- A fiam – mondta halkan. – Még nevet nem adtam neki.
Elkezdett mesélni Tamásnak és mire hazaértek a férfi már mindent tudott....