Regények - 81.oldal

- Bocsánat, hogy megzavarom, de én a kiutat keresem.
- Vége – szólt halkan az öreg. – Most szólhatsz hozzám, ha még itt vagy.
- Jó napot. Én Gee Gaude vagyok, Németország egyik szegénye, de majdnem a királynál szolgáltam, amíg a magyarok el nem raboltak. És most keresek egy öregasszonyt, és egy csoport szegény embert. Véletlenül nem láttál erre, kedves remete?
- Nem.
- Oh, köszönöm. Akkor, viszlát.
- Ne menj! Van mondani valóm számodra. Legközelebb, ha látsz...

Jöttek a magyarok. Úgy látszott, hogy ezt a papírt a magyarok megtalálták, és eldobták. Most pedig követik őket a magyar lovas horda, mert visszaértek. Futni kezdtek, el az erdő felé. Ott elakadtak egy nagy, óriás fába, és mögé bújtak. A magyarok nem vették észre a kis csoportot a fa mögött, és ezért visszafordultak. A többi rab meg már rég megszökött, úgyhogy a magyarok elbukták a rabokat.
Julle alig tudott szaladni, és lemaradt. Visszament érte Gee, de őket visszarabolták a magyarok,...

- Szóval az a terv, hogy miközben őrváltás lesz, elmennek, és akkor hirtelen a rabság fele elfut. A többiek megvárják, amíg utánuk nem szaladnak. Ők észreveszik, és utánunk futnak. Van itt közel egy erdő, ahol elrejtőzhetünk. Az első csoport odamenjen, én ott leszek. Az első csoportban. A másodikban, édes bátyám, Perke lesz a vezető. Perke kiváló vívó, és harcos. Lovagnak szeretne tanulni, de mivel szegény emberek vagyunk, ezért nem valósítható meg. Tudtok futni, igaz?

- A fiút nem hajlandóak arra az 1 hónapra visszavenni az otthonba… - hangja halkan üti meg a csendet, én pedig megint kezdek egyre idegesebb lenni. MIÉRT PONT ÉN!?
- És nekem mi közöm van ehhez?
- A fiút kirabolták… Vannak sérülései, de azok nem annyira súlyosak. És kell a hely a többi betegnek… És esetleg arra gondoltunk, hogy nem tudná e elszállásolni esetleg egy hónapig, amíg be nem tölti a 18-at…
- Mi van?! – ismétlem meg a legmérgesebben a kérdést. Hogy ezt a kölköt...

Remie volt maga a lehetőség. Ezzel a fotókollekcióval, végre elérhettem volna, hogy a divatszakmában is felfigyeljenek, rám, erre ez meg egy kis összezörrenés miatt, mint a mimóza összehúzza magát, és eltűnik a francba. A mobilomért nyúlok a farzsebembe, és már ütöm is a számát. Rem tőlem ilyen könnyen nem menekülsz! Vagy mégis? A telefonja teljesen süket… Még sem olyan hülye, mint amilyennek tetteti magát. És most megint ki maradt hoppon?! Hát én… Ki a hülye!?! Hát én…

A Főnök nehéz munkát bízott rám. Néztem a sejtek őrjítő forgását, és nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy meg fogom még bánni, hogy önként jelentkeztem erre a feladatra. De mikor kiléptem a körből, Jázmin mélyen a szemembe nézett, és én minden aggodalmam elfeledtem. Kihúztam magam, szárnyaim magasabbak voltak, mint valaha, és a legkisebb pihe is a helyére került. Ekkor hirtelen a lábam alatti felhő villámgyorsan közeledett az orrom felé, mígnem ott nem találtam magam Jázmin lábainál......

- Elnézést! Van itthon valaki? - nem jött válasz. Vártam úgy egy percet, s a kis ördög a bal vállamon azt súgta a fülembe, hogy hajtsam félre a bejáratot takaró posztót és lessek be. Így is tettem. Óvatosan odaléptem, megfogtam a rongyos anyag szélét és egy centire félrehúztam. Odahajoltam a réshez, hogy beleshessek, s mikor már pont a réshez illesztettem a szemem, s fókuszáltam volna a benti dolgokra, félrelibbent a rongy és egy nagy, barna szemű valakivel néztem farkasszemet...

A két fiatal esküvőjét hamar kitűzték. Júlia és Kristóf összeházasodtak és néhány hét boldogságban is éltek, aztán közbeszólt a politika. Zrínyi Péter jött hírekkel aztán együtt elmentek Bécsbe. Júlia közben hazautazott Velencébe a családjához, akiket az esküvője óta nem látott és ott kapta a hírt, hogy a férjét kivégezték összeesküvés szervezése miatt Péterrel együtt. Nem is mert kimozdulni Velencéből, mert azt a hírt is hozták neki, hogy a birtokaikat is elkobozták. A férje búcsúlevelét,...

Igyekeztem nem mocorogni, de a kényelmetlen guggolástól teljesen elzsibbadt a lábam, muszáj volt pozíciót váltanom. Ahogy megmozdultam és odébb léptem, a talpam alatt megreccsent a száraz nád. Olyan volt, mintha egy kihalt templomban tépnének bele egy elektromos gitárba. Rettenetesen megijedtem, s percekig nem mertem megmozdulni, s vadul füleltem. Továbbra is jött a folyó felől a beszélgetés és kacagás hangja. Nem buktam le. Nagyot sóhajtottam és vádlón néztem a sportcipőmre, amiért majdnem...

Kristóf boldog mosollyal jött vissza és ettől a lánynak még jobban fájt, hogy beszélniük kell. Eszébe jutott, hogy talán majd máskor, majd később beszélnek, mert szerette annyira még mindig a férfit, hogy ne akarjon neki fájdalmat okozni.
- Menjünk ki, mutatok valamit – húzta a férfi kézenfogva.
A labirintus bejáratánál álltak. A férfi a derekára tette a kezét és elindultak a növényekből képzett folyosókon. Kristóf magabiztosan vezette, de nem akarta elárulni mi várja a lányt...