A kép 11. rész

Az elkövetkező napokban a Annamária a kórház és a lakásuk között ingázott. Naponta több órát is a kórházban töltött és akkor vitte magával a kis Misit is. Az anyja jól érezte magát, bár a hatalmas vasszerkezet, ami a lábát tartotta össze eléggé zavarta és a lelkiismerete is megszólalt, mert sajátmagát vádolta, amiért Kristóf még mindig eszméletlen volt.
A fiatal baleseti sebész mindig megjelent, amikor a lány ott volt az anyjánál. Otthon is többször hívta, próbálta elhívni ebédelni, vacsorázni,kávézni, de az mindig elzárkózott.
Károly az orvos azért nem adta fel és minden nap újra próbálkozott. Vigasztalta a lányt amikor Kristóf ágyánál állt és minden alkalommal megérintette, megsimogatta, a kezét fogta.
A férfi kezelőorvosa elmondta, hogy ha a negyedik nap sem tér magához, akkor lehet aggódni.

A harmadik napon, amikor a lány bement az anyjához és otthagyta a babát megőrzésre már nagyon el volt keseredve és kezdett lemondani Kristófról. Kilépett a kórteremből és az intenzív osztály felé indult. Pár lépés után Károly csatlakozott hozzá és megállította.
- Beszélnem kell magával – kezdte komolyan. A lány rémülten nézett a férfira, már gyűltek a könnyek a szemében, mert rossz hírre számított. A férfi a szobájába irányította és közben a karját fogta. – Ne ijedjen meg – mosolygott rá és végigsimította az arcát is a rémült lánynak. – A hír jó amit mondani fogok. Üljön le. –vezette oda a kanapéhoz a lányt. – a barátja magához tért.- fejezte be a mondatot.
Annamária az első pillanatban föl sem fogta mit hallott, hiszen annyira rettegett a rossz hírtől, hogy a jót meg sem értette. Zavartan állt föl és dadogva kérdezte.
- Mi történt? Nem értem. Jól van? Beszélhetek vele? – már indult is az ajtó felé.
- Várjon! – állította meg a férfi és újra megérintette. – Tudnia kell, hogy semmire sem emlékszik. A koponya sérülés következménye az amnézia, ami lehet rövid távú is, akár egy két nap múlva oldódhat, de hosszabb ideig is eltarthat. – a lány visszafordult.
- Nem emlékszik? Mire nem emlékszik?
- Semmire. Azt sem tudja, hogy hol van, hogy kicsoda és nagyon furán beszél. Zavartan viselkedik. Reménykedünk, hogy ez az állapot oldódni fog. Most nyugtatókat kap.

A lány nem bírt várni tovább. Látni akarta Kristófot. Az orvos bevezette az intenzív osztályra és végig vele maradt. Kristófról leszerelték a lélegeztetőt, már csak az infúzió folyt a karjába. A kezei és a lábai le voltak kötözve. Amikor meglátta, hogy ők megjelentek elkezdett könyörögni.
- Engedjenek el! Igérem lemondok a trónról és el fogok tűnni örökre, csak engedjenek el! – a végén már kiabált. – Kisasszonykám legalább te szánj meg engem és segíts rajtam! –szólt a lányhoz.
Annamária rémülten nézte. Rettegett, hogy kiderül a titkuk. Elővette a telefonját és az apját hívta.
- Ide kell jönnöd Apa. – mondta és közelebb lépett az ágyhoz.
- Kristóf! – szólította meg a férfit és próbálta megfogni a kezét, de az szorosan le volt szíjazva. - Muszáj ez? – nézett az orvosra könyörgőn.
- Igen. Ha láttad volna tíz perccel ezelőtt, hogy őrjöngött, akkor nem kérdeznéd, hogy kell-e. – ha megnyugszik, majd eloldozzuk. – vigasztalta a lányt és megfogta a vállát.
Kristóf feléjük fordította a fejét és elkezdett ordítani.
- Segítség! Kérem, segítsenek! Valaki! Segítsen valaki! – a lány úgy érezte a szíve szakad meg a fájdalomtól. Sajnálta a zavarodott férfit.
Tamás megérkezett és ő is elszörnyedve nézte a kikötözött delíriumban kiabáló barátját.
- Beszélnem kell önnel. – fordult az orvoshoz, aki készséggel állt a rendelkezésére.
Még mielőtt elment volna a két férfi beszélni egymással Károly odaszólt a lánynak, hogy vigyázzon, mert veszélyes lehet a közelébe menni ilyen állapotban. A lány nem hallgatott rá és amikor kimentek ő elkezdte eloldozni Kristófot és a csuklóját simogatta, ami vörös volt a szorító szíjaktól.
- Köszönöm - súgta a férfi és amikor a lábai is szabadok voltak, kiszakította az infúziót a karjából és elindult a kijárat felé. A lányra már nem fordított figyelmet. Mivel csak egy hátul nyitott hálóing volt rajta elég furán nézett ki.
A magas borostás férfi a folyosóra lépve elbizonytalanodott, majd megpróbált megkapaszkodni, de nem ért el semmit és a kezei csak csapkodtak a levegőben, majd elterült a földön és közben a feje nagyot koppant a padlón.

A zajra az ápolónők előrohantak a központi pult mögül és pillanatok alatt rengetegen álltak a férfi mellett. Kristóf nem mozdult. A személyzet pillanatok alatt összeszedte a férfit és az ágyra fektette, majd az infúziót is újra bekötötték neki. A lány szeméből folyt a könny.
- Én jót akartam, hisz annyira könyörgött. – suttogta. Károly állt mellette és vigasztalóan simogatta a karját, majd mikor látta, hogy a lány sír, magához vonta és a hátát simogatta vigasztalón. Tamás megpróbált közbeavatkozni.
- Gyere kislányom, most jobb, ha visszamegyünk anyádhoz. – húzta a lányt.
Annamária nem akarta Kristófot magára hagyni, nem akart innen elmenni.
Károly megnyugtatta, hogy minden rendbe fog jönni és ő akarta is hinni, hogy minden rendben is lesz. Az apja után ment az anyja kórtermébe. A kicsi hangosan kacagott, amitől Anna teljesen elolvadt. Elmondták a nőnek, hogy Kristóf milyen állapotban van. Szomorúan, aggódva ültek az ágy szélén. Tamás nyugtatta őket, hogy Károly szerint ez az állapot nem fog sokáig tartani, már kap a férfi olyan infúziót és abban gyógyszereket, amik helyrehozhatják és kitisztíthatják a fejét. Pár perc múlva Károly lépett a szobába.
- Minden rendben van - nyugtatta meg őket. - Már kezd megnyugodni.
Annamária könnyes szemmel hallgatta a férfit. Anna is aggódott a fejlemények miatt és a lelkiismerete még jobban háborgott, hiszen ő vezette a kocsit.

Károly felajánlotta, hogy hazaviszi Annamáriát és a babát. Tamás megígérte, hogy ott marad és tájékoztatja Kristóf állapotáról, ezért elfogadta a lehetőséget.
A férfi nagyon figyelmes volt. Besegítette a kocsiba, megsimogatta a babát. A lány a hátsó ülésen ült. A férfi úgy állította be a visszapillantót, hogy a lány szemeit lássa. Annamária zavartan próbált máshová nézni, de állandóan a férfi szemei voltak előtte.
Amikor hazaértek Károly elvette a kezéből a kulcsot és kinyitotta neki az ajtót, majd bement utána a lakásba. A csecsemő pelenkás táskáját letette a nappaliban az asztalra, majd megállt és várt. Annamária bevitte a kicsit a gyerekszobába és a kiságyba tette gügyögve neki, majd visszajött a nappaliba.
- Köszönöm – mondta a férfinak, aki közelebb lépett hozzá és odahajolt az arcához. A lány azt hitte, hogy meg akarja csókolni, ezért egy lépést hátrált, de Károly csak odahajolt és suttogva mondta.
- Nem tudom mi van velem, mióta először megláttalak. Teljesen megbabonáztál. –
A lány érezte ezt a vonzalmat, ami jól is esett neki, de ebben a feszült helyzetben nem tudott mit kezdeni egy ilyen érzéssel. Zavarba jött és nem mert fölnézni a férfira.
- Bocsánat - mondta végül a férfi és kiment az ajtón. Annamária érezte, hogy így nem engedheti el és utána ment.
- Maga nagyon kedves és nagyon szimpatikus – szólt a férfi után – de…. tudja… most nagyon, nagyon nehéz helyzetben vagyok. –
Károly megfordult és boldog mosollyal nézett a lányra. Boldog volt és reménykedő.
- Megértem, hogy rossz az időzítés, de én itt vagyok és itt leszek és szeretnék segíteni, ha megengeded.
- Köszönöm, nagyon kedves …. kedves vagy. – nyújtotta felé a kezét a lány, amit a férfi megfogott és megszorított.

A lány naponta bement a kórházba és próbált Kristóffal kapcsolatba kerülni, de a férfi összevissza beszélt és nem lehetett vele igazi párbeszédet folytatni. Tamás megnyugodott, mert mindenki a delíriumnak tulajdonította azt amiket a férfi beszélt. Tamás tudta, hogy a baleset, a fejsérülés után a hatalmas stressz is közrejátszhatott Kristóf összezavarodásában.
Anna lába lassan, de gyógyulóban volt.Károly nagyon gondosan odafigyelt a nőre és Kristófra is.Minden reggel telefonált Annamáriának és beszámolt a szerettei állapotáról. Boldog volt, hogy hallhatta a lány hangját. Részletesen kifaggatta a kicsiről és aztán amikor találkoztak boldogan vette mindig a kicsit a kezébe. A kis Misi is kedvelte a férfit, mert hatalmasakat kacagott neki. Annamária nem biztatta, de ő is szívesen volt vele és mindenben segített. A szülök aggódva figyelték ezt a kapcsolatot. Károly udvarlása miatt azért aggódtak, mert elképzelték, hogy mit fog szólni majd Kristóf, ha magához tér. Tamás közölte is a férfival, hogy ne tápláljon nagy reményeket, mert a lánya szerelmes volt Kristófba és az összeveszésük csak időleges, mert ők összetartoznak. Károly azt mondta, megérti ezt és elfogadja, de szeretne a lány mellett lenni.

Pár nap múlva a lány Kristóf ágyán ült és beszélt a férfihoz, aki úgy tett mintha nem is hallaná. Időnként bezárkózott és nem is nézett a lányra. Amikor a lány arról beszélt neki, hogy a kicsi fia milyen aranyos és mennyi örömet okoz, megszorította a lány kezét. Annamária az első pillanatban azt hitte csak véletlen, aztán megint érezte és jobban figyelte a férfit, aki kinyitotta a szemeit és a lányra nézett. Annamária rögtön látta, hogy ez már nem az a zavaros tekintet.
- Végre újra velem vagy – súgta. – Jól vagy? –rögtön elkezdte föloldani a férfi kezeit. - Könyörgöm, most ne akarj elszökni egy szál pendelyben. – könyörgött neki és amikor végzett várakozón nézett a férfira.
- Köszönöm. Mi történt? –kérdezte. A hangja rekedt volt.
Annamária elmondta neki, hogy balesetet szenvedtek az anyjával és most kórházban van.
- Fáj a fejem. –
A lány boldogan hívta az apját és simogatta a férfit. Minden haragja elszállt már és szerelmesen várta a férfi gyógyulását. Tamás is nagyon örült a gyógyulásnak. Kristófot át is helyezték a normál osztályra, majd pár nap múlva kiengedték a kórházból, amikor minden vizsgálat negatív volt. Károly továbbra is megjelent náluk és segített a lánynak, ami nagyon zavarta Kristófot. Legjobban az zavarta, amikor a férfi a fiával játszott és közben a lánynak akart imponálni. Neki még pihenést javasoltak, amire szüksége is volt, mert még sokat fájt a feje, a gyógyszerektől meg mindig álmos volt és sokat aludt.
Annamária látta a feszültséget a két férfi között és éppen ezért megpróbált békét teremteni. Először Kristófot próbálta meggyőzni, arról, hogy Károllyal csak barátok, aztán a sebészt hívta meg kávézni, amikor az anyjánál volt látogatóban. Károly nagy örömmel fogadta el a meghívást. Remélte, hogy a lány is érez iránta valamit. Az asztalhoz ülve a lány rögtön belekezdett a mondanivalójába.

- Drága Károly! Nem szeretném elveszíteni a barátságodat, ezt tudnod kell. Nagyon megkedveltelek én is és a családom is, de … tudod, hogy Kristóf féltékeny rád, és én őt szeretem. Nem akarom, hogy feszültség legyen köztetek. Kérlek, hogy ne gyere föl hozzánk. Jobb, ha ő nem lát együtt minket. Majd olyankor találkozunk, amikor ő nincs ott és majd én hívlak, amikor ő nem hallja….- a lány aggódott, hogy a férfi megérti-e a helyzetet.
- Megértem, hogy féltékeny, hisz én is az lennék a helyében. – kezdte a férfi és közben megfogta a lány kezét. – Annamária, tudnod kell, hogy nagyon kedvellek. Boldog vagyok, ha veled lehetek. Mindent vállalok, csak láthassalak, időnként találkozz velem. – szinte könyörgött a lánynak.
Annamária nem akarta elveszíteni a férfi barátságát, ezért megígérte, hogy fognak találkozni továbbra is.
Károly pár nap múlva a nagyviziten közölte Annával, hogy hazamehet. Igaz a szerkezetet még hosszú ideig viselnie kell, de a sebe begyógyult és már nem igényel kórházi ellátást. Megállapodtak a kontroll vizsgálat időpontjában. A nő nagyon örült, hogy végre hazamehet.
Annamária nagyon örült, mert a kicsi mellett nehéz volt Kristófra is figyelnie és a kórházba is bemenni naponta az anyjához. Most, hogy a nő otthon lesz, legalább rögtön tud tanácsot adni neki a babával kapcsolatban. Anna végül úgy döntött, hogy lemennek vidékre Kristóf házába, de a lányt nem viszik magukkal. Annamária nagyon sajnálta, hogy a kicsivel kevesebbet találkozik, mert már nagyon megszerette.

Anna mindent megszervezett. Marika a barátnője költözött le velük és a faluból szakácsnőt is fogadtak. Annamáriának folytatnia kell az egyetemet, rendelkezett az asszony.
A lány nagyon egyedül érezte magát az első napokban. Ürügyet keresett, hogy ne kelljen hazamennie az üres lakásba. Kristófnak megígérte, hogy hétvégén megy hozzá, de a férfi látszott, hogy nem örül ennek a helyzetnek és még mindig féltékeny a lányra.
Anna szerette volna, ha a lánya egy kicsit élni is tud, és el tud szabadulni abból a kényszerhelyzetből, amibe az életük kényszerítette. Attól tartott, hogy a Kristóffal való kapcsolata már terhes a lánynak. Látta, hogy a férfi féltékenysége mennyire felzaklatja a lányt.

Az egyetem mellett a lánynak nem sok szabadideje maradt, de azért Károly naponta fölhívta, és amikor nem volt ügyeletes be is nézett hozzá. Egyik ilyen este a lány éppen capuccinót kortyolgatott mikor a férfi hívta.
- Mit csinálsz? –kérdezte tőle a férfi. A lány kényelmesen elhelyezkedett hosszú beszélgetésre készülve.
- Capuccinót iszogatok, finom édeset. Képzeld öt cukrot tettem bele. –
- Ennyire egyedül érzed magad? – kérdezte a férfi, aki a lány ajtaja előtt állt. –Most én is meginnék egy cappucinót – nagyot sóhajtott. A lány tudta, hogy ügyeletes volt és azt is, hogy nehéz éjszakája volt, mert beszéltek éjjel is telefonon.
- Ha most a közelben lennél, adnék egy hatalmas pohárral, sok habbal, sok cukorral, de gondolom már otthon vagy és mindjárt alszol. –ebben a pillanatban csengettek. –Várj, jött valaki, megnézem és visszahívlak. –nyomta ki a telefonját és ment az ajtóhoz.
Kinyitotta az ajtót és meglátta a falnak dőlve, telefonnal a kezében Károlyt mosolyogni.
- Maradt még egy kis cappucinó? – nevetett a férfi. A lány is nevetett és intett, hogy jöjjön be. Rögtön a konyhába ment és már csinálta is a kávét. A férfi az ajtófélfának dőlve állt és nézte őt.
- Nem haragszol, hogy benéztem? –kérdezte a férfi és tudta, hogy a lány nem fogja azt mondani, hogy baj.
- Fáradt lehetsz. Haza kellene menned, és ki kellene pihenni magad, de most örülök, hogy itt vagy. –amikor ezt mondta nem fordult meg, teljes figyelmét a kávékészítésnek szentelte.
- Nekem pihenés, ha veled lehetek. – mondta és elindult a kapott csészével a szobába. Elhelyezkedett a kanapé egyik végében, kispárnát gyűrt a feje alá és kortyolt egy nagyot.
- Úristen! –kiáltott föl. - Te ebbe is öt cukrot tettél? – elhúzta a száját a mézédes italtól.
- Édesen szép az élet - nevetett a lány is. – Ha nem jó nem muszáj meginni, majd csinálok másikat. –ajánlotta föl és nyúlt a bögre után, de a férfi elkapta a kezét és magához húzta. Nem volt erőszakos, csak a lány illatát akarta érezni. A hajába fúrta az orrát és beletúrt a hajzuhatagba.
- Csodálatos illatod van. – mondta és már el is engedte – Bocs. –tette még hozzá és csukott szemmel várta a lány ítéletét, aki nem húzódott el. Lassan letette a bögréket az asztalra, majd odabújt a férfihoz és befúrta magát a kanapén a belső oldalra. Károly elégedetten sóhajtott és átkarolta. Annamária úgy érezte így tudna maradni egy életen át, ebben a békében, nyugalomban.
A férfi pillanatok alatt elaludt. Fáradt volt ügyelet után és ez a békés hangulat elaltatta. Amikor a telefon megszólalt a lány rögtön fölkapta és intett az álmosan pislogó férfinak, hogy aludjon nyugodtan tovább.

Kristóf telefonált. Annamária úgy érezte, mint aki rajta lett kapva hűtlenségen. Tudta, hogy ha a férfi megtudná, hogy Károly itt van, nagyon haragudna, és a féltékenysége fellángolna.
A lány próbált halkan, visszafogottan beszélni, mert arra számított, hogy az álmos férfi mellette el tud majd aludni újra, de az továbbra is ölelte őt és már nem aludt. Kicsit helyezkedett, majd a lány hátát a mellkasának döntve kényelmesen elhelyezkedtek. A lány haját simogatta, birizgálta.

Annamáriát hőség öntötte el. Szerette volna a beszélgetést Kristóffal hamar befejezni, de azt sem akarta, hogy az gyanút fogjon, azért röviden, de válaszolgatott a kérdéseire, majd arra hivatkozott, hogy fáradt, mert éjjel tanult és elköszönt. A telefont letette maga mellé és belesimult a férfi ölelésébe. Nem mert megfordulni, mert tudta, hogy akkor nem tudná megállítani a szenvedélyt, ami közöttük kezdett el lángolni. Károly nem bírta tovább és próbálta maga felé fordítani a lányt, aki nem ellenkezett, átfordult és szembekerült a férfi szájával. Károly odahajolt, megcsókolta gyengéden és lassan, arra várva, hogy a lány hogyan fog reagálni. Annamária lelkiismerete mocorgott, mert azt érezte, ezt nem teheti Kristóffal, de azt is érezte, hogy nem tud ellenállni a kísértésnek. Becsukta a szemét és átengedte magát az érzéseinek. A férfi amint érezte, hogy a lányban semmi ellenállás nincs, és egyre jobban élvezi a csókolózást egyre hevesebb lett. Körbefonta a karjával, simogatta, csókokkal árasztotta el, majd lihegve tolta el magától és csak nézte a kipirult, lihegő lányt.
- Nem akarom, hogy megbánd később. Biztos, hogy akarod? –kérdezte.

A lány elhúzódott és próbált megnyugodni. Becsukta a szemét és próbálta elfelejteni a külvilágot, már csak a férfira akart gondolni és az érintésére. Károly odahajolt és újra megérintette a lány arcát. Simogatta, és mivel a lány még mindig nem nyitotta ki a szemét újra megcsókolta. Ekkor a lány újra hevesen viszonozta a csókot és a férfi ölébe húzódzkodott a lábaival átölelve a derekát a karjaival a nyakát. A férfi telefonjának csörgése rántotta vissza őket a valóságba. Károly megnézte a számot és rögtön föl is vette. A kórházból hívták és hiába volt éppen túl egy huszonnégy órás ügyeleten vissza kellett mennie operálni. A beszélgetés közben nem engedte el a lányt, közben is simogatta és a rövid válaszok között időnként csókot nyomott a lány nyakára,majd mikor letette a száját kezdte újra birtokolni.
- El kell menned? –kérdezte a lány, mert érezte, hogy a csóknak búcsú íze van.
- Igen. – súgta a férfi és nem akarta elengedni mégsem, de végül mégis eltolta magától és fölállt, elkezdte megigazítani a ruháját, de még közben is a lány szájára hajolt többször is. –Visszajöhetek éjjel? –kérdezte.
- Igen – csimpaszkodott rá újra a lány és az ajtóig kísérte csókokkal elhalmozva, majd egy kulcsot nyomott a kezébe. –Várni foglak. –

A férfi elment és a lány egy ideig csak ült ott ábrándozva. Nem tudott magához térni a kábulatból. Ez az érzés más volt, mint amit Kristóf iránt érzett. Ez szenvedély volt, amit eddig még nem érzett. Érezte a férfi rajongását és ez még jobban fölgyújtott benne valami tüzet.
Eszébe jutottak a hónapok, amiket Kristóf utáni vágyakozással és várakozással töltött és már nem értette miért nem lépett akkor tovább, hiszen a férfi sem bánkódott utána, talált valakit és gyermeket is nemzett. Próbálta a lelkiismeretét nyugtatni ezekkel a képekkel, majd hívta az anyját telefonon.
Anna elmesélt mindent ami aznap történt. A kis Misi minden mozdulatáról beszámolt és Kristófról is mesélt, hogy már sokkal jobban van. Érezte a nő, hogy a lánya valamit el akar mondani és várta is a vallomást, de a lány képtelen volt belekezdeni.
- Jól vagy? – kérdezte.
- Igen Anya. Nagyon jól vagyok! – a hangjából ragyogást hallott ki Anna.
- Akarsz róla beszélni? – próbált neki segíteni.
- Még nem. Korai lenne. Még én sem tudom, hogy mit érzek – mondta és közben a férfi érintésére gondolt.
- Vigyázz magadra és arra is, hogy ne bánts meg senkit, akit szeretsz - adott tanácsot mégis Anna, mert sejtette, hogy a lány Károly ostromlásának nem tud ellenállni. Tudta, hogy most neki az a feladata, hogy Kristóf lelkére vigyázzon.
A lány miután letette a kagylót beült a fürdőkádba, és hosszú ideig kényeztette magát. Szerette volna, ha a férfi még addig visszaér, amíg ő le nem feküdt. Nagyon várta, de végül lefeküdt és elaludt.

Károly hajnalban végzett, amikor már nagyon fáradt volt. Minden vágya az volt, hogy vízszintesbe kerülhessen. Már nem vágyott szerelemre, csókra csak alvásra. Zombinak érezte magát. Mivel megígérte a lánynak, hogy visszamegy, ezért tartotta magát az ígéretéhez. Halkan nyitotta az ajtót és lépett be a hálószobába. A derengő félhomályban látta a lány körvonalait és gyorsan ledobálta magáról a ruháit, majd bújt be a lány mellé az ágyba. Annamária nem ébredt föl és mégis amint megérezte a férfit maga mellett, mint egy kiscica odasimult hozzá és szinte dorombolt. Ő átölelte és becsukta a szemét. Elképzelte, hogy a hátralévő életében minden éjjel ölelheti a karcsú testet és érezheti a lány illatát. El volt tőle varázsolva. Elégedetten csukta be a szemét és aludt el.
Reggel Annamária amikor kinyitotta a szemét boldogan vette észre a férfit maga mellett. Hozzásimult, de az nem reagált a mocorgására annyira aludt. Nem is akarta zavarni, ezért csak egy finom kis csókot nyomott a szájára és már ment is ki a fürdőszobába készülődni.
Már lezuhanyozott és a vizes haját dörzsölte egy törölközővel, amikor kulcscsörgést hallott az előszoba felől. Kíváncsian ment oda és várta, hogy ki fog belépni. Amikor meglátta Kristófot belépni az ajtón egy pillanatra azt érezte, hogy megáll a szíve. A férfi mögött az apja állt és kérdően nézett a lányra.
- Nem is mondtátok, hogy jönni fogtok. – ideges volt, mert nem akarta, hogy Károlyt fölébresszék és azt sem, hogy meglássák. –Mikor keltetek, hogy már itt is vagytok? – próbált laza lenni.
- Nekem dolgoznom kell, ő meg látni akart - mondta az apja. - Nekem rohannom kell. Minden rendben? – kérdezte a lányát.
A lány nem mondhatta, hogy nincs semmi sem rendben. Szeretett volna jelezni az apjának, de szinte lebénult a helyzettől. Tudta, hogy ezt most neki kell megoldani.
Kristóf gyanakodva nézett rá és indult a nappali felé.
- Hiányoztál. – mondta és közben mint egy radar úgy pásztázta végig a szobát jeleket keresve a lány hűtlenségére.
- Nekem most be kell mennem előadásra, és nem tudom, hogy mikor jövök meg. –mondta és arra gondolt, hogy elhívja magával a férfit. –Tudod mit? Gyere velem és együnk valamit, talán nem is megyek be arra az előadásra, és együtt lehetünk egész délelőtt. –fölcsillant előtte a fénysugár, hogy talán megmenekül ebből a kínos helyzetből. Remélte, hogy, ha most a férfit el tudja vinni, akkor nem lesz botrány.

Viharos gyorsasággal készült el, fölkapta a táskáját és már húzta is magával a férfit. Amikor leértek az utcára a lány hatalmasat sóhajtott, de a lelkiismerete nem nyugodott meg.
Az egyetem aulájában leültette Kristófot, azzal, hogy be kell jelentkeznie és a legelső előadóba osont be telefonálni. Csörgette Károly telefonját, és amikor az álmos hangon beleszólt megdobbant a szíve. Elképzelte a férfit kócosan az ágyában és egy pillanatra el is gyengült. Amikor közölte vele, hogy Kristóf fal van, és most el kell mennie a férfi megértően vigasztalta.
- Semmi gond. Már megyek is. Hívj, ha már szabad vagy. – kérte. Nem akarta a lányt sürgetni, de szerette volna, ha a kapcsolatuk nem bujkáláson alapul. – tíz perc múlva itt sem vagyok. -

Annamária megkönnyebbülten lépett oda a férfihoz, aki fürkészve nézte. A lány úgy érezte, ezt nem teheti ezzel a férfival, akit annyira szeretett. Úgy érezte most is szereti, de a bizalma megrendült, amikor az hazatért a csecsemővel. Akkor benne valami eltört. Amikor a férfi beteg volt nagyon aggódott érte és a babát is megszerette közben, de a szerelme már nem volt a régi. Most tudta, hogy véget kell vetnie ennek a kapcsolatnak, ami nagyon, nagyon nehéz lesz és szerette volna az anyja segítségét is kérni. Nem akarta megbántani Kristófot, de nem akarta hitegetni sem és becsapni sem.
- Menjünk haza hozzád. – kérte a férfit, amikor a tejbüfé magas asztalánál ültek és turmixot ittak. –Fölhívom Apát és ha elintézte a dolgait hazavihet. Misit is látni szeretném. –fogta meg a férfi kezét, aki boldog mosollyal csókolt bele a tenyerébe.

Tamás szerencsére már végzett és a bevásárlást intézte, amibe ők is bekapcsolódtak és vidám hangulatban érkeztek meg a házhoz. A lány a napsütés ellenére sötét hangulatban volt. Az anyja örömmel fogadta, de látszott rajta, hogy fürkészve nézi a lányt. Misi az asszony mellett feküdt a kiságyban. Annamária odament hozzá és fölvette. Elérzékenyülve simogatta a kicsi pihés fejét. Kristóf kiment Tamásnak segíteni a kipakolásban a konyhába. A lány az anyja mellé ült és halkan és gyorsan beszélt hozzá.
- Meg akarom mondani Kristófnak, hogy vége a kapcsolatunknak. Szeretem, szerettem, de most már nem azt érzem, amit régebben. Megértesz Anya? – az asszony megsimogatta a lány fejét és nyugtatgatta.
- Az őszinteség a legjobb megoldás. Nem szabad őt hitegetni, ha már nem szereted. Szeretem őt, de ha már máshogy érzel, megértelek. Segíteni fogok neki, hogy túl tudja tenni magát ezen a csalódáson. – a lány odabújt az anyjához és boldog volt, hogy ilyen jó barátnők. Tudta, hogy az Anna megérti őt.

Kristóf boldog mosollyal jött vissza és ettől a lánynak még jobban fájt, hogy beszélniük kell. Eszébe jutott, hogy talán majd máskor, majd később beszélnek, mert szerette annyira még mindig a férfit, hogy ne akarjon neki fájdalmat okozni.
- Menjünk ki, mutatok valamit – húzta a férfi kézenfogva.
A labirintus bejáratánál álltak. A férfi a derekára tette a kezét és elindultak a növényekből képzett folyosókon. Kristóf magabiztosan vezette, de nem akarta elárulni mi várja a lányt a középpontban. Annamária élvezte a sétát, el is döntötte, hogy ezen a csodás helyen nem közli a férfival a véget. A sokadik fordulónál jártak, érdekes faragott szobrokat találtak, melyek görög mondai hősöket ábrázoltak, némelyik nagyon vicces képet vágott. Már közel járhattak a középponthoz, a férfi erősebben ölelte a lányt és megcsókolta. A következő fordulónál a lány megtorpant. A középponthoz értek. Ámulva nézte a kis pavilont, ami faragott kövekből készült bejáratával nagyon impozáns volt. Beléptek és a lány elé igazi csodavilág tárult. A pici helységben,mely csak alvóhely volt puha párnák voltak a földön, ami vastag szivaccsal volt leterítve és azon színes takarók, oldalt leheletvékony függönyöket fújt a szellő, a mennyezet üvegből készült. A lány odarohant és a párnák közé fúrta magát.
- Ez csodaszép! –ujjongott. – Csodálatos lehet itt aludni! – a férfi is melléfeküdt.
- Neked készítettem. – a lány hirtelen megdermedt.
Annyira szerette ezt a férfit és ez a szeretet most mégis arra készteti, hogy fájdalmat okozzon neki. Könnyek gyűltek a szemébe, amiket nem tudott megállítani. Kristóf észrevette, és magához húzta.
- Mi a baj kicsi szerelmem? – apró csókokat adott a lány arcára, a könnyeket is fölfogta. A lányt elragadták az érzelmei és odabújt a férfihoz. Biztonságban érezte magát a karjaiban. Már a lelkiismerete szinte ordított azért, hogy ne szóljon. Ölelje a férfit és játszon tovább.
- Szerelmes lettem - bukott ki a lányból a mondat, amit próbált visszafogni, de most ott állt fölöttük a levegőben és a csend tartotta meg.

A férfi ölelése nem gyengült. Nem nézett a lányra, fölfelé nézett, mintha a fájdalmas mondatot látná maga előtt. Nem reagált, hátha csak rosszul hallott, hátha csak álmodott. Remélte, hogy ez egy rémálom, amiből majd fölébredhet.
Annamária már nem akarta ennyiben hagyni, ha végre el tudta kezdeni a vallomását.
- Szeretlek, szerelmes is voltam beléd, ami már átalakult. Úgy érzem te vagy a legjobb barátom a testvérem, a bátyám a védelmezőm. Vágytam az érintésedre, vártalak, rólad ábrándoztam, de fölébredtem és a szerelem már sokkal erősebb érzéssé vált bennem. Nem akarlak elveszíteni. Mindig veled akarok lenni! Szeretném, ha velem lennél a legboldogabb pillanataimban. Összevissza beszélek. Bocsáss meg! –sírt. Szerette volna, ha Kristóf tudja, hogy mennyire szereti őt.

A férfi úgy érezte megszakad a szíve, de annyira szerette ezt a lányt, hogy csak az járt a fejében, hogy meg kell vigasztalnia. Zsebkendő után kutatott a zsebeiben, és amikor végre talált, odaadta a lány kezébe az egyiket, a másikkal a könnyeit szárítgatta föl.
- Ne félj. Itt vagyok. Mindig is itt leszek, és vigyázni fogok rád – a lány a mellkasához bújt és ő a haját simogatta.
- Haragszol rám? – kérdezte a lány, de nem mert fölnézni.
- Nem haragszom – mondta a férfi, de közben szorító fájdalmat érzett a mellkasában.
Szeretett volna a bánatával elbújni, eltűnni a világ elől, szerette volna a könnyeit elengedni, de tartotta magát. Annak is örült, hogy a lány őszinte és ő átölelheti, vele lehet.