Regények - 77.oldal

Elkezdődött az óra. Hamar rájöttem, hogy az egyetem nem olyan, mint a gimi. Az óra kemény volt, nekem pedig elég sokat kellett jegyzetelni. Shinya-ra néztem és láttam, ő is szorgalmasan írja a tanár szavait. Néha lopva rám pillantott, de ezen kívül nem történt semmi.
Végre másfél óra kínszenvedés után vége lett az órának. Persze a professzor nem felejtett el házit is feladni. Húsz oldalt kell elolvasni szerdára, ráadásul össze kell foglalni írásban...

A lány ismét a Szűzanyára nézett, és ömleni kezdett belőle a szó. Mindent elmesélt, aztán csak ült ott, mint aki teljesen kiürült. A barát közben mellé ült, és most elborult arccal nézett ő is az oltárra. Aztán rekedt hangon megszólat.
- Tudtad, hogy az ördöggel cimborálsz?
- Eleinte nem, de mióta megismertem Cliffet, már igen.
- Minél előbb menjetek el innen. Szerelmeteket pedig minél előbb érvényesítsétek. A bűnös üvegcsét pedig azonnal dobd el, ha hazaértél...

- Nem volt jobb dolgod, mint a gépemben kutakodni?- vetette oda.
Jonas nem szólt csak az asztalra tette a könyvet. Dominic a borítót nézte és Jonas láthatta, hogyan sötétül el a barna szempár és válik keménnyé az arckifejezése.
- Én erre gondoltam.
Dom felállt, a kávéját a mosogatóba öntötte, elment tőle a kedve. Nem fordult meg, úgy kérdezte:
- Hol találtad?
- A dobozban volt, amit az asztalod alól vettél ki.
Nem felejtette el, hogy oda rakta a könyvet,...

- Az egyetemen mindenki azt hitte, hogy egy pár vagyunk. Tudtad?
Inkább kijelentés volt, mint kérdés.
- Igen, sejtettem.
- Én… én… szerelmes vagyok beléd – kimondta, végre kimondta. Dominic egy pillanatra megkönnyebbült, hogy kimondta azt, amit évek óta érzett. De most, egy pillanattal később, ismét hatalmas súlyként nyomta a szívét...

-...és akkor jöttek az inkák, tudják, amikor..
- Amikor most átveszem az irányítást, köszönöm a helyettesítést.
- Oh, hát ha gondolja.
- Majd én elvezetem a hallgatókat az inkák és Sztálin világához, ha megengedi. Tudja, lehet, hogy korrepetálásra kéne járnia hozzám Chase professzor...

Micsoda remek percei voltak ezek a napnak, amint ott állt a gumiszoba, vagy a társalgó szoba előtt magára erőltetett mosollyal, lelkében pedig kínzó rettegéssel. Minden percben attól tartott, mikor fog a saját szülőanyja eléugrani, és torkaszakadtából azt üvöltözni, hogy mennyire gyűlöli őt, és ha tehetné, átszúrná lánya szívét egy késsel. Szenvedés volt ez a lánynak és gyönyör az anyának. Gyönyör, mert arról álmodozhatott, hogyan pusztítsa el egyszülött gyermekét, ki hajdan a reményt...

A fiú mosolyogva nézett le rá, aztán lassan mozogni kezdett. Anne nedves öle kellemesen csúszott, így teljes hosszában be tudta járni, hatalmas gyönyört okozva ezzel magának is, és a lánynak is. Közben kibogozta a lány blúzának kötőjét, és szétnyitotta. Kibuggyantak a kis mellek, a bimbói úgy meredtek az égnek, mint két szarvacska. Lehajolt, és felváltva szopta őket. Anne kezei a lepedőt markolták a gyönyörtől...

Cassie rémülten felugrott, amikor meglátott. Elgondolkodtam, hogy nézhetek ki.
- Mi történt? – rémüldözött mindenki.
- Kirabolták a bankot – nyögtem ki.
- És? – kérdezte mögöttem Nick.
- Én is ott voltam, te hülye! – vágtam oda. – Pénzt akartam kivenni… erre berohant négy férfi, maszk volt az arcukon… kiabálni kezdtek, hogy mindenki a földre, meg ilyenek… aztán elmentek és jöttek a rendőrök – ennyi tellett tőlem, hatalmas levegővételek közepette...

- Rendben van, a dokumentumok megvannak, de hol a bizonyíték?
Mr. Attenborough a zsebéből elővett egy légmentesen zárható kis zacskót, és átadta az öltönyös úrnak. A zacskót a megölt férfi levágott ujjának vére vörösre festette. Az öltönyös úr egy darabig nézegette, majd odaadta a vele lévő arabnak, hogy vegye le az ujjról a gyűrűt és tisztítsa meg. A levágott testrészt az asszaszin rádobta a megkötözött nő testére, aki erre fájdalmasan felsikoltott...

- Nem idegenek, Karl a vőlegényem, elvárom, hogy tiszteld őt és a gyerekeit is, ezentúl ők is velünk élnek majd, szokd ezt meg.
- A vőlegényed? – nevettem fel gúnyosan. – Ne legyél bolond, azt hiszed, hogy szeret téged? Csak a pénzed kell neki! - ezzel túl messzire mentem, Helen szeme könnybe lábadt, majd fejhangú nyüszítés kíséretében kirohant a szobámból, még az ajtót is nyitva hagyta.
Kicsit dohogtam magamban, míg észre nem vettem, hogy Eric az ajtóból leskelődik befelé...

Elolvasom »