Regények - 115.oldal

„Olyan aranyos vagy, látszik mennyire kimerült vagy… Bárcsak a karjaimba vehetnélek… Bárcsak… Bárcsak tudathatnám veled mennyire szeretlek, hogy mennyire szükségem van rád… hogy mennyire szükségem van a bőröd ízére…Szeretlek…” –Micha egy hirtelen fellángolástól vezérelve, átölelte Soulnesst, a fiú fejét a vállára tette, és várta hogy a gitáros ridegen ellöki magától...

- Kérem ne kiabáljon... ne szóljon semmit... a rendőrségtől vagyunk! - sziszegte a fülébe Blood, miközben a vonat vége felé igyekezett a nővel, hogy Mrs. Lockot is leszedjék.
- Nekem el kell utaznom... engem várnak... ezt nem tehetik velem - nyöszörögte a nő. - Az életemről van szó!
- Az könnyen lehet! - hagyta rá Blood. - Szükségünk van magára egy ügyhöz... ráér elutazni azután is...

- Alenne, szerintem őrültség volt kibérelni ezt a házat… Itt nincs semmi egy adag poron, és denevéren kívül! –Jelent meg egy újabb fiú az ajtóban. Tekintete komolyságot, és mérhetetlen fájdalmat tükrözött. Kék tiszta tengerszínű szemeiben imitt amott feltűnt egy sárga folt, kihangsúlyozva természetfölöttiségét. Emberi volt és mégis tisztán kísérteties. Háta közepéig erő hosszú fekete haja kísértetiesen susogott az ajtón át kiáramló szélben, majd lenyugodtak a szék hátsó támláján. A fiú...

A szerelmet, és a gyűlöletet gyakran egy vékony szál választja el, hogy az egyik ne üssön át a másikba. Ez a vékony szál cipeli a világ egyensúlyát, a természet rendjét, a halált, és az életet. Minden ettől a száltól függ, és azoktól amiket „szétválaszt”. Még is megtörténik az, hogy a szerelem egyik percről a másikra gyűlöletbe csap át, hogy aztán ismét visszatérjen a heves édesen kínzó érzés. És ez egyszer minden emberrel megtörténik… Kérdés hogy észreveszi e ezt a pillanatnyi változást?...

- Meddig voltam… halott?
- Másfél hétig…
- Mi? –Victum meghökkent.
- Victum nem akartál újraéledni…
- Vajon miért? –Nézett a fiú a tenyerére. Az ujjai még vékonyabbak lettek, a keze már teljesen nőies volt. „Meg kell találnom Roant…”

- Mindenre emlékszek, nem kell, hogy megemlítsd… Egyszerűen fáj az, hogy egyszerűen ilyen könnyelműen kezeled ezt…
- A szerelmedre gondolsz? Nyugodj meg Micha, ha az izgat, hogy nyugodtan fogok e aludni az éjszaka közlöm veled, hogy nem hiszem… Még fel se fogtam, amit mondtál…
- Komolyan mondom, olyan felelőtlenül viselkedsz…
- Pedig próbáltam a legkomolyabb arcomat adni… Azt hiszem, ezt itt hagyjuk abba… Semmi kedvem most veled is összeveszni…

- Vic… Szeretlek… Miért nem engeded, hogy megmutassam mennyire…?
- Mert tudom…- Bújt ki a fiú ismét az ölelésekből. –Nem kell ismételgetned… Tudom…
- Vic… nem tudod… Fogalmad sincs mennyire… - A férfi magához húzta a fiút, és éreztette izgatottságát.
- Roan ne itt…
- És miért ne? Senki sem veszi észre hogy…

- Nem sokat árult el róla, de most kérdőre vonom. Mindent kiszedek belőle, mert mióta elment, nincs egy nyugodt percem... Mindig kishitű volt, sosem érzett elég önbizalmat magában...
- Akkor hogy mehetett bele egy ilyen...
- Azt mondja... az ember nem a szemével választ, hanem a lelkével! Maga érti ezt? Hogy lehet beleszeretni egy... hangba?! ...

23 éves volt és nem volt két hétnél tovább tartó kapcsolata. De mikor Theodóra belépett a bárba egy kicsit szórakozni és kiderült róla hogy magyar, a fiúnak újabb kecsegtető gondolatok csillantak meg az agyában.
Hogy terve sikeres legyen még aznap este ágyba csábította a bódult állapotú lányt, és annyit duruzsolt neki, hogy Theodórát egyenesen magába szeretette… Ez mind csak azért volt, hogy a lány elhozza magával Magyarországra...

Angelo az újságcikk alapján talált rám. Egy tragédiát átélt gyermeket sokan szeretnének örökbe fogadni jótékonyság céljából. Én viszont nem akartam. Ne jótékonyságból.
Véletlen futottam vele össze. Keménynek látszott, szigorúnak, magabiztosnak és erősnek. Erősnek. Az akarata hegyeket tudott volna mozdítani. Tudta ki vagyok, de én nem tudtam, hogy engem keres. Később mondta csak el, az örökbefogadásom után...