Élveboncolás II

MÁSODIK FEJEZET

- Elkéstünk! - kiáltotta Betsí, amikor meglátta a járda közepén a bőröndjei mellett álldogáló asszonyt.

Kiugrottak a kocsiból, és futólépésben mentek odáig.
- Mi történt, asszonyom? - kérdezte Blood.
- Elkéstem! - sírta el magát Mrs. Lock.
- Nem is találkoztak?
- De igen... az ajtóban fututtunk össze, és már nem lehetett visszatartani. Mániája, hogy órákkal előbb ott legyen a pályaudvaron, ha utazik.
- És itthagyta magát az utcán... éjnek évadján? - kérdezte elképedve Blood.
- A gondnok hívott egy taxit... hazamegyek. Mit tehetnék mást?!
- Tehát Syrakusba ment? - kérdezte Blood.
- Igen! Azt mondta, ott találkoznak, és hogy onnan hova-merre, azt ő sem tudja. Meglepetés...

Ebben a pillanatban érkezett meg a taxi. Blood kifizette, és elküldte. Betsy visszaültette Mrs. Lockot Blood kocsijába, a régi helyére. - Van szirénája? - kérdezte, mihelyt beültek.
- Van! - mondta Blood, és kitette a tetőre. - Kapaszkodjon, asszonyom! - szólt hátra. A pályaudvar előt tilosban álltak meg. Blood rábízta a kocsit egy rendőrre, majd Mrs. Lockot két oldalról közrefogták, és szinte vitték a nyolcadik vágány felé.
- Kérjük, fejezzék be a beszállást. A syrakusi gyors öt perc múlva indul! - jelezte a hangos beszélő.
- Kötve hiszem! - dünnyögte Blood, miközben felsegítette az öreg hölgyet a vonat végi első vagonba. - Nincs egy fényképe a lányáról?
- Több is... nem a legutóbbbi évekből, az igaz... de nem változott! - kotorta elő a táskájából a fotókat. Ezeket elosztották, Mrs. Lockot leültették, és Blood előrefutott, Betsy pedig abban a kocsiban indult előre. Blood találta meg Miss Lockot. Rajta kívül még hárman ültek a fülkében. Megvárta Betsyt, együtt bementek, és Blood egyenesen odaállt Miss Lock elé
- Érted jöttem, szívem! A húgod is itt van, mert tudom, hogy velem nem fordulsz vissza. Nem hagyhatsz el. Mit kezdjek a két kicsivel? Legyen eszed... drágám! - mondta, és belekarolt anőbe, aki nem volt se eleven, se holt. Szerencsére a roham olyan gyors volt, hogy szóhoz sem jutott, pedig a többiek nagy érdeklődéssel figyelték a jelenetet. - Visszamenni a mamához? Csak mert megittam egy pohár sört? - hadarta rendületlenül Blood, miközben Betsy levette a csomagtartóból az apró bőröndöt, amire az utitársak rámutattak.
- Csak ez volt? - kérdezte hitetlenkedve.
- Mit akar? Vitte volna el a zongorát is? Hiszen csak ide akart menni, a mamához! - nevetett az egyik férfi.

- Kérem ne kiabáljon... ne szóljon semmit... a rendőrségtől vagyunk! - sziszegte a fülébe Blood, miközben a vonat vége felé igyekezett a nővel, hogy Mrs. Lockot is leszedjék.
- Nekem el kell utaznom... engem várnak... ezt nem tehetik velem - nyöszörögte a nő. - Az életemről van szó!
- Az könnyen lehet! - hagyta rá Blood. - Szükségünk van magára egy ügyhöz... ráér elutazni azután is...
- Csak most utazhatok el! Engedjen... mert sikítok!
- Ne tegye! Mi ketten vagyunk, egy sikoltozó nő elenében - ugye elhiszei - a rendőrségnek lenne igaza. Minek a botrány? Ki tudja, nem jött e maga elé egészen idáig, akihez világgá akart menni! - súgta Blood halkan, de meggyőzően.
- Tőle tud róla? - kérdezte megvetően Miss Lock, mihelyt anyját meglátta.
- Hosszú! Majd a kocsiban elmondjuk.

A vonat elindult. Blood a hölgykoszorúval a kijárat felé tartott. A kocsija még mindig tilosban állt, rendőri őrizettel.
- Elismerésem, kollége! - köszönte meg, miközben beszállította utasait.
- El akarok menni! - nyöszörögte, majdnem sírva, Miss Lock.
- Ha egy óra múlva is akarja, megteheti! helikopterrel vitetem a vonat után! - jelentette ki nagyon komolyan Blood.
- Minek kell neked mindent tönkreteni? - sziszegte anyja felé a lány, mire Mrs. Lock sírva fakadt.