Élveboncolás III - Epizód I

HARMADIK FEJEZET

A minden kényelemmel, szinte fényűzően berendezett helyiségben, a férfi a videóhoz lépett. Betett egy kazettát, de nem nyomta le a gombot. Töltött magának egy whiskyt, hogy az ital hiánya ne zavarhassa meg élvezetét; aztán a pohárral a kezében bekapcsolta a tévét, és odament az ágyhoz. Csak egy hanghulatlámpa fénye derengett. Ivott egy kortyot, és aztán végignyújtózott az ágyon, miközben le nem vette tekintetét a képernyőről. A kazetta eleje állóképet mutatott, pedig a felvétel élő... halálba dermedt helyszínen készült... egyenesben. A kamera egy ágyra irányult, melyben egy meztelen, halott asszony feküdt.

A csontsovány test nyakatkert mozdulatlanságba merevedett. Az arc kínjai nem simúltak el. A valamikori barna haj ősz kóctömeggé szöszösödött, de nagy részét ... láthatólag csomókban tépték ki. A férfi élvezettel nézte e képet, miközben emlékezete végigfutott a mozdulatlanságba merevedés előzményein. Tizenhét nap! Micsoda tizenhét nap?! Ivott még egy kortyot, és az arca egyre feszültebbé vált. Tudta, hogy hamarosan kezdődik az új játék... egy új haláltusa. Az utolsó harminc perc, amelynek minden pillanatát ki tudja, hányadszor élvezi már végig, ugyanolyan örömét lelve benne, mint a felvétel közben. A kép ugrott egyet, majd megmozdult. Az ágy és minden egyéb ugyanolyannak hatott, mint az állóképé, csak a rajta fekvő nő volt más... még élt! A haja fekete kóctömegnek látszott, arca mellett kitépett hajcsomók, s vonásain ott ült a halálfélelem jeges rémülete. Az asszony láthatólag az őrület és az eszméletvesztés határán járt, hol átesett az öntudatlanságba, hol visszakapaszkodott az életbe.

- Kitűnő a felvétel! - sóhajtotta kéjesen a férfi, miközben nyelt egy korty italt. A nő megmozdult. Alig láthatóan... egy pillanatra a szemét is kinyitotta. Gyönyörű volt! Úgy volt gyönyörű, amilyenné tette. Neki volt lélegzetelállítóan szép, hiszen az ő kedvtelése nyomán lett olyan, amilyennek látja. A nő valamikori szája, megmozdult. Nem lehetett hallani, de ő tudja mit suttogott. Könyörgött... esedezett... az életét kérte... és cserébe megígért mindent!

- Mindent?! - kacagott fel hátborzongatóan a férfi. - Ugyan milye lehet egy nőnek, amikor ilyen állapotba kerül?! Szolgálni akart, isteníteni őt, teljesíteni minden kívánságát, csak életben maradhasson! Milyen gyávák tudnak lenni a végén, és milyen bizakodóak az elején?! Milyen hiszékenyek, és milyen oktalannak tartják a teremtés koronáját... a férfit. Hát lehet ennél nagyobb boldogság így megalázva, legyőzve látni őket?

Az ember minél kevesebbet mozog, annál kevesebb levegőre van szüksége. Abban a helyiségben egyre fogy a levegő... és alig van utánpótlás. Az asszony már napok óta alig mozog... nem is tudna. Perceken belül elfogy az utolsó szippantásnyi oxigén is... levegő nélkül pedig nincs élet! Vége... nem sokára befejezi! Csodálatos lesz! Vajon ugyanúgy végzi, mint a másik? Hajszállra ugyanúgy? Mind ezt csinálja... minden erejét összeszedi, hogy megküzdjön az életért... utoljára, reménytelenül. Az asszonyi roncs lélegzetvétele gyorsult. Szeme hol kinyílt, hol fáradtan bezárult. Tátott szájjal kapkodta a levegőt, arca kékülni kezdett. A férfi ivott egy kortyot, és szinte kimeredő szemmel nézte a képernyőt.

- A halál már kettesben van vele! - gondolta vigyorogva. Biztosan érzi ő is... tudja, hogy elérkezett az utolsó perce, és legjob, ha megadja magát, hiszen nincs menekvés, kár minden mozdulatért... bevégeztetett.
- Tudnia kell! - gondolta a férfi, és felült. Térdére támasztott, könyökkel előrehajolt, hogy jobban láthassa a haláltusát. Mert az következik. A vég!! A levegőtlen helyiségben bekövetkezik a fulladásos halál! A mocskos ágydíszlethez illő befejezés: a magánykínszenvedése, a levegő után kapkodó zihálás... A férfi egész testét boldog izgalom járta át. Szinte belezsibbadt a kéjbe minden porcikája, pedig hol van még a csúcs?
- Ez az igazi horror! - gondolta. Igazi borzongást csak az adhat, ha az ember maga rendezi meg a borzadályt. Itt minden valódi! Az asszony, a szenvedés... és valódi lesz a haláltusa is. Amikor a mellkas abbahagyja a zihálást... az élet véget ér... a kép mozdulatlanná dermed. Hiába maradna órákig bekapcsolva a készülék: ebben a horrorban nincs felvonásvég, a halott művésznő nem pattan fel, hogy holtfáradtan, de boldogan hajlongva fogadja a vastapsot. Ez a horror neki készült... ő rendezte, és a főszereplőnek nem gázsit fizet, hanem azt kapja, amit megérdemelt, mert nő, mert kába, mert hiszékeny... A kriminalisták szerint az áldozatok maguk választják ki magukat, és ez így iagz! Ez a nő is kapzsi volt, valamennyien azok. Azt hitte, túljárhat egy férfi eszén. Eluralkodhat az érzésein, erején, elszedheti földi javait... de tévedett. Mekkorát tévedett?! És nincs még vége! Még mindig adósnak érzi magát. Még ezenkívül is van törlesztenivalója. Az anyja helyett... az ő nevében, az apja elcsábítójáért.

- Kezdődik! - fezsült meg minden arcizma. A zihálást tisztán hallotta... az állatéhoz hasonlító nyüszítésből nem vesztette egy hangot sem... a videófelvétel tökéletes. Még egy-két perc és vége... de addig mindenre oda kell figyelnie, hogy minél nagyobb kéjérzésben legyen része. Zihálj csak... okos nő voltál... tudod, hogy nincs remény. Tudod, hogy vége az életednek. Vagy még mindig reménykedsz?
- Azt hiszed hogy hirtelen benyitok, és karjaimba zárlak? Hogy azt suttogom: játék volt... játék... De nem! Valamennyien megérdemlitek a halált... csak nem mindannyian részesültök bűneitekhez méltóan kegyetlen módjában
Kell az elégtétel... egy férfi nem lehet meg anélkül. Apám felett ítélt a sors, mert aki elcsalta, útcára lökte, és végül önkezével vetett véget életének. Úgy kellett neki! Megérdemelte!
- Valyon milyen lehet most az első? - ötlött eszébe hirtelen, és arcára kiült a vigyor.
Ha újrakezdhetné, a kamerát otthagyná, hogy évek múltán is benézhessen a sírkamrává váló helyiségbe, és figyelemmel kísérhesse a mumifikálódást.

Már dobálja magát... már tátog... akár a partra vetett hal... a testén rángások szaladnak végig. Ezt már nem az agya irányítja... az izmaitől is független ez a haláltánc... a levegőért való harc... elkékül... köhög... fuldoklik... undorító, milyen gyenge, milyen szánalmas! Nő! A szemei fennakadnak... lassan megüvegesednek... eltűnik belőlük az értelem... a feje még oldalra billen... a nyaki erek belesimulnak a bőrbe... vége! Vége... vége... vége - sóhajtotta egyre gyorsabban ütemben, zihálva, lehunyt szemmel, majd szinte minden ereje elhagyta. Csodálatos volt.
- Csodálatos! - sóhajtotta, holtfáradtan hátradőlve. Boldog volt... és elégedett. Amilyen csak egy igazi férfi lehet... győzött... újra győzött!

A készüléket nem kapcsolta ki. Tudta, hogy hamarosan újra végignézheti az egészet... nem lehet betelni vele...