Regények - 104.oldal

Hana talán gyorsabban beilleszkedett, mint én. Nekem négy év kellett hozzá. Megkésve érkeztem, mert kórházba kerültem a bepisilésem miatt. Az orvosok úgy okoskodtak, hogy esetleg vizeletvisszatartási problémáim vannak. Ezen feltételezésük bizonygatása két hetet elvett az életemből. Azután négyet...

Álmában ismét megjelentek az ismerős képek: Üres sikátor, menekülés, magas férfi, de most először látta az arcát is. Tágra meredt szemekkel állt az úton, már nem futott csak meglepetten nézett. Az arc azé a férfié volt, kit ma látott, egy bizonyos Steve-é. A férfi megragadta a karját, olyan erővel, hogy az fájt a lánynak és félelmet keltett benne...

Valahogy nem úgy smárol, mint Tom, nem leszek tőle 2 cm- es távolságban a szám körül nyálas, és, és el sem tudom mondani, annyira jó volt. Ilyen az ha valaki tényleg szerelemből smárol. Jaj, de jó volt. Az este megjavult. Amikor elhúzódtunk egymástól, csak mosolyogtunk és mégegyszer megcsókolt. A mennyországban éreztem magam, majd elolvadtam...

Elviharzott mellettem Barbara, nem szólt semmit. Amikor már elég messze volt elmosolyodtam, hogy ez a liba már megint kosarat kapott és gyorsan berohantam Chrishez. Ahogy beléptem azonnal rámosolyogtam Chrisre és ő is rámmosolygott. Oda mentem hozzá és adtam neki két puszit és megöleltem. De jól esett végre megölelni. Nagyon örült ennek...

- De hát miért, mi volt az ok - kérdezte és erősen rám nézett.
- Tippelj szerinted? – kérdeztem – hát, mert nem szeretem, rájöttem, hogy nem vagyok bele szerelmes.
- Kemény okok - mormolta.
- Még szép, hogy kemény okok. Minek járjak vele, ha nem szeretem - mondtam.
- Ha van egy kis cash, akkor nem csak a szerelem számít, általában ilyenek a mai csajok - kacagott egyet...

- Faragatlan bunkó! – rivallt rá a lány
- Elnézést, csak nagyon siettem. Jól vagy? – kérdezte egy lágy, mégis férfias hang.
- Ehhez a hanghoz nyilván megnyerő külső is párosul… - gondolta magában Gina, mikor feleszmélt saját megjegyzésére, pirulva tekintett a férfira, aki csak vigyorgott a hirtelen őszinteségen.
- Ha így gondolod, nem mondhatok ellent. Amúgy Steve vagyok, de hívhatsz Steewonak is, amelyik jobban tetszik. – szédítően mosolyogva hadarta mindezt...

- Azért hívtalak téged, mert már elegem van a cicababákból és mert ők nem mernek eljönni a Kör 2-re. Meg már régóta figyellek, bejössz nekem és nyugi nem fogadás tárgya vagy és nincs szándékomban, hogy kihasználjalak.
Tényleg el is felejtettem, hogy mostanában elég gyakran szoktunk szemezni. Jó, hogy ezt így megtudtuk beszélni...

Olyan célokat tűztem ki magam elé, amik elérhetetlennek bizonyultak. De soha nem adtam fel őket. A Tündérálmaimat. Most sem teszem.
Ekkor még nem volt erőm küzdeni, mert én is gyenge voltam. Nem mertem senkit szeretni és engem sem szeretett senki igazán. Ördögi kör ez, mert ahhoz, hogy mások megszeressenek, előbb magadat kell megszeretned- tiszta szívből. Ne hitetlenkedj - így igaz...

- Én viszont azt nem szeretem, hogy ilyen későn érsz haza… - keresett menedéket Mia a gitáros kulcscsontjában, miközben a forró mellkas simogatását élvezte. Ugyanaz a régi illat és régi álmok köszöntötték, mint annak idején, amikor megismerkedtek. Akkor is valahogyan így érezte magát. Mérges volt a gitárosra, mert kislánynak nézte, a fiú pedig ahelyett hogy megharagudott volna rá, egy gyönyörű szép éjszakát ajándékozott neki, valamint egy újabb kis életet...

Együtt nőttek fel, együtt vették végül nyakukba a világot. Három éves volt, amikor az otthonba került, Kenneth pedig hét. Ott találkoztak. Nem sokra emlékezett, a szüleire sem. A múlt attól a pillanattól fogva kezdődött, hogy belépett a lelencház kapuján.